2015. december 27., vasárnap

Mi obligación go shore, purquois respiración - MV Petra (2) 6. rész

Január 4. kedd, úton - Valencia - úton. Hát, elég hamar eljöttünk Valenciából, de azért sikerült kimenni két és fél órára a városba.

Bevásároltam


Azaz nem is a városba, hanem egy hatalmas shopping centerbe vitt ki az ügynök, amikor elpanaszoltam a búmat, hogy csak az a "téli" ruhám van amit most hordok, amiben leutaztam Trinidadba. Megjegyezte, hogy nagy tömegnyomorra számíthatok. 
- Persze, hiszen a karácsony utáni árleszállítás van - mondtam, nagy mindentudóan. 
- Dehogy, captain... - mondta mosolyogva. - A karácsony nálunk nem olyan nagy ünnep, mint a Háromkirályok. Nálunk most van a bevásárlási láz. Tudja, az ajándékozás... 
- A gyerekek karácsonykor nem is kapnak ajándékot? 
- Dehogynem... 
- Itt jó gyereknek lenni, kétszer ünnepelni... 
- Hát, csak a gazdagok engedik meg maguknak, hogy kétszer adják az ajándékot. A szegényebbek most, január hatodikán. 
Igaza volt. Hatalmas tömegnyomor, hosszas keresgélés után találtam bankot, amelyik beváltotta a dolláromat. Először egy fekete farmert vettem, érdekes, amelyiket kiválasztottam, az pont jó volt rám, 50-es, amekkorát nyáron vettem a Skálában. Utána cipőt vettem. 
Megmutattam a kisasszonykának, melyik tetszik. Felpróbáltam. Jó volt. 
- Megveszem... - mondtam, mire az eladó harsányan kacagni kezdett. Nem értettem, mi a humor tárgya? 
- Ha minden vevő ilyen lenne... - magyarázta. - Bejön, megnéz egy cipőt és megveszi. Nem válogat... Nahát! 
Legtöbbször így vásárolok. 
Két pulóvert is vettem, meg egy kabátot, vízhatlan, és könnyű. A vásárlás végén ezer pesetám maradt. Most egy dollár 160-at ér, másfél éve, Pasajesben 82 volt! 
Fél hétre a hajón voltam, nyolckor indultunk. 

Január 5. szerda, úton, Barcelona, Úton. Egész délelőtt a hóvégét készítettem elő, egykor érkeztünk, ötkor el is mentünk...

Egy kis baki...


Azt hiszem, a legnagyobb gondom az, hogyan számítsam ki az érkezés idejét. Na, persze az egyszerű, hogy a megteendő utat elosztom a sebességgel, és kész. De figyelembe kell venni az időjárást, honnan jönnek a hullámok? Ha szemből a sebesség lecsökken, ha oldalról, akkor elkerülendő a nagyobb dülöngélést, irányt kell változtatni, és mind késést jelent. Barcelona és Marseille között négy útvonalunk van, ami közül választhatok. Ha észak-nyugati szél dühöng (ami a leggyakoribb) akkor 221 mérföld az út a partok mentén, ha délnyugati a szél, vagy csendes a tenger, akkor egyenesen, átszelve a Lion öblöt 180 mérföld. 
Nos, az időjárás-jelentés alapján úgy saccoltam, hogy egy középarányost vehetek, 200 mérföldet, felmegyek Cap Bearig, és onnan egyenesen Marseille. Megadtam az érkezést 15.00-ra. 
Szinte azonnal jött a válasz, hogy teljes sebességgel menjek, mert 13.30-ra megrendelték a rakodómunkásokat. 
Nem szívesen, de nekiindultam az egyenes, legrövidebb úton, s megadtam, hogy 12.30-ra megérkezem. 

Január 6, csütörtök, úton, Marseille, úton. Reggel hétkor keltem, mert izgatott az érkezés időpontja. Nos, a szél végig hátulról jött, és a sebességhez hozzáadott még másfél csomót, így aztán háromnegyed tízkor már a pilot a hajón volt, és egy óra múlva part mellett álltunk.

Pierre baja


Azt terveztem, hogy kimegyek, és elintézem a pénzem hazautalását. P. Jullien, az ügynök megígérte, hogy kivisz kettőkor. Így türelmesen vártam. Pierre azt mondta, hogy sajnos ő nem tud várni, mert neki szüksége van a kikapcsolódásra. Valahogy így közölte: 
- Mi obligación go shore, purquois respiración.
Magyarán kocsmázni és kártyázni ment ki. Tulajdonképpen magasan tojik arra, hogy mi történik a hajón amíg Marseille-ben állunk. 
Fél három körül beállított Mr. Le Tallec, a cég technikai igazgatója. Persze Pierre-t kereste. Kérdezte, hogyan boldogulok vele? Na, most mit mondhattam erre? Igaz, hogy szegény feje (Pierre-é) állandóan mondogatja, hogy mondjam meg a központnak, hogy ő egy "veri gúd séf mechanik", de ha ezt mondom Le Tallec-nek, akkor rólam lesz meg a véleménye. Így annyit tettem, hogy nem mondtam semmi rosszat Pierre-ről, hanem csak az igazat, hogy beszélgetni úgy ahogy tudunk, de a gépről szinte semmit. Legalább is nem annyit, amennyire szükség lenne. Pierre nagy bajban volt, amikor elmondtam, hogy itt volt a főnöke. 
Este úgy elmentünk, ahogyan az elő van írva. 
Ez se tetszett Pierre-nek. Miért érkeztem olyan hamar, morgolódott. Egy éjszaka Mareille-ben kijárt volna neki... Na, ja. Én meg nézhettem volna magam. 
Le Tallec megmondta, hogy Gaugen három hónapos szerződéssel jön a hajóra. Amilyen szemét vagyok, ezt is megmondtam Pierre-nek, azóta háborog magában, hogy ez nem járja, mert Gaugen nyugdíjas háromezer dollárért, neki meg csak ezer lesz, és tessék, ő hazamegy, a másik meg a nyugdíj mellett kereshet. 
Azt hiszem a főgépész úr összekeveri a vállalatot a kormány szociális védőhálójával. Az persze fel se merül benne, hogy mindenki menekül tőle, ő az a Jolly Joker, aki csak akkor alkalmas, ha más nincs elérhető közelségben. (Persze némi fogalma lehet a dolgokról, mert különben nem rágná a fülemet állandóan azzal, hogy mondjam meg a központban, hogy milyen jó főgépész is ő. És persze ezt tette Maciejjel is. Ha biztos lenne magában, nem lenne szükség erre.) 
Őrület, hogy indulás után mennyi dolgom volt, rendbe rakni a dolgokat, papírokat, az adminisztrációt. 

2015. december 18., péntek

Fin de anno, no problerm! - MV Petra (2) 5.rész

December 31. péntek, úton, Oran. Reggel arra ébredtem, hogy a sót kifelejtettem a bejgliből. Megkóstoltam, azért ehető... 
Most, amikor írom a naplót, jól érzem magam. Itt volt a kikötő-kapitányság, az ügynök, utána felhúztuk a járót, és minden nyugodt. Csak holnap reggel kezdik a kirakást, a hajóbérlő pedig idegeskedjen, hogy hiába minden, nyugodt szilveszternek nézünk elé.

Egy nagy igazság

Azt mondja Pierre, hogy a franciák szerint, aki kubai szivart szív, annak nincs semmi gondja. Ezek szerint nekem sincs, mert ma este is kaptam egyet Pierre-től, és szép komótosan elszívtuk vacsora után (ami egyáltalán nem közelíti meg a magyar szilveszteri terített asztalt). 
Délután tévéztem, a Dunát néztem. (Szerencsére csak holnap kezdenek dolgozni, így nyugodt szilveszterünk lesz).

Volt jobb...

Két hölgy és Gyurkovics Tibor volt a három műsorvezető. Nem dobtam magam hanyatt a műsortól, igen kevés vidám percet szereztek (leginkább Szabó Gyula, aki a magyar népmesék stílusában adott elő - "alárajzkisérettel" meséket a "szocializmusi időkből". 
Sajnos a műsorvezető-író úr nem volt a helyzet magaslatán. Összehordott hetet-havat, sok gondolatának nem volt se füle, se farka... Úgy gondolom, taj-picsa részeg volt a szilveszter tiszteletére.
Éjfél előtt a hídon voltam, ahogyan a társaság előírta. Száraz pezsgővel koccintottunk, szóltak a hajókürtök, kézi fáklyákat gyújtottunk. Minden hajó válaszolt a kikötőben, és a horgonyon is. (A himnuszt így nem hallottam.) 

