2012. december 31., hétfő

Év vége, év eleje... - MV Humber 48. rész

Vasárnap, december 29. Gdansk. Itt vagyunk, ennyi.

Hétfő, december 30. Gdynia. Éjjel átjöttünk. Este tízkor kezdtük a manővert, ma hajnali háromkor kerültem ágyba. Reggel két csapat rakodott, de 15 óra után nem dolgoztak. Ha nem lesz kész a berakás holnap délig, akkor elmegyünk, és nem érdekes, hogy mennyi rakományt vettünk fel. A shipper dedfreightet (üres rakománytér miatti büntetést) fizet.
Délelőtt kimentem a Főiskolára, hogy találkozzam prof. Stupakkal, akinél jelentkeztem a tanfolyamra. Senki se volt bent, így csak egy levelet hagytam számára a portán.
Utána vettem egy edzőcipőt, meg négy zoknit, hat alsónadrágot. Utána lejártam a lábam, mert a barba kért 12 zloty körüli árban zoknikat, és ilyet itt nem lehetett kapni... Őrület! Már azt hittem, hogy nem tudom megvenni, a sírás határán voltam, annyira fájt a lábam, a köszvényem a sok talpalástól, a rendkívüli hidegtől... És láss csodát, az egyik boltban kaptam öt darab megfelelő árú zoknit! Maradt még ötven zlotym, még egy órát nézelődtem, hogy mit vegyek rajta. Nem jutott eszembe, hogy áprilisban jövök tanfolyamra, megtarthattam volna. Így aztán három kazettát vettem. Kettő a Kelly Family-től, az egyik karácsonyi, a másik a legújabb lemezük. A harmadik egy diszkó kazetta. Azért vettem meg, mert rajta van az a szám (Mallorca), amelyikre a táncos lábú csaj fantasztikus produkciót mutatott be a Joker Night Clubban. Nimród jót mulatott azon, hogy diszkózenét vettem...
Még az a szerencsém, hogy Nimród kimegy este, és felhívja Encsikét, hogy nem tudok újra telefonálni.

Kedd, december 31. Újra 100 kiló alatt vagyok (99.8). Nem ebédelek, és azt hiszem, nem is vacsorázom. Estére bélszínt csinál a szakács, de mióta Ü.L. főz, még nem ettem jó bélszínt, így semmit nem vesztek, ha kihagyom, még akkor is, ha szilveszter estéje van...

Az év utolsó napján Mr. Bott az erdőben kóborol...

Éjjel nem dolgoztak. Szerintem a stivadorok nem tudtak embereket szerezni ilyenkor, szilveszterhez közel... Reggel három csapat jött, és azzal a merész elképzeléssel álltak elő, hogy berakják a hajót. Azt ígérték, hogy délután kész lesznek... Mekkora volt a meglepetés, amikor közöltem, illetve megmutattam a telexet, mely szerint délben elmegyünk...
Tizenegy óra körül mi lepődtünk meg: a feladó közölte, hogy amennyiben nem használjuk ki a rendelkezésre álló munkaidőt, akkor nem fizet az elmaradt rakományért (dedfreight). Így az a helyzet alakult ki, hogy folyamatosan rakodtunk. De így beraktuk a teljes mennyiséget, és nem marad le rakomány, tehát nem kell dedfreight-et fizetni, s amilyen kutya szerencséje lett Mr. Bottnak, elmaradt az extra pilot-költség is, mert három előtt elindultunk. De addig míg ez ki nem derült, addig úgy érezhette, hogy megint bevitték az erdőbe, és ott kóborol, s azon csodálkozik, hogy miért nincs szerencséje már megint? Mindig a lehető legnagyobb pöcegödörbe nyúl be ez a barom...
Sajnos a matrózoknak nem lesz valami szép szilveszterük és Újévük. Indulás után raktárcsukás, ez nem a legegyszerűbb művelet ezen az "Öreg Hölgyön". És a holnapi napjuk is munkával telik majd, mert a raktártetőket a lehetőségekhez képest a lehető legjobban vízmentesíteni kell. De ahogy manapság a közhelyírók kitalálták: ez is benne van a pakliban - vagy amit még jobban utálok: a hajózás erről is szól...! (Borzalmas! Nem? Ezt most éppen Sz. Gyuszi használja és terjeszti előszeretettel.)
Ebédre tepertős túrós csusza volt, sok tejfellel (sajnos nem nekem). Nagyon éhes voltam délután... Vacsorára bélszín - ettem belőle, de semmit nem vesztettem volna, ha kihagyom!
Ezzel az első, teljes évről szóló naplóm utolsó napját is befejeztem.

1997

JANUÁR



Szerda, január 1. Balti-tenger. Január elseje a fogadkozások napja...
Ebből egyenesen következik, hogy nem fogadok meg semmit. Nincs különösebb értelme. Nem ígérem, hogy lefogyok, mert a legjobb úton haladok afelé, hogy újra normális legyen a súlyom. A másik gyakori fogadkozás: nincs több cigaretta. Ha eljön az ideje, akkor leteszem.
A szilveszter nagyon egyszerűen telt...
Háromnegyed éjfélkor felébresztettek, lementünk a szalonba, köszöntöttük egymást, megettem néhány virslit, majd vissza aludni. A legénységi szalonban diszkóztak, ott jobb hangulat lehetett, mert még hajnali négykor is nyüzsögtek...
Reggel viszont dolog van, bármennyire is ünnep az új év első napja...

Oroszlán, 1997...

Encsitől karácsonyra megkaptam az erre az évre szóló horoszkópomat. Kíváncsi leszek, hogyan, s mennyi válik be belőle?
Tehát nézzük, mit ír január elsejére:
A horoszkópom szerint jó hangulatú szilveszteri buli után lustálkodjak sokáig... 
Ha ez a jó hangulatú, akkor milyen a rossz...?
Hétkor felvettük a pilotot, Skagenig visznek...
Nem tudtam hazatelefonálni...

Kedd, január 2. Nagy Belt. Szerencsések vagyunk, jó időben keltünk át a Nagy Belten, a Balti- és az Északi-tengert elválasztó dán szoroson. Éjszaka havazott, szép fehérek vagyunk...

Az ünnepeket megúsztam...

Szerencsésen túljutottam a karácsonyon és a szilveszteren, s csak másfél kilót szedtem vissza. December 24-én reggel 99,5 kiló voltam, ma reggel már csak 100,3. Tegnap óta újra leadtam nyolcvan dekát. Azt hiszem, leírtam valahol, ha 104 kiló alatt megúszom a hagyományosan nagy zabaidőket, akkor boldog leszek! Hát most az vagyok.
Mindenképpen le kell még adnom jócskán a súlyomból, mert fogyás ide, súlycsökkenés oda, a pocak még domborodik, bár a ruháim mind jók, az semmiképpen se baj, ha tovább tartom a tendenciát... A Bombayban csináltatott egyenruha nadrág jó hat centivel a hasam előtt lifeg... (Hál' Istennek! Azt be lehet vetetni...) 
A horoszkóp
szerint ma sikeres randevúm volt... 
A dán pilot igazán jó svádájú, magas szőke pasas, de ez nem dobott fel különösebben...

