2012. május 30., szerda

A nagy nap... - MV Humber 26. rész

Csütörtök, augusztus 1. Földközi-tenger. Délben naplót hamisítottunk. Eltüntettünk három órányi állásidőt. Amit tegnap Khiosz szigeténél töltöttünk. Így az olasz charterer nem tudja meg, hogy mintegy négy órányi bérleti díjjal meglopta Mr. Bott. Ez egy szokásos küzdelem a charterer és a tulajdonos között. Mindegyik a másik kárára akar "meggazdagodni".

A nagy nap!

Kinek nem az, amikor kézbe veszi az első olyan pénzt, amit ő keresett meg, nehéz és fáradságos munkával? Boldogan jött fel a hídra, szélesen vigyorgott, nem tudtam, mi baja van a kedves nagyfiamnak. Erre széles mosollyal a zsebébe nyúl, előveszi a pénzét, a zöld hasú bankókban kapott júniusi és júliusi járandóságát, és mutatja:
- Ezt mind én kerestem!
A lelkiállapota az arcára volt írva, de ezt csak mi ketten, az anyja és én ismerjük igazán: a zavart mosolyt, a hallatlan megelégedettséget, a kitörni akaró örömöt, ami zavarja, és ezért egy egészen picit kényszerű, de azért a boldogságát kifejező nevetéssel próbál leplezni, miközben a szeme mindent elárul! Egyik kezéből a másikba rakta a pénzt, láttam, élvezte a tapintását, a kellemes ropogást, és közben hallatlan okos dolgokat igyekezett mondani:
- Csak én tudom, hogy milyen nehezen kerestem meg...
- Nem szabad minden haszontalanságra elkölteni... (pedig kell, legalább egy kicsit!)
- Ennek a pénznek egészen más értéke van, mint az eddigi zsebpénzemnek...
- Nagyon fogok vigyázni rá, és beosztom...
És közben a szeme csillog, a tekintete büszke, és látom rajta, most mindenkihez odamenne, és megmutatná:
- Megdolgoztam érte, látod?!
Milyen kár, hogy Encsike nem látja. (A sors ezt az örömöt csak nekem szánta...) Gondolom neki is hiányzik az otthon most nagyon. Mert a dicsekvés jó, lám, máskor alig keres (nem panasz, örülök, hogy elfoglalja magát), de most az első útja hozzám vezetett a hídra...
Büszkén adta meg a húszast, amit Konstancán adtam, hogy megvehesse a hajón keringő rádiómagnót (ő is eladja, ha hazautazik, mert 110 voltos, itt jó, otthon használhatatlan, de húsz dollárt megér...)
Én 1050 forintot kaptam az első munkahelyemen 1968-ban, és azt is két részletben...

Péntek, augusztus 2. Port Said. Féltem a mai naptól, félek a holnaptól is. Jó lenne túllenni már a szuezi-csatorna átkelésen. Egész éjjel azt tervezgettem, hogyan reagálok majd az arabok hallatlan szemétségeire, pofátlanságaira.
Aztán különösebben nem volt szükség arra, hogy dühöngjek. Vidáman kell felfogni a dolgot. Vigyorogni rajtuk, hogy mennyien jönnek be a hajóra árulni, és nem kell venni tőlük semmit, ez az egyetlen módja annak, hogy ne verjenek át. Engem nem is, de Ninó azonnal beleesett egy vásárlásba, kb. harminc dollárnyi értéket ötvenért sóztak rá. Nem kell elkeseredni, a harmadik tiszt egy tíz dolláros hangszórót huszonötért vett meg...

Szombat, augusztus 3. Szuezi-csatorna. Nem engedek a negyvennyolcból...! A mai nappal be vagyon töltve! Ide már elég közel van a fél évszázad! Hogy elment az idő...
Szebb születésnapi ajándékot is el tudtam volna képzelni, mint egy szuezi átkelést. Éjjel egykor indultunk. Manőver persze jóval korábban, aztán olyan igazi arabos töketlenkedés, míg megváltoztatták a konvoj beosztását, és másodikként elindultunk (eredetileg a harmadikok lettünk volna). Soha ilyen előkelő pozícióban nem mentem keltem át a csatornában.
Ninó nem sokat látott abból ami érdekes, mert reggel nyolcra már elhagytuk Izmailiát - az ókori Serapentum - és addig igazán érdekes a táj. Itt persze láthatott sivatagot, amennyi csak a szemébe belefért... Este negyed hétkor megjelent a hídon, két doboz üdítővel, és felköszöntött.
A tervezett és beígért váltásokból semmi se lett, az anyagokat se kaptuk meg. Így most Dubai a mézesmadzag mindenkinek, azt ígérik onnan mindenki mehet haza: a parancsnok, a pincér Edu, és Imre a szakács, a hegesztők, és P., akit hazaküldtünk.
P. Lacit sajnálom, mert jó, dolgos matróz, érti a munkáját, keményen is dolgozik, de az ital...! Ha a közelébe kerül, elveszti a fejét. Kár érte!

Vasárnap, augusztus 4. Vörös-tenger. Végre tíznapos menet jön, bár ez semmi ahhoz képest, amit megérdemelnénk (legalább harmincnaposra vágyom)...

Ninó a kormányos

Meg kell, hogy tanulja ezt is. Tehát mostantól szorgalmasan jár a hídra, hogy kiművelje magát a matrózi tudományok legfontosabbjából! Tegnap este volt a második alkalom, hogy feljött a hídra. Eddig Zsolt, a harmadik tiszt oktatta a kormánykerék forgatására. Zsolt is megelégedett vele, és ő is magával. Ez így helyes. Este hétkor, amikor feljött, nagyon magabiztosan állt a kerék mögött, és mutatta, mennyi ideig nem kell hozzányúlni a kormányhoz, mert úgy beállította, hogy tartja az irányt a hajó magától. Helyes, gondoltam, és a radar mellé álltam, hadd vicceljem megy egy kicsit. Addig 140 fokot kormányoztunk.
- 150 fok az irány - mondtam gonoszul, és magamban nevetve figyeltem, mit csinál. Eleinte meg volt lőve, mert valóban nem tudta, hogy mi a teendő.
- Hát tedd ki a kormányt, hogy elforduljunk a megadott irányba! - adtam az utasítást, de azt elhallgattam, hogy az ilyen irányváltásokat hogyan kell végrehajtani. Ő ki is hajtotta a kormányt, a harminckétezer tonnás hajó belendült, ő meg rémülten figyelte, hogy a 150 fokot elhagyja a tájoló, és az a dög hajó csak fordul, fordul, és ő nem tudta: most mit kell tenni? Közben kiabálni is elkezdett:
- Miért fordul ez tovább? Már túlment az irányon! 
- Ha túlment, akkor miért nem fordítod vissza a kormányt? - kérdeztem nevetve.
Szép óvatosan visszatekerte, és a hajót olyan 170 fok körül megfogta. Ezután elmagyaráztam, hogy kell az ilyen fordulót megcsinálni, és ma ezt fogjuk gyakorolni. Fog az menni, mert azt már az első pillanatban lehetett látni, hogy van érzéke a kormányzáshoz.

Hétfő, augusztus 5. Vörös-tenger. Igazi vörös-tengeri hőség! Az a kevéske szél, ami éppen hogy fújdogál, az is hátulról jön, felemészti a menetszél, így a hajón áll a levegő. Még szerencse, hogy légkondi jó. Egyelőre. Ideiglenesen. Az én oldalamon. Ugyanis a jobb oldali ág állandóan lefagy, így a fedélzetmesternél, a harmadik és második tisztnél, a parancsnoknál a kinti levegőt fújja be, ez viszont azt eredményezi, hogy a mi oldalunkon, valóban jó, és öt fokkal hűvösebb van a kabinban, mint kint, és ez ideális. Még az oroszoknál romlott el, Khioszon hoztak be alkatrészt, ami nem volt jó (hja, görögök...), a csatornában megkaptuk, de most más baja lett, és nem tudni, mikor jön a következő...

Kedd, augusztus 6. Vörös-tenger. Nem vagyok megelégedve magammal! Bár azt hiszem, a mérleggel kellene pörölnöm, mert rosszul mutatja a súlyomat. Ma reggel 104.9-et mutatott. Az igazi baj azonban az, hogyha így lépek rá akkor ennyit mutat, ha úgy, akkor annyit. Ma reggel is 105,5-öt, majd 104,9-et mutatott, természetes, hogy az utóbbi az igazi! 

Egy cica, két cica, száz cica(?), hajjaj!

Reggel a térképszobában teszek-veszek, pontot rakok fel a térképre reggel ötkor, amikor valaki megnyalta a térdemet. Majd kitört a frász. Akkorát ugrottam, hogy na! Tán még a szívem is kihagyott egy két ütemet. Le is kellett ülnöm...
A cicánk volt. Nem az a cica, amelyik van, hanem a másik, amelyik Ukrajnában lett. Egy kéthónapos, vörös, irtó mocskos, de nagyon aranyos kis jószágot hozott be Imre, a szakács magával Iljicsovszkban, az utolsó hajnalban, de inkább késő éjjel - lévén fél egy.
- Együtt ittunk az éjjel, összebarátkoztunk s így elhoztam, hadd lásson szegény egy kis világot! - mondta másnap reggel, amikor az árva kis jószág nem találta a helyét a hajón. Biztosan az anyját kereste, vagy a testvéreit. A kis cicának azt hiszem nem éppen a turistáskodás volt a leghőbb vágya... 
Még aznap megfürdette Pali, szegény csak úgy rázta a lábáról a vizet, lévén ez számára igen hülye vicc. De mit lehessen tenni, a kis szőrgombóc büdös volt, és csak úgy ragadt a kosztól... Így most van két macskánk. A kendermagos, a régi: leányzó. A vörös, az új - úgy mondják - , fiú.
Lesz itt szaporulat, meg nemulass...!

Szerda, augusztus 7. Vörös-tenger. Ma leveleket írtam. Encsinek, Apának, Achimnak, még Fekete Ferinek vagyok adós a beszámolóval.

Hőség, hőség, hőség...

Fantasztikus, hogy milyen meleg van! A kabinban szinte éget a levegő, pedig megy a légkondi, és most elég jó. Lekopogva, ahogy kell. Itt ülök bent, és csorog rólam a víz, pedig semmit se csinálok (ha a naplóírás semmi). Délben 37 fok volt árnyékban a száraz, a nedves 32, ez annyi mint annyi: 70 %-os páratartalom, ami már száraz levegőt jelent. Én csak-csak elvagyok idebent, de a többiek, akik kint dolgoznak! Hatásos fogyókúra. Délben néztem Ninó trikóját, merő víz volt... 
Amikor hajnali négykor szolgálatba léptem, akkor kezdett gyanús lenni a helyzet, mert 34 fok volt a napnak a leghidegebb szakaszában! Nemhiába vagyunk most az Etióp Massawa kikötője előtt - a föld egyik legmelegebb városa - , ahol az éves átlaghőmérséklet harminckét fok, tehát akad olyan nap is, amikor megveszi őket a plusz huszonhat fokos hideg! Még jó, hogy borús az idő, nem tűz a nap. Akkor mi lenne itt? De azért a helyzet nem rossz, mert szeptemberben már nincsenek ilyen melegek a pilotkönyv szerint. Most vagyunk az év legmelegebb időszakában. Naná, mikor máskor járnánk erre?
Reggel volt egy kis problémám. Éppen megmértem magam, 107,5 kiló voltam. Közben 8:45-kor rámjöttek a tolófájások, így kénytelen voltam a WC-re távozni. Fél tizenegyre megszültem. Utána 105,0 kiló voltam. Hm, bébinek sem rossz... Nem részletezem, de borzalmas volt. Beöntést se tudtam rendeset adni magamnak, mert nincs a hajón, így a legnagyobb (10 ml-es) fecskendőt használtam e nemes célra. Azt hiszem, vagy tíz napja volt utoljára székletem...

2012. május 24., csütörtök

Süssünk, süssünk valamit, azt is megmondom, hogy mit...

Ilyenben minden öreg tengerésznek volt része...
Normális...



Csak mi dolgoztunk, és nem tojást sütöttünk a fedélzeten!

2012. május 23., szerda

Vissza a lenini útra - MV Humber 25. rész

Péntek, július 26. 104,1 kiló vagyok! Végre volt egy jó éjszakám, amikor nem kellett hajnali három negyvenkor kelnem, ugyanis este - éjszaka nem raktak. Több mint tíz napja nem szedek vérnyomásgyógyszert, és azóta a maximum 148/84 volt, mindig ennél alacsonyabb... És nem dohányzom!

.

Ukrajnaságok...

.
Ilyen szépen mint itt és most, soha nem láttam vasat rakodni! Ez nem cikizés, valóban...!