Január 1. szombat. Oran. Megkezdődött a kétezredik év. Ahogyan Orbán Viktor mondta a parlamenti ünnepségen, mától számított ezer évig minden nap kettessel kezdődik a dátum. Ez egy nagy igazság! Hogy részese lehettem, nem érdem, de nagyon jó érzés. 
Éjfél után amíg a többiek puszilkodtak, ölelkeztek, addig gyorsan leellenőriztem a műszereket és készülékeket. Természetesen semmi baj, ahogyan nem volt a világnak azon részein, ahol már hajnal van.  A fotón a Petra hídja az éjféli koccintás után.


Utána megnéztem a Dunán egy amerikai vígjátékot, négykor feküdtem le. 
Fél nyolckor ébredtem. 
Délelőtt hivatalos cigaretta kunyerálók jöttek, elintéztük a vizsgálatot, de most keményebb voltam, mint az elmúlt úton, így nem ment el annyi cigaretta. 
Délután ledőltem, bekapcsoltam a tévét. 

Január 2, vasárnap, Oran, úton. A rakodás komótosan halad, délelőtt a hóvégével dolgoztam. 
Kicsit elszálltunk a kajával. Napi 62 frankra jött ki a kajapénz, ez nem kevesebb, mint 2400 forint / fő / nap. Hát ebből igazán lehet dőzsölni, de mivel nem akarom, hogy a fejemre koppintsanak egy kicsit megkozmetikáztam a leltárt, és megrugdostam a szakácsot, hogy januárban fogja vissza magát, nem kell minden nap kétszer irdatlan mennyiségű húst fogyasztani, és a 31 frankos bort csak vasárnap tegye az asztalra. Januárban lesz palacsinta vacsorára, káposztás nudli sült szalonnával, tükörtojás karfiollal és burgonyával. Veszünk más húst is, mint bélszín és hátszín, pezsgőt se iszunk annyit, mint decemberben, és minden helyrejön. 
Megmondom őszintén, egyfelől nem rossz dolog parancsnoknak lenni. Háromnegyed nyolc körül kelek, akkor reggelizem, amikor jól esik, mindenben kiszolgálnak. Csak az a bibi, hogy alig mozgok, jókat eszem, és egy kicsit meghíztam (amióta a Petrán vagyok). 
Na, de ma van az új élet kezdésének az ideje, majd meglátjuk, hogy mi sikeredik, az elhatározás megvan, a lehetőség is adott, hogy lefogyjak. Pierre-nek már megmondtam, hogy vége az ebéd és vacsora előtti whisky vagy Ricard aperitifnek, nem vette rossz néven... Marad a vacsora utáni szivar (ha ad). A képen Pierre somolyog a whiskyjébe.

Az oráni ügynökünk igen nagy segítségemre van. 
Megmondta, hogy kinek mennyi cigit adjak, legalább három kartonnal megspóroltam, de a végén kiderült, ez a visszafogás rá nem vonatkozik. Kért volna többet, de miután megtanított, hogy a lejmolókkal nyugodtan kemény lehetek (kivéve a vámot), ezért vele szemben alkalmaztam először. Azért a végén kapott egy fél karton Fantát. 
Öt előtt befejeztük a berakást. Jött a rendőrség embere, hogy hat húszkor jönnek, a pilot pedig fél hétkor. A gép kész volt fél hét előtt. A rendőrség fél nyolckor jött, a pilot nyolc előtt öt perccel. Addig mindenki ténfergett, készenlétben volt (én is a hídon). Negyed kilenckor a nyílt vízen voltunk. Éjfélig az én őrségem. 

Január 3. hétfő, Mostaganem, úton. Éjfél után tíz perccel érkeztünk. Azt mondja a kikötő, hogy most indul egy hajó, annak a helyére megyünk, tíz percet várjunk. Fél háromra kötöttünk ki. És borzalmas hidegben, volt vagy hat fok, és jókora szél. Egészen átfáztam. 
A parti őrség pofára esett, mert Oranban elfogyott az összes cigim, és nem tudtam adni. Azt hittem, ők kinyitják a vámszekrényt, de kiderült (hála Istennek), hogy tilos. Megspóroltam három kartonnal. 
Most szerencsénk volt, mert nem kellett sokáig vacakolni, a pilot hamar jött, és öt körül már a nyílt vízen voltunk. 

2015. december 12., szombat

A komoly döntés nagyon rohadt dolog... - MV Petra (2) 4. rész

December 27. hétfő, Marseille. Korán reggel bejött az ügynök, utána a leveleimet nyomtattam. A rakodással este nyolc előtt végeztünk.




Az első igazán nehéz döntés


Ami ezután jött, az a legrosszabb álmaimban se jöjjön elő. 
Kezdődött azzal, hogy a manőver kezdetekor nem volt bal főgép. Később helyrehozták a hibát, de már ideges voltam. 
Amint megyünk a kikötőben, hallom, hogy Fos Port Control viharjelzést ad: éjfél körül 11-12-es szelet jósolt a környékre. A legerősebb vihar, amiben eddig voltam, az tízes erősségű széllel járt. Ehhez hozzátartozik, hogy indulás előtt megnéztem az időjárás-jelentést, és semmi különös nem volt. Egyszerűen nem értettem. Közben már a kikötő bejárata közelében voltunk, határoznom kellett: vagy nekimegyek az ítéletidőnek, vagy horgonyra állok, és kivárom a végét. 
Felhívtam a hajóbérlőt, és elmondtam, milyen idő várható, és közöltem, ledobom a horgonyt Marseille előtt. A pilot jó védett helyre hozott, lehorgonyoztunk, és elment. 
Lefeküdtem éjfélkor. Egykor arra ébredtem, hogy veszettül dülöngélünk. Fel a hídra. Odakint üvöltött a szél, a hajó a horgony körül forgolódott, és amikor oldalba kapta a hullámokat, akkor olyan dülöngélésbe kezdett, hogy az őrület. Marek is felkelt, a matrózokkal lement a raktárba, ellenőrizni a rakományt. Az egyik kamion elmozdult, nagy nehezen megkötötték. 
Olyan ideges voltam, hogy beszélni alig tudtam. Megálltam, horgonyon vagyok, ahelyett, hogy mennék - egy hajóbérlő sincs oda az örömtől, ha a hajó horgonyon áll, és ezt kevés parancsnok engedi meg magának (a menedékbe vonulást) -, és ha itt, horgonyon törik össze a rakomány, akkor jól nézek ki! Szerencsére kitaláltam, hogy beindítom az orrsugár-kormányt és azzal tartottam a hajót merőlegesen a hullámokra. Hajnali fél hatkor mentem el szundítani egy kicsit. 

December 28. kedd, Marseille, úton. Reggel későn ébredtem

Az a fránya időjárás

Kilenckor megkérdeztem a Kikötőkapitányságot, hogy mit mond a meteorológia, mert csak francia nyelvű időjárást ad a francia parti őrség. Ugyanazt mondta, mint este, nyugati, északnyugati 10-11-es szél. Leadtam egy táviratot a Sudcargos-nak, hogy milyen az idő, s még nem indulok. Erre azonnal visszajött egy üzenet, hogy nézzek jobban utána az időjárásnak, mert nekik azt mondták a kikötőben, hogy 3-4-es erősségű szél van. Ez azért pofátlanság, és ráadásul senki se írta alá a táviratot. Ebből azt lehet kiolvasni, hogy igen jó néven vennék, ha elindulnék. Éppen akkor vette a Navtex a következő időjárást (a francia haditengerészettől, ez mindig korrekt), hogy továbbra is 10-11-es a szél, délutánra javulás várható, akkor csak 8-9-es lesz. Lefénymásoltam s elfaxoltam a Sudcargos-nak. Utána meg se nyikkant a telex. 
Ettől függetlenül remegett a gyomrom, ideges voltam, mert később sehol se találtam friss jelentést az időről. Végül négy órakor úgy döntöttem, elindulok. Szerencsés döntés volt, mert viszonylag normálisan mehetünk. Indulás után jött a következő időjárás, valamivel kedvezőbb időt adtak, ez megnyugtatott. 
Szerencsére a haditengerészet forgalom ellenörző pontján engedélyezték, hogy szorosan a part mellett haladjak (ugyanis veszélyes rakományunk van 150 tonna, s ezzel az előírások szerint nem lehet 7 mérföldnél közelebb hajózni a francia partok mellett). Így viszonylag jó - 7 csomó - sebességgel megyünk. Holnap este Barcelona, ha az Isten is úgy akarja. 
Indulás után kiengedtem, feloldódott a feszültség, és megnyugodtam. 
Őrületes felelősség megtalálni a helyes döntést a biztonság és a hajóbérlő érdeke között. Tulajdonképpen egész idő alatt az nyomasztott, hogy tudtam: helyesen döntöttem, de nem veszik jó néven. Azt tudják, hogy nem adhatnak utasítást semmilyen körülmények között, a felelősség, tehát a döntés joga is az enyém, de az természetes, hogy elvárják: a hajóbérlő érdekeit is tartsam szem előtt. 
Mennyivel más (könnyebb) elsőtisztként átélni a dolgokat! Azon tűnődöm, kell-e nekem mindenáron parancsnoknak lennem?
Ja, és még valami: most én aggódtam, és Pierre ült a babérjain, csak az a különbség, hogy ő nem kap tőlem szivart... 