2012. december 15., szombat

Hogyan nézzük az X-traktort?

Mostan dödögnék egy kissé, mégpedig az X fraktor kapcsán. Illetve csak meg óhajték osztani egy tapasztalatot, jelesül azt, hogy hogyan kell nézni ezt az izé műsort.

Mert megvallom, hogy azok közé tartozom, akik nézik (nagyjából). Van ugye aki nézi, van aki azt mondja, hogy nem nézi, pedig de, és van, akinek nincs erre ideje, ők a szerencsések, meg a tengerészek, akik hajón vannak, és ölég messze. Én igazából azt szeretem, ha egy gyerek ott a kamerák előtt kitörő örömmel konstatálja, hogy továbbléphet... Ugyanis a fiatalok öröme mindig jó, jól esik látni. Nem kell álszentnek lenni. Ők tudják, hogy talmi sikerre áhítoznak, és ezt is vágyják, és el kell hinni, hogy a mai fiatalság nem buta, tudják, hogy minek néznek elébe. lesz némi siker, lehet, hogy megfut a szekér, de lehet, hogy megy vissza a pékségbe. De ha bejön örül, és én szeretem nézni az örömét. Ilyen gyarló vagyok. Jobban szórakoztat, mint a retekklub vagy csigatévé híradója, ahol aztán nincs hír, csak bűnügyi és katasztrófa.

Szóval eccerű a nézési metódus: fél hétkor kezdődik a Dunán a Felszállott a páva című népzenei és néptánc vetélkedő. Ezt nézzük szívvel lélekkel, és örülünk, hogy mennyi értelmes, helyes, tehetséges fiatal van széles e hazában és a környező országokban, akiknek számít a zenei anyanyelve és ezt még el is tudja táncolni!
Tehát nézzük, örülünk, szórakozunk.
És ha vége, akkor kimegyünk pisilni, iszunk egy kis ezt-azt-amazt, és átkapcsolunk a reteklubra és belenézünk az X Faktorba. Mert már olyan stádiumban van, hogy érdemes nézni. Mert ugye az, hogy ki hogyan, mit és miért énekel, arra teszek, teszünk magasról. Ugyanis ha szombat este lehet szavazni arra, hogy egy hét múlva ki fog jobban énekelni, akkor ugye itt az gyün ki a szavazatokból, hogy kinek van több anyukája, mert csak azok képesek ekkora baromságra a picifúk avagy leányuk érdekében.

Ha rajtam múlna, akkor a műsort azzal kezdeném, hogy elsőként eldöntenénk, ki megy tovább a jövő hétre, meg ki párbajzik mostan, és kész. Utána lehet énekelni, az már kérem ki a francot érdekel a sok hamis, erőtlen, ilyen-olyan-amolyan produkcióból. A mentorokat nyilván, mert őket azér' fizetik.

Szóval jövőre így szeretném ha rendeznék...

És remélem, akkor is lesz Felszállott a páva, hogy ebben a műsoridőben is lehessen jó és értelmes műsort látni.

2012. december 14., péntek

A tengerészek karácsonya - MV Humber 47. rész

Szombat. December 21, Gdansk. 99.2 kiló vagyok. Azt hiszem, a mostani karácsony és szilveszter lesz az első, amikor nem viszem majd túlzásba az evést. Szentestére halászlét és töltött káposztát(?) csinál a szakács. Nyilván, csak halászlét eszem.
Nem hittem, hogy a klaipédai érkezés után is fogyok! És lám, azóta is fogytam, december elseje óta: 2.9 kilót! A tudomány mai állása szerint vagy egy Vörös-tengeri egyiptomi kikötőbe megyünk, vagy a Perzsa-öbölbe kirakni.

Bahamai surveyor a hajón.

.
Egy kis, apró, kopaszkás emberke érkezett, hogy a bahamai előírásoknak megfelelően ellenőrzést tart a hajón. Minden papírunkat, okmányunkat átkurkászott. Kicsit kötözködött a tiszti bizonyítványommal, mert olyat, hogy Másodosztályú tengerészkapitány, még nem látott, főleg azzal a behatárolással, amit a magyar hatóság rátesz, (200 tengeri mérföldre a parttól, és 1600 GRT nagyságig. Ez egy baromság.) Amikor elmondtam, hogy jelentkeztem Master tanfolyamra a Gdyniai Tengerészeti Főiskolára, akkor nagyon elégedetten bólogatott. Aztán Z. rádiósokmányait nem akarta elfogadni, nem is csoda, mert nincs is neki rádiós papírja, csak magyar és francia nyelvű (a világon sehol se fogadják el, még a franciák se!) rádiós papírja...
Azután mentőcsónakriadót, és tűzriadót tartottunk. Itt még jópofáskodtunk, kedélyeskedtünk, de aztán a mikor a hidat ellenőrizte, mindenbe belekötött. (Jó, igaza volt.) Egy szép hosszú listánk van mindarról, amit be kell szereznünk, indulás előtt!
Holnap is jön ígérte.
A megfázásom nem javul, ugatok mint egy kutya...

Vasárnap, december 22. Gdansk. Ma is beszéltem Encsivel, megígértem holnapra is hívom, meglátjuk, mi lesz? Holnap végezhetünk, és akkor még az is lehet, hogy a karácsonyt nem Lengyelországban töltjük...
Ma is bent volt a surveyor, hál' Istennek csak annyit beszéltem vele, hogy boldog karácsonyt kívántunk egymásnak...

Hétfő, december 23. Gdansk. Jó sok hó esett, de azt hiszem nem elég... A 23.00-07.00-ig tartó műszaknak is lesz munkája. Nem egyezik a két rakományszámlálás, a feladóé és az átvevőé, több mint ötven tonna a különbség! Már nem tudnak minden raktárban dolgozni, tehát lassul is a munka. Ha esne még hó, mintegy öt-hat órán keresztül, akkor itt kellene maradnunk szenteste...!
Ma már nem tudtam kimenni, mert ugye az utolsó nap, mint a Bonzsur Dorából és a Nagy riportból is kiderül nem arra való, hogy az első tiszt városban csámborogjon!
Ma 99.5 kiló voltam. Ehhez hozzátartozik az is, hogy tegnap a városban ruhástól 101 voltam, és lemérve a ruháimat kiderült, hogy négy kilónyi hacuka volt rajtam! Az Indiában csináltatott rövid és hosszú nadrágom olyan bő, hogy a hasam előtt van tíz centivel...!
Megfázásilag jobban vagyok.

Kedd, december 24, Gdansk. Hajnalban még 800 tonna rakomány volt vissza, állítják, hogy 15.00-ig berakják, és elmegyünk...
11:00-kor jött egy távirat az ügynökségtől, hogy mivel a berakás délután kettő körül lehet kész, így azt ajánlották a tulajdonosnak, hogy maradjunk itt, mert a manőver többszörösébe kerül a hajónak három óra után (5 ezer dollár), mintha 29-én este megyünk át Gdyniába (ezer dollár a rakpart illeték erre az időre). Tehát izgatottan vártuk, hogy mi lesz belőle, és most, délután úgy néz ki, hogy maradunk...!
Most persze mindenki okos, és mondják, hogy nem mondták volna le a kikötői látogatást a helyemben... Mehetnek a fenébe! Csak azt nem értem, hogy miért nem lehet kimenni telefonálni? A barba még nem meri megengedni senkinek, hogy elhagyjuk a hajót. Én a helyében azt hiszem, már hozzájárulnék.