Délelőtt bejött a két szanitárka, akik az egérnyomokat látták. Ma potom százötven dollárért kiadták az új Derating Certificate-et (patkánymentességi - és minden bizonnyal egérmentességi is - bizonyítvány). Most mondja valaki, hogy Ukrajnában van korrupció... Mindenesetre hivatalosan vagy 500 dollár lett volna, és ráadásul arabokhoz és Pakisztánba megyünk - ott aztán minden elképzelhetőt megragadnak, hogy a hajót megbüntessék, megvágják... 
Éjjel 11-kor Nimród legnagyobb rémületére egy hölgy érkezett a hajóhoz, és a chiefet kereste. Ő mint vadonatúj watchman dilemma elé került: most mit csináljon? Nagyon helyesen, felébresztette az ügyeletes tisztet - és nem engem - , aki nagy örömmel kelt ki a felesége mellől - mondjuk az egyszerűség kedvéért ezentúl az élettársát, barátnőjét: feleségnek - , és átvette a nekem szóló üzenetet: reggel kilenckor kapunk 200 tonna vizet. A kérdésem: - vajon miért kellett ezt éjjel tizenegykor közölni, amikor most délelőtt 11 lévén a víz sehol sincs?
Ebéd helyett kimentem a városba. Ninó nem jött, mert ő Odesszába ment kirándulni. Fruzsiék, Éváék, a barba és a fiam...

.

Vissza a lenini úton...

.
...már nagyon kellett pisilni, mert két sör volt bennem. Egyik combomat a másikhoz szorítva sasszéztam el Lenin elvtárs négyméteres szobra előtt, mely mutatta a lenini utat: előtte az ulica Lenin, ő pedig a tengelyében gyönyörűen kifestve, mert az öntöttvas félisten már igencsak berozsdásodott, úgy látszik, az eszméi a szoborra is hatottak. De mögötte legalább volt egy orgonás, ami igencsak megfelelt a célnak...

Bevásároltam: vettem még három trikót. Egyiket a postán... Miért, hol máshol? A húsboltban nem vehettem, mert ott horgászbotot árulnak, és utálok pecázni, arra nem voltam vevő. Egy rövidnadrágot az áruház női cipő osztályán, négy sört egy könyvesboltban, sós mogyorót az újságosnál, egy Fanta üdítőt a háztartási gépek osztályán, sárgadinnyét és ringlószilvát a piacon. Telefonáltam is: háromszor is tárcsáztam apa számát, mindig belehallózott egy néni, nem ismertem a hangját, és egy kukkot se szólt a kérdésre: - Halló, Takács lakás?
Így aztán Encsit hívtam fel a maradék öt percből. Az aprómat a postai koldusnak adtam.
Útközben találkoztam az elektrikussal és a kambúzerrel, meghívtam őket egy sörre, majd jól otthagytam ő uraságaikat, mert már be voltak "állítva", és az ilyen emberek nekem nemhogy társaság számba se jöhetnek, hanem egyenesen viszolygom tőlük.
Hatalmasat sétáltam (a köszvényes lábammal már ilyet tudok csinálni!), nézelődtem. Meg kell mondjam, hogy álmomban se gondoltam volna úgy tíz éve, hogy majd Ukrajnát Oroszországgal hasonlítom össze, hol jobb a helyzet? Hát itt, mindenképpen! Klasszissal jobb Ukrajna! Pedig úgy tudtam, a SZU idejében Rossziját fejlesztették a többi köztársaság hátrányára!
Az emberek elegánsabbak, jobban öltöznek. Több üzlet van, jobb az áruellátás, az árak alacsonyabbak. A város - Iljicsevszk és Kercs is - szebb mint az oroszok: Murmanszk valamint Novorosszijszk - én ebben a két orosz városban voltam, ezeket ismerem. Az emberek itt is, ott is kedvesek, segítőkészek. (Lehet, hogy egy lányunokára vágyom - de nem azonnal, és mindenáron - , mert itt is a kis pisis lányokat figyelem, és gyönyörködöm bennük, milyen aranyosak...)
Az utcák szélesek, szellősek, sok-sok fa, bokor, virágágyás szegélyezi a járdákat. Az Ikarusz buszok álmos sofőrjei egy padon ülnek, hátukkal ledörzsölik a meszet a platánfa fehérre festett törzséről, és beszélgetnek, vitatkoznak, biztos az Olimpia ad órákra szóló témát.
A buszmegálló mellett játszótér. Milyen sokat látni Ukrajnában: mintha az oroszok nem szeretnék a sok apróságot, csak itt adnak meg nekik mindent...? Itt is irdatlan mennyiségű szotyolát árulnak nyugdíjas nénik, és idős emberek. Ülnek az út szélén, és nézik a lassan fogyó tálkát, várnak a nagy üzletre, hogy venne már valaki huszonötezerért egy zacskó fekete magot...
Jól lejártam a lábam. Bárhogy is kerültem őket, a kikötőkapu mellett találkoztam megint Béláékkal. Megkértek, segítsek bevinni a hajó számáravásárolt élelmiszert. Segítettem. Hogy ne kelljen sokat cipelni, Béla fogott egy kocsit az én kontómra, mert kiderült, nekik egy vasuk se volt már. Aranyos, nem?! Én azért költöttem el a pénzemet az utolsó petékig, hogy ne maradjon rajtam fölösleges ukrán "valuta", s a végén én jártam rosszul, mert Pali egymilliósát kellett felváltanom, de szerencsére a hajón megkaptam a pénzem...
.
Szombat, július 27. Isten éltesse a kisebbik nagyfiamat neve napján...! Remélem ez a nap nem olyan lesz, mint az, amikor a Novorosszijszk - Moszkva gép leszállt. Kívánok sok szép verset - olyant amit magad írsz, és olyant amit elmondasz, és versenyt nyersz vele - , írást, és egy olyan könyvet is, amit végre be is fejezel, mert az az igazi, hidd el nekem!
104.2 kiló vagyok. Ahhoz képest, hogy tegnap este letoltam egy doboz sós mogyorót, nem is olyan rossz eredmény... Nem hinném, hogy ma készen leszünk, bár még tegnap is azt bizonygatták, hogy délután elmegyünk. Hiszi a piszi!
Délelőtt megmérettem a vízmélységet a hajó mellett. Sokkal kevesebb, mint amennyit mondtak! Két megoldás lehet: egy nagy ballont betenni a hajó és a part közé, vagy elmenni egy másik rakparthoz. Kíváncsi voltam melyiket választják...
P. Laci megint berúgott szolgálat alatt, tehát megy haza Khioszról. Nem értem: felesége, gyerekei várják a pénzt otthon, ő meg az utolsó figyelmeztetés ellenére is tovább vedel... Mindegy, ő akarta. Így legalább a fedélzetmester fia lejöhet a váltóval...
Délután készenlétben állt a teljes személyzet, mert hozzák a hatalmas kikötőballont, ígérték...
Be is raktuk az autógumikból összetákolt ballont, ami minden csak nem hatalmas és megfelelőnek se lehetett mondani. Két órát küszködtünk a szélben, semmit se ért. A víz nem elég alattunk, csak 10,5 méter. Így aztán este fél tíztől manőver, s átjöttünk egy másik rakparthoz. Remélem holnap elmehetünk innen, tele a hócipőm a Szovjetunióval.
.
Vasárnap, július 28. Szép nyugodt nap. Raknak, rakosgatnak. Délután kimentem, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy videózzam.

.

A te feleséged magyar? Jó neked...

.
Készítettem néhány felvételt a kikötőben, de aztán beugrott a régi szép időkből, hogy a SZU-ban tilos volt ilyen hadászatilag frekventált helyen fényképezni, és kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Eltettem a kamerát. Kimentem a kapun, és egyszer csak kiabálásra figyeltem fel:
- Istvaaan, Istvaaaan! - hallottam a buszmegálló mellől. Ott van az első - utolsó kocsma, nézőpont kérdése csupán, és felfedeztem a két stivadort, akik a hajónkon dolgoztak délelőtt. Integettek, odamentem.
- Istvaaan, igyál meg velünk egy vodkát - invitált az öregebb, aki Pása becenévre hallgatott.
- Á, nem, kösz - hárítgattam a meghívást, de ők csak erősködtek, így aztán nem utasítottam el. Ha már ennyire meg akartak hívni ötven grammra leültem közéjük....
Beszélgettünk. Mindenkinek bemutattak aki csak odajött. Kérdezgettek, mit csinálok, hova megyek?
- Telefonálni szeretnék - mondtam.
- Na, gyere csak el hozzám, majd onnan telefonálsz - mondta Pása bátyó. Nem akartam, de erősködött. Kihozták a vodkát. Megköszöntem, és koccintottunk.
- De nekünk nincs pénzünk - mondta Pásenyka bácsi.
- Értem - mondtam, és azonnal rájöttem, hogy itt én vagyok a meghívó, és ők a vendégek. Többet nem kaptak, mert már eléggé ingatag lábakon álltak. A baj az volt, hogy nem tudtam lerázni őket. Pásenyka elkísért a telefonközpontba, felhívtam apát, hogy megköszöntsem, de nem volt otthon, biztosan Szentendrére mentek ki.
Amikor végeztem, akkor Pása apó a hóna alá kapott, és lelkendezve a családjáról közölte, hogy most pedig elmegyünk hozzájuk. 
- Miért ne? - gondoltam, mert sosincs ellenemre, ha idegen országban egy kicsit bepillanthatok egy család életébe. Kedves kis utca, apró házacskák sorakoznak benne, kicsi telkeken. Pása kinyitotta az egyiknek a kapuját, bementünk. Pása üvöltözött egy kicsit, hogy:
- Van itthon valaki? - de senki se válaszolt, aztán megjelent egy morcos, nagydarab, loboncos hajú ténsasszony, és úgy nézett rám mint egy marék gilisztára.
- Az elsőtiszt a hajóról - mutatott be Pása bácsi. Kezet fogtunk és a hölgy kedvesen rámvicsorgott, még morgott is valamit. Leültünk az udvaron, egy fa alatt levő asztalhoz. Körbenéztem. Sok gyümölcsfa, vetemény, szőlő. Gondozott kert. Hátul egy kisebb sufniféle, előtte egy asztal, azon gyümölcsmagvak száradtak. A házigazda kivett a diplomata táskájából egy üveg vodkát, és két kólát. Az asszony a konyhában mosogatott, az ablak hátra nyílik, odalátott az asztalra. Kitört a vihar. A néni mondta mint a vízfolyás, én nem értettem, de a gesztusok, a hanglejtések árulkodnak, és azért egy keveset értek is po vasemu, ezért nem volt nehéz kihámoznom, hogy Pása bácsi a szokásos, napi letolást kapja, mert megint iszik, és részeg mint egy albán szamár. A legkedvesebb megjegyzése a néninek az volt, hogy: 
- Igyi na huj... - ami azt jelenti, hogy menjen valahova. Ja, a huj magyar megfelelője - ahogy a Vérdíj c. könyv szerzője írja: szerelemizom! Jó, mi?
Szóval kitört a családi botrány, és én igen kellemetlenül éreztem magam. Szerettem volna elmenni, de sosem adódott rá alkalom, mert Pása bácsi mindig rámborult egy kissé, és szeretettel mondta az asszonyáról:
- Ne törődj vele Istvaaan! A feleségem bolond, és lengyel. A tied magyar?
- Igen - mondtam lakonikusan. Kitöltötte a vodkát két vizespohárba, színültig, és lehúzta a sajátját egy hatalmas kortyra. Én csak belenyaltam. De jött a bolond lengyel, és rázúdított egy sor szitkot megint Pásenyka apóra. Közben mutatta, hogy én csak ürügy vagyok a vedelésre, mert én nem iszom, mert látja, hogy csak belekóstoltam, és satöbbi, és mondta, és mondta, és mondta, közben a diplomatatáskát kikutatta, de pénzt nem talált, erre megint kifakadt. Szép, békés, ukrán családi délután...
Közben kedves barátom időnként megjegyezte, hogy Hungary very gúgy (good), és Ukrajna tózse very gúgy ország. És tíz év múlva Ukrajna ott lesz Amerika mellett - ott még nem tudják, hogy csődbe mennek eszerint -, csak három probléma van:
- A maffia, az infláció, és az, hogy vannak akik nem dolgoznak, hanem állandóan isznak.
Ebben egyetértettünk.
- A feleséged magyar? Nem lengyel? - kérdezte időnként teljesen váratlanul, és elégedetten bólogatott, amikor huszadszor is közöltem vele a valóságot. - Az jó, ha magyar. Az enyém lengyel - kesergett, és vodkába fojtotta iszonyatos fájdalmát a családon belüli nemzetiségi ellentétek miatt. Nagy nehezen sikerült felszedelőzködni, és távozni.
- Izvinyítye - mondtam a lengyelnek távozás közben, és az legyintett egyet barátságosan, és valamit még mondott: 
- Nem tesz semmit, veled nincs semmi bajom, csak ez a barom mindig hazahord valakit a kikötőből, hogy itthon ihasson - , mondta pergő beszéddel, s biztos vagyok benne, hogy ilyesmi volt az értelme. Pásenyka bácsi visszakísért, és én üvölteni szerettem volna dühömben, mert videózni akartam, de tőle nem lehetett. Szerencsére Lenin elvtárs szobránál elbúcsúzott, és hazament a lengyelhez egy jó kis veszekedésre.
Én meg vissza városba, és egy negyedórás filmet csináltam. Közben találkoztam a fiammal. Sietett, mert Luis és Nelson várta az egyik teraszon. Jól érzi velük magát, és ennek örülök.
A kikötőben a bejárat mellett volt egy emlékmű, arról is készítettem felvételt, amikor jött egy biztonsági ember, és közölte, hogy tilos amit csinálok. Így gyorsan elraktam a videót, és bejöttem a hajóra.

