2012. december 7., péntek

Veperdi András emlékezései - 4/1 rész

Az első úton



(m/s Tata, 1968.)



Általában minden „első” sokkal jobban megmarad az ember emlékezetében, mint az azt követő bármilyen más esemény. Így van ez az első nappal az iskolában, az első szerelemmel, és folytathatnám sort. Az első tengeri utam is nagyon erősen az emlékezetembe vésődött, csakúgy, mint később, egy hajó parancsnoki hídján adott első, önálló tiszti őrségem.

Első utamon az m/s Tatával egy teljes rakomány gőzölt bükkből fűrészelt deszkával hajóztunk Rijekából Valenciába. A másik két újonccal, Tomival és Palival, nagyon igyekeztünk beilleszkedni a többiek közé. Ez elég simán ment, mert az idősebb matrózok normálisan álltak a dologhoz, és sokat segítettek azzal, hogy megtanították nekünk pl. a hajó részeinek, főként az angol és az olasz nyelvből származó, de sokszor a felismerhetetlenségig „elmagyarosított” neveit. Nagy szerencsénkre egészen jó társaság verődött össze, és miután látták, hogy egyikünk sem valami nagyképű, vagy lógós protekciós, hamar befogadtak. Ez alól kivételnek számított a Chief, aki különben nem sokat törődött velünk, de ha az úri kedve úgy hozta, és véletlenül észrevette valamelyikünket, akkor abba mindig belekötött. A másik, aki viszont minden percben meg tudta keseríteni az életünket, az Pista bácsi, a Bócman volt. Sok idősebb tengerészhez hasonlóan ő is azt az elvet vallotta, hogy amit ő korábban kapott, azt illik kamatostul „visszaadni” az utána jövőknek. Ott volt még Pali néni a szakács, aki szintén nem nagyon állt szóba velünk, de másokkal sem. Igen raplis természete miatt nem túl sok barátot szerzett magának a pályafutása során. Igyekeztünk kikerülni, így nem sok dolgunk akadt egymással. Maradt még a Kápó, egy idősebb, szótlan ember, aki viszont annyira távol állt tőlünk, hogy szinte alig találkoztunk.

Az indulást követően tisztába kellett tennünk a hajót. A javítás és a rakodás után ez nem volt kis munka, de a meleg júniusi időjárásban majdhogynem élveztük, amikor a fedélzet sikálása közben a Bócman időnként „véletlenül” minket locsolt le a slagjával. Az út során nappalos beosztásban dolgoztam a fedélzeten, és hamar beleszoktam a véget nem érő rozsdakaparásba. Esténként vacsora után mind a hárman feljártunk a hídra kormányozni tanulni. Ezt roppant élveztük. Igyekeztünk minél többet ellesni az őrségben lévő matróz feladataiból, és önként, szívesen ugrottunk bármilyen apróbb munka elvégzésére. Később, a stréberség mellett, ennek meg is lett a haszna. A térképek mindig is nagyon érdekeltek, továbbá az is állandóan izgatott, hogy merre járunk. Ez a hobbim a mai napig megmaradt, és lehetséges, hogy eredetileg valamilyen navigátorfélének születtem. Azt azonban egyikünk sem merte megreszkírozni, hogy bekéredzkedjen a térképszobába. Nem voltunk már annyira naivak, hogy pár hetes deckboy létünkre ezzel vívjuk ki a tisztek esetleges ellenszenvét.

Nagy izgalommal vártam, hogy megérkezzünk Valenciába, ahol a többiek az előző úton már megfordultak, és esténként vacsora közben sokat meséltek az ottani élményeikről. Június 20-án késő délután futottunk be a kikötőbe a Pilot vezetésével. A spanyolok munkaideje addigra már befejeződött, és a hatalmas kikötő szinte kihaltnak tűnt. Csak ott várakozott pár ember, ahol végül a part mellé álltunk.