Karácsony, Szenteste...

.
Nem ez az igazi karácsony! Nagyon hiányoznak mindketten, Encsike is és a kisfiam. Még az a jó, hogy itt a nagyobbik csemete... Nekem, és remélem Nimródnak is a Szenteste délután fél hatkor kezdődött el. Amíg rakodtunk, a hóesésért imádkoztunk. Alig-alig esett. És most zuhogó, kavargó hópelyhek tapadnak a hajunkra, fehér gallért varázsolnak pillantok alatt a vállunkra. Így bandukoltunk a kihalt kikötőben. A csillogó hókristályok karácsonyi balettet táncoltak a lámpák fényében. Az épületek ablaki világosak, majd minden lakásba belátni, karácsonyfák hirdetik, erősen katolikus országban vagyunk, s mindenki otthon örül a családnak.
Mi egymás mellett sétáltunk, leginkább szótlanul, a cipőnk alatt a frissen hullott hó kirajzolta a talpakat. Elmentünk a katolikus tengerészklub, a Stella Maris előtt, ahol a szent család didergett az udvaron, hóval lepetten, a betlehemi jászol előtt. Körülöttük villanylámpa girlandok villogtak. A villamossíneken szűz hó csillogott. Nem csikorogtak a kerekek, valahol egy remízben várják, hogy az emberek előbújjanak az otthonokból, és a dolgukra vihessék őket. Az útkereszteződésben a Szupermarket kirakatai adják a legtöbb fényt. Ez elég ahhoz, hogy feltárcsázhassam a Hungary Direct számot, s bemondjam:
- Székely István vagyok, s mondom az otthoni számot, velük szeretnék beszélni. - De csak szeretnék! Nem hall a központ, vagy ötször tárcsáztam, és semmi. Minden alkalommal letették... Így nem tudom felhívni az asszonykámat! Holnap első dolgom lesz, hogy reggel kimegyek, és keresek egy működő telefonfülkét, még ha a lábamat le is kell járnom! Szomorúan jöttünk be Ninóval...

Ajándékosztás, gyertyagyújtás nélkül


Mert nem vettem karácsonyfát magamnak. Nem az igazi Encsi és Szabolcs nélkül! A szalonban van, elég lesz. Amikor bejöttünk a nem-telefonálásból, felhívtam Ninót a kabinba. Feltettem a Cicha Noc, azaz a Csendes Éj címu karácsonyi kedves dalt, ami a lengyelek nyelvén is nagyon szép.
Átadtuk egymásnak az ajándékainkat. Csak jelképes volt, amit vettem, de szükséges, mert meleg zoknikat kapott a fiam, és egy kis csokit is. Természetesen, amíg a vacsorához készülődtem, és fürödtem, addig a csokinak esett neki.
Én egy Brut dobozt kaptam, ez a kedvenc illatszer márkám, egy dezodor volt benne, és egy tusfürdő, ami samponnal van kombinálva, így hajmosáshoz is lehet használni.
Kicsit beszélgettünk, majd levonult a kabinjába.

A Humber karácsonya...

.
Táviratokat kaptunk: küldött Mr. Bott, az Asal, így kint vagyunk a vízből. A barba is küldött nekik. Jól megkapták.
Mindkét szalonban karácsonyfát állítottunk. A legénységiben nagyobbat, a tisztiben kisebbet. Nem tudok videózni, mert elázott a kamera, akkora hóesésben kerestünk egy működő telefonfülkét...
A barba szerencsére nem szenvedett beszédkényszerben, így csak pár szót szólt, és koccintottunk.
- Boldog Karácsonyt, Feliz Navidad! - hangzott mindenütt. Közben a rádiós kiosztotta az ajándékokat. Vacsorához ültünk, és halászlét ettünk, majd töltött káposztát. Volt beigli is, meg fehér bor...

Mégis telefonáltam...

.
Vacsora után kimentem, és csodák csodája, azonnal sikerült beszélnem a budapesti központtal, és így az asszonykával is. Szegény egy kicsit ideges volt, mert Cs. Zoli már beszélt a feleségével, ő pedig azonnal felhívta Encsit.
De amikor elmondtam a délutáni kálváriámat, akkor minden rendben volt. Nagyon örült a nyakéknek amit Indiában vettem, és Palival hazaküldtem!
Aggasztó, hogy Szabolcsnak fáj a csípője, és sántít, január 7-re kapott beutalót ortopédiára. Remélem, nem lesz semmi komoly baj!

Szerda, december 25. Gdansk. Csendesen telt a nap. Többször kimentem sétálni, próbáltam telefonkártyákat szerezni, de nem sikerült. Minden üzlet zárva van. Délután megint beszéltem Encsivel és Szabolccsal, holnap is hívjuk őket, mert Apáék nálunk lesznek ebéden, és akkor mindenkivel tudunk beszélni.
Egész nap esett a hó. Amióta befejeztük a berakást, szinte csak percekre áll meg.
Este bementem az óvárosba, nagyon szép a havazásban. Fél tizenegy felé keveredtem vissza a kikötőhöz. A 15-ös villamos megállójánál van egy Night Club, gondoltam egyet bementem. Ezzel az összes vendég megérkezett. Ittam két sört, és éjfél előtt tíz perccel minden vendég elment személyemben...

Csütörtök, december 26. Gdansk. Folytatódik a havazás. Biztos vagyok, hogy amint átérünk Gdyniába, eláll, és ha beraktuk a cukrot, akkor folytatódik...
Délután beszéltünk Encsivel, Apával.
Este nagyot sétáltam az óvárosban. Nagyon szép volt, annak ellenére, hogy borzasztó a hideg! Majd lefagyott a fülem, s az orrom! Újra tatarozták az épületeket, a kivilágítása szerény, de hangulatos.

Péntek, december 27. Gdansk. Ma is csendes nap volt. Igaz, híztam egy kicsit, reggel 100.6 kiló voltam, de ez nem olyan sok, tekintve, hogy elmúltak az ünnepek.
Encsivel újra beszéltem. Majd lefagyott a kezem, olyan hideg volt. Mínusz tizenhat fokot mértek. Este megint besétáltam az óvárosba.
A hajón megy a fűtés, teljes erőből, de csak 14 fok volt este, így tréningruhában, három pléddel takarózva tudtam aludni.