.
Hétfő, július 29. Iljicsovszk, Fekete-tenger. Isten éltessen apa. Boldog születésnapot, és sikeres éveket kívánok.
Éjfélkor kész lettünk a berakással, meglett a draft survey is, és hatkor már menetben voltunk. Ez azt is jelentette, hogy egész éjjel nem aludtam, így reggel nyolckor nem kellett ringatni. Aludtam délután kettőig.
.
Kedd, július 30. Fekete-tenger. 104 kiló vagyok. Kora délután volt a Boszporusz, csak most nem volt olyan szép, mint múltkor, mert nincs itt Encsike. Azért az itt lévő hölgyeknek tartottam egy hevenyészett idegenvezetést, kijavítva mindazt amit mások rosszul tudtak, mondtak. (Leandert a török szultán lányaiért ette a fene, hozzájuk úszott éjszakánként szerelmeskedni...! Egy görög...! Csuda jópofa...!)
Délután Ninó feljött a hídra, érdeklődött a kormányzás iránt, meg beszélgettünk. Arról, hogy hogyan lehetne belőle tiszt... (Hallod, asszonyka...?! Úgy látszik, a tengerészet "kurva bája" - ahogy ezt ő maga fogalmazta meg, és milyen találóan -, megfogta a nagyobbik fiadat is... )
.
Szerda, július 31. Égei-tenger. Eseménytelen hajnali szolgálat. Délután megérkeztünk Khiosz elé, nem volt semmi vizsgálat, lehorgonyoztunk, és beraktuk a megrendelt holmit. Azaz nem a megrendeltet, hanem azt, ami megérkezett, mert ugye ez hatalmas különbség. El tudom képzelni, mekkora pénzbe kerülhetett ennek az elrendezése a vámnál, a kikötőnél, az egyéb hatóságoknál! Hisz a szállítási költség csak maga 2000 dollár volt!
Remélem, hogy R. mindent megír tisztán Mr. Bottnak, hogy a szükséges anyagokból alig érkezett meg valami, nem nagyon tudunk majd dolgozni. Nem jött festék, nem érkezett kötélzsír, négy hónapja nem zsíroztuk a köteleket...
Mindenesetre nem álltunk három óránál többet, és minden be lett pakolva. Legtöbb ami jött: sör volt - a khiosziaknak ezen volt a legnagyobb haszna. És élelmiszer is persze, vacsorára virsli volt, már az újból: fűszertelen szójával javított fűrészpor. Ez már valódi, hamisítatlan "nyugat-európai" termék.

2012. május 22., kedd

Béla kaftán levelei 4. rész - gondjaim támadtak


Kissé megkésve íme itt az újabb rész. Sajnos a karácsonyi készülődés sok időmet elvesz, de gondolom senki nem várta körmöt rágva, hogy mi történt velem.