- Nézd csak! Ott várnak már a csendőreink! - mutatott Ákos a sötétzöld egyenruhát és furcsa, fekete, kerek, de az elején egy egyenes függőleges lappal ellátott csákót viselő, pisztolyokkal felfegyverzett alakokra. - Ezek fognak őrizni bennünket éjjel-nappal. Bent fognak lakni a legénységi szalonban, és velünk esznek.

- Ne szövegeljen annyit Ákos! - mordult rá a Bócman. - Maga pedig lógassa ki az ütközőballont, és ballonozzon! - mutatott rám.

Felkaptam az eléggé súlyos, valami rugalmas anyaggal megtöltött kötélfonatú gömböt és kilógattam a hajóorr baloldalán, majd ide-oda húzkodtam, hogy ott legyen, ahol a hajótest először találkozik a függőleges betonfallal. Ilyenben már elég nagy gyakorlattal rendelkeztem és nem kellett külön utasítgatás arra, hogyan csináljam.

A manőver végén kifordítottuk a járót a partra, felszereltük rá a korlátokat, majd feljöttek rajta a hatóság képviselői meg az ügynök, akiket bekísértek a tiszti szalonba.

- Gyerünk darut állítani! - adta ki a Bócman az újabb vezényszót és előre indult az I-es raktárhoz. - Bontsák le a köteleket!

Nekiláttunk a két daruszár lekötözött köteleinek kiszabadításához, majd a daruszárak végeihez rögzített szenyolettókat seklikkel a habvéd lemez tetején lévő félszemekhez erősítettük. A jobboldali daruszárét az I-es raktár végével, míg a baloldaliét, (baloldallal voltunk kikötve) hátrébb, a II-es raktár elejével egyvonalban. Ezután a vincsplatznak nevezett emelt platformon, a két csörlő vezérlőkerekénél álló Bócman beindította a jobboldali csörlőt, mire a daruszár vége emelkedni kezdett a kinyitott bölcsőjéből. Ákossal ketten húztuk a szenyolettót (csigasort) és a daruszárat a raktárnyílás közepe felett tartottuk. Amikor a helyére került, a Bócman megköttette velünk a szenyolettót, és a gém végéről lelógó, másik drótkötelet, a preventert kellett szintén a mellvédhez rögzíteni úgy, hogy közel derékszöget zárjon be a gém irányával. Ezután a szenyolettót lazábbra engedtük. A másik oldalon Sanyi és Tomi a szenyolettóval a part felé forgatta a baloldali emelkedő daruszárat, és annak is rögzítették a preventerét. Ekkor a Bócman a két gém végét összekötő csigasor (amerikáner) segítségével rögzítette a két gémet, majd miután leakasztottuk a rögzítéséről a teheremelő horgot (gancsót), az időközben átváltott csörlőkkel felhúzta a magasba.

Ezalatt a hajóács és Pali a raktárnyílások fedelét rögzítő vasékeket szabadította fel egy-egy nagykalapáccsal, illetve lenyitották az oldalrögzítőket. Ezt követően a szeletekből álló acélfedél kerekeit átfordították, és a fedelek készen álltak a nyitásra. Az első szelet kerekeit azonban leeresztett állapotban hagyták, nehogy a raktárfedél magától meginduljon.

A II-es és a III-as raktárnál megismételtük az egész procedúrát, és a hajó készen állt a kirakodás másnap reggeli megkezdésére.

- Tomi! - szólt rá a Bócman a kabintársamra. - Menjen le a gépházba, mondja le a segédgépet, mert ma már nem csörlőzünk többet!

Ahhoz, hogy elegendő mennyiségű és erősségű áram legyen a manővereknél és a daruk mozgatásánál, mind a két áramtermelő segédgépet járatni kellett. Amúgy elég volt csak egy.

Tomi elment, mi pedig még vagy egy órán keresztül rámoltunk és rendezgettünk a fedélzeten, mire az Bócman így szólt.

- Készen vagyunk. Menjünk vacsorázni! Pali maga itt marad addig a járónál, amíg a watchman megeszi a vacsoráját.

Elmentünk gyorsan megtisztálkodni, és mire felértünk a szalonba, a gépészek asztalánál már csak két csendőr üldögélt. A harmadik a parton, a járó mellett állt őrségben.