December 29. szerda, úton, Barcelona. Teljesen nyugodt napunk volt (a tengeren). Az idő - partközelben - jó volt, sütött a nap és 8 fok volt, így aztán fáztam.

A lüke szakács


Szegény Ryszard jóindulatú, de azt hiszem, egy kicsit szétszórt, egy kicsit lezser. Nem főz különösebben kiemelkedően, de rosszat még nem tett elém. 
Kezdem azzal, hogy a marseille-i ügynök az elmúlt úton adott 8 kiló mazsolát és nyolc kiló datolyát, hogy ez "speciális ajándék" a Ramadántól szenvedő szegény algériai partnereiknek. Ryszard nem számolta át, és kiderült, hogy másfél kiló datolyával kevesebb volt. Ki kellett mennie és megvenni. Tulajdonképpen nem is a három zacskó datolya került sokba, hanem a taxi oda és vissza. 
Nem tudom, hogyan számolja ki, hogy mennyi élelmiszer kell egy hónapban, de tulajdonképpen nem is igen érdekel, ez az ő dolga. Ma ebéd után mondja, hogy milyen klassz tortát csinál szilveszterre. Belesütött egy egyfrankost, és akihez kerül, annak valami ajándék jár majd. Úgy döntöttem, kap egy üveg whiskyt. 
Erre mondtam, hogy ma délután úgysincs időm aludni, tehát megcsinálom a bejglit. Valami nem volt kristálytiszta, mert nagy lelkesen rendezgette a hozzávalókat, de többször mondogatta, hogy ráér holnap. 
Oké, nem erőltettem a dolgot. 
Vacsora után azt mondja, kimenne a szupermarketba egy órára. Nem értettem, miért kell neki a boltba menni, de hadd menjen, gondoltam. Amikor visszajött, belenéztem a szatyrába, hát három kiló lisztet vett. Kiderült, hogy nincs egy deka se a hajón. Vagy elfelejtett rendelni Marseille előtt, vagy elszámolta magát, vagy egyszerűen nem használnak annyi lisztet, mint mi - és ez igen valószínű -, tehát nem aggódott különösebben azért, mert kifogyott. 
Azt hiszem, magában elátkozott, hogy a "hülye magyar starekra" (parancsnok, egymás között így hívják a barbát: öreg) most jött rá a süthetnék. Azt hiszem, nem merte megmondani, inkább kiment, és vett lisztet a saját pénzén. 

December 30. csütörtök, úton. Kellemes nap, csendes vizeken hajózunk. Délután bejglit sütöttem. Azt hiszem, soha ilyen jól nem sikerült. 
Felhívott Encsike, de valami nincs rendben a telefonnal, mert nem csöngött. Véletlenül kézbe vettem, és éreztem, hogy remeg, rezeg. Próbaképpen felvettem, és mit ad Isten, az asszonyka volt.

No problem, Petra Oran fin de anno...


Távirat érkezett, ékes francia nyelven, s úgy sejtettem, hogy a kétezres évvel kapcsolatos dátum gondok miatti intézkedéseket tartalmazza. Átvittem Pierre-nek, aki imígyen fordította le: 
- No problem Is tevan, Petra Oran fin de anno... 
Nohát, ez nem túl sok, gondoltam, de azért táviratoztam a CMO-nak, hogy valóban ezt küldték-e? Gondolom, jót vigyorogtak a táviraton, mert este megkaptam az angol nyelvű utasításokat a biztonsági rendszabályokról, amiket a biztosító előírt. 

2015. december 7., hétfő

Lö motőr command problem... - MV Petra (2) 3. rész

December 22. szerda, Mostaganem, úton, Oran. A mai éjszakám valamivel jobb volt, mint a tegnapi. Elég jól aludtam. Délután eljöttünk, és hatra kikötöttünk Oranban. A manőver kicsit rázós volt, mert túl gyorsan közeledtünk a rakparthoz, de nem lett baj, sikerült megállítani a hajót.
Későn, volt vagy fél tíz, mikor az ügynök bejött. A szokásos formaságok után a rakodásról beszéltünk. Be akarják fejezni szenteste a hajót. Hát meg kell, hogy mondjam, ennek nem örülnék. Még menetben is jobb, mert az indulás mindenki számára azt jelenti, hogy készenlétben kell várakozni, amíg végre elintéznek mindent, a rendőrség átkutatja a hajót, stb.
Remélem, nem eszik ilyen forrón a kását...

December 23. csütörtök, Oran. Nyugodt nap, sokkal inkább mint gondoltam. Rendben ment a rakodás, korán (négykor) befejezték, lévén ramadán.

December 24. péntek, Orán, úton. Nagyon bíztam benne, hogy itt leszünk szenteste, de hát a hajóbérlő elintézte a gyors rakodást. Talán jobb is, hogy eljöttünk, így legalább nyugodt körülmények között töltöttük a karácsony estét.
Nekem akadt egy kis gondom, ugyanis hat héliumtartályt szállítunk, és az egyiknek a csövei le voltak fagyva. A hélium veszélyes rakomány, de nem robbanásveszélyes. Ha a raktárban kifolyik, elveszi a levegő helyét, és ezért fulladást okozhat. Állandó szellőztetés mellett kell ezért szállítani. A héliumot nem könnyű folyékony állapotban tartani, mivel a forráspontja 4 K, azaz mínusz 268,9 C fok. Ezért duplafalú tartályba töltik, a két fal között vákuum van, abban folyékony nitrogén, s ez tartja a hélium hőmérsékletét. Ha a nitrogén szivárog, akkor a töltőcső azonnal lefagy. Ez történt most is, amikor a szelepet elzárták, pár perc alatt leolvadt a cső, azaz nincs semmi probléma.
De amikor a chief jelentette a fagyást, az első reakcióm az volt, hogyha nem hívnak szakértőt, aki írásbeli véleményt ad, akkor nem veszem fel a hatodik tartályt. Telefon ide-oda, Franciaországba a hajóbérlőnek, aki persze azt sugallta, hogy fel kell venni, mert fontos rakomány. Utasítást persze nem adhat, az én felelősségem eldönteni, hogy elvisszük-e vagy se. Ha nem, abból botrány lehet, persze hivatalosan nekem lesz igazam, de hivataltalanul elküldhetnek a francba.
Hála istennek, a probléma megoldódott, (még a barbadosi rendőrség nélkül is).

Terülj, terülj asztalkám


A köszöntés és a vacsora a lengyel szokások szerint zajlott le. A szakács ostyát osztott mindenkinek, és abból mindenki megkínált mindenkit, törtünk egy pici darabot, megettük, és utána kívántunk kellemes karácsonyt egymásnak.
Tizenhét fogásos vacsorát varázsolt Ryszard.
Kezdetnek barszcz (céklaleves) volt, aztán az előételek sora: rák, sült békacomb, rántott hal, halrudak, paradicsomos hal görög recept szerint, káposztás gomba, káposztás kukorica, franciasaláta, piroski, káposztás rudacskák, mákos nudli, mákos kalács, valamilyen sütemény és a főétel sült pisztráng hasábburgonyával. Aperitifnek whiskyt ittunk, a vacsorához igen kiváló francia vörösbort, és a végén kávé is volt, és Pierre jóvoltából egy Rómeó és Julia szivar (kubai, és valami szuper finom!).
Hétkor kezdtük, nyolcra még nem tudtam befejezni, de Krzysztof a második tiszt fél órát önként ráhúzott, így nyugodtan meg tudtam vacsorázni.

December 25. szombat, Úton. Ez a nap se múlt el apró gond nélkül. A jobb oldali főgép távvezérlő karja elromlott, nem tudunk teljes sebességgel menni. Baj csak akkor lehet belőle, ha nem érkezünk meg hétfő reggel hatra Ráadásul az időjárás-jelentés nem jó szélirányt adott meg, így el kellett fordulni az előre számított útiránytól, de később bejött a délnyugati szél, és vissza tudtunk állni az eredeti útvonalra.
Reggel felhívtam Encsit, mert a spanyol partok közelében jártunk. Jó volt hallani a hangját, meghallgatni, hogyan karácsonyoztak. Utána apával is beszéltem. Kérte a Sudcargos címét, hogy tudjon naplót küldeni.
Alapjában véve szép az élet, gyerekek!
Délután a frászt hoztam Pierre, ezért kaptam tőle egy kubai szivart, vacsora után kiváló volt francia vörösborral és kávéval, így az igazi (ha nincs konyak).
Mint mondtam, a jobboldali főgép távvezérlése elhagyta magát, igaz, már Oranban is gondjaim voltak vele manőver közben. Így felhívtam Pierre-t a hídra, és megmondtam, hogy "lö motor" no problem, de a "motor command no good". Erre majdnem összecsinálta magát, azonnal hívta az összes lengyel asszisztenciát, hogy csináljanak valamit. Hát, valamit csináltak, de hogy nem az igazi, arra én vagyok a tanú. Pierre megígérte, hogy Marseille-ben megcsinálják, de addig is kaptam tőle egy szivart.