Akkor folytatom, mivel nagyon érdeklődtetek a leány viselt dolgai iránt. Zaftos részeket ne várjatok, nem tartok gyertyát senkinek. Azért Wilmanak, a tulaj személyzetisének meg fogom mondani, hogy átnyálaztam a munkaköri leírásomat és abban nincs benne, hogy óvóbácsit kellene játszanom
Szóval Rotterdamban hagytam el a történetet, ahol megfelelő hiszti és toporzékolás után megkaptuk az ellátmányt, valamit én is tanultam családom nőtagjaitól.  Még egy dologban kellett intézkednem, ugyanis a személyzet alulfizetett és kizsigerelt filippínó tagja nagybevásároltak a vámmentes boltban, aminek a neve Sunny Europe. Én a céget nem kultiválom, hozzánk járnak tanulni vevőszolgálat- és vásárlói kezelést. Ez annyit jelent, hogy amíg megveszed, és előre kifizeted a „vámmentes” dolgokat – laptop, telefonok, ruhák, amit katalógusból rendelsz-, addig te vagy a legfontosabb. Viszont miután az ügynökük távozik, kezdődik a drukk: meghozzák-e a vásárolt árut indulásra, és azt kapod-e, amiért fizettél. Ha meg garanciális problémád lenne, azt felejtsd el. Szóval az alulfizetett és kizsigerelt filippínók vettek 2-3 telefont, 3 laptopot (mondjuk bekapcsolni sem tudták, de az nekik kell), digitális kamerát, táskákat; bennem meg fel sem merül, hogy lecseréljem a két éves technikát. Igaz, amire nekem kell, arra tökéletesen megfelel, meg sajnálnák 500-600€ kiadni, nem engedhetem meg magamnak, én még jobban alul vagyok fizetve. A lényeg, az ügynöknek szólva lett, hogy este „tűz Csucsú” van, tehát szóljon, kiszállításkor vegyenek a lista elejére, megtehetik, ahogy számoltam olyan jó 4000$ maradt náluk. Nyolc óra környékén kezdtek idegesek lenni a srácok, mert a bolt ugye zár 5-kor és nem tudták, hogy indulásig megkapják-e a dolgaikat. Elkezdték rágni Oleg fülét, hogy csináljon valamit, mert telefonkártya, meg a sok pénz, amit kiadtak. Oleg meg jött hozzám, hogy akkor most mi legyen, mert megpróbálta hívni az ügyfélszolgálatot és sikerült is beszélnie egy üzenetrögzítővel. Hát, mondom, ha nem jön a cucc meg időben, akkor majd két hét múlva megkapják, én megküldök nekik egy e-mailt, és majd megemlítem, hogy az okozott kellemetlenségért duzzogva elfogadunk némi kompenzációt. Egyébként meg ki fogom tiltani őket a hajóról. Az ügynökünk jött, hogy elvigye az üzemanyag mintákat, meg hozta az indulási engedélyt, megkérdeztem, mit lehet tenni. Hihetetlen szerencséjük van a srácoknak, a bátyja a Sunnynál dolgozik, felhívta, utánanéztek, kiszállítás alatt voltak a dolgok, csak a sofőr listáján még a hajnali indulás szerepelt, ezért gondosan utoljára voltunk hagyva.  A sofőrt el lehetett érni, lett neki szólva, hogy kapkodja a kerekeit, mert megyünk, így mindenki boldog lett, laptop hegyek, némelyik martalócnak meg már 4-5 telefonja van.
23:00-ra volt pilot, mivel a 2. géptiszt volt ütiben, adtam neki egy 45 perces figyelmeztetést, ennek elégnek kell lennie a gép elkészítésére. Janusz, az új güv (új a fenét, 8 éve ezen a hajón van az öregúr) ott sertepertélt a hídon, két éve nem találkoztunk, beszélgetni akart. No, halljuk hogy a második lefúvatja a gépet, majd indítja, illetve indítaná, mert felpörög, de nem kapja el. Pár perc csend ismét lefúvatás, indítási zajok, de nem kapja el. Janusz, aki nem egy diplomata alkat és kb. 3 másodperc alatt képes agyvérzéses állapotba idegesíteni magát, kezdte rágni a bajuszát, majd a harmadik sikertelen kísérletre, „Béla, I go” felkiáltással eltűnt a hídról. Pár perc csend, majd egy újabb sikertelen próbálkozás, ekkor kezdtem egy pöttyet ideges lenni én is, mert indulásig még van 20 perc, de a pilot helyi szokás szerint már 10 perccel korábban meg szokott jönni, köszönés helyett azzal a kérdéssel, hogy mehetünk? Kissé hosszabb csend volt, már éppen hívnám a gépházat, hogy most mégis mi van, mikor megjött a pilot, azzal a felkiáltással, hogy szeva’ barba, mehetünk? Mondom neki, hogy nem azért nem hallja a gépet, mert mi ilyen elektromosan meghajtottak vagyunk, hanem mert még nincs kész, valamit ki kell cserélniük (hú, de belejöttem a füllentésbe!), 10 perc. Ekkor csörgött a telefon, mondja Janusz, hogy 10 perc múlva fent lesz a kontrol a hídon. Szavát be is tartotta, dobj el mindent, uzsgyi. A pilot kirakása után mondta el Janusz, mi volt a gond; magasan kvalifikált második gépészünk lefúvatta a gépet, de utána nem zárta el az indikátor szelepeket, ezért az indító levegő nagy része szépen kiment rajtuk, nem tudta a gépet felpörgetni, és a három sikertelen próbálkozásával elhasználta a levegő nagy részét, meg kellett várni, amíg a kompresszor újra felnyomja a nyomást. Hát mondom, ja, ez ilyen, sokat ne várjon a szerencsétlentől, fejben nem itt van, csak a test, az van a hajón.
Na és akkor jöjjön, amire vártok, a kislány (nagylány) viselt dolgai. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy szülők hogyan engedhetik 12-24 kiéhezett férfi közé a lányukat. Igaz Németországban kicsit másképp állnak ehhez, ahogyan Nathalie, az előző kadét elmondta. Eleve nem szólnak bele a dolgaikba amíg nem drogozik és rendesen tanul, 18 éves kora után meg aztán végképp semmibe. Ehhez képest nekem ötoldalas user manual járt volna a kiscsaj mellé, aki egyébként a Katharine névre hallgat(na). Már érkezése után fél órával kiakasztott, lévén az egyetlen üres kabint kapta, ami az én szintemen van. Éppen a frissen megkapott okmányokat rendeztem, meg gondoltam indulásig leveszem az inget, ezt így egyszerre, amikor kopognak és nyílik az ajtó, meg sem várva azt, hogy szabad, vagy akármi, és a kiscsaj jön befele nagy erőkkel. Na most az, hogy Közép- Európa második legszebb férfi felsőtestét megcsodálhatta, az nem ügy, de kabinom magányába még ennél is alulöltözöttebb lehettem volna, akkor mi van? Van nekünk egy-két fura szokásunk a hajókon, például nem megyünk be senkinek a kabinjába még kopogás után sem, ha nincs válasz, pláne nem a kaftán kabinjába, meg nem megyünk be cipővel. Ő jött, cipővel, belibegve, invitálás nélkül, ruhátlanságomtól mit sem zavartatva, azzal a kérdéssel, hogy éhes, hol itt a risztóránt? Nem röhögtem ki, és szépen elmondtam a két szabályt, meg azt, hogy itten olyan nincs, hogy risztóránt, van viszont étkező, lemegyen, a szakácsot megismeri, mert szép nagy pocakja van és kér vacsorát, ami éppen folyamatban van. Szakács bácsi jó bácsi, majd megmutatja hová ülhet le. Később mesélte vigyorogva Alekszij, hogy szakács bácsi éppen el volt foglalva az ellátmány elhelyezésével, így tőle kért útmutatást; Aleksz leültette, majd elment a szakácsért, hogy ennének. Amikor visszament az étkezőbe és leült, hogy mindjárt jön a vacsora, Kathie megkérdezte, hogy hol az étlap. Aleksz nem úriember, miután jól kiröhögte, elmondta, hogy nálunk étkezéskor kettő dologból választhat: eszik, vagy nem eszik.
Tehát pilot balra el, irány belőve, maximális sebességre feltornázva a gép és kettő órakor én azt mondtam, hogy a hajnali hatos ébredés után én eleget tettem a tulajér, elvonulok a vackomra. Úgy fél négy magasságában arra riadtam, hogy valaki van a kabinban, mi több, ott áll az ágyam mellett. Gyáva ember vagyok, megijedtem, és a gyáva ember bizony veszélyes, ha megijesztik, első reakciómban ütöttem. Fekvő helyzetből az alak gyomrára, majd miután meggörnyedt, kiugrottam az ágyból, hanyatt löktem és rátérdeltem, próbáltam leszorítani kezét, testét. Közben picit koppant a feje a szekrényen, de az nem érdekelt. Jó pár másodpercbe telt, mire felfogtam, hogy a valaki nem védekezik, lengén van öltözve, törékeny, női hangon nyöszörög, ráadásul németül, és fogásra elég jó cicikkel van felszerelve. Felkapcsoltam az olvasólámpát. Navazze Béla, te itten lecsaptad a kadétodat, aki ráadásul nőből van, szépen veszi majd ki magát. De mi a lópikulát csinál a kabinomban az éjszaka kellős közepén? Felsegítettem, leporoltam, leültettem egy székre a nappaliban, majd magamra rántottam egy nadrágot és pólót, hogy szalonképesebb legyek. Szegény ott ült hüppögve, elég rendesen gyomron vágtam, a fejét is beverte, volt rajta egy kis dudor. Kérdeztem mégis mi a fenét keres nálam ilyenkor? Hát kérem, a kisasszony ugye első hajós, és nem tudott aludni, mivel furcsa zajok vannak a kabinjában, magyarul a vibráció miatt. 17 éves az öreglány, zörögnek a dekor panelek. Ha nem bírja, menjen a Malayhoz a Fabiolara, ott kolostori csend van. Miután halkan ordítottam egy kicsit, de az asztalt nem csapkodtam, megint elmondtam, hogy van egy minimum viselkedési norma, meg öltözködési is, ha már kijön a kabinjából, akkor vegyen fel ruhát, ne egy ilyen semmiségben szaladgáljon, pláne ne hozzám, mert ha meglátják, akkor magyarázkodhatok életem végéig. Kezébe nyomtam egy pár füldugót és szépen elküldtem aludni, de az eset óta magamra zárom a kabinomat, pedig nyílt vízen ezt soha nem csináltam.
Eljött a reggel is, olyan táskákkal a szemem alatt mentem a hídra, hogy Oleg ijedtében felsikoltott, majd miután elmeséltem neki, mi történt az éjjel, úgy röhögött, hogy a könnyei potyogtak. Persze, majd ha az ő kabinjába kolbászol be éjszaka a kiscsaj, nem röhög. Elvileg ennek a lánynak is hagynunk kellene, hogy összepiszkolja magát, de a 3 centis műkörmeit elnézve ezzel nekem erős kétségeim vannak. De kezdjük az alapozást a hídon, elmondom neki még egyszer az elemi rendszabályokat, mert atyai türelmem van, állítólag. Szóval Katharine fél kilenckor megjelent a hídon, ahol én már túl voltam a napi kötelező üzeneteken és épp a harmadik kávéval próbáltam helyreállítani a lelki békémet. Közben közeledtünk Doverhez, a láthatóság nem volt túl jó, forgalom is volt rendesen, úgyhogy figyeltem erősen, de közben próbáltam magyarázni a dolgokat a gyereknek. Kezdtem azzal, hogy megkértem, a magas sarkú cipőt, a miniszoknyát és a töménytelen mennyiségű parfümöt felejtse el egy időre, esetleg a karmaival is lehetne valamit csinálni. Kissé elkedvtelenedett, mert azok drágák voltak, de így nem nagyon lehet semmilyen szerszámot a kezébe adni (szerintem amúgy is veszélyes), még egy ecsetet sem. Na, leányzó balra el, 5 perc múlva vissza, átöltözve, nadrág cipő (hölgyeim, tessék figyelni, ugye lehetséges gyorsan öltözni), póló, hát melltartót is vehetett volna, de azt nem mondtam, gondoltam alap, na mindegy, majd nem nézegetünk oda.
Közben készítettem volna egy kávét, de fennforgás volt, mivel egy előttünk haladó tankeren valaki kitalálta, hogy inkább kijönnek jobbra, emiatt nekem is fordulni kellett, meg térni egy keresztbehajósnak, a másik meg előttem akart elmenni, szóval rádiózás, kormányzás, pozíció, a kávé ott állt kitöltve, de nem volt időm elkészíteni. A kisasszony kiszúrta, kérdezte elkészítse-e, meg inna egyet ő is. Persze, mondom, hálás lennék érte, öntse fel tejjel, én úgy iszom. Elkészítette, a magáét is, majd szépen rárakta a bögréket a térképekre. Ettől én már harmadik tiszt koromban sikító frászt kaptam, másodtisztként idegrohamot, de így vagyok azzal is, ha valaki cigivel hadonászik a térkép fölött, netán Aleksz ügyködik rajtuk bagóval a szájában. Mondom: Kathie, ne tedd már a bögréket a térképre, nyomot hagy, kiömlik, nem jó az úgy. Szegénykém fel akarta kapni őket, de olyan szerencsétlenül nyúlt oda, hogy kidöntötte mindkettőt. A teljes Doveri szoros, meg az Angol csatorna keleti fele kávéban úszott. Hát angyali türelmem itt ért végett aznapra, gyorsan rádobáltam papírtörlőt a térképekre, de a kár már megtörtént. Megkértem, akkor menjen le a szakácshoz, segítsen neki az ebédnél amit kell, teríteni, a friss kaját elrendezni, bármit. Kathie távozott, én letudtam a szorost, amikor 11-kor jönnek lelkendezve a fülöpök, egyik a hídszárny irányából, másik a lépcsőházból szakadt be a hídra, hogy a szakácsot leforrázta a kadét. Hurrá, na akkor felkeltjük Alekszot, menjen le és nézze meg mi történt. Szerencsére nem volt nagy baj, a kötény és a póló miatt nem égett meg a mellkasa, de azért nem volt őszinte a mosolya a szakácsnak.
Hogy mi történt? Hát Kathie segíteni akart a tésztát leszűrni, de valahogy a platniról levéve a fazekat, azt sikerült a szakácsa borítani, szerencsére nem is sok ment rá Alden (a szakács neve) barátunk mellkasára, de ettől még Kathie persona non grata lett a konyha környékén. Én meg miután kicsit őszebb lettem, keresztelőt tartottam: Kathie mától a Miss Disaster (Katasztrófa Kisasszony) néven lesz ismert a hajón – továbbiakban MD. A fene megegye, tetszik neki a becenév. Szép egy hónapnak nézünk elébe.
A napnak még nem volt vége, mert következett az esti őrség, ami azért jó, mert olyankor belekiabál az ember a rádióba, hogy egy, kettő, három, négy, öt és vagy valaki érti, akkor dumálunk egy kicsit, vagy nem érti senki, de az nem jó. Mondjuk most nem értette senki, ezzel szemben ott volt az előző cégem egyik hajója és rajta egy korábbi parancsnokom, vele váltottam pár szót. Kicsi a világ. MD is feljött a hídra, de most nem kellett kávét készítenie. Viszont árgus szemekkel lestem, mihez nyúl. Hát, babrálni nem babrált semmivel, viszont igen furcsa kérdései voltak. Kezdte azzal, hogy óvszert kért. Tőlem. Miután kiköhögtem a félrenyelt kávét és magamhoz tértem a sokkból, megkérdeztem, minek az neki. Jó az, ha van, jött a válasz, ő meg elfelejtett hozni. Remélem, hogy tisztasági betétet hozott, meg lettem nyugtatva, az van nála, de most egy darabig nem lesz rá szüksége, mivel épp túl van a nehéz napjain. Na, ez kicsivel több információ volt, mint amire szükségem lett volna, ezt el is morogtam a nem létező bajuszom alatt. Megmondtam neki, kérjen Aleksztől, biztos van a gyógyszerszekrényben, elvileg kell lennie. Csodálkozott, hogy én nem tudom, meg nekem nincs saját? Kicsit elkezdtem vakarózni, mert a témakör nem kellemes, de megnyugtattam, nem tudom, mivel nem kerestem eddig, de az biztos, hogy aszpirin van, mert abból elvittem már pár szemet. De MD csak nem akart leszakadni a témáról, igencsak firtatta, hogy miért nincs saját, meg mi nem szeretjük itt a nőket? Hát, őőőőőőőő. Kínomba előadást tartottam a nemi betegségekről, bár szerintem az a fenyegetés, hogy esetleg leesnek a tökei egy fertőzés következtében, nem hatották meg. Kértem, hogy hanyagoljuk a témát, mert bár nem vagyok prűd, azért egy idegennel ilyesmiről nem fecsegünk. MD a témaváltást nem úgy értelmezte, ahogy én, előadta, hogy neki már nem egy fiúja volt, de nem voltak jók az ágyban, úgyhogy dobva lettek, most nincs senkije – megint olyan információk, amik nélkül én vígan ellennék. De itt a hajón, folytatta MD, szerencsére (!) van egy két jóképű pasi. Egy vészcsengő rikoltott fel a fejemben, ebből még piszok nagy gond lesz, meg kellene előzni valahogy. Mondtam neki, lehet, hogy jóképűek, de mindegyikünk nős, és ha lehet ne nagyon szűrje össze a levet itt senkivel, mert komoly problémákat okozhat. Nekem.
Miért? Tilos a szex a hajón? Nem picinyem, nem tilos, de akinek nem jut belőle, az esetleg morcos lesz a másik kielégült képét látva, és ezen még az sem segít, ha a szerencsés (?) áldozatnak citromba kell harapnia reggelente. Végül MD magamra hagyott, de azért valahogy a rossz előérzetem megmaradt. Reggel aztán Oleg mondta, hogy MD látogatást tett nála, miután engem békén hagyott, elújságolva neki, hogy nekem nincs óvszerem, és hozzá küldtem. Oleg kissé meglepődött, de nem akarta felkelteni Alekszet és adott óvszert a kiscsajnak, azt viszont nem kérdezte meg, hogy minek neki. Csakhogy MD nem elégedett meg ezzel, nem hagyta Oleget – aki egyébként tényleg jóképű, kisportolt srác -, szépen leült a kabinjában filmet nézni és nála is elkezdte forszírozni a korábbi témákat. Viszont Oleg lazán kidobta a kabinból, amikor beelegelt, mondván aludni szeretne. Azért nem kell izgulni, MD talált magának játékszert éjszakára. Másnap reggel kicsit korábban keltem és indultam fel a hídra. Kilépek a kabinból, és kővé dermedtem. MD kabinjának ajtajába ott áll az egyik matrózom, a legfiatalabb, és nagyban csókolóznak. Mármint a matróz, név szerint Noel, és MD. Úgy el voltak merülve egymásban, hogy csak akkor vettek észre kettő méterről, amikor becsuktam az ajtót. Én nem szóltam semmit, csak felballagtam a hídra. Később Noel is feljött, kissé szégyenlősen, meg zavartan, azt akarta tudni, hogy haza fogom-e küldeni, mert együtt aludt a lánnyal. Miért küldeném? 19 éves, papíron felnőtt nő, azt csinál, amit akar, csak Noel ne azt kapja majd vissza, hogy megerőszakolta, a többivel meg számoljon el saját maga, elvégre feleség és gyereke van. Meg ha lehet, tartsák titokban a dolgot, mert nem szeretném, ha probléma lenne belőle. De lesz még ebből baj, én mondom.
Hiányoltátok Ralfot, a hivatásos elektronikai megsemmisítőt. Mi mondjuk nem nagyon, de van helyette Rumen, a bulgár második gépész. Elég fura figura, zárkózott és nem iszik, az ilyenektől pedig én legalább annyira tartok, mint azoktól, akik aktív alkoholisták. Rumen viszont szerencsétlen egy pasi. Lehet, hogy amúgy nem egy rossz gépész, de bármihez nyúl azt elrontja. Zsolti elég sokat küszködött vele, de nem piszkálta túlságosan, mert nemrég halt meg a fia. Csakhogy Rumen nincs itt fejben. Beszél hozzá az ember és látja, hogy a tekintete elüvegesedik, és nem is jut el a tudatáig, amit mondunk. A baj csak ezzel az, hogy hibát hibára halmoz. A hibázás lehetősége benne van a pakliba, emberek vagyunk, de nem napi többszöri alkalommal. Szóval lehet, hogy értené a dolgát, de amennyi hülyeséget csinál, arra nem magyarázat a családi tragédia.
A legutolsó ilyen hibánál betelt a pohár és haza fogom küldeni Rotterdamból. Történt, hogy éppen a Gibraltári szorosban mentünk, Tanger Med volt a következő kikötő, Marokkóban. A szoros igen forgalmas, emiatt ún. szeparációs zónára van osztva, ami azt jelenti, hogy a keletre és a nyugatra tartó hajók a megfelelő forgalmi sávokban haladhatnak, a sávok között meg egy elválasztó (szeparáló) terület van. Na nem úgy, mint az utakon, ez csak térképen létezik, de úgy kell haladni, hogy mindenki a saját sávjában. Ezt bonyolítja az elég tisztességes keresztirányú kompforgalom, a rengeteg helyi halász, meg az évnek ebben a szakában meglehetős számban előforduló, a szabályokra nagy ívben tevő vitorlás.
Na itt haladtunk teljes sebességgel, a halászokat kerülgetve, előttünk, mögöttünk hajók, szokatlanul nagy volt a forgalom. Jobbról jött egy komp, az azonosító adatai szerint 1200 emberrel a fedélzeten, akinek utat kellett volna adni. Aleksz azonban levajazta rádión, hogy elmegyünk előtte, ne kelljen lassítanunk, nagyot térnünk. A kersztbehajósok többnyire együttműködőek, ez a fazon meg kifejezetten az volt, mert ő ajánlotta fel, hogy menjünk csak. A CPA (closest point of approach = ennyire kerülünk közel a másik hajóhoz)mondjuk csak 0.2 mérföld volt, ami már nem is határeset, mert mi toltuk 17 csomóval, ő meg jött 21-el; de még ifjú titánként sikolyokat csikartam ki az indiai barbából, amikor a CSCL Rotterdammal a Kínai tengeren ennél kisebb távolságban húztam el a halászoktól. Szóval rendben, menjünk, a kormány robotban, Aleksz is, én is figyelünk nagyon, mert a halászok közt rengeteg a kisebb jacht, azok meg körülnézés nélkül képesek megindulni. Most kormányhoz nem nyúlunk, amíg a komp el nem megy mögöttünk.  Nézek ám jobbra, mert a Balears S.A. hajója bitang nagy és azért nem feltétlenül hiszek a radarnak, de az irányszög szép lassan változik jó lesz ez. Közben egy elmebeteg jachtos miatt mégis muszáj két fokot igazítani az útirányon. És ekkor plíb,ding, meg egyéb hangok kíséretében leáll a főgép, elmegy az áram. sötétek a radarok, rádió van akkuról, de a kormány beakadva jobbra 5-nél, mi meg a sebességből veszítve fordulunk be gyönyörűen a komp elé. Rádió felkap és csak kiabálok bele, hogy a komp térjen, mert leállt a főgép és nem vagyunk kormányozhatóak, ugyanezt teszi Aleksz a másik figyelt frekvencián. Válasz nem jön, de a kompon figyeltek, levették, hogy elcsesztük, és fordultak. Nem mondom, közel volt, ha 70- 80 méterre sepert el mellettünk sokat mondok, a farvize eléggé megdobált minket.
Közben beindult a vészgenerátor, lett áram, majd két perc múlva rendes generátorok is, hív Janusz, hogy csinálja a gépet, indítja, minden rendben, adja a kontrolt. Elég gyorsan átnézte az öreg a vasat, fura, azt viszont nem mondta, hogy mitől állt le. Szóval megúsztuk, de kissé leizzadtam, Aleksz is mondta, hű cap, ez k***a közel volt. De közben a marokkói forgalomirányítás elkezdett érdeklődni, hogy mégis miért táborozunk mi ott és mi volt ez az ütközés közeli helyzet a komppal. Mondtam leállt a főgép a legrosszabb pillanatban, de már indítjuk újra, 5 percen belül úton vagyunk ismét.
Így is lett, szépen gyorsítunk, hív Janusz, hogy a maradék időre már ne menjünk vissza tengelygenerátorra és jön föl a hídra, mert beszélni akar velem. Persze, oké, maradjunk, gyere. Nem jól hangzott, lehet, hogy valami nagyon elszállt a vasban és meg kell állni javítani Tangerben? Ennek senki nem fog örülni. Jön Janusz, apáim, a feje vörös, mint a cékla, tisztára agyvérzés közeli állapotban és ordít, hogy a második géptiszt egy idióta, a vécét nem szabadna lehúznia egyedül. Mondom ez rendben, de ne kapjon nekem itt infarktust, mert szerintem az arab kórházak nem világhírűek, és mégis pontosan mi történt?
Rumen leállította a főgépet. Nem műszaki hiba volt, hanem leballagott a géphez és kézzel megállította. Hogy ez hogyan történhetett? Rumen számára rém egyszerűen, ő félreértett valamit. Janusz szerint meg egy idióta. A segédgépeket készültek indítani és Janusz szólt neki, nézzen meg egy olaj szintet, mielőtt beindítják a gépeket. Ezt értelmezte úgy Rumen, hogy neki le kell állítani a főgépet. Na most Janusz angolja nem az a chambridgei vagy oxfordi tökély, de azért ezt félreérteni nem lehet. Meg ahány manővert itt már megcsinált Rumen, tudhatja, hogy a gépet 0 pitchen és alacsony fordulatról állítjuk le, nem a 600-as maximumról és a maximumterhelésről, főleg nem kézzel.
Elkezdtem gondolkozni, ebből nagy baj lehetett volna, de mekkora baj lesz, ha egy hasonló dolgot a folyón, vagy La Corunara való érkezéskor játszik meg? Basszus, egy hónapja vagyok kaftán és komoly kérdésről kell döntenem igen gyorsan. Hamburgban mindjárt öt óra, ez reggelig nem várhat. Felhívtam a személyzetist, aki éppen nem volt már bent, csak valami helyettese, mondtam neki nagy gáz van, ez és ez történt, a géptiszt veszélyes a hajóra, mert kiszámíthatatlan, váltsák le. A vonal túlsó felén lévő manus az elkezdte, hogy azért ez nem így megy barba, ennek menete van, meg írásban, meg legyek fair. Elkezdtem ordítani, hogy én piszok fair vagyok, mert telefonáltam és nem vesztegettem az időt e-mailra, nekem ne a kifogásokkal jöjjön, hanem azzal, hogy mikor és hol tudják válltani a manust. Ja, és a föld alól is kerítse elő a beosztómat, szóljon neki, mert én érkezem Tangerbe, nem lesz időm lányregényeket írni, de valamit tenni kell, most. És ezzel köszönés nélkül letettem a telefont. Hatásosan ordíthattam, mert 15 perc múlva hívott a személyzetisem, akinek vázoltam a problémát, mondván szerintem reggelre meglesz a gépész elbocsájtója. Azért azt hozzá tettem, hogy szegény Rumen nem biztos, hogy ennyire ostoba, csak fejben nincs itt a fia halála miatt, és első dühömben nem vágnák alá nagyon, de haza kell mennie. Megállapodtunk, hogy ajánljak fel neki egy közös megegyezéses leváltást és megnézik, hogy mit lehet tenni majd az érdekében. A hamburgiak javára legyen mondva, másnap estére már volt is váltó, csak éppen a hajóra a való leutazását nem tudták leszervezni, de mindegy, jó lesz Rotterdamból is, addig nem engedjük a gép közelébe. Amikor mondtam Janusznak, hogy mi lesz, az öreg nézett, hogy meg merem ezt lépni? Meg, mert már korábban meg kellett volna lépni, amikor az első hibáit elkövette, nem kellett volna eddig várni.
Nem könnyű döntés az ilyen, főleg úgy, hogy aludtam már rá egyet, tudom, hogy ennek következményei lesznek a számára, de én nem gondolhatok csak Rumenre, a hajó érdekeit kell néznem.  Van olyan parancsnok, aki egész életében nem küld haza senkit a hajóról, én meg egy hónappal a kinevezésem után meglépem. Nem igazából érdekel, mit gondolnak rólam Hamburgban, meg a tulaj irodájában – mert őket is értesítettem - az eset után, de abban biztos vagyok, hogy bár későn, de azt tettem, ami helyes. Legnehezebb része megmondani az illetőnek, hogy megy haza. Erre Sevillán került sor, meglepődésemre Rumen nem ellenkezett, bár elsírta magát. Viszont azóta látom rajta, hogy megkönnyebbült, mintha egy teher került volna le a válláról, szerintem ő is érezte, hogy nagyon nem jól mennek a dolgai.
Közben Sevillán támadt egy kis izgalom: a kedd délután érkezés után MD kiment a városba, mondván körülnézne. Később tudtam meg, hogy Noellel megbeszélték, hogy kint találkoznak, és együtt néznek körül. A találkozóból nem lett semmi, Noel nem lelte szíve hölgyét, sőt, az reggelig a hajón sem mutatkozott. Vakarhattam a fejem, mert tőlem kért engedélyt kimenni, de azt, hogy meddig maradhat kint, Olegtől kérdezte meg. Oleg annyit mondott csak neki, hogy indulásig azt csinál, amit akar, csütörtök délre érjen vissza a hajóra. Szóval nem tudtam, most eltűnt a lány, vagy a kapott szabadidőt tölti ki tartalmasan. Szerda estére Noel már igencsak izgult, én is kezdtem gondolkozni és rémképeket látni, már háromszor is hívni akartam az ügynököt, hogy gáz van, de végül elhatároztam, hogy majd akkor, ha reggelig sem kerül elő. Előkerült, éjfél után zörögnek az ajtómon, kinyitom, hát ott áll MD, kissé becsiccsentve, kissé ziláltan, mondván: hello baby, megjöttem, és kaptam egy puszit. Noel is előkerült a hírre, hogy MD megjött, mondtam neki dugjuk ágyba a lökött libát, aki közben elmesélte, hogy valahol elhagyta a tárcáját a jogsijával, meg a bugyiját is. Mivel a ruhája eléggé meg volt viselve, kérdeztem megerőszakolták? Á, nem darling (a babyért és ezért is számolunk még), party volt, komoly party. Hát az látszott, a kiscsaj nem aprózta el, beleveretett a közepébe rendesen. Szerencsére az útlevelét nem vesztette el, mondjuk a kabinomból nehéz is lenne.
Noel eléggé lógatta az orrát, hogy hát milyen lány ez? Ilyen barátom, ne foglalkozz vele, megvolt, ha jó volt örüljél, de szerintem mostantól tartsd magad távol tőle. Megvonta a srác a vállát és elballagott, azért én reggel szóltam a bócmannak, hogy figyeljenek oda rá és éles szerszámot ne adjanak a kezébe, a szakácsnak is szólok majd, hogy zárja a késeket. MD-vel meg lesz egy interjúm, ha kialudta a mámorát és szerintem Wilmának is szólok majd pár kedves szót.
 