- Gyertek, mert már csak ti vagytok hátra! - sürgetett a II. pincér, és hozta is a vacsoránkat.

Gyorsan befaltuk, mert abban reménykedtünk, hogy még az este kimehetünk a partra. Ebben azonban csalódnunk kellett, ugyanis a hatóság csak másnap reggelre ígérte a partra lépési engedélyeinket.

A következő napon vacsora után kimehettünk. Nagyon jó volt a városban csatangolni, és furcsának találtuk, hogy a villamosokon dohányozni lehetett. Magáról a városról nem kívánok írni, hiszen azt az útikönyvek sokkal szakavatottabban megtették.

Mindenesetre nagyon jól éreztük magunkat, és amikor csak tehettük, esténként mindig kimentünk, és így kis időre a hajcsárunktól is megszabadulhattunk.

A helybeliek nem kapkodták el a kirakodást, mely így öt napig tartott, és június 26-án délután indultunk el Huelvába. Ez a kikötő Spanyolország atlanti-óceáni partján helyezkedik el, mintegy száz mérföldnyire Gibraltártól.

A Gibraltári-szoroson napközben haladtunk át, és így, igaz messziről, de legalább láthattuk a híres sziklát. Két nap múlva érkeztünk meg Huelva elé, egy folyócska torkolatához, ahol felvettük a Pilotot. Ezután manőverkészenlétet rendeltek el, mi pedig elfoglaltuk a kijelölt helyeinket. Az orrfedélzeten gyorsan mindent előkészítettünk a kikötéshez, majd ezt követően a hajó két oldalán elmaradó tájat bámultuk. Kevéssel a Huelvához való érkezésünk előtt, jobb kéz felől egy kisebb folyó torkolata bukkant fel, és a közelében egy hatalmas méretű szobor magaslott.

- Nézzék! Ott a Kolumbusz emlékmű! - mutatott előre a Chief, aki már járt itt az előző úton.

- Mögötte pedig Palos a kolostorral, de innen nem látszik - toldotta meg Ákos, aki szeretett mindenbe beleszólni. - Ott élt egy darabig a szerzetesek között a fiával.

- Hű de okos maga! - jegyezte meg a Chief, és szemei résnyire szűkültek a barna arcában.

Érdeklődve nézegettük a lapos, ritkás bozótos, eléggé sivár vidéket. Valóban történelmi helyen jártunk. Kisvártatva egy enyhe kanyar mögött feltűnt Huelva városkája. Közelebb érve láttuk, hogy nem valami nagy. Inkább egy jellegtelen, lapostetejű kockaházakból álló falunak tűnt.

- Na itt nem sok minden lehet - szólalt meg Tomi.

- Nincs is. Pár kocsma meg egy mozi. Ráadásul a folyó közepén fogunk állni bóják között - reagált Ákos.

Ekkor valami erős bűz mart az orrunkba. Ilyen tömény halszagot még az életben nem éreztem. Kérdőn néztem az I. tisztre, aki kaján vigyorral bólintott.

- Hát ez az! A halászok! - mondta, és a folyón feljebb álló jellegzetes alakú halászhajók felé mutatott. Lehettek vagy ötvenen. - Azok bűzlenek ennyire, meg a konzerváló üzem.

Nemsokára a városka előtti bójákhoz értünk, és egy helyi csónakos segítségével két hatalmas korong alakú bója között kikötöttük a hajót. A halászhajók alig száz méterre tőlünk eregették penetráns bűzüket.