December 26. vasárnap, úton, Marseille. Szerencsések voltunk, mert ha későn este is, de megérkeztünk Marseille elé.
Pierre egész nap ideges volt, egy zabszem nem fért volna a fenekébe, ha találkoztunk, mindig azt magyarázta, hogy lö motor command no problem, holnap reggel nekiállnak, és megcsinálják a főgép távvezérlését. Úgy legyen.
Ma táviratot kaptam a Sudcargos-tól, hogy az elsőtisztnek kifizethetek 50 frankot héliumtartályonként. Ennek csak az a jelentősége, hogy a jövőben én is megkapom (a fedélzetmesterrel közösen) ezt az összeget, ha "előlépek" elsőtisztnek.

Kacifántos érkezés


Az érkezési manőver egy kicsit rémálom volt. Viharos szél fújt, még az a szerencse, hogy a rakpartra tolta a hajót. Ezzel együtt elég erősen nekivágódtunk, de a part jól ki van ballonozva, és nem történt semmi baj. A gépek vezérlése kész kabaré volt. Amikor előréből állj-t kértem, hátra kezdett dolgozni, amikor visszaállítottam álljra, akkor meg előremenetbe kapcsolt. Három helyről: a hídról és a két oldalsó szárnyról lehet vezérelni a főgépeket, és ez a három nincs most szinkronban. Manőver után felhívattam a gépészeket a hídra, elmagyaráztam, hogy mi a gond, és meghagytam, holnap ha törik, ha szakad, de meg kell csinálni.
Szegény Pierre teljesen kétségbe esett, és fél éjfélkor nekiállt zseblámpával vizsgálódni a vezérlőpult alatt. Annyira belefelejtkezett, hogy még szivart se kaptam. Persze semmire se jutott, majd holnap...

2015. december 3., csütörtök

Szpík anglé, habla italiano, boku bueno - MV Petra(2) 2. rész

December 20. hétfő, úton. Eddig minden rendben ment. Oly annyira, hogy az is kiderült: itt tejben vajban fürdöm. A hír természetesen igaz, de:
1., Nem én, hanem a ruháim.
2., Nem tejben és vajban, hanem Maresiben.
Na, ehhez egy kis magyarázat kell. Amikor otthonról elindulok, mindig hozok magammal egy üveg Nescafét és egy zacskó Maresit, ugyanis a szállodákban nincs iható, és elegendő kávé, de van langymeleg víz a csapban, ami annyira-amennyire, megfelel kávé készítésére.
Amikor összekészítettem a csomagomat, a Clipper Caraibes-on, ezt a tetejére tettem, hogy kéznél legyen a hotelban, Barcelonában. Ott is volt, csak nem bírta a gyűrődést, és kétharmada kiömlött a ruháimra. 
Amikor a szállodában elővettem, örömmel láttam, mindenem Maresivel van finoman bevonva. Tegnap irtó óvatosan kellett kicsomagolnom, mert elég lesz a ruhákat kimosnom, nem akarom a kabinomat is (bár az a szakács dolga, mert a parancsnoknak jár a takarítás). A kezem olyan ragacsos lett, mire végeztem, hogy azt hittem az ujjaim összeragadnak.

A csudapók


Minden hajón akad egy-egy különleges fazon. Most Pierre, a főgépész az. Nem mai gyerek, ötvenkilenc éves, és nagyon szépen beszél franciául, szereti a whiskyt és a Ricard-t és borzasztó barátságos. Azt mondják, hogy ez minden jó, amit el lehet róla mondani, s ez Marseille-ben, egy szépen terített asztal mellett elég, de nem a gépházban.
Barátságosan veregette a hátam, amikor megérkeztem, miközben nyakig ültünk Maciejjel a munkában, többször átjött, hol Ricard-t hozott, hol whiskyt, és nagy hangon megnyugtatott, hogy: "lö masin no problem, lö oil no problem, lö fresh water (mosdóvíz) no problem". Ez örvendetes, de mit csinálok majd, ha a "lö masin" problem lesz? Hogyan beszéljük meg a gondot?
Maciej azt tanácsolta, hogy a kezébe kell nyomni a telefont, és beszél Párizzsal. Na ja, de menetben? Akkor a 2. gépésszel kell beszélni, aki viszont nem egy kimondott észlény.
Hamarosan kiderült az is, hogy a "raport dö voájázs" az már problem. Szóval az úti jelentést már nekem kell megcsinálnom. Megnéztem a komputerben, nem egy ördöngös dolog, megnyugtattam Pierre-t, hogy "lö raport, no problem". Akkora pohár Ricard-t kaptam a kezembe azonnal, hogy az na!
Egyébként nem issza le magát. Kaja előtt aperitív, kaja után emésztést segítő, délután meg már nem dolgozunk, mondja, bár délelőtt tízkor ma az ágyból húztam ki, nyilván ott gondolta át a gépház ügyes-bajos dolgait.
Szóval az alapvető baj, hogy nem beszél angolul. Így Maciej is, meg én is - eleinte - valami nemzetközi pidgin nyelvet próbáltunk összehozni, hogy megértessük magunkat. Mert Pierre nagyon szeret beszélgetni, és az nem zavarja, hogy nem értjük teljesen. De tegnap este kikérdeztem: 
- Jú laksz Marseille? 
- No, mon casa Corse. 
- Tü bambino lá? 
- Jes. 
- Allora tu parli italiano, é vero? (akkor beszélsz olaszul, igaz?) 
- Jes, oui, si... - derült fel az arca, és barátságosan bólogatva mondogatta: - Is tevan (ez én vagyok) fenomen. Szpík anglé, habla italiano, boku bueno. 
Szóval ilyen szépen beszél olaszul. Egyébként az olasszal jobban boldogulunk, amióta nyugodtan keveri spanyollal, mert azt is pötyög (én is). 

December 21. kedd, úton, Mostaganem. A éjszakai őrség papírmunkával telt, az az igazság, hogy amíg nem jövök bele, nagyon sok időt elvesz, de már átlátok néhány rutinfeladatot. Évek óta a legrosszabb éjszakám volt, nem tudtam elaludni, hajnali négykor még megnéztem az órámat. Utána egy kicsit elszundítottam. Délutánra befejeztem a dolgomat (remélem, nem felejtettem el semmit), s most várom az érkezést. Ez egy kicsit szokatlan lesz, mert a Coast Gard bejön, mielőtt a hajó kiköt (természetesen cigarettáért), s ha rossz lesz az idő, akkor cikis otthagyni a hidat, s velük bajmolódni. 
Azt már látom, hogy a tisztekkel jól jártam, Marek (ugyanúgy, ahogy én) önállóan berakja a hajót, a második tiszt, Krzysztof Pieniek is érti a dolgát, és remekül kéz alá dolgoznak mindketten. A többiekről egyelőre semmit, de azt már látom, hogy a szakács nem egy nagy fenomén, közepes szintű kaját főz, nem különösebben tiszta, pedig ez létkérdés náluk! Így viszont nem is kap mellékest. Várom, hogy visszajöjjön Henryk Laskowsky.
Remélem, legalább a karácsony estét part mellett töltjük. Erre jó esélyünk van, mert úgy gondolom, csak holnap kezdik a kirakást (Ramadán van), s akkor csak este érkezünk Oranba (mindössze négy óra az út). Legalább másfél nap a kirakás, és teljes rakomány üres konténert viszünk, ez is elvesz legalább egy napot. Persze a legjobb az lenne, he 25-én is part mellett lehetnénk.