Szombat, december 28. Gdansk. Már nagyon várom, hogy elinduljunk. Elegem van a hidegből, pedig nagyon élvezem a hóban tett sétákat.
Mindenesetre készek vagyunk arra, hogy átmenjünk Gdyniába, a rendkívüli hómunkások már letakarították a havat a raktártetőkről, az első és hátsó manőver helyről, csak a híd van hátra. Legalább huszonöt centis hó takarja a hajót... Kíváncsi vagyok, mikorra olvad el.
A latinjaink igen festői látványt nyújtanak, amint beöltöznek a hideg ellen... Még a kabinajtót is magukra veszik!
Én, ha kimegyek, a következőképpen öltözöm fel: melegítőnadrág, farmer, 6 db. rövid ujjú trikó, három hosszú ujjú pulóver, és a meleg, téli dzseki. Ehhez jön még egy baseball sapka, ami nem kimondottan téli viselet... És így is fázom!
Van egy Joker Night Club a kikötő mellett. Nem kell félreérteni, itt a diszkókat hívják így. Éjjel kettőig voltunk kint Ninóval. Tini lányok rázzák a seggüket, és tini fiúk bámulják őket, úgy téve mintha egészen mással lennének elfoglalva. Csak a vén marha (ez én vagyok) gyönyörködtem bennük gátlástalanul... (Na és a fiam is, egészen belefelejtkezett a látványba.) Fantasztikusan táncoltak... Talán még jobban, mint Brazíliában.
Volt egy lány, az valóban csúcsteljesítményt produkált. Úgy táncolt, hogy azt egy hozzám hasonló "parkett-elefántja" el se tudja képzelni... Volt rajta egy farmer, egy ormótlan, vastagtalpú csizma, meg felül egy kis semmi, ami a mellét takarta, de a karja, a hasa szabadon volt. És nem fázott. Én a fent említett öltözetemben (6 trikó, 3 pulóver) dideregtem!

2012. december 10., hétfő

Hajókatasztrófa, immár közelről

Milyen furcsán is működik az ember! Én is, te is, mindenki. Korunk elképesztő hírözönében - bár a média azt szeretné, ha fogyasztanánk amit ránk zúdítanak -, az emberi agy védekezik. Nem vesz tudomást semmiről, csak hallja, de nem érti, csak rápillant, de nem engedi, hogy agya feldolgozza azt a rettentő sok fontos és szükségtelen információt, amit a bulvár rázúdít, amivel a politikusok etetnek, hiába riogatnak lobbik, és sikertelenül győzködnek, hogy mit vegyek, ha egyszer nem kell...
A sok-sok csinált hír között szinte észre se vettem a portálok címsorában, hogy két hajó összeütközött az Északi-tengeren, nagyjából 65 kilométerre a holland partoktól. Azt kellett volna hinnem, mint nyugdíjas tengerészt jobban megérint a hír, de a pillanatnyi elborzadáson, egy sajnálkozáson kívül nem volt időm foglalkozni az esettel. Bár ilyenkor az embernek az is az eszébe, jut, hogy de jó, hogy nem velem történt... mert ugye, történhetett volna!
Mára megváltozott a lelkiállapotom, és utána néztem, mi is történt.

A Corvus J konténeres hajó 2012. december 5-én 19.15-kor összeütközött a Baltic Ace nevű autószállítóval.Ez utóbbi felborult és elsüllyedt. A légi felvételen jól látszik, amint az oldalán fekszik. A hírekből annyit tudhatunk, hogy négy tengerész meghalt, heten eltűntek, tizenhárom túlélőt sikerült kimenteni. Az eltűntek keresését erősen akadályozta a viharos szél és az erősen hullámos tenger és a hideg tengervízben nem sok esélyük volt szegényeknek. A keresésben két parti őrhajó, számos repülő és helikopter vett részt, de csütörtök hajnali kettőkor feladták, és tértek vissza a bázisukra, a jeges vízben már nem lehetett volna túlélőt találni.
Az ütközés után a holland vízi út felügyelet (Dutch Watervay Agency) egy hajót küldött ki, hogy a környező forgalmat elterelje illetve felügyelje.
A Baltic Ace nagyon gyorsan elsüllyedt, közben a huszonnégy főnyi legénysége megpróbálta elhagyni a hajót.
Peter Verburg szóvivő szerint mentőtutajokat találtak, és a bennük tartózkodó személyzet minden tagját sikerült megmenteni.A személyzet egy bolgár, több lengyel, ukrán és filippin tengerészből állt. Négyen egy rotterdami kórházban, heten egy belga katonai kórházban vannak. Köztük a lengyel parancsnok is.
A Corvus J. hajón senki sem sérült meg, és hajó a sérülései nem voltak elsüllyedés-veszélyesek, a mentésben ők is részt vettek.
Az alábbi videó mutatja, hogyan ütközött össze a két hajó.


És végül az ok, amiért a figyelmem a baleset felé fordult:
Béla kaftán, aki nemrég szállt be a hajójára írta a Fészbukon, hogy a harmadik tisztjének az édesapja az eltűntek között van. A fiút leváltják a következő kikötőből.
És így már a dolog, személyes, kézzelfogható közelségbe került.
Egy számból Béla ismerősének az apja lett...

2012. december 7., péntek

Veperdi András emlékezései - 4/1 rész

Az első úton



(m/s Tata, 1968.)



Általában minden „első” sokkal jobban megmarad az ember emlékezetében, mint az azt követő bármilyen más esemény. Így van ez az első nappal az iskolában, az első szerelemmel, és folytathatnám sort. Az első tengeri utam is nagyon erősen az emlékezetembe vésődött, csakúgy, mint később, egy hajó parancsnoki hídján adott első, önálló tiszti őrségem.

Első utamon az m/s Tatával egy teljes rakomány gőzölt bükkből fűrészelt deszkával hajóztunk Rijekából Valenciába. A másik két újonccal, Tomival és Palival, nagyon igyekeztünk beilleszkedni a többiek közé. Ez elég simán ment, mert az idősebb matrózok normálisan álltak a dologhoz, és sokat segítettek azzal, hogy megtanították nekünk pl. a hajó részeinek, főként az angol és az olasz nyelvből származó, de sokszor a felismerhetetlenségig „elmagyarosított” neveit. Nagy szerencsénkre egészen jó társaság verődött össze, és miután látták, hogy egyikünk sem valami nagyképű, vagy lógós protekciós, hamar befogadtak. Ez alól kivételnek számított a Chief, aki különben nem sokat törődött velünk, de ha az úri kedve úgy hozta, és véletlenül észrevette valamelyikünket, akkor abba mindig belekötött. A másik, aki viszont minden percben meg tudta keseríteni az életünket, az Pista bácsi, a Bócman volt. Sok idősebb tengerészhez hasonlóan ő is azt az elvet vallotta, hogy amit ő korábban kapott, azt illik kamatostul „visszaadni” az utána jövőknek. Ott volt még Pali néni a szakács, aki szintén nem nagyon állt szóba velünk, de másokkal sem. Igen raplis természete miatt nem túl sok barátot szerzett magának a pályafutása során. Igyekeztünk kikerülni, így nem sok dolgunk akadt egymással. Maradt még a Kápó, egy idősebb, szótlan ember, aki viszont annyira távol állt tőlünk, hogy szinte alig találkoztunk.