Öt napot töltöttünk ezen az „illatos” helyen, de másnapra az orrunk úgy látszik elfáradt, mert már alig-alig éreztünk valamit. A hajó mellé állított uszályokból kisebb átmérőjű gömbfákat rakodtunk a szicíliai Riposto részére. Egyik este vacsora után azért kimentünk körülnézni a „városba”. Egy bérelt csónak kivitt bennünket a stéghez, ahol tüzetesen megvizsgáltak bennünket és az okmányainkat. Eltartott egy ideig, és amikor végre partra léphettünk, két, addig ott lebzselő kopottas alak szegődött a nyomunkba. Szép lassan ballagtunk a nagy forróságban, mely így estefelé sem enyhült valami sokat, de azok csak jöttek mögöttünk, bármerre is fordultunk. Hamar beláttuk, hogy miránk „vigyáznak”. Nem lepődtünk meg, hiszen Valenciában is figyeltek bennünket, de nem ennyire ügyetlenül és feltűnő módon. A Franco féle rezsim nagyon félt attól, hogy egy „kommunista” ország hajója elhintheti a bolsevizmus mételyét a valaha legkatolikusabb királyságban. Hozzáteszem, néhány út után, miután belátták, hogy a magyar tengerészek nem hintenek semmiféle mételyt, és ha kimennek, akkor inkább a nevezetességeket, meg a kocsmákat látogatják, leszoktak erről a kísérgetésről, sőt a hajó előtt posztoló rendőröket is visszavonták. Azért biztosan szemmel tartottak bennünket, de azt már nagyon diszkréten és észrevétlenül tették.

A huelvai kopókat viszont kissé megvicceltük. Úgy este 11 tájban elindultunk vissza a part felé, de előtte megbeszéltük, hogy három részre szakadunk és a stégnél találkozunk. Így is tettünk. A mögöttünk csoszogó két szimat láthatóan pánikba esett. Az egyik elrohant, a másik pedig az egyik csoport nyomába szegődött. Mire az elsők közülünk a stéghez értek, a szaladós már ott ált a bejárónál, és csak akkor nyugodott meg, amikor mindnyájan előkerültünk, és beszálltunk a csónakba. Ekkor L., a II. géptiszt elkiáltotta magát.

- Balra nézz! Stégnek tiszte….legj! - Erre ahányan voltunk, vigyorogva lapátoltunk a kezeinkkel, mire az egyik szimat elröhögte magát, és visszaintett. - Hasta la vista!

Július 4-én végre elindultunk, és mivel a szél olyan irányból fújt, a halszag egészen a Kolumbusz emlékműig üldözött bennünket. A Gibraltári-szoroson éjjel haladtunk át és az ott lévő katonai állomásról morzelámpával kérdezgették az átmenő hajók neveit és azt, hogy honnan hová tartanak. Ákos, az éjszakás watchman másnap elmesélte, hogy amikor a II. tiszt leadta fénymorzéval, azt hogy „TATA”, a gibraltáriak visszakérdeztek, majd amikor újra ezt a választ kapták, azt villogták vissza, hogy „do not joke pse” (kérem ne vicceljen!). Tapsi, a II. tisztünk csak nagy nehezen tudta meggyőzni őket a hajó hívójele leadásával, hogy minket valóban így hívnak.

- Ezek a tüttyedt angolok! - jegyezte meg Sanyi. - Mit csináltak volna, ha a Székesfehérvár, vagy a Hajdúszoboszló nevét kellett volna kibetűzniük? - Sanyinak igaza volt, mert jóval később a saját káromon tapasztaltam meg a Dardanellákban, Csanak (Canakkale - szerk) közelében, hogy egy külföldivel mennyire nehéz azt a két nevet helyesen megértetni a morzelámpa segítségével. Na nem mintha ez sokat változott volna a rádiótelefon bevezetése után, mindössze csak a kommunikáció lett gyorsabb.

Július 9-én érkeztünk meg Szicíliába, a Catania és Taormina között nagyjából félúton, az Etna tövénél fekvő városkába. A Barba, aki egy-két nappal előttünk szállt csak be, meghallotta, hogy az előző úton az ügynök segítségével autót béreltek és kirándultak az éppen kitörési szünetet tartó vulkán tetejére, azonnal szervezkedni kezdett. A régiek közül sokan vagy részt vettek már azon a kiránduláson, vagy nem túlzottan érdekelte őket a dolog, így végül csupán Tomi meg én jelentkeztünk. Mivel az egész ügyet a Barba támogatta, Pista bácsi, kedvenc hajcsárunk némi vonakodás után beleegyezett abba, hogy aznapra kivegyünk egy szabadnapot. Azért hozzátette:

- Jó lesz ha megjegyzik, ez nem turista hajó! Itt melózni kell és nem flangálni! Nem szeretném ha ebből rendszert csinálnának! Nem jó, ha egy marinájónak (matróznak) ilyen úri passziói vannak!