 
 

2012. május 18., péntek

Az igaz tengerész történet… - Béla kaftán sztorizik


Így kezdődik: becsületszavamra mondom, hogy így történt. Bevallom őszintén, nagyon szerettem hallgatni ifjú titánként az „öregek” – néhányuk alig pár évvel volt idősebb nálam – meséit, történeteit a kávék, vagy egy-egy esti sörözés alkalmával. Volt olyan történet, amit többször, több hajón is hallottam, érdekes módon az előadó mindig ott volt, amikor az esemény megtörtént. Volt olyan történet is, amelyet esetleg három mesélőtől hallottam, mindhárom jogot formált arra, hogy vele történt meg.
Teljesen mindegy, hogy kivel történtek meg az elmesélt események, hogy sokszor már annyira ki voltak színezve, hogy valótlannak tűntek. Mindannyian tudtuk, hogy bizony van valóságalapjuk, megtörténtek. Nem úgy, ahogy el lett mesélve, de megtörténtek. Jó volt hallgatni őket, nevetni rajtuk, és nem volt fontos, hogy már sokadszorra halljuk. Szárazföldi emberek számára ezek a történetek nem sokat mondanak, mivel nagyon soknak olyan előzményei voltak, amelyek a magyar tengerhajózás berkeiből nem kerültek ki. De ezeknek a történeteknek köszönhetően én, a legifjabb, és sajnos úgy fest, hogy legutolsó magyar tengerészgeneráció tagja, olyan emberekről hallottam, mint Iszap, Százujjú, Mazsi kápó, Lucskos, Légy (speciel vele hajóztam, és mivel hallottam róla pár történetet, nem tudott megviccelni J), Róka és sorolhatnám. Noha személyesen nem találkoztam velük, azért amikor kávénál a mesére került a sor, akkor azért a nevek elhangzásakor tudtam, kikről van szó, a kollégák szemében milyen emberek voltak, és úgy hallgattam a történeteket, mintha a saját ismerőseimmel történtek volna meg. Olyan helyekről, kikötőkről hallottam, ahol soha nem fordultam meg, soha nem jártam és valószínűleg soha nem is fogok, de tudom, ha hallok róla, hogy ki volt a Mari, milyen volt a Nyuzsnyíj, milyen voltak az éjszakák Réniben. Természetesen ezek a történetek nem mindig voltak szalonképesek, de a mesélő előadásmódja tizedszer, huszadszor is nevetésre ingerelt minket.
Talán le kellene jegyezni ezeket a történeteket, szalonképes formában, hogy ne merüljenek feledésbe úgy, ahogy a magyar tengerészet lassan a feledés homályába vész, azzal a tudással, ami egykoron felhalmozódott. Nem én vagyok hivatott rá, mivel nem sok történetet tudok felidézni a hallottak közül, és nem is vagyok egy jó mesélő, de kezdetnek álljon itt egy, amit még az első hajómon, a Radnótin hallottam, és évekkel később az eset egyik szereplőjével együtt hajóztam.
A történethez ismerni kell az egyik szereplőt, az Iszap „fedőnévre” hallgató matrózt. Bocsánatot kérek előre is, ha magára ismer, ha esetleg sértő lenne számára a történet, soha nem találkoztam vele, a róla szóló történetekből ismerem csak.
Szóval Iszap, egy végtelenül jóindulatú, ugyanakkor kissé lassú mozgású és felfogású matróz volt. Innen is kapta a nevét, mert képes volt úgy”megülni”, mint az iszap. Éppen a fedélzeti őrséget látta el este, járta körbe a hajót. A hajó valahol a Távol-keleten, egy igen erős sodrású folyón horgonyzott, egy „baráti szocialista ország” területén. A part és a hajó közötti közlekedést kis csónakokkal oldották meg, amely még a nem túlfizetett magyar marinájóknak is olcsó volt. Az ital sem volt drága és a fiúk szívesen mentek ki a partra építeni a szocialista kapcsolatokat. A hajóra való visszatérés emiatt kissé bonyodalmas volt, jobb volt nem egyedül végrehajtani.
Iszap országos cimborája, B., aznap este mégis egyedül kísérelte meg a dolgot. B-vel hajóztam is együtt később, ahogy mondtam, és tőle is hallottam a történetet. Szóval B. még a délután partra ment, hogy valami szuvenírt vásároljon. Ez a vásárlás a helyi jellegű italok fogyasztásával fejeződött be, és B. bizony nem az a fajta kolléga volt, aki kihagyja a helyi italokat. Így nem szomjas állapotban szállt be a csónakba, ami a hajóra volt hivatott őt visszavinni. Egy jókora csomag is volt nála, benne a vásárfia, amivel kissé ingatag helyzete miatt birkózott rendesen. A birkózás folyományaként pedig az erős sodrású folyóba pottyant. Azt nem tudni, hogy a csónakos látta-e, hogy utasa a vízbe esik csomagostul, de a helyi erők mentalítását ismerve, ha látta is, nem sokat foglalkozott vele, elfordította a fejét, segíteni meg sem próbált, a viteldíj ugyanis előre volt fizetve.
B. szerencséje az volt, hogy az eset a folyó hajó fölötti szakaszán történt, így a sodrás tulajdonképpen a hajó irányába vitte, csak a csomagot volt kénytelen elengedni. Minden reménye megvolt arra, hogy a hajó közelébe érve ki abálni kezd, és ezt a kiabálás meghallva a watchman majd segítő kezet, illetve kötelet dob neki, valahogy a fedélzetre kecmereg.  Igen ám, de watchman Iszap volt, a jóindulatú, ámde lassú felfogású iszap. B. látta is alakját a fedélzeti lámpák fényében, kiabálni is kezdett, „Iszap, hé Iszap”  és megpróbált a hajó irányába úszni, közben hevesen integetni, hogy segítséget kapjon. Sajnos a folyó sodra erősebb volt, de azt még látta, hogy Iszap a korláthoz lép és felemeli a kezét.
Iszap meghallotta a kiabálást, oda is lépett a korláthoz és a lassan sötétségbe burkolódzó folyón megpróbálta kivenni a kiabálót. Meg is látta B.-t, aki hevesen integetett. Iszap felemelte a kezét és visszaintett. Majd leballagott a legénységi szalonba, hogy igyon valamit. A szalonban a kora esti órákban ott üldögélt a fedélzetmester, két matróz, néhány gépész és az első tiszt is. Néhány üveg sör társaságában beszélgettek. Iszap töltött magának egy pohárral a trópusi védőitalként rendszeresített lónyálból.
– Iszap, minden rendben odakint? – kérdezte a fedélzetmester.
– Persze, stromo, nem raknak, még csöpög az eső – válaszolta Iszap. Majd egy perc után hozzátette:
– B. meg itt úszott el a hajó mellett az előbb.
– Hogy mi történt? Ki úszik? Hol? – ugrott fel a chief.
– Hát B. elúszott a hajó mellett. Felkiabált nekem és még integetett is.
– És te mit csináltál?
– Hogyhogy mit? Visszaintegettem.
A matrózok, a fedélzetmester és a chief egymást lökdösve rohantak ki a szalonból, fel a fedélzetre, hogy a bajba került B-nek segítsenek, esetleg az egyik mentőcsónakot letéve induljanak a keresésére. Mert az Iszap kivételével mindenki számára világos volt, hogy B. nem jókedvéből úszik az amúgy meglehetősen mocskos folyóban.
B. a szerencse fia volt aznap este, mivel a hajótól nem messze egy halász a csónakjába vette és visszavitte a hajóhoz. Szerencsés, mert azt senki nem tudja, hogy mennyi idő telt el aközött, hogy B. elsodródott a hajó mellett és Iszap szólt a szalonban, hogy B. úszkál a folyóban. Az egyik jelenlévő matróz szerint, akitől a történetet először hallottam, talán ha 6- 8 perc. Évekkel később B. nekem azt mondta, hogy legalább egy órát küzdött a folyóban, amíg a halász kihúzta a vízből. Teljesen mindegy, mert a vásárfia elvesztésén kívül kár nem esett, a történeten pedig nagyot nevettünk a kávék alkalmával.
Csak Iszap dörmögött még hetek múlva is, hogy mire volt jó a felhajtás.
Hát ilyenek az igaz tengerész történetek. Kár, hogy már évek óta nem hallottam egyet sem egy- egy kávé alkalmával. Igaz évek óta vagy egyedül iszom a kávémat, vagy az ügyeletes tiszttel. 