Az első érkezés Algériába


Jelentem, túléltem az estét, bár rám jött egyszer a hasmenés érkezés előtt. Őszintén megmondom, hogy rettentő ideges voltam. Az még egy lapáttal rátett, hogy vagy hat hajó állt horgonyon a picinyke öbölben - rendszerint nem állnak horgonyon, de most Ramadán van, s aki tudja, hogy ez mit jelent, annak nem újság, hogy lassan dolgoznak -, és van egy veszélyes sziklazátony, a térképen csak hozzávetőlegesen jelölték azt a helyet is, ahol egy hajó elvesztette a csavarját. Mindehhez hozzájön, a helyi baromság: 
Először a Coast Gard jön a hajóra, lezárják a vámszekrényt, addig a hajó mintegy négy-öt kábelnyire a hullámtörő gáttól sodródik (az elsőtiszt felügyeletével). Na mármost. Mire a parti őrség előbújt a kikötőből, eltelt egy óra húsz perc. Addig egy helyben ácsorogtunk. Ennek mindenki örülni szokott, mert addig ott fáznak a fedélzeten, vagy elbújnak a szalonba, de nincs pihenés. Háromnegyed éjfélre kötöttünk ki. Nem volt semmi probléma a manőverrel. Utána a hivatalos vizsgálat, igyekeztem morc képet vágni - s aki ismer, tudja, hogy sokszor akkor is megy, ha nem akarok -, amikor elkezdték a cigarettát kunyerálni. Sikerült is két kartonnal kevesebbel megúszni, mint ahogyan Maciej szokta (az elmondása szerint 10 kartont oszt szét érkezéskor, én eddig hatnál tartok, de a vám még hátra van). 
Éjjel egykor elküldtem az érkezési táviratokat, fél kettő volt, amikor lefeküdtem. 

2015. november 27., péntek

Megérem a következő világvégét! - MV Petra (2) - 1. rész

HAJÓABLAK A NAGYVILÁGRA:


PETRA (2)

1999. DECEMBER 16 - 2000. MÁRCIUS 3.



December 16. csütörtök, Plomin, Barcelona. A taxi tizenegyre jött meg. Mindenkitől elbúcsúztam, Marian megemlítette, hogyha úgy hozza a sors, szívesen átszállna hozzám a Petrára. 
Egy órakor Trieszt, azaz nem is Triesztbe érkeztem, hanem a Friuli - Venezia-Giulia "megyei" repülőtérre. Pénzt váltottam, meglepő, hogy mennyit romlott a líra, most 1895-öt kaptam egy dollárért. Megebédeltem az étteremben, majd a hajón kifizetem magamnak, ugyanis jár az ellátás az utazás alatt, s a gép csak 16:00-kor indult.
Rómában szétnéztem a reptéri üzletekben, de nem vettem semmit, mert minden nagyon drága. (Ruha kellene.)
Egy biztos: ha valaki Olaszországban repülőre száll, akkor az indulási idő azt jelenti, hogy nem előbb. Triesztben 16:30-kor indultunk négy óra helyett, Rómából 21:00-kor fél kilenc helyett.
Barcelonában várt az ügynök, szállodába vitt. Jó helyen - a Ramblán - volt a hotel, de a szoba olyan pici, hogy el nem tudom képzelni, hogy valaha is kivennék egy ilyet ha turistaként jönnék. 

December 17. péntek, Barcelona, úton. Reggel kilencre ígérte magát a taxis. Addig sétáltam - elég hideg volt, 6 fok - készítettem néhány percnyi videót, majd taxi, és irány a kikötő. 
Még nem végeztek a kikötéssel, mikor megérkeztem. 
Nagyon jó érzés volt újra meglátni a hajót. 
Csak négyen vannak a régiek közül, de Maciej és Wadek hazamegy Marseille-ből, így csak Marek az elsőtiszt és Jozef, az egyik matróz marad az ismerősök közül. Azt hiszem, nem is baj, hogy nem ismernek a többiek. Számomra jó hír, hogy Heniu, a szakács, Janusz a második gépész és Adam az elektrikus januárban visszajönnek. 
Két és fél órát töltöttünk part mellett, s máris indultunk. 
Egy órát pihentem, majd háromkor elkezdtük Maciejjel az ismerkedést a papírmunkával. Egyszerűen őrület! Azt hiszem, nem parancsnok leszek, hanem navigációs titkárnő. 

December 18. szombat, úton, Marseille. A kikötés kicsit rázós volt, mert egy tanonc pilot is jött, s nem a legjobban sikerült, de azért megérkeztünk, majd folytattuk az átadást átvételt, este kilencre végeztünk. 
Utána lementünk a szalonba, én egy üveg Sligovicát, Maciej egy üveg pezsgőt és egy üveg vodkát dobott be. Wadek már nem volt szomjas, amikor lementünk, és egész este vitte a hangot. Meg kell, hogy mondjam, felemelő érzés volt, hogy akik régebbről ismertek, nem győzték a kezemet szorongatni, és örömüket kifejezni, hogy én jöttem parancsnoknak! Énekeltek a tiszteletemre, valami olyasmit, hogy: 
Sto lat, sto lat...(száz év...) meg: nowy kapitan (új kapitány), és végén koccintani kellett mindenkivel. Ha a száz éveket összeadom, akkor megérem a világvégét...
Persze a stary kapitanra (régi kapitány) is koccintottunk nóta kísérettel, meg a nowy bosunra, meg a stary bosunra, na, nem folytatom...

December 19. vasárnap, Marseille, úton. Reggel hatkor elment Maciej. Mivel megígértem, ezért felkeltem, hogy elbúcsúzzam. Az órát beállítottam hatra (ugyanis mindig negyed órával előbb csenget), de most cserben hagyott. Ugyanis ötkor csengett. Majdnem széttapostam dühömben. Miután elmentek, felköltöztem a parancsnoki kabinba. Felhívtam Encsikét, nagyon örült, éppen a karácsonyi bejglit készítette, és a receptet is elmondta. Nem tudom, hogy meg tudom-e csinálni, lesz-e rá időm egyáltalán. Azért itt nem úgy mennek a dolgok, mint pl. a Humberen, ahol az egyik barba legfőbb gondja az volt, hogyan tudja a napi whiskyjét és karton sörét meginni? Tettem, vettem, adminisztráltam ahogyan azt egy jól nevelt titkárnőnek illik (hú, de lassan megy egyelőre, de majd belejövök!), közben a hajót kirakták meg berakták, és aztán eljött az ideje a manővernek.
Nem mondom, hogy nem voltam ideges. De csak éppen hogy. Szerencsére jó pilot jött, minden rendben ment. Elmesélte, hogy mi történt vagy négy öt napja:

Ki a valódi bűnös?

Nem tudom a hajó nevét, de egy böhöm nagy tankerről van szó (biztos vagyok benne, hogy otthon mindenki hallotta, és a tévékben is benne kellett, hogy legyen). Valahol az angol partok mellett kettétörött (beszúrás 2001-ből: az Angol csatornában), és most szennyezi a környezetet. Ez még szokványos baleset lehetne, de az már pikánssá teszi a dolgot, hogy engedélyt kért St. Nazaire hatóságaitól és a haditengerészettől, hogy menedékhelyre menjen, mert bizonyos gondjai voltak, és meg akartak valamit javítani. (Egy rossz pont a franciáknak.)
A nagypofájú gallok elzavarták őket, nem adták meg az engedélyt. S az eredmény a tragédia. Persze a parancsnokot azonnal börtönbe vitték, de hogy nem egyedül viszi el a balhét, arra mérget mernék venni. Állítólag a franciák keresik a felelőst, de eddig nem találtak senkit alkalmasnak erre a szép feladatra. Viszont a franca parancsnokok egyesülete megfogadja (megfogadta?) neki az egyik legjobb ügyvédet. (Egy jó pont a francia tengerészeknek.)
Az esti őrség gyorsan elszaladt. Végig dolgoztam, a formanyomtatványokat készítettem elő a mostaganemi érkezésre. 
Őrségben most hat órát vagyok, este nyolctól éjfélig, és reggel tíztől délig. 

2015. november 23., hétfő

Utolsó nap a hajón - MV Clipper Caraibes 11. rész



December 12. Vasárnap, Plomin. Most három napos gyászban van az ország, így van mire fogni azt, hogy itt ácsorgunk.

Beszélgetünk...

Bizonyos fokig irigylem azon nemzetek fiait, akik többé-kevésbé megértik egymást. Tegnap este kint voltunk a Koralban (a kocsma a focipálya mellett), megittunk két deci forralt bort, és közben a pultos hölgy beszélgetett Mariannal és Zygmunttal. Persze mindenki a saját nyelvén, horvátul és lengyelül mondta a magáét. Ennek ellenére jól elbeszélgettek.
A beszélgetés apropóját a tegnap esti sétánk adta, Mariannal elsétáltunk a következő faluig, Vitoviciig. Ott láttunk egy útjelző táblát: Zastavici. A beszélgetés ma este így zajlott:
Marian: - A Zastavákat Zastaviciben gyártják?
Pultos csaj: - Az enyém tíz éves, nem jó.
M: - Csak tíz kilométer?
P.: - Van egy új Seat Cordobám, az csak egy éves.
Zygmunt: - A Zastava gyárban Seatot gyártanak?
P.: - Sok alkatrész kell a Zastavához, drága.
Z.: - Az igaz, hogy drága a Seat, de keveset fogyaszt.
P.: - Még egy forralt bort fogyasztanak?
M: - Nem, nekem Opel Astrám van.
P.: - Az Opel a férjemé, nekem Seatom van. Az Opel a vendéglő előtt áll...
Közben jókat vigyorogtam magamban, mert igaz, hogy nem beszélek horvátul, de néhány szót tudok, és főleg azokat, amik különböznek a két nyelvben, időközben közbeszóltam, de sajna csak olaszul, ezt viszont a hölgy értette, így én voltam az, aki nem beszélt félre az est folyamán.