- De az sem jó, ha az ember úgy utazik, mint egy bőrönd! - merészelte Tomi kifejezni az ellenvéleményét.

- Na maga csak ne feleseljen, mert rögtön meggondolom magam! - horkant fel a Bócman, majd feltápászkodott a székéből és félhangos káromkodások között kivonult a szalonból.

- Hát ez nem igaz! Hogy lehet valaki ilyen bunkó? - méltatlankodott Tomi, miután megbizonyosodott arról, hogy az Öreg már nem hallhatja.

- Pedig ilyen - vigyorgott Ákos, aki szinte állandó jelleggel hadilábon állt a Bócmannal. - A múlt úton én is felmentem az Etnára. Azt hallottátok volna, hogy akkor mit művelt! Ugye Pista? - kérdezte a kisebb asztalnál tehénkedő hatalmas termetű Gépmestert.

- Hát azt nem csodálom - felelte az -, hiszen állandóan visszadumálsz neki. Úgy kell neked!

Erre Ákos is felpattant és kiviharzott.

- Tiszta ideg ez a fiú - jegyezte meg a Gépmester a bajuszát simogatva.

Másnap ebéd után egy bérautó állt a hajóhoz és mindhárman beszálltunk. A Barba a vezető melletti anyósülésbe préselte be magát, mi ketten pedig hátul helyezkedtünk el nagy kényelemben. Nagyon meleg volt, csurgott rólunk a víz, de meleg pulóvereket vittünk magunkkal, mert azt mondták, odafent hideg lesz.

Hamar kiértünk a városból. A remek út szépen gondozott földek és ligetek között kanyargott egyre feljebb. Jó fél óra múlva kopárabb hegyoldalra értünk, majd úgy a hegy felénél megálltunk egy nagy szálloda előtt. Itt már fel kellett venni a pulóvereinket, mert elég hűvösre fordult az idő. A sofőrünk átadott bennünket egy idegenvezetőnek, aki egy Landrover kocsi felé intett. - Szálljanak be, és máris indulunk tovább - mondta angolul a Barbának, aki felénk fordult. - Gyerünk fiúk! Menjenek elsőnek, én majd utoljára maradok. - A kocsi hátsó részében lévő nyolc ülésen csak hárman ültek. Egy jó hatvanas úr, a felesége és egy korunkbeli lány. - Bon giorno! - köszöntünk udvariasan feléjük és helyet foglaltunk.

Az idős férfi válaszolt, de kijelentette, hogy ők nem olaszok, hanem németek, ráadásul nem az NDK-ból, hanem Nyugat-Németországból. - Maguk olaszok? - kérdezte németül. Ennyit azért mi is megértettünk, és tagadólag ráztuk a fejünket. - Nein, Ungarns! - felelte Tomi.

Németjeink meghökkentek, és az asszony arcára valami olyan kifejezés ült ki, amiért akár ölni is lehetett volna. A Barba megérezte a hangulatváltást, és azonnal közbeszólt.

- No kommuniszt! Alkoholiszt! - mondta vigyorogva.

A három sváb elmosolyodott és felengedett, majd a lány, aki tudott valamennyire angolul, a Barbával kezdett beszélgetni. A dzsip közben elindult és eléggé rögös utakon kapaszkodott egyre magasabbra. Itt már teljesen csupasz, vulkáni sziklák között jártunk. Mind hidegebb és hidegebb lett. A pulóvereink ellenére dideregni kezdtünk. Az olasz idegenvezető közölte, hogy nemsokára kabátokat kapunk.