2012. május 13., vasárnap

Elveszett a Vitéz, Rakonczay Gábor óceáni kenuja

Elveszett a Vitéz.
Rakonczay Gábor hajóját Szeremley Huba fogta vontatókötélre. És a tenger megint bizonyított. Bizonyította amit Petőfi is tudott, de sokan nem akarják felfogni, megérteni az igazát: "... azért a víz az úr!" Mindegy hogy ki vagy, fanatikus vagy milliárdos... erőtől duzzadó fiatal vagy tapasztalt vén róka... A tenger elveszi, ami neki kell. Ez most a Vitéz volt.
Fa Nándor azt mondta, elsüllyeszthetetlen.
Nem is süllyedt el, egyszerűen felborult, és a viharban horgonyként fogta vissza a borász hajóját. Ha haladni akartak, le kellett vágni, és a sorsára hagyni a kenut. Szegény Vitéz, már nem valószínű, hogy fogadja a sok-sok hódolót, akik országszerte elzarándokoltak volna megnézni, hiszen több helyen is ki akarták állítani.
Eddig a Vitéz "csak egy csónak" volt.
Most lépett egyet a ranglétrán: amióta levágták előlépett (ha annak lehet nevezni) "a hajózást gátló, akadályozó tényezővé".
Mit is jelent ez annak, aki tudja és ismeri a GMDSS rendszer idevágó rendelkezéseit? Aki tud egy, a mások számára ismeretlen hajózást veszélyeztető vagy akadályozó körülményről, annak azt azonnal az adott körzetben hajózók számára el kell mondani VHF rádión keresztül, valamint a körzet Navarea koordinátora tudomására kell hoznia. Ennek több módja is van, ezt Szeremley navigátorai tudják (mert tudniuk kell). Ha ezt megtették, akkor az illető koordinátor majd a következő EGC Safetynet adás anyagába beteszi, és az adott Navarea körzetben hajózók számára ismert lesz, hogy fokozott figyelemmel hajózzanak, ne ütközzenek bele a Vitézbe.
A kérdés az, hogy vajon megtették-e?

Miért írtam ezt a bejegyzést? Mert kicsit hányingert kaptam attól, amit a Rakonczy-kételkedők Fészbukos csoport üzenőfalán olvastam (illetve előbb hozzám ímélben jutott el, csak utána mentem oda elolvasni). Volt egy bizonyos BL (aki azóta elkotródott erről az oldalról, de még a Fészbuk oldalát is törölte), aki arrogáns hangon követelte, hogy mondják meg neki, hogy Szeremleyék megtették-e a kötelező bejelentést? Ha nem, akkor feljelentéssel fenyegetőzött... Persze nincs hol feljelentést tenni... Ne is foglalkozzunk ezzel az alakkal.

Még azt mondom el, hogy én "szépen profitálok" Gábor kalandjából, és a körülötte zajló "háborúból". Amikor oktatom a GMDSS keretén belül a tengeri vész- és biztonsági kommunikációt bizonyos alkalmakkor őt hozom fel példának, és rajta keresztül mutatom be a rendszer bizonyos pontjait.

Ebben a bejegyzésben megmutatom azt az üzenetet, amit a hajók kaptak, amikor Viktória kerestette, hogy kapcsolatba lépjenek vele, és elmondom, hogy miért nem lehet az ilyen keresés sikeres.

Felhasználom azt az infót, hogy a Tűzhangyával vittek EPIRB-et, amit kölcsön kaptak, majd visszaadták az ukrán tulajdonosnak (ez persze egy laikusnak semmit se mond, de aki Tudja mi az MMSI szám, annak mondom, hogy a készülék kapja és nem a hajó.)

Felhasználom azt a sok csacsiságot amit az EPIRB kapcsán mondtak többen is, akik azt állítják, hogy a hajóba beömlő bizonyos mennyiségű víz hatására bekapcsol...

És természetesen ezt a Vitéz elvesztést is, már megírtam azt a Navare/EGC Safetynet üzenetet, amit le kellett, hogy adjanak Szeremleyék, és felhasználom az oktatásban.
Remélem, nem kell több bejegyzést írnom.

Ja, és még egy nüansz. A mostani tanfolyamon van egy hallgatóm, aki nem akar levizsgázni, neki csak a tudás kell, mert horvát bizonyítványai vannak.
Értsen mindenki belőle, aki ott szerezte be a hajózási képesítéseit.