Az indulást követően tisztába kellett tennünk a hajót. A javítás és a rakodás után ez nem volt kis munka, de a meleg júniusi időjárásban majdhogynem élveztük, amikor a fedélzet sikálása közben a Bócman időnként „véletlenül” minket locsolt le a slagjával. Az út során nappalos beosztásban dolgoztam a fedélzeten, és hamar beleszoktam a véget nem érő rozsdakaparásba. Esténként vacsora után mind a hárman feljártunk a hídra kormányozni tanulni. Ezt roppant élveztük. Igyekeztünk minél többet ellesni az őrségben lévő matróz feladataiból, és önként, szívesen ugrottunk bármilyen apróbb munka elvégzésére. Később, a stréberség mellett, ennek meg is lett a haszna. A térképek mindig is nagyon érdekeltek, továbbá az is állandóan izgatott, hogy merre járunk. Ez a hobbim a mai napig megmaradt, és lehetséges, hogy eredetileg valamilyen navigátorfélének születtem. Azt azonban egyikünk sem merte megreszkírozni, hogy bekéredzkedjen a térképszobába. Nem voltunk már annyira naivak, hogy pár hetes deckboy létünkre ezzel vívjuk ki a tisztek esetleges ellenszenvét.

Nagy izgalommal vártam, hogy megérkezzünk Valenciába, ahol a többiek az előző úton már megfordultak, és esténként vacsora közben sokat meséltek az ottani élményeikről. Június 20-án késő délután futottunk be a kikötőbe a Pilot vezetésével. A spanyolok munkaideje addigra már befejeződött, és a hatalmas kikötő szinte kihaltnak tűnt. Csak ott várakozott pár ember, ahol végül a part mellé álltunk.

- Nézd csak! Ott várnak már a csendőreink! - mutatott Ákos a sötétzöld egyenruhát és furcsa, fekete, kerek, de az elején egy egyenes függőleges lappal ellátott csákót viselő, pisztolyokkal felfegyverzett alakokra. - Ezek fognak őrizni bennünket éjjel-nappal. Bent fognak lakni a legénységi szalonban, és velünk esznek.

- Ne szövegeljen annyit Ákos! - mordult rá a Bócman. - Maga pedig lógassa ki az ütközőballont, és ballonozzon! - mutatott rám.

Felkaptam az eléggé súlyos, valami rugalmas anyaggal megtöltött kötélfonatú gömböt és kilógattam a hajóorr baloldalán, majd ide-oda húzkodtam, hogy ott legyen, ahol a hajótest először találkozik a függőleges betonfallal. Ilyenben már elég nagy gyakorlattal rendelkeztem és nem kellett külön utasítgatás arra, hogyan csináljam.

A manőver végén kifordítottuk a járót a partra, felszereltük rá a korlátokat, majd feljöttek rajta a hatóság képviselői meg az ügynök, akiket bekísértek a tiszti szalonba.

- Gyerünk darut állítani! - adta ki a Bócman az újabb vezényszót és előre indult az I-es raktárhoz. - Bontsák le a köteleket!

Nekiláttunk a két daruszár lekötözött köteleinek kiszabadításához, majd a daruszárak végeihez rögzített szenyolettókat seklikkel a habvéd lemez tetején lévő félszemekhez erősítettük. A jobboldali daruszárét az I-es raktár végével, míg a baloldaliét, (baloldallal voltunk kikötve) hátrébb, a II-es raktár elejével egyvonalban. Ezután a vincsplatznak nevezett emelt platformon, a két csörlő vezérlőkerekénél álló Bócman beindította a jobboldali csörlőt, mire a daruszár vége emelkedni kezdett a kinyitott bölcsőjéből. Ákossal ketten húztuk a szenyolettót (csigasort) és a daruszárat a raktárnyílás közepe felett tartottuk. Amikor a helyére került, a Bócman megköttette velünk a szenyolettót, és a gém végéről lelógó, másik drótkötelet, a preventert kellett szintén a mellvédhez rögzíteni úgy, hogy közel derékszöget zárjon be a gém irányával. Ezután a szenyolettót lazábbra engedtük. A másik oldalon Sanyi és Tomi a szenyolettóval a part felé forgatta a baloldali emelkedő daruszárat, és annak is rögzítették a preventerét. Ekkor a Bócman a két gém végét összekötő csigasor (amerikáner) segítségével rögzítette a két gémet, majd miután leakasztottuk a rögzítéséről a teheremelő horgot (gancsót), az időközben átváltott csörlőkkel felhúzta a magasba.

Ezalatt a hajóács és Pali a raktárnyílások fedelét rögzítő vasékeket szabadította fel egy-egy nagykalapáccsal, illetve lenyitották az oldalrögzítőket. Ezt követően a szeletekből álló acélfedél kerekeit átfordították, és a fedelek készen álltak a nyitásra. Az első szelet kerekeit azonban leeresztett állapotban hagyták, nehogy a raktárfedél magától meginduljon.

A II-es és a III-as raktárnál megismételtük az egész procedúrát, és a hajó készen állt a kirakodás másnap reggeli megkezdésére.

- Tomi! - szólt rá a Bócman a kabintársamra. - Menjen le a gépházba, mondja le a segédgépet, mert ma már nem csörlőzünk többet!

Ahhoz, hogy elegendő mennyiségű és erősségű áram legyen a manővereknél és a daruk mozgatásánál, mind a két áramtermelő segédgépet járatni kellett. Amúgy elég volt csak egy.

Tomi elment, mi pedig még vagy egy órán keresztül rámoltunk és rendezgettünk a fedélzeten, mire az Bócman így szólt.

- Készen vagyunk. Menjünk vacsorázni! Pali maga itt marad addig a járónál, amíg a watchman megeszi a vacsoráját.

Elmentünk gyorsan megtisztálkodni, és mire felértünk a szalonba, a gépészek asztalánál már csak két csendőr üldögélt. A harmadik a parton, a járó mellett állt őrségben.

- Gyertek, mert már csak ti vagytok hátra! - sürgetett a II. pincér, és hozta is a vacsoránkat.

Gyorsan befaltuk, mert abban reménykedtünk, hogy még az este kimehetünk a partra. Ebben azonban csalódnunk kellett, ugyanis a hatóság csak másnap reggelre ígérte a partra lépési engedélyeinket.

A következő napon vacsora után kimehettünk. Nagyon jó volt a városban csatangolni, és furcsának találtuk, hogy a villamosokon dohányozni lehetett. Magáról a városról nem kívánok írni, hiszen azt az útikönyvek sokkal szakavatottabban megtették.

Mindenesetre nagyon jól éreztük magunkat, és amikor csak tehettük, esténként mindig kimentünk, és így kis időre a hajcsárunktól is megszabadulhattunk.

A helybeliek nem kapkodták el a kirakodást, mely így öt napig tartott, és június 26-án délután indultunk el Huelvába. Ez a kikötő Spanyolország atlanti-óceáni partján helyezkedik el, mintegy száz mérföldnyire Gibraltártól.

A Gibraltári-szoroson napközben haladtunk át, és így, igaz messziről, de legalább láthattuk a híres sziklát. Két nap múlva érkeztünk meg Huelva elé, egy folyócska torkolatához, ahol felvettük a Pilotot. Ezután manőverkészenlétet rendeltek el, mi pedig elfoglaltuk a kijelölt helyeinket. Az orrfedélzeten gyorsan mindent előkészítettünk a kikötéshez, majd ezt követően a hajó két oldalán elmaradó tájat bámultuk. Kevéssel a Huelvához való érkezésünk előtt, jobb kéz felől egy kisebb folyó torkolata bukkant fel, és a közelében egy hatalmas méretű szobor magaslott.