Így is történt. Megérkeztünk egy turista menedékházhoz, ahol vastag posztóból készült pelerineket adtak ránk, és innét gyalog folytattuk az utunkat. Elég meredek sziklákon kapaszkodtunk mind feljebb, majd úgy negyed óra után egy sziklaperemhez érkeztünk. Eltartott egy darabig, amíg visszanyertük a lélegzetünket. A perem mögül füstfoszlányok emelkedtek a magasba, és mélyhangú zúgást hallottunk. Az idegenvezető azt magyarázta, hogy innen bele tudunk nézni a vulkán egyik kürtőjébe. Óvatosan közelebb mentünk, de a felfelé szálldosó apró szemcsék miatt csak az ujjaink közötti réseken tudtunk lepislogni. A krátert szinte teljesen elborította a ritkásan gomolygó füst, és még a teljes kiterjedését sem láthattuk. Időnként éles vörös fény izzott fel a mélyben. Az volt a láva. Nos, nem sokáig bírtuk a kiáramló hőséget, füstöt és az apró kőszemcséket, így hátrébb vonulva a kilátásban kezdtünk gyönyörködni. Mivel pontosan a tengerszintről indultunk, jó másfél óra alatt több mint háromezer méter magasra emelkedtünk. Ez a kilátás valóban megérte, hogy feljöjjünk ide, gondoltam magamban, mert a kráter mélyére vetett rövid pillantásunk nem nagyon hozott lázba.

Mintegy negyedóra múlva visszaindultunk a dzsipünkhöz. Azzal visszamentünk a menedékházhoz, ahol leadtuk a kabátokat, hógolyóztunk egy kicsit, majd egy kis boltban képeslapokat és bélyegeket vásároltunk. Gyorsan megírtuk és fel is adtuk mindet, mert itt fent külön bélyegzőt nyomtak rájuk. Ezután lejjebb autóztunk a nagy szállodához, ahol elbúcsúztunk a németjeinktől és átszálltunk a saját taxinkba. Gyors iramban haladtunk lefelé és ennek függvényében nőtt a hőmérséklet. Emiatt nagyon bágyadt lettem és el-elszunyókáltam. A Barba közben Tomival beszélgetett, és kijelentette, annak ellenére, hogy örül, mert fent lehetett az Etnán, de mégis csak nagy átverés, hiszen alig-alig tudtunk belepislogni egy kráterbe.

- Nekem ennyi is elég volt belőle - motyogtam álmosan és alig vártam, hogy ledőljek a kabinunkban.

Nincsenek megjegyzések:

Címkék

8-as (1) 9/11 (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (1) black gang (1) Black Irish Band (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) Bosun's Alphabet (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) capstain shanty (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) Ciprus (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) D.D.E.. (1) Dagenham (1) dalszöveg (1) David Coffin (1) Dávidházy András (1) ddr. Juba Ferenc (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Fairport Convention (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fiddeler's Green (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) Ger Loughlin (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) Greenore (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Hans Albers (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) hazautazás (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) Hóki (1) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) Husnes (1) húsvét (1) internet (1) ír népdal (1) Írország (1) Isartal (4) Izland (2) Jachtnavigátor (1) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) Karmöy (2) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) Kıbrıs (1) KK_döntő (1) komposzt (1) Kopervik (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Le Havre (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) lirycs (1) Lys Carrier (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) Mechanicy Shanty (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (1) MV Isartal (48) MV Kambo (14) MV Lys Carrier (27) MV Lys Chris (46) MV Lys Chris2 (1) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (21) MV Priwall-2 (13) MV RMS Andromeda (57) naan (1) Napl (1) Napló (323) Napló. MV Isartal (1) Naplü (2) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) norvég (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) Priwall-2 (1) pumping shanty (1) rabszolgaság (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rolling Home (1) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (29) Sharpness (5) shelter (1) Shenandoah (1) Shogun (1) Skinny Listers (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (1) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (29) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) The Dubliners (2) The Midshipmen Glee Club (1) The Pouges (2) The Seekers (1) Tisztás (1) TME (1) Tolkien (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) US shanty (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) Woody Guthrie (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)