2012. május 11., péntek

Béla kaftán levelei 3. rész - avagy már megint körbementünk egyszer


Valahol Sevilla környékén fejeztem be az előző részt, ha jól tévedek. Eseménytelen utunk volt, kimaradt La Coruna, mert olyan sok rakomány volt, hogy mi nem tudtuk volna felvenni, a bérlő küldött oda egy másik hajót.  Szépen, economic  speeden felcsoszogtunk hát a  sápadt hülyék országába (copyright Zsolti). Kedd reggel 9-kor pilot, nagyon nem is kellett az időt gyilkolnunk a Sunk Centertől délre, csak két kört kellett tenniük a fiúknak.
Hívom Harwich irányítást a rádión, mondván jövünk, helló, amikor beleszól egy ismerős hang, hogy „Béla a pilot ladder a bal oldalon, másfél méter”. Kérdezem ki vagy, hát Malay parancsnok úr, az MSC Fabioláról. Ott állnak Felixstowe-ban, ha sietünk, akkor lesz egy jó óránk és meg tudjuk látogatni. Jó lenne, ha már volt olyan kedves és megvárt, hátha van neki jófajta söre.
Úgyhogy amikor a pilot megjött, kértem, hogy igyekezzünk befele, amennyire lehet, mert átmennék a másik hajóra. Siettünk is, a manővert is hamar letudtuk, az ügynök is jött időben, sőt, volt olyan kedves és át is vitt minket a másik terminálra. Hát, a méreteiből már gondoltam, hogy a hajó nem egy kis darab, de amikor elkezdtünk felmászni a hajójárón bizony mondtam, kövér egy dög. Viszont csak két szinttel magasabb a felépítményük, de van lift! Az első tiszt fogadott minket, majd beterelt a liftbe és mondta, hogy legfelső szint majd onnan még egy felfele a hídra, ott a barba. Így is volt, Malay ott volt a hídon, ahonnan lenézve az én hajómra nem is volt bántó a megjegyzés, hogy az a mentőcsónak a tiéd? Az hát, mindenki kezdte valahol, én is szeretnék nagyobb hajóra kerülni, de sajnos a beskatulyázás itt is megvan. Legjobb esetben kaphatnék egy 1200-1500 TEU-s hajót, én már azzal is boldog lennék. Na majd otthon megkérem Malayt, szóljon két szót az érdekemben,hátha. Csak adnak a szavára, ha már a cég zászlóshajójának a parancsnoka.
Szóval meglátogattuk Malayt, volt jófajta sör is, sőt még egy üveg Tshingtao is akadt, aminek én jobban örültem, mint bármilyen finom bornak, évek óta nem ittam. Sőt, még egy kávét is kaptam, kifejezetten a híd presszó gépéből - figyelem, gombnyomásos presszó gép -, nem ilyen papírszűrős izé. Rendes, finom presszó kávé volt. Jót beszélgettünk, vagy jó három órát, mert elhúzódott a rakodásuk, csak akkor lettünk kidobva, amikor már a pilot is a hajón volt. Néztem a manőverüket, hát ugye az nem egyszerű történet. Én maximum 6 kötelet használok összesen normál esetben, nekik elől és hátul van ennyi. Nekünk nem kell vontató kikötéshez, induláshoz, nekik kell, mert azért azt a tömeget megmozdítani nem piskóta. Amíg nekünk az elindulás onnan, hogy dobj el mindent, addig, hogy bemegyünk a hídszárnyról 10-12 perc, nekik bizony jó háromnegyed óra volt, igaz körbe is kellett fordítani a hajót. Sajnos körülnézésre nem volt idő, pedig igen kíváncsi lettem volna a híd navigációs rendszerére, a legújabb modell. Nem baj, majd amikor legközelebb leváltom Malayt, megismerkedek azzal is. :D
Gond nélkül letudtuk Felixstowe-t, Rotterdam is megvolt, szerviz az elfüstölt mélységmérőhöz, meg a watch alarmhoz, ami két hete kissé eseménydússá tette az indulásunkat. Na, a mélységmérő érdekes lett, mert olyan öreg darab, hogy nincs hozzá alkatrész, a szerelők négy másikból próbáltak összerakni egyet, nem sok sikerrel. Mérni mér, de sajnos nem rögzíti az adatokat, pedig az előírás. Így kénytelenek leszünk kapni egy újat, amit duzzogva el is fogunk fogadni. A watch alarmról meg kiderült, hogy bizony NEM lehet rákötni a robotra, mivel az annyira régi modell. Hát nem megmondtam? Eleve mekkora marhaság bármit is rákötni? Úgyhogy a szerkentyű s.k. kibelezése szakorvosilag jóvá lett hagyva.
Hazament Zsolti, legnagyobb sajnálatomra, mert Ő kifejezetten az a csóka, akivel jó együtt hajózni, a gépet is érti nagyon, minden parancsnok ilyen gépészt szeretne. A kihajózása körül lett egy kis kapkodás, mert az OPDR kora reggel helyett éjfélre hozta az indulást. Rögtön szóltam a személyzetisnek, meg annak az ügynökségnek, akik a dolgokat intézik Rotterdamban, hogy legyen neki egy szoba a hotelben. Erre lett nagy kapkodás, mert akkor inkább menjen haza az esti Malév géppel, én készíthettem az új fizetési lapot, neki meg lett 2,5 órája átadni a hajót az új gépésznek. Az kajával is volt egy kis csuklás, négy óra körül elkezdtem aggódni, hogy hol van a teherautó, mert sok már nem volta hajón. Elkezdtem telefonálni, kiderült, elnézték a szállítónál a naptárt, másnapra voltunk kiírva náluk. Még jó, hogy péntek óta kétszer is megadtam nekik az érkezést / indulást, és ott eleve éjfelet, hogy minél korábban megkapjuk a kaját.
Kaptam ismét egy utast- kadétot, ismét egy lányt, nekem ez a keresztem úgy fest, bár Malay azt mondta, hogy most nála is van kettő, igaz azok csak ilyen európai körútra szállnak be hozzájuk, az irodába frissen felvett tanoncok, lássanak hajót. Az én tanoncomat viszont elvileg azért küldték, hogy jól piszkolja, meg festékezze össze magát, tanulja a hajósmesterséget. Na, nem ugráltam örömömben, megint nem leszek egyedül a szintemen, de hát ez van, ezt kell szeretni.
Na, a kislány, aki egyébként a Katharine névre hallgat, kisebb izgalmak között érkezett meg. Ugyanis azt nem mondták meg nekem, hogy a kedves papa és mama hozza majd autóval, hogy lássák hová kerül féltett leányuk. Éppen a járónál ácsingóztam, mert Zsolti akkor ment el, amikor megjöttek. Először azt hittem a német rendszám láttán, hogy valaki a cégtől, de láttam, hogy a betűk a rendszámon nem stimmelnek, mondjuk ettől nem nyugodtam meg, de mivel a hátunk mögött egy német önjáró rakodott, gondoltam oda mennek, csak hülye helyen álltak meg. Na meg ugye nem vártam én öltönyös fazont, elegáns nőt, meg kislányt sem, az autóból egy komplett család kászálódott ki. Mivel a hídon a két szerelő kártékonykodott a mélységmérő, meg a watch alarm körül, a kaja ügyében is meg kellett nyomnom a vészjelzőt, poroltam felfele. Ott a két szerelő derékig benne a kontroll pultban, lezöttyenek a számítógép elé, hogy előkeressem a telefonszámot, amit hívnom kell a kaja miatt. Hallom, hogy nyílik az ajtó és valakik bejönnek és németül köszönnek; látni ugye nem láttam őket mivel a gép a sarkban van, de az egyik szerelő németül visszaköszön és elkezdenek beszélgetni. Az a szó még megütötte a fülemet, hogy Kapitän, de már tárcsáztam shippi számát, úgyhogy azt most felejtsék el, hogy én bárkinek is megfordulok, kaja kell, ma este. Na, a két perces telefonos vitát letudtam, ami arról szólt, hogy ma semmi szín alatt nem lesz kaja, és azzal zártam le, hogy én kaja nélkül el nem indulok, mert még Tangerig sem tartana ki, ott meg nem veszek, és a késésért, okozott károkért a shippit terheli a felelősség, úgyhogy legyen kaja. Még elolvastam két e-mailt gyorsan, amikor megszólal a hátam mögött egy hang: Herr Kapitän. Megfordulok a székemen, hát az öltönyös fazon áll ott, meg a felesége egy idősebb, meg egy olyan 10 év körüli lánnyal. Az egész család úgy volt öltözve, mintha templomba, vagy esküvőre mennének. Gyorsan végignéztem magamon, hogy most éppen rövid naciba vagyok- e, de még mindig királyi díszben feszítettem, fehér ing, hosszú nadrág, arany csíkok könyékig, úgyhogy a dolgot kis jóindulattal ki lehetett hozni döntetlenre.
Na, mondom, ha ezeket a cégtől most ette ide a fene, akkor a legrosszabbkor jöttek, meg szólhattak volna előre, mert a híd is kissé kuplerájos volt, meg a szakács sem készült extra kajával. Felálltam, hogy köszöntsem őket és ekkor megszólalt az asszonyka – aki német mércével mérve egész csinoska volt, úgy 38 körüli –, hogy: „Grosse Gott, er ist ein Kind”. Na az én németem nincs göthei magasságokban, de ezt azért értem: Jesszumpepi, ez egy kölyök. A hölgy kedves mamája, az a kölyök, ez az új kapcsolat nem kezdődik jól. Reakcióm az arcomra is kiülhetett, mert a hátuk mögött álló szerelő, Arthur, akit évek óta ismerek és tudja, hogy valamit pötyögök németül, elég szélesen vigyorgott. Kérdezem, mit szeretnének, ki fia borja a kis család, mihez tartás végett németül, tudja a hölgy, hogy értettem, amit mondott. Az apuka mondja, hogy hát a nagyobbik lány lenne az én diákom, elhozták, meghozták, elkísérték. Erre néztem egy nagyot, elkísérik? Van egy üres kabinunk, itt bizony nem férnek el mindannyian. Megnyugtattak, nem, csak a hajóig kísérték el a lányt, meg megnézték együtt Rotterdamot, és hát látni szerették volna, hova, milyen emberek közé kerül a gyerek,meg az apuka szeretett volna beszélni a Herr Kapitännel. Nézem a lányt – fenét lány, 19 éves, majdnem annyi mint a sajátom –, aki ilyen kosztümféle cuccban egy kész nőnek hatott, műkörmök, tűsarkú cipő, smink, ékszerek; na mondom ez ide mondjuk nem lesz teljesen jó, de majd faragunk rajta.
Hát mondom, akkor tessék, mert a Herr Kapitän itten az kérem, én lennék. Jó, jó, mondja az ember, de nem itt, ha lehetne, akkor csak én halljam. Akkor vonuljunk le a kabinomba, legalább megmutatom, hol lakik majd a lány. Gondoltam majd ott a család el lesz a rendezkedéssel, de nem, anyu apu nyomult be utánam a kabinba, ami szerencsére ki volt takarítva, meg minden, háló ajtó becsukva. Na jó, csüccs, és akkor halljuk a mondandót. Hát kérem, használati utasítást kaptam a lányhoz, amit végig tudtam úgy hallgatni, hogy nem röhögtem el magam; hozzátenném, én megértem az atyai aggodalmat, én is így éreznék, csak én a lányomat nem engedném így oda egy hajóra. Mondjuk van annyi esze, hogy ne akarjon menni. Szóval meg lettem kérve, hogy a lánynak ne adjak tömény italt, meg cigit se – vazze, 19 évesés ez itten nem óvoda –, sört ihat, tartsam távol tőle a srácokat (aha, gardedám legyek), meg kaptam egy borítékot 1500€- val, hogy ha valahol ki akar menni a városba, adjak neki 200 pénzt, és ha valamit venni akar, akkor legyen miből fedezni a kiadást. Na a borítékot visszaadtam, tessék a lányra bízni a pénzt, a töményet megígérem, hogy nem adok (arra nézve nem tettem ígéretet, hogy más sem ad), de amúgy ez itt nem kisdedóvó, és azzal indítunk, hogy felnőttként kezeljük majd. Arra figyelünk, hogy össze ne törje magát, de a fiúkat meg tartsa ő távol magától, ez is része ennek a bulinak; na jó, majd azért szólok nekik, hogy ne legyenek romantikus hajlamaik, mondjuk az előző lánynál nem voltak, tehát ilyen szempontból gond nem lesz. Amikor ezt mondtam, akkor érkezett meg a deck hand színe virága, vállukon a lány csomagjaival, három bőrönddel. Mondta később Oleg, hogy öten akarták a három bőröndöt felvinni a kabinba; akkor azért itt még majd vigyázni kell, már most erőteljes az érdeklődés. Ebből mi lesz?

2012. május 10., csütörtök

Térjen ki a világítótorony! - Costa Concordia

Minárik Laci megosztotta a Fészbukon az Index cikkét. Amikor elolvastam, csak néztem kifelé az okos kis fejemből, és azon gondolkodtam, hogy kérem szépen, most ki itten a hülye? Mert amit leírtak, az annyira ésszerű, mint a "térjen ki a világítótorony!".
A Costa Crociere felborult hajója
Az első tippem az volt, hogy mindenki...
A második, hogy az Index újságírója, aki nem tud elégé angolul, de ez nem lehet...
A harmadik: az Index újságírója, aki lusta utána nézni a nem ismert szavaknak, a számára nem értelmezhető kifejezéseknek, ami nagyon valószínű, hiszen bulvár, és ott bármi leírható, ami jól hangzik.
Erről a cikkről van szó. De ha elolvasod, akkor itt bizony te, kedves laikus nem veszed észre a csacsiságot. És nyilván az Index laikus újságírója se.
Ami észveszejtő, ez a mondata: "Fontos újítás az eddigi szabályzathoz képest, hogy ezentúl a hajó tiszti karának több tagja is kiadhat utasításokat olyan fontos és speciális manővereknél, mint a kikötés."
Hogyan kell ezt elképzelni? Nyilván aki leírta nem gondolt bele, mert halvány, ibolyaszínű fingja nincs arról, hogy mi az a kikötési manőver, és valójában hogyan csinálják!
Hogy milyen értelmes ez, álljon itt az egyik fészbukos csoportban egy bejegyzés, amit Garay Béla tengerészkapitány írt, aki most éppen hajón van:

"Nnnnnnna. megpróbáltam lemodellezni a Costa cég legújabb agyszüleményét. Megalakítottam a tanácsot, és megszavaztattam a tiszteket, meg a KAB-t, hogy legyen- e manőver. Majd előreküldtem a Funny Guy-t azzal, hogy ha szerinte nem jó a 2+1, akkor nyugodtan adjon ki kötelet úgy, és oda, ahová jónak látja. Továbbá a Janusz gépésznek mondtam, ha nem ért egyet a stop engine-vel, csak járassa teljes előrében, majd megoldjuk.

Nem működik. Már ott megakadt a dolog, amikor mindezt előadtam, mert azt hitték, részeg vagyok. Mivel ez sajnálatos módon nem állt fent, elgondolkoztak azon, hogy orvost kellene hívni hozzám, mert megártott a négy stráf."

Ez persze humor, mert ilyet meg se próbál egy normális parancsnok.
És azt hiszem, hogy egy hajózási cég se hozna ilyen rendelkezést.
Akkor most olvasd el az eredeti cikket itt, és nézzük az ominózus kifejezést. Nyilván arról van szó, hogy lusta volt utána nézni, és a pulling into the port kifejezést nem igazán tudván értelmezni, kikötési manővernek fordította a cikk szerzője. Ugye az igazság az, hogy a kikötőbe való bevontatása egy barom nagy személyhajónak valóban a kikötési manőver része, de ez a kisebb halmaz. És a részre nem lehet az egész nevét ráhúzni. Igazából én azt sem tudom elképzelni, hogy mennyire lehet önállóságot adni a vontatásban részt vevő beosztottaknak, mert nem vezényeltem kikötést vontató segítségével. Azt azonban tudom, hogy a kikötésben résztvevő tisztek nem látják át a helyzetet, így nem is szabad jogot adni az önálló döntésre. Ám akinek számít a véleménye vontatás ügyben, az mind elképed ezen a rendelkezésen (illetve azon, ahogyan a bulvársajtó közreadta).
Ha ezt valóban elrendeli a Costa Crociere, és ami nonszensz, meg is valósítják, akkor igazán veszélyben lesznek az utasok, ahelyett, hogy növelné a cég a biztonságot.
Hozott a társaság más biztonsági intézkedést is: a parancsnok nője nem lehet a hídon manőver közben. Ezt én a magam nevében nevetségesnek tartom, és tipikusan a szocializmusra jellemző eszetlen, védd a segged elvtárs típusú rendelkezésnek. Ez csak és kizárólag látszatintézkedés, nehogy bedőljön bárki is annak, hogy a Costa cég ezzel a biztonságot növeli. Ez a tipikus "íróasztalrendelkezés", amit egy túlbuzgó, de hozzá nem értő bürokrata hozhatott.
Én valójában abban bízom, hogy ez a rendelkezés egyáltalán nem azt takarja, amit nekünk három szóban hírül adtak, hanem egészen más az igazi tartalma.
Egy valamit azért nem tudok megemészteni: a hajózásban a parancsnok az egyszemélyi felelős. ha döntéshozatali jogot adnának másnak is, akkor ki viseli a felelősséget?

2012. május 9., szerda

Novorosszijszk, Iljicsevszk... - MV Humber, 24. rész

Péntek, július 19. Hála a Jóistennek, szép lassan megy a rakodás. Így reményünk van arra, hogy nem megyünk el vasárnap előtt. Így az asszonynak és Szabolcsnak nem kell itt szállodába (poloskás) mennie.
Megjöttek a váltók. A parancsnok is itt van, lehet, hogy Ákos valóban haza megy?
Encsike most örül, mert Moszkvában se kell szállodázni, vasárnap délben indul a gépük Anapából és este már Pesten lesznek, ha mindenki úgy akarja.
R. egy hónapra jött le, Dubaiból már hazamegy(?). Behajózott Cs. Zoli az új fedélzetmester is, és P. Sanyi a 4. gépész. És S. Zsolt örömére itt van a barátnője is. Éva útra jön.