- Nézzék! Ott a Kolumbusz emlékmű! - mutatott előre a Chief, aki már járt itt az előző úton.

- Mögötte pedig Palos a kolostorral, de innen nem látszik - toldotta meg Ákos, aki szeretett mindenbe beleszólni. - Ott élt egy darabig a szerzetesek között a fiával.

- Hű de okos maga! - jegyezte meg a Chief, és szemei résnyire szűkültek a barna arcában.

Érdeklődve nézegettük a lapos, ritkás bozótos, eléggé sivár vidéket. Valóban történelmi helyen jártunk. Kisvártatva egy enyhe kanyar mögött feltűnt Huelva városkája. Közelebb érve láttuk, hogy nem valami nagy. Inkább egy jellegtelen, lapostetejű kockaházakból álló falunak tűnt.

- Na itt nem sok minden lehet - szólalt meg Tomi.

- Nincs is. Pár kocsma meg egy mozi. Ráadásul a folyó közepén fogunk állni bóják között - reagált Ákos.

Ekkor valami erős bűz mart az orrunkba. Ilyen tömény halszagot még az életben nem éreztem. Kérdőn néztem az I. tisztre, aki kaján vigyorral bólintott.

- Hát ez az! A halászok! - mondta, és a folyón feljebb álló jellegzetes alakú halászhajók felé mutatott. Lehettek vagy ötvenen. - Azok bűzlenek ennyire, meg a konzerváló üzem.

Nemsokára a városka előtti bójákhoz értünk, és egy helyi csónakos segítségével két hatalmas korong alakú bója között kikötöttük a hajót. A halászhajók alig száz méterre tőlünk eregették penetráns bűzüket.

Öt napot töltöttünk ezen az „illatos” helyen, de másnapra az orrunk úgy látszik elfáradt, mert már alig-alig éreztünk valamit. A hajó mellé állított uszályokból kisebb átmérőjű gömbfákat rakodtunk a szicíliai Riposto részére. Egyik este vacsora után azért kimentünk körülnézni a „városba”. Egy bérelt csónak kivitt bennünket a stéghez, ahol tüzetesen megvizsgáltak bennünket és az okmányainkat. Eltartott egy ideig, és amikor végre partra léphettünk, két, addig ott lebzselő kopottas alak szegődött a nyomunkba. Szép lassan ballagtunk a nagy forróságban, mely így estefelé sem enyhült valami sokat, de azok csak jöttek mögöttünk, bármerre is fordultunk. Hamar beláttuk, hogy miránk „vigyáznak”. Nem lepődtünk meg, hiszen Valenciában is figyeltek bennünket, de nem ennyire ügyetlenül és feltűnő módon. A Franco féle rezsim nagyon félt attól, hogy egy „kommunista” ország hajója elhintheti a bolsevizmus mételyét a valaha legkatolikusabb királyságban. Hozzáteszem, néhány út után, miután belátták, hogy a magyar tengerészek nem hintenek semmiféle mételyt, és ha kimennek, akkor inkább a nevezetességeket, meg a kocsmákat látogatják, leszoktak erről a kísérgetésről, sőt a hajó előtt posztoló rendőröket is visszavonták. Azért biztosan szemmel tartottak bennünket, de azt már nagyon diszkréten és észrevétlenül tették.

A huelvai kopókat viszont kissé megvicceltük. Úgy este 11 tájban elindultunk vissza a part felé, de előtte megbeszéltük, hogy három részre szakadunk és a stégnél találkozunk. Így is tettünk. A mögöttünk csoszogó két szimat láthatóan pánikba esett. Az egyik elrohant, a másik pedig az egyik csoport nyomába szegődött. Mire az elsők közülünk a stéghez értek, a szaladós már ott ált a bejárónál, és csak akkor nyugodott meg, amikor mindnyájan előkerültünk, és beszálltunk a csónakba. Ekkor L., a II. géptiszt elkiáltotta magát.

- Balra nézz! Stégnek tiszte….legj! - Erre ahányan voltunk, vigyorogva lapátoltunk a kezeinkkel, mire az egyik szimat elröhögte magát, és visszaintett. - Hasta la vista!

Július 4-én végre elindultunk, és mivel a szél olyan irányból fújt, a halszag egészen a Kolumbusz emlékműig üldözött bennünket. A Gibraltári-szoroson éjjel haladtunk át és az ott lévő katonai állomásról morzelámpával kérdezgették az átmenő hajók neveit és azt, hogy honnan hová tartanak. Ákos, az éjszakás watchman másnap elmesélte, hogy amikor a II. tiszt leadta fénymorzéval, azt hogy „TATA”, a gibraltáriak visszakérdeztek, majd amikor újra ezt a választ kapták, azt villogták vissza, hogy „do not joke pse” (kérem ne vicceljen!). Tapsi, a II. tisztünk csak nagy nehezen tudta meggyőzni őket a hajó hívójele leadásával, hogy minket valóban így hívnak.

- Ezek a tüttyedt angolok! - jegyezte meg Sanyi. - Mit csináltak volna, ha a Székesfehérvár, vagy a Hajdúszoboszló nevét kellett volna kibetűzniük? - Sanyinak igaza volt, mert jóval később a saját káromon tapasztaltam meg a Dardanellákban, Csanak (Canakkale - szerk) közelében, hogy egy külföldivel mennyire nehéz azt a két nevet helyesen megértetni a morzelámpa segítségével. Na nem mintha ez sokat változott volna a rádiótelefon bevezetése után, mindössze csak a kommunikáció lett gyorsabb.

Július 9-én érkeztünk meg Szicíliába, a Catania és Taormina között nagyjából félúton, az Etna tövénél fekvő városkába. A Barba, aki egy-két nappal előttünk szállt csak be, meghallotta, hogy az előző úton az ügynök segítségével autót béreltek és kirándultak az éppen kitörési szünetet tartó vulkán tetejére, azonnal szervezkedni kezdett. A régiek közül sokan vagy részt vettek már azon a kiránduláson, vagy nem túlzottan érdekelte őket a dolog, így végül csupán Tomi meg én jelentkeztünk. Mivel az egész ügyet a Barba támogatta, Pista bácsi, kedvenc hajcsárunk némi vonakodás után beleegyezett abba, hogy aznapra kivegyünk egy szabadnapot. Azért hozzátette:

- Jó lesz ha megjegyzik, ez nem turista hajó! Itt melózni kell és nem flangálni! Nem szeretném ha ebből rendszert csinálnának! Nem jó, ha egy marinájónak (matróznak) ilyen úri passziói vannak!

- De az sem jó, ha az ember úgy utazik, mint egy bőrönd! - merészelte Tomi kifejezni az ellenvéleményét.

- Na maga csak ne feleseljen, mert rögtön meggondolom magam! - horkant fel a Bócman, majd feltápászkodott a székéből és félhangos káromkodások között kivonult a szalonból.

- Hát ez nem igaz! Hogy lehet valaki ilyen bunkó? - méltatlankodott Tomi, miután megbizonyosodott arról, hogy az Öreg már nem hallhatja.