December 13. Hétfő, Plomin. Ahogy gondoltam, úgy történnek a dolgok. Párizsból jött a hír: holnap érkezik az új lengyel első tiszt, én 15-én indulok Barcelonába. Ha itt lesz a váltóm, akkor mondom csak, hogy hurrá.
A matrózoknak rögtön az jutott az eszébe, hogy akkor ma este party lesz. Inni csak akkor fognak, ha a barba kinyitja a vámszekrényt. Ez pedig nem ma lesz!
Marian azt mondta, ha esetleg januárban mennie kellene neki is innen, szívesen jönne hozzám a Petrára. Ez minimum azt jelenti, hogy kedvel...
A mai program: mosás és kabintakarítás.
Hamarosan megjött a telex is, az utazási időpontokkal, lengyel első tiszt és egy matróz is jön. Nem értem igazán, miért van az, ha helyettem lengyel chief jön, a matrózok méltatlankodni kezdenek, hogy jobb lenne, ha maradnék? Itt sincs másként. Csak most az a különbség, hogy nagyon szívesen megyek vissza a Petrára.
Valamilyen isteni sugallatra a legutóbbi kantin nyitáskor kivettem egy üveg rumot. Most nagyon jól jött, mert mindenki gratulált a parancsnoki beosztáshoz, és a kihajózáskor is be kell dobni valamit.

December 14. Kedd, Plomin. Holnap Velencébe megyünk, ez a reggeli hír. Az esti az volt, hogy maradunk. Fél tizenkettőig vártam a váltókat, aztán lefeküdtem.

December 15. Szerda, Plomin. Reggel egy óra alatt átadtam a dolgokat, s attól kezdve idegesen vártam, hogy mi történik velem?
Délután megjött, hogy holnap 16.00-kor Trieszt - Róma, 20.25-kor Róma - Barcelona. Tíz után érek a katalán fővárosba. Remélem szálloda, s onnan a hajó.
Most jött el az ideje, hogy eltegyem a komputert, s csak a Petrán vegyem megint elő.

2015. november 18., szerda

Kalauz lettem - MV Clipper Caraibes 10. rész

December 7. Kedd, Horgonyon, Plomin, horgonyon. Reggel kilencre megérkeztünk, és délben eljöttünk, ahogy az egy vonaljáratot teljesítő hajóhoz illik. Az újságban is benne vagyunk, bár megrónak bennünket, hogy minek, ha nincs rakomány?

Újra a Petrán?

Délelőtt jött a hír:
Maciej mindenképpen azt akarja, hogy én váltsam, és utána is maradjak a Petrán. Tehát a tudomány mai állása szerint a következő történik velem a közeljövőben:
December 14-ig elsőtiszt vagyok a Clipper Caraibes-on.
December 15 - január 20. parancsnok a Petrán.
Január 20. - április 20. között első tiszt a Petrán.
Mondtam a barbának, hogy vállalom, mert elsőtisztként a Petrán jobb a pénz, mint itt, és egyáltalán nem olyan unalmas, mint ez a hajó.
Csak venni kéne egy táskát, és egy öltözet normális ruhát...
Annyit azért megtettünk, hogy elmentünk Ravennáig, utána felnéztünk Velence elé, majd visszafordultunk, hogy reggelre megjöhessünk, ha már egyszer megjártuk az utat... (Ezt a baromságot!)

December 8. Szerda, Úton, Plomin. Amióta tudjuk, hogy (valószínűleg, ha minden jól megy, ha semmi nem jön közbe, stb. stb.) a Petrán barba leszek, a parancsnok állandóan magyaráz, segít felkészülni. Manővereknél elmondja a miérteket, ma kaptam tőle egy klassz programrendszert, amivel a hó végét gyerekjáték lesz elkészíteni. Csak az a baj, hogy nincs megerősítés...
Azt mondja a captain, hogy a legnagyobb gondja a cégnek, hogy nem kap se parancsnokot, se első tisztet. Hát persze, ki az a marha, aki karácsony, és a 2000. újév előtt be akar hajózni. Lehet, hogy nem lesz aki leváltson itt?
Délután kint voltam, láttam mákot és pirospaprikát, holnap veszek, és karácsonyra kellene csinálni bobajkát...

December 9. Csütörtök, Plomin, úton, Ravenna, úton. Végre elkezdtük a vonaljáratot

Kalauz lettem

Nem tévedés, én vagyok a kalauz. Hogyan másként lehet hívni azt, aki odamegy az utasokhoz, hogy:
- Kérem a jegyeket!
Na, meg az útleveleket is beszedem az utasoktól és a gépkocsivezetőktől. A matrózok megmutatják, hogy hova álljanak be a kocsik, biztonságosan megkötik a tengeri útra. Én elkészítem az utaslistát, átadom a rendőrségnek az útlevelekkel együtt, majd ellenőrzés, és a rakománypapírok átvétele után elmegyünk.
Ma mindez elég sokáig tartott, mert a behajózástól számított egy óra múlva indultunk. Ez pedig túl hosszú idő. De azt hiszem érthető a késlekedés, ha elmondom hogy mennyi rettentő nagy tömegű gépkocsikat és a kísérő utasokat szállásoltunk be a hajóba:
Egy Zastavát a vezetőjével. Megnyugtatok mindenkit: nem volt a kocsi zsúfoltan a raktárban. Azt hiszem, a hatóságoknak, az ügynökségnek, és mindenkinek, aki a hajóval foglalkozik, még egy kicsit bele kell jönni a dolgokba...
A mai nap 14 óra munkaidőt jelentett, ám ez jó, mert eddig nem volt túlóra, pedig az hozza a pénzt. Mármint a dugit, a zsebpénzt, mert a kereset a családé...
Megjött az új kápó. Szimpatikus pasas, csak kicsit nagyobb a hasa mint az enyém. És ért a komputerhez, hozott Excelt és Word-öt, így újra tudunk dolgozni minden programunkkal.
Ravennából felhívtam Encsikét Hungary Directtel, végre nem kellett sürgetni, hogy siessen, mert lejár a kártya. Szabolcs második díjat nyert irodalmi pályázaton, és bekobzolta magát egy zenei versenyen a budapesti döntőbe. Nimród valami norvég céggel áll kapcsolatban, hajót keres. Remélem, majd átvisz magához...
Apát is felhívtam. Ma jelent meg a legújabb verseskötete, holnap visz belőle Encsikének és a fiúknak.
A tökéletlen Zygmunt Kreft lebeszélte a 400 lírát az olasz kártyáról, így nem tudom, hogyan beszélek legközelebb Olaszországból, mert itt hiába ingyenes a hívás, kártya kell hozzá.
A barba megkapta a hajó mobilját, beszélt Párizzsal, próbálnak első tisztet találni helyettem, de nem könnyű (ki az a bolond, aki karácsony előtt hajóra akar szállni?). Este távirat jött, a digó még nem írta alá a hajóbérleti szerződést, nem kötött biztosítást a hajóra, így ha nem teljesíti a kötelezettségeit, akkor Plominban maradunk holnap...
Kíváncsi vagyok, mikor indul be a járat rendesen? Azt hiszem, nem érem meg a hajón!

December 10. Péntek, Úton, Plomin. Délelőtt kikötöttünk. Utána kimentem a boltba, és vettem a hajónak WC papírt, mert elfogyott. Én szerencsés voltam a vásárlással, mert kaptam. A barba nem annyira, ugyanis a shipi nem jön, és talán ma este még tudunk enni valamit, holnap már vendéglőbe kell menni. Azt hiszem, a Humberen fogyott ki ennyire a kaja az Argentína és Szíria közötti úton.
Mr. Zsivkovics - az ügynök - kissé idegesen ment el a hajóról, mert a parancsnok biztosította, hogy ha nem intézkedik a digó, akkor nem indulunk este, és az azt is jelenti, hogy holnap se és vasárnap se. Ennyit a túlórákról. Később beigazolódott a sejtésem, mert a barba közölte: indulás hétfőn 16.00-kor.
Este láttuk a Berlini Filmszemle gálaestjét. Számomra jól végződött, hiszen Koltai Lajos kapta a legjobb operator díját és Szabó Istváné a legjobb forgatókönyv díja.