Családi körben...

Spontán búcsúestét tartottunk. Feljött Nimród, beszélgettünk, és felolvastam a Naplómból, most Nimród kedvéért, mert ő még nem hallotta amit itt írtam. Miután láttam, hogy élvezi, és mivel még az Egy emberke Jaminaországbólt se ismeri (2011: ideiglenes cím, később Jaminaországtól az Óperenciáig címmel jelent meg), hát felolvastam egy szuszra az egészet! Szabolcs újra nagyon élvezte, Ninó a szokott szűkszavúsággal fogadta, de Encsi látta rajta, hogy szívja magába az apja gyerekkori élményeit, és nagyon is átéli az egészet.
Másodszor olvastam fel, kétszer átjavítottam, és még mindig voltak benne apróbb hibák, de egy egészen nagyobb is, amikor egy mondaton belül kétszer használtam ugyanazt a mellékmondatot, és eddig nem ugrott ki, se Encsi, se Szabolcs nem vették észre, és én is átsiklottam felette.
Ki tudja, mikor leszünk újra együtt így négyesben, mint ma este! Ha Nimróddal megyek haza, akkor talán. De ha külön, akkor bekövetkezhet ami sok tengerészdinasztiás családban, hogy évek telnek el, hogy nem látom a nagyfiamat... Anyagilag ez a Moszkva - Budapest repülőút nem hiányzott, mert kell a pénz a gáz bevezetésére, s lehet, hogy e miatt tovább maradok a tervezettnél. Mindenesetre a két jegyért 416 dollárral kevesebbet kellett fizetni így, hogy a Seascot telepítette!
Szabolcs nagyon bezsongott, hogy repülővel megy haza! Remélem kellemes útjuk lesz.


Szombat, július 20. Tegnap este söröztünk a barbánál, utána muszáj volt ennem, s 106,2 kiló vagyok reggel. Őrület, hogy egy gramm kaja is meglátszik rajtam!
A berakást nem kapkodják el, lehet, hogy meglesz a hat nap piszmogás az 1700 tonna vassal? Pali szerint inkább a következő kikötő lehetne ilyen lassú (Iljicsevszk), mert Ogyessza nincs messze, s gondolom sok az ismerőse arrafelé, s lehetne kicsit nosztalgiázni az egyetemi évek után (lehet, hogy egy kislány van a dologban?). Az útnak szerencsére csak ez a fele nyúlik, a kirakó kikötők maradtak: Jebel Ali - Karacsi - Bombay. Annak nagyon örülök, hogy Dzsiddába nem megyünk.

Vasárnap, július 21. 105,4 kiló vagyok.

Elmentek, itt hagytak...

Szívszorítóan üres a kabinom. Kopog az ügyeletes tiszt, és az ágyra nézek, hogy az asszonyka alszik-e? A rövidre vágott szárú rózsák szomorúan hajtják le a fejüket, hisz nincs itt akinek a kedvéért a kabinomba kerültek... Valaki dübörög a lépcsőn, és azt várom, hogy Szabolcs bukkan fel a szalon ajtajában. Edunak mondani akarom, hogy három kis adagot kérünk, de csak egyre van szükség... 
Egyébként, ha minden igaz, akkor most száll fel a moszkvai gép, Szabolcs első repülőútját nélkülem élvezi... Istenem, mikor látom őket újra? Ha minden úgy alakul, ahogy tegnap este beszéltük, akkor csak jövőre valamikor...
Este kisétáltunk Ninóval. Ő is emlegette őket:
- Hol lehetnek most Anyáék? - kérdezte többször is. Felmentünk a tank mögé a domboldalra. A tank mellett egy kis árnyas liget, alacsony vaskerítéssel körülvéve. Másutt egy Krisztus szobrot, vagy egy Szűz Máriát öveznek a fák, a virágok, bokrok, itt Tovaris Vaszilij Vasziljevics Ktonyibugy (кто нибудь - valaki)  szobra árválkodik, és várja egy kis merengésre, emlékezésre az anyókákat, vagy bújócskára az unokákat...
A fiam tejet vett meg kekszet magának. Csodáltuk, hogy vasárnap este, itt künn a térkép szélén van üzlet, amelyik nyitva tart! Közben Ők, hazafelé repülhetnek már!

Hétfő, július 22. Tegnap este feljött Ninó. Neki is hiányzott az anyja, meg az öccse. 
- Olyan üres lett a hajó - mondta. Aztán felolvastam Szabolcs irodalmi alkotásaiból jó párat, nagyokat vigyorogtunk, de megállapítottuk, hogy vannak egészen figyelemreméltó sorok is...
Estére befejezték a berakást. Jól elhúzták. Most kötözik, reggelre lehetünk készen.
Már megy az olimpia! Nem is tudom mikor kezdődött. Semmit se tudunk a magyarok eredményeiről, tehát nem érdekes az egész. Ma agyaggalamb lövészetet közvetített az Orosz TV. Hű, de izgalmas volt...! Hát ezért nem is nézem, nem is érdekel... Persze ha magyarok is lennének... De így?
Ninó azt mondja, az új fedélzetmester nem rossz. Más mint Misi, ez természetes, de nem rossz, sőt, tőle többet tanul, és ez jó. Ma daruállítással foglalkoztak, és amikor a motort a raktárcsukásról a daruemelésre átállítják, ezt tengerészül ingranálásnak hívjuk. Nimród azt mondja:
- Azt is megmutatta az új bosun, hogy kell integrálni...!
Mondtam, erre ráér majd az egyetemen, ha odakerül...

Kedd, július 23. Öt hónapja érkeztem a Humberre! Milyen hosszú idő! Teljesen elkeseredek: nem szabad már egyszer se egy jóízűt ennem? Tegnap túrós buktát csinált ez az elvetemült gazember szakács, és ma 106,5 kiló vagyok! Na mindegy, ma bőjti nap lesz...
Reggelre ígérték, hogy befejezik a kötözést, de magától értetődően nem készültek el vele. Közben jól fel is idegesítettek, először borultam ki öt hónap után. 
- Miért kell nekik megkötni? - akadékoskodtak. Mintha nem ezért kapnák a pénzüket? Azt hiszem, még mindig úgy dolgoznak, mint a kommunizmus alatt, hogy a fizetés jelenléti díj, s azért naphosszat csak beszélgetni kell, dolgozni nem. Személyes sértésnek veszik, hogyha valaki arra akarja rávenni őket, hogy valamit is csináljanak. Borzalmas... 
Ma egy éve Szarvason voltunk, és élveztük a nyarat...
Hárman hazautaznak. Két salvadori hegesztő, Marco és Carlos, így az öreg António egyedül marad. (Öreg a fenéket, két hónappal fiatalabb nálam, bár kinézetre a nagyapám lehetne!)
És természetesen Edu, aki kint volt Novorosszijszkban, és összetörte a lábát, most alig tud ráállni, és sántikál. Szerintem egy kis pihenőre vágyott, és sumákol...
Khioszból mennek haza. Edu váltója oda jön.
Olvasok... R. hozott pár könyvet, a Vérdíj címűt adta oda. Egy magyar zsoldos írta a jugoszláviai háborúról. Ő Szerbiában(?) született és élt (Vajdaság). Amikor megkapta a behívóját a szerb hadseregbe, útra kelt és Horvátországba ment hatalmas kerülővel. Nos a téma érdekes, de most nem is ez a lényeg. Egy nyelvtani gyöngyszemre bukkantam, s remélem ez az utolsó: "mag-yarlakta", ez egy magyar szó, elválasztva! Ki tudja űberolni?! (2011: most már tudom, ez egyszerűen a szövegszerkesztő betűellenőrző és elválasztó program tudatlansága, és nem javítják ki.)
Este kiderült: Oroszországban a helyzet változatlan. Eszük ágában sincs civilizálódni. Azt hiszik, ők az atyaúristenek, úgy is viselkednek. A szomorú az, hogy le kell nyelni a békát, nincs mit csinálni. Délután négyre kész volt a rakomány kötözése. Európában ilyenkor legkésőbb hatkor a hajó elmegy. Ezek 21.00-re ígérték a vizsgálatot, és természetesen nem jöttek. Itt kell készenlétben várakoznunk, tehetetlenül, azon mérgelődve, hogy éjjel manőverezhetünk... 

Szerda, július 24. Egy éve írok naplót... Ez azt is jelenti, hogy egy éve indultam a Presidentre. Most mennyivel jobb!
Éjjel negyed egyre jött a pilot, fél kettő után kerültem ágyba, és három negyvenkor keltem. Így nem csoda, ha reggel nem kellett ringatni, úgy aludtam mint a bunda, még akkor is, ha az ablakom alatt verték a rozsdát, mert a kettes raktár mellett feljárt a víz, nem lehetett dolgozni.
Megváltoztattam az őrséget: a magyarok adják a szolgálatot, Ninó a 8-12-es watchman lesz. Éjjel órát állítunk. És nincs aki sóderozza az ágyam...

Csütörtök, július 25. 104,7 kiló vagyok.
Reggel érkeztünk Iljicsevszk elé, és rögtön be is hoztak. A vizsgálat a szokásos, nyolcan jöttek, mindegyik kapott egy karton cigit, a szokásos lónyálat, és újdonság: a szanitár officér egérnyomokat talált! Így egérirtás lesz! Hiába mutattuk, hogy van papírunk arról, hogy nincs egér és patkány a hajón, ezek az ütődöttek inkább hisznek a szemüknek, mint a papírnak! Ennyire kiveszett belőlük a hivatalos papír iránti tisztelet! Ezek már mindenkinél okosabbak akarnak lenni! Sajnos a macskát nem mertük bemutatni, mert még gondot csináltak volna belőle:
- ugyanis nincs orvosi papírja
- milyen macska az, amelyik nem fogja meg az egeret
- lehet, hogy nem is macska, mert a farkára támaszkodik, és a fenekére ül, mint egy kenguru, és pitizik mint egy lüke szobakutya.
Vizsgálat után draft surveyt csináltunk, és kiderült az, amit Novorosszijszkban gyanítottam: túlraktak minket, nem annyi vas a rakomány, amit megadtak, hanem súlyra jóval több. Ráadásul a gépházat elöntötte valami víz. Egy cső lyukadt ki, szerencsére a bejövő szelep után, így el lehetett zárni, de igen tekintélyes mennyiségű víz került belénk. Ebből még gond lehet később, a végső draft surveynél ez a vízmennyiség levonódik majd a rakomány súlyából, és milyen szép kis botrány lesz! Persze mi nem szólunk erről, és az ukránok a hajukat tépik, hogy beraknak 4600 tonna vasat, és ebből 200 tonna eltűnik a hajóban. Ez lesz az eredménye annak, hogy titokban kiszivattyúzzuk a vizet, amit a bennünk levő rakomány súlyának megállapításakor nem tudtak.
Délután kimentem a városba. Ninó már kint volt, élvezte a watchmanság előnyeit: déltől este nyolcig szabad. Elmentünk telefonálni, Encsike elmondta, hogy Szabolcs jól összehányta az orosz gépet a leszálláskor, úgy kell nekik, jól megkapták, a fiam bosszút állt rajtuk, mert késő éjszakai vizsgálatot csináltak! A lakás épségben várta az asszonykát. Most gázszerelés ügyében rohangál... 
Apa szerint Szabolcs nagyon tehetséges, és a verseit némi javítással leközölhetőnek tartja, és egy nem tudom milyen lapban megpróbálja elhelyezni. Az én fiam! (No meg Encsinek is van hozzá némi köze - főleg versileg köszönhet sokat az anyjának. Egye fene: az anyjától is örökölt sok jó tulajdonságot, nemcsak tőlem!)
Vettem egy pólót, egy doboz Nescafét, ugyanis három napja kezdek megbolondulni, hogy reggel nincs mit innom, s a kávé nem helyettesíthető semmivel! Aztán kaptam originált mosószappant is (Detertlux), és megittunk két sört a nagyfiammal. Nimród élvezte a sétát, azt mondta:
- Olyan jó érzés milliomosnak lenni!
Beváltott húsz dollárt, kapott érte hárommillió hatszázezret.
Estére megjött Szomszédok Fruzsi, és jó hírrel szolgált: Rózsa Norbert aranyat úszott. Ez az első... Remélem még több lesz! Láttam Szögit evezni az 1500-as középdöntőben, bejutott, s milyen jó verseny volt (hogy magyart is láttunk). 
Kicsit fáj a lábam...

Címkék

8-as (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (2) black gang (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) botlek (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) Dagenham (1) Dávidházy András (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) húsvét (1) Inmarsat-C (1) internet (1) Írország (1) Isartal (3) Izland (2) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) KK_döntő (1) komposzt (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marina di Carrara (2) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (65) MV Kambo (14) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (17) naan (1) Napló (213) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) Pancon 3 (23) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) Pireusz (3) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) pumping shanty (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rotterdam (3) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (8) Sharpness (5) shelter (1) Shogun (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (2) Szingapúr (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (2) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (8) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) Tisztás (1) TME (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Venezuela (2) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)