- Pedig ilyen - vigyorgott Ákos, aki szinte állandó jelleggel hadilábon állt a Bócmannal. - A múlt úton én is felmentem az Etnára. Azt hallottátok volna, hogy akkor mit művelt! Ugye Pista? - kérdezte a kisebb asztalnál tehénkedő hatalmas termetű Gépmestert.

- Hát azt nem csodálom - felelte az -, hiszen állandóan visszadumálsz neki. Úgy kell neked!

Erre Ákos is felpattant és kiviharzott.

- Tiszta ideg ez a fiú - jegyezte meg a Gépmester a bajuszát simogatva.

Másnap ebéd után egy bérautó állt a hajóhoz és mindhárman beszálltunk. A Barba a vezető melletti anyósülésbe préselte be magát, mi ketten pedig hátul helyezkedtünk el nagy kényelemben. Nagyon meleg volt, csurgott rólunk a víz, de meleg pulóvereket vittünk magunkkal, mert azt mondták, odafent hideg lesz.

Hamar kiértünk a városból. A remek út szépen gondozott földek és ligetek között kanyargott egyre feljebb. Jó fél óra múlva kopárabb hegyoldalra értünk, majd úgy a hegy felénél megálltunk egy nagy szálloda előtt. Itt már fel kellett venni a pulóvereinket, mert elég hűvösre fordult az idő. A sofőrünk átadott bennünket egy idegenvezetőnek, aki egy Landrover kocsi felé intett. - Szálljanak be, és máris indulunk tovább - mondta angolul a Barbának, aki felénk fordult. - Gyerünk fiúk! Menjenek elsőnek, én majd utoljára maradok. - A kocsi hátsó részében lévő nyolc ülésen csak hárman ültek. Egy jó hatvanas úr, a felesége és egy korunkbeli lány. - Bon giorno! - köszöntünk udvariasan feléjük és helyet foglaltunk.

Az idős férfi válaszolt, de kijelentette, hogy ők nem olaszok, hanem németek, ráadásul nem az NDK-ból, hanem Nyugat-Németországból. - Maguk olaszok? - kérdezte németül. Ennyit azért mi is megértettünk, és tagadólag ráztuk a fejünket. - Nein, Ungarns! - felelte Tomi.

Németjeink meghökkentek, és az asszony arcára valami olyan kifejezés ült ki, amiért akár ölni is lehetett volna. A Barba megérezte a hangulatváltást, és azonnal közbeszólt.

- No kommuniszt! Alkoholiszt! - mondta vigyorogva.

A három sváb elmosolyodott és felengedett, majd a lány, aki tudott valamennyire angolul, a Barbával kezdett beszélgetni. A dzsip közben elindult és eléggé rögös utakon kapaszkodott egyre magasabbra. Itt már teljesen csupasz, vulkáni sziklák között jártunk. Mind hidegebb és hidegebb lett. A pulóvereink ellenére dideregni kezdtünk. Az olasz idegenvezető közölte, hogy nemsokára kabátokat kapunk.

Így is történt. Megérkeztünk egy turista menedékházhoz, ahol vastag posztóból készült pelerineket adtak ránk, és innét gyalog folytattuk az utunkat. Elég meredek sziklákon kapaszkodtunk mind feljebb, majd úgy negyed óra után egy sziklaperemhez érkeztünk. Eltartott egy darabig, amíg visszanyertük a lélegzetünket. A perem mögül füstfoszlányok emelkedtek a magasba, és mélyhangú zúgást hallottunk. Az idegenvezető azt magyarázta, hogy innen bele tudunk nézni a vulkán egyik kürtőjébe. Óvatosan közelebb mentünk, de a felfelé szálldosó apró szemcsék miatt csak az ujjaink közötti réseken tudtunk lepislogni. A krátert szinte teljesen elborította a ritkásan gomolygó füst, és még a teljes kiterjedését sem láthattuk. Időnként éles vörös fény izzott fel a mélyben. Az volt a láva. Nos, nem sokáig bírtuk a kiáramló hőséget, füstöt és az apró kőszemcséket, így hátrébb vonulva a kilátásban kezdtünk gyönyörködni. Mivel pontosan a tengerszintről indultunk, jó másfél óra alatt több mint háromezer méter magasra emelkedtünk. Ez a kilátás valóban megérte, hogy feljöjjünk ide, gondoltam magamban, mert a kráter mélyére vetett rövid pillantásunk nem nagyon hozott lázba.

Mintegy negyedóra múlva visszaindultunk a dzsipünkhöz. Azzal visszamentünk a menedékházhoz, ahol leadtuk a kabátokat, hógolyóztunk egy kicsit, majd egy kis boltban képeslapokat és bélyegeket vásároltunk. Gyorsan megírtuk és fel is adtuk mindet, mert itt fent külön bélyegzőt nyomtak rájuk. Ezután lejjebb autóztunk a nagy szállodához, ahol elbúcsúztunk a németjeinktől és átszálltunk a saját taxinkba. Gyors iramban haladtunk lefelé és ennek függvényében nőtt a hőmérséklet. Emiatt nagyon bágyadt lettem és el-elszunyókáltam. A Barba közben Tomival beszélgetett, és kijelentette, annak ellenére, hogy örül, mert fent lehetett az Etnán, de mégis csak nagy átverés, hiszen alig-alig tudtunk belepislogni egy kráterbe.

- Nekem ennyi is elég volt belőle - motyogtam álmosan és alig vártam, hogy ledőljek a kabinunkban.

2012. december 2., vasárnap

Rosszlányok Vietnamban és egyéb bonyodalmak

Kécza Sanyi mesél:
          