December 11. Szombat, Plomin. Most igazán nem tudom, minek örültem volna jobban: ha a hajón maradok, vagy egy hónap parancsnokság a Petrán a jobb-e?
Ugyanis a hajó december 22-től "off hire" lesz, ez azt jelenti, hogy a tulajdonos kiveszi a hajót a bérletből és hajógyárba küldi. Javítás után folytatódik a hajóbérleti szerződés. A hajógyár itt lesz valahol a környéken, 27-én dokkolnak ki, gondolom az összes lengyel feleség lent lesz a hajón, csak Encsike nem tud lejönni hozzám. Biztosan maradnék, mert most örül a cég, ha van valaki a hajón, még mindig nincs meg a váltóm. Bár az is lehet, hogy levennének váltó nélkül, minek a javításra első tiszt? (Nem Mahart hajó...) Azt hiszem, nem érdemes erről polemizálni.
Nagyot politizáltunk a barbával, a francia és magyar parlamenti rendszerről volt szó.

Új járaton a Petra

Este gondoltam egyet, és telexet küldtem a Petrára, Maciejnek. Csak annyit akartam tudni, hogy mikor érnek Marseille-be, hogy tudjam, mire számíthatok. Na, és azt is megkérdeztem, hogy ő jön-e vissza, vagy egy másik lengyel parancsnok?
Szinte azonnal megjött a válasz. Ő jön vissza január végén, így vele leszek első tiszt, ez sokkal jobb helyzetet teremt, mert nyilvánvaló mindenki előtt, hogy csak helyettesítettem. (Zárójelben: júliusig lehet a hajón, és akkor ha áprilisban hazamegyek, akkor minden további nélkül válthatom a nyáron, mint parancsnok!)
A hajó most más útvonalat jár: Marseille-Mostaganem-Oran-Valencia-Barcelona. Azt hiszem, ez sokkal húzósabb lesz, mint a Marseille-Alger-Genova járat volt. December 16-a körül érhetnek Barcelonába, oda kellene utaznom, és Marseille-ben veszem át a hajót.
Most már csak az kell, hogy legyen váltóm!

Dr. Franjo Tudjman meghalt

Tegnap este elhunyt a horvát elnök. A barba táviratot küldött az ügynöknek, amiben részvétét fejezte ki. Erre bejött a fullajtár, hogy ellenőrizze, vajon a lobogók félárbocon vannak-e? Egész nap csak Tudjman van a tévében (persze érthető). Egy pillanatra feltűnt Orbán Viktor is, amikor Európát körbeinterjúvolták ez elnök halála miatt.

2015. november 14., szombat

Dinka, a plomini Keresztapa - MV Clipper Caraibes 9. rész

A hajónk a plomini ro-ro terminálon kikötve.December 3. Péntek, Plomin. Délelőtt meghozta a hírt a pilot, hogy aláírták a charter-partyt, és hétfőn indulunk Velencébe. Nem tudom, mikor kapnak le, lehet, hogy egy-két utat megteszek én is ezen a járaton. Elég húzós lesz, mert minden nap délben indulunk Plominból, érkezés este nyolckor Velencébe vagy Ravennába, indulás éjfélkor, érkezés Plominba reggel fél kilenckor. Szombat reggeltől hétfő délig itt állunk. Ezek szerint én leszek a rakodótiszt, a második és a captain a két navigátor.

December 4. Szombat, Plomin. Délelőtt tettem-vettem, tacepaókat készítettem, amiket kifüggesztünk hajószerte, hogy az utasokat eligazítsa. Ebéd után jött a kolosszális ötlet, minek következtében pillanatnyilag csak a fenekem fáj, de holnap lesz nagy sírás és rívás, és az fogaknak csikorgatása.

Felső-Plomin

Ugyanis a falucska két részből áll, mint azt már említettem. Az alsó Luka Plomin - ne tessék idétlenségre gondolni, luka horvátul kikötőt jelent -, és a dombon van a "felsőváros". Hát gondoltam egy merészet és nagyot, és a kamerát a vállamra véve nekiindultam. Nagy vállalkozás volt, mert függőlegesen háromszáz métert kellett megtenni, ehhez egy két és fél kilométeres út áll rendelkezésre, hát mit mondjak, az utolsó száz méter rettenetes volt...
De megérte felcaplatni.
Nem siettem, ötven percbe telt az út. Közben videóztam, meg-megálltam gyönyörködni a tájban. Szép a környék, a hegyoldal vörösesbarnába öltözött, itt-ott zöldellő foltok mutatták, hol vannak az örökzöldek. Ahogy a bekötőútra ráfordultam, elkezdett emelkedni, és végig kaptatón kellett haladnom. Ami szép, és szomorú volt, hogy végig az út mentén ott vannak a négy-ötszáz éves házak, elhagyatottan, félig romos állapotban. De majd mindegyik mellett van valami, egy sufni, egy tatarozott kis épületrész, és lakják. Valaha szép udvarházak lehettek. De láttam két gyönyörűen felújított épületet is, biztos pénzes pasas a gazdája.
Minden fáradtságot megért felmenni.
Valami soha nem tapasztalt érzés kerített a hatalmába. Ilyen helyen még nem voltam. A városka házainak kétharmada romos, de párat azért laknak. Minden pillanatban azt vártam, hogy középkori olaszok bukkannak fel a sarkon túl, vagy talán tógát viselő rómaiak. A girbe-gurba, vállszélességű utcák tökéletes középkori hangulatot árasztanak. A templomát már renoválták, és itt is akadt két-három jó karban levő épület. A campanilében ott a harang, de nincs kötele...
Fenséges a kilátás az előtte levő kis térről. A tenger párás volt, de a kis öböl gyönyörű, s a végében ott állunk a vadonatúj kikötőben. A látványt persze az erőmű uralja, háromszázötvennégy méteres kéménye vonzza a tekintetet.
Fél óra alatt az egész várost bejártam, utána beültem az étterembe egy sörre.
Lefelé menet talán jobban megkínlódtam, mint idejövet. Legalább harminc fokos szögben kellett hátradőlnöm, hogy orra ne bukjak. Megviselte a vádlimat és a combomat.

A hajónk kikötve
December 5. Vasárnap, Plomin. Nem is fáj a lábam (nagyon). Ez egyszerűen fantasztikus! Már azt hittem, hogy sosem lesz jó lábam (persze most se 100 %-os), és tessék, kirándulok, mászkálok, és utána nem fetrengek a következő nap a kabinomban, és nem borogatom a lábfejem! Egyszerűen hihetetlen, azok után, amivel az ortopédián riogattak!

Újra Gweg

Amikor megérkeztünk teljesen el volt kenődve, mert azért hajózik, hogy világot lásson, s tessék, ide küldte a cég a hajót, az Isten háta mögé. Aztán bement Labinba - tizenöt kilométerre van ide -, és összeismerkedett fiatalokkal, s boldogan jött be a hajóra:
- Chief, nem a világ végén vagyunk, ez egy nagyon jó hely. Szereztem barátokat, este találkozunk a partin!
És valóban, az erőmű nyitó buliján ott volt két csinos kislány (húsz év körüliek) és egy fiatalember. Gregory nagyon vidám volt, és feldobott.
Tegnap reggel azzal ment Labinba, hogy talán diszkóba is mennek, meg elmennek Pulába is mert várják a barátai. Megmondtam, hogy feltétlenül nézzék meg a világ harmadik legnagyobb ókori színházát (állítólag a legnagyobb Mexikóban van), a második a Colosseum, és a harmadik itt van, az Isztria csücskén fekvő kis városban.
Ma reggel kilenckor találkoztak.
Nem voltak diszkóban, elkerülték egymást, rendőrök molesztálták (mondtam, hogy én is arabnak néztem) a bőrszíne miatt, learabozták, lefektették a földre, megalázták...
- Minél előbb haza akarok menni, chief - mondta szomorúan. - Haza, csak haza... Mindenütt ez a sorsom, az egész világon, a bőröm és az arcom miatt.
Sajnálom Gweget...

Kézcsókom, Dinko

Azt már elmondhatom, hogy szokásunkká vált Mariannal, a 2. gépésszel kimenni esténként egy kellemes sétára. Elvégre kilenc napja vagyunk itt, és még nem hagytunk ki egyet se. Nem mindig, de többször is beültünk egy-egy sörre. Egy ilyen este ismertük meg Dinkót. (Azt hiszem, már leírtam.) Találkoztuk vele a "nagy buliban" is. Az asztalunknál ült, és kellemes beszélgetőpartnernek bizonyult. Abszolút szerény, csendes fiatalembernek ismertük meg. Még azt is felajánlotta, hogy kocsival bevisz Labinba, ha pénzt akarok váltani.
Tegnap este a Porat vendéglőben ücsörögtünk, bejött Dinko, odaült az asztalhoz. Beszélgettünk. Bejön két sötét külsejű tag. Odasomfordáltak az asztalunkhoz, beszéltek valamit Dinkóval, majd távoztukkor kezet csókoltak a barátunknak!!! Ugye tudjuk, hogy kik az ilyen marcona alakok, és kinek szoktak kezet csókolni (az olaszoknál)?
Dinkó látva a csodálkozásunkat, csak magára mutatott, és annyit mondott: "boss", vagyis főnök. (Azannyát!)
Várom a holnapot, na, nem a Mikulás miatt, hanem mert kaphatnék valami hírt a sorsomról...