    Becsempésztek a hajóra két kurvát. (Ejnye Sanyi, lízinghölgyet... - a szerk.) Vagy a csónakosok hozták be őket, vagy az uszályokról kerültek be, már nem tudni. S persze, rögtön lett rájuk vevő is! Az okát igazán nem értem, hisz mindenki tudta, a következő kikötő Manila, ahol a filippínó lányok bőven mérik a bájaikat, és még szépek is, illúziót keltők. A legénység java része már jócskán túllépett a húszas évein, amikor tudvalévő, hogy még a fiúk fülén is folyik ki a …tesztoszteron. Az egyik lányt láttam, mit mondjak, sokat kellett ahhoz inni a helyi bandzsa szeszből, a lui-muiból, hogy valaki szépnek lássa. (Állítólag a barátnője még csúnyább volt.)  Nincs rájuk jobb szó, mint két szakadt ribanc került be a hajóra. (Náluk sokkal szebbek számolták a lisztes zsákokat a fedélzeten, akik, sajnos, megközelíthetetlenek voltak.) És ez a két dajna kabinról kabinra szállt, mint két rosszéletű pillangó! Vietnami őreink kihesszelték a jelenlétüket, azon voltak, hogy elkapják őket. Mivel a kabinokba nem mehettek be, állandóan a folyosókon császkáltak, hátra horogra kerülnek a lányok. Mindenütt persze nem lehettek ott, így lassan végigvándoroltak a matrózsoron, gépészsoron a csajok, kegyeikbe részesítve tucatnyi tengerészt, természetesen némi kemény valutáért. És a higiénia? Miután a kabinokban nem volt sem WC  sem zuhanyzó – csak mosdó –, a folyosóra sem mehettek ki … a fantáziára bízom, hogyan végezték a kis – és nagy dolgukat.
Ehhez hasonló - csak jóval nagyobb
vasbeton uszályokba rakodtunk annak idején Vietnamban
      A két lány a „néger szint” titka volt, nem verték nagydobra a felsőbb szinten lakóknak. Mégis ott történt a baj! Az egyik tisztjelölt, miután kellő mennyiséget fogyasztott a helyi italsajátosságból, úgy érezte, nőre van szüksége, így körülnézett lent. Rálelt az egyik „kincsre” és gondolta, felviszi magához egy kis etye-petyére. Messzire nem jutott, a lépcsőn lecsapott rájuk az éber őrség, és a kabinjukba toloncolták a rosszlányt. Botrány már volt addig is elég, ki kellett sütni valamit, hogy elkerüljék a nagyobb bajt. (És ilyenkor szoktak a kis bajokból nagyobbak születni!) Ha a katonák jelentik reggel a határőrségnek a történteket, vizsgálatot rendelnek el, a hajót megbüntetik, akár még az embercsempészés vádját is a nyakukba varrhatják! (Ne feledjük, akkoriban Vietnam is a szocializmust építette, ráadásul a hadi változatát.) El kell tehát távolítani a két kurvát, és akkor nincs „bűnjel”. De hogyan? Megvan! Az éjszaka leple alatt kiviszik a partra a csajokat, és mehetnek isten hírével! Igaz, hogy kikötőben csak a hatóságok engedélyével lehetett letenni a mentőcsónakot, kijárási tilalom volt érvényben, de szegtek meg már hasonló szabályokat! Mondjuk, ehhez a tervhez be kellett avatni egy – két gépészt, az ügyeletes tisztet, de megoldották. (A parancsnok ebből kimaradt – egyelőre.
     Igen ám, de hogyan szabadítsák ki a foglyot? Pillanatok alatt megszületett a terv, behatolnak a katonák kabinjába, lefegyverzik, lefogják őket, és a csajokat kiviszik a partra az addigra vízre bocsátott csónakkal. (Megjegyzem, gőzerővel folyt a rakodás, a hajónk két oldalán ott sorakoztak az uszályok, tele rakodókkal…) És a terv realizálódott! Csónak lent, motorja beindítva, az egyik menekült már bent ült, mikor a legénység markosabb tagjaiból összeállított kommandó betört a katonákhoz. Lefogták őket, pisztolyukat elvették, a tárat kivették a fegyverekből, és a csajt kimenekítették. Fél órát számoltak a partraszállásra, és a visszatérésre, addig kellett őrizni a katonákat. Még bevittek nekik két vodkás üveget, az egyikbe hagytak is némi italt, hogy bizonyíthassák, részegek voltak az őrök. Azok persze nem hagyták magukat, küzdöttek, ordibáltak, amit megunt szakácsunk – ő volt az egyetlen vietnami méretű a sok drabális tengerész között –, és a kis emberek bátorságával szájon vágta a legjobban kiabálót. Hirtelen csönd lett, a vietnami tért magához elsőnek, felkapta a pisztolyát, nekiugrott az ajtóban álló matróznak, és máris kint termett a folyóson. Rohantak utána, de nem lehetett elérni, úgy szedte a lábait az apró ember. Felrohant a fedélzetre, és …utána lőtt a távolodó csónaknak! Ugyanis a fegyver csőre volt töltve, hiába vették ki a tárat, egy golyó még maradt a csőben! A fiúk rávetették magukat a hadfira, visszacipelték a kabinba – most már tüzetesebben átnézték a fegyvereket –, és vártak. Várták, hogy visszatérjen a csónak. És az nem jött! Letelt a félóra, egy óra…csónak sehol! Már mindenki a legrosszabbra gondolt, elsüllyedtek, valakit eltalált a lövedék, letartóztatták őket a parton…azután, két órás várakozás után lassan előpöfögött a mentőcsónak a sötétből. Kiderült, a csajokat sikeresen partra tették, de visszafelé ráfutottak egy zátonyra, és csak az érkező dagály tudta leemelni őket.
     A katonákat szabadon engedték, azok persze rögtön a hajórádión akarták hívni a partiakat, ami megtagadtak tőlük, Végül a csónakosokkal üzentek ki, milyen csúfság esett meg velük az éjszaka. Addigra már hajnalodott, és kénytelen, kelletlen, szembesíteni kellett a parancsnokot az éjszaka történtekkel! (Más verzió szerint végig tudott mindenről, belegyezett a tervbe.) Reggelre azután mellénk állt egy őrhajó, katonák szállták meg a hajót, a parancsnokuk felment a kapitányhoz. És hogy ott mi történt, homály fedi! Azaz sejthető, miután kisvártatva, cigarettás és viszkis kartonok vándoroltak le az őrhajóba. Délután persze hajógyűlés, lebaltázás. A legfőbb bűnös, a tisztjelölt, fegyelmit kapott, eltiltották a partra lépéstől az amszterdami érkezésig, és egyben kötelezték, hogy vásárolja meg a hajónak, amit a vietnamiak elvittek. (Tekintélyes mennyiség volt, igaz, a tettestársak beszálltak, volt ennyi betyárbecsület bennük.) És befejezésül még két „jó” hírt közölt velünk barbánk: a két csajt elkapták, és már úton is voltak egy átnevelő tábor felé. A másik: a lányok nemi betegek voltak, az érintettek számolhatnak a következményekkel.
      Ez bizony beigazolódott! Manilán a kárvallottak vándoroltak ki az orvoshoz, mindegyikük megfertőződött. Kaptak gyógyszert, és jó pár hétig oltogatta őket a második tiszt, hogy azután még Amszterdamba is várjon rájuk egy kontroll  (Sajátságos, trópusi fertőzést kaptak, volt, aki még itthon is hetekig bejárt a Szent László kórházba.)  Drága koitusz volt!
      Hogy miért írtam minderről kívülállóként? Mert a 8-12-es őrséget adtam, és történések idején mélyen aludtam, a hölgyekkel sem volt dolgom. Csak másnap értesültem a történtekről, s szedtem össze ezt a sztorit az érintettektől. Nagy valószínűséggel így történtek a dolgok, bár számtalan verzió keringett még tengerész berkekben, és van, aki másként emlékszik a történetre, én emellé tettem le a voksomat. 

Címkék

8-as (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (2) black gang (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) botlek (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) Dagenham (1) Dávidházy András (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) húsvét (1) Inmarsat-C (1) internet (1) Írország (1) Isartal (3) Izland (2) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) KK_döntő (1) komposzt (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marina di Carrara (2) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (65) MV Kambo (14) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (16) naan (1) Napló (212) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) Pancon 3 (23) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) Pireusz (3) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) pumping shanty (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rotterdam (3) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (8) Sharpness (5) shelter (1) Shogun (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (2) Szingapúr (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (2) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (8) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) Tisztás (1) TME (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Venezuela (2) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)