December 6. Hétfő, Plomin. A dög unalom közepette megjött a pilot, azzal, hogy kimegyünk horgonyra. Erről persze mi mit se tudtunk.

A sötét ügylet

Mert az valóban! A hajóbérlőnek semmiképpen se jó a menetrendünk, ugyanis az esti érkezés Olaszországba a vám hivatalos órái miatt nem oké. Ötig dolgoznak, tehát nekünk négyre kell megérkeznünk. Ez azt jelenti, hogy reggel indulunk Plominból.
De ehhez el kell intézni bizonyos dolgokat Itáliában, tehát ezért halasztották csütörtökre a járat indítását.
A horvát minisztérium azonban nem értékeli a döntést. A járat meghirdetve, minden hivatalos és nem hivatalos fórumon, ha törik, ha szakad, indulni kell. Tehát azt találták ki, hogy indulunk. De nem érkezünk!
Csak kimegyünk a horvát felségvizekről, és ledobjuk a horgonyt. Aztán holnap délelőtt megérkezünk, hogy sajnos nincs még áru olaszhonból.
Ezt tervezték, és azt gondolták, hogy ez csak úgy ukk-mukk-fukk megy.
A parancsnok beintett. Amíg nincs a kezében az összes hivatalos papír a hajó kibéreléséről, addig nem mozdulunk. Most az után futkosnak, hogy az ügynök megkapja a felhatalmazást az olasz bérlőtől, hogy a nevében aláírhat.

Lehet, hogy ez lesz életem nagy napja?

Kettőkor távirat jött a cégtől, de pechemre nem volt nálam a szemüvegem, így csak homályosan láttam, hogy a Petráról capt. Maciej Kraus kérte a váltását, és én vagyok a cég jelöltje a parancsnoki posztra...
Remélem, a barba mielőbb pontosan elmondja, hogy mi van a táviratban... Szóval az áll benne, hogy december 20. és január 20. között kellene parancsnoknak lennem a Petrán. Kérdezi a cég, hogy vállalom-e?
Azt hiszem, ez nem lehet kérdés. Ezért végeztem el a kapitányi tanfolyamot, hát persze, hogy vállalom. Csak ideges vagyok, ami érthetőnek tűnik. Leginkább a manőverektől félek, és attól, hogy a rakománypapírokkal ne verjenek át. De azt hiszem, ismerem a járaton dolgozókat annyira, hogy tudom, ilyen nem történik meg.

Beindult a járat

Ahogyan egy vonaljáratnak illik, a meghirdetés napján megjött a pilot, és elindultunk. Még egy újdonász (zsurnaliszta) is idejött Zágrábból, aki cikket szándékozik írni rólunk.
Eljöttünk, és Isztria csücskénél ledobtuk a horgonyt. Majd holnap visszamegyünk, hogy:
- Elnézést, de nincs rakomány Velencéből.
És ez így megy majd csütörtökig, csak holnap Ravennába nem megyünk.

2015. november 10., kedd

Barátom a horvát miniszterelnök - MV Clipper Caraibes 8. rész

November 30. Kedd, Plomin. Gomolyog a köd, és mínusz három fok volt reggel. Unatkozunk. Valójában nincs mit csinálni, mert semmit se tudunk, kibérelik-e a hajót vagy se? Festék nincs, így imitáljuk a munkát.

Minden jó, ha a vége jó

és ennek a hónapnak a vége valóban jól sikerült, ha eltekintünk attól, ami nem sikerült jól... Mert nem sikerült pénzt váltanom, nem sikerült a Hungary Direct számon felhívni az asszonyt, de kaptam száz kunát a pilottól, aki délelőtt bejött, és este Carlo mobilján felhívtam Encsikét.
Úgy gondolom, ez így nem teljesen tiszta. Este kimentünk Mariannal, a második gépésszel. Sehol se váltották a dollárt, sehol se volt telefonkártya. Egy kioszknál, pardon, csak egy van, tehát "a kioszknál" egy vidám fickó (lehetett vagy hatvanöt éves), isztriai (nem horvátok a helyiek), örömmel adta tudtunkra, hogy a focipálya melletti büfében kapható telefonkártya. Látszott rajta, hogy örömmel beszéli az olaszt (illetve a venetói, számomra nem túlságosan érthető tájszólását), és kedvére van az útbaigazításunk. Meg is találtuk a büfét, de telefonkártya nem volt.
Bánatomban, hogy hiába a kuna (a húszason Jelasics van, ebből is látszik, aki az egyik oldalról nézve "nem gyere be", az a másiknak hős...), ha nincs kártya, meghívtam Mariant egy sörre. Közben a szomszéd könyöklőpulttól át-átszólt egy pasas, látszott, szívesen elegyedne szóba velünk. Mariannal németül beszélt, velem olaszul. A német neki se ment, Mariannak se igazán, de érdekes volt látni, hogy egyre jobban belemelegszik az olaszba. Eleinte döcögősen, a szavakat keresve beszélt, de a végére folyékonyan beszélgettünk. Isztriai olasznak tartja magát, de nagyon régen beszélt az anyanyelvén.
A most megnyílt - illetve csütörtökön adják át hivatalosan -, erőműnek a főelektrikusa. Carlo a becsületes magyar neve. Annyit tud magyarul, hogy "nem tudok magyarul". Ez is szép egy istrianótól. Mesélt a családjáról (mindkét lánya építésznek tanul Velencében, nem keresnek rosszul, a felesége fogorvos), és hamarosan ott tartottunk, hogy a helyzetük nem a legrózsásabb Horvátországban, lévén megtűrt kisebbség.
Meghívott két sörre, s közben jót politizáltunk. Az lett a vége, hogy mindhármunknak odaadta a mobil telefonját, hogy hívjuk fel a családot (közben megjött Zygmunt Kreft, a gépmesterünk is). Cserébe meginvitáltuk a hajóra. Megígérte, hogy pénteken tiszteletét teszi, holnap bolondokháza lesz az üzemben, készülnek a megnyitásra.

DECEMBER

December 1. Szerda, Plomin. Unalmas dolog itt állni, és semmit se csinálni, csak várni, hogy mi történik a hajóval? A hajóbérlő még gondolkodik, hogy kivegye-e a hajót. Úgy tudom, hogy hamis információt kapott (18,5 csomós sebességű hajóra van szükségük). Ha beindul a járat, akkor hétfőn, szerdán és pénteken Plomin - Velence, kedden és csütörtökön Plomin - Ravenna utat járnak majd.

December 2. Csütörtök, Plomin. Mondom, hogy járnak, mert délután táviratot kaptunk a cégtől, ha a hajót kibérelik, akkor betartják a hazai előírásokat, és 4 francia lesz a hajón: a parancsnok, a főgépész, az első tiszt és a 2. gépész. Ez azt jelenti, hogy ez a járat nélkülem indul be. Ám arról, hogy mi a tervük velem, mélyen hallgatnak, ami nem is csoda, mert minden a levegőben lóg, semmi se biztos...

Barátaim, a miniszterelnök és a helyettese(?)

A személyhajó előtt folklórműsor a magasrangú vendégek tiszteletére
Mármint a horvát. Az úgy működik, hogy én integettem, és ő, mint a barátom, visszaintett (barátságosan)... Ma van az erőmű hivatalos megnyitója. Délelőtt tízkor megérkezett a kikötőbe a második, az Iris nevű személyhajó. Fél ötkor érkezett a miniszterelnök és négy busznyi "libling", majd hajóra szálltak, hogy egy kis kirándulásra menjenek. Ezalatt történt a "barátkozás értékű integetés".
Örömmel fedeztem fel a tömegben Carlót, integettem, ő visszaintett, sőt még a hajóhoz is jött, pár szót váltottunk, és hívott, hogy este legyek az erőműben, mert partit adnak a lakosságnak, és mi is beletartozunk a helyiekbe... Lesz ingyen kaja és itóka...
Volt egy másik barátom is a "bandában", amikor megmutatott neki Carlo, akkor ugrándozva integetett, és angolul kiabálta, hogy este találkozunk a partin. Visszaintettem, és mondtam, hogy, persze, ott, és akkor találkozunk, de hiába töröm a buksimat azóta is, hogy ez a barátom kicsoda, nem tudok rájönni, pedig tegnap este is összebarátkoztunk két helyi pasassal a másik kocsmában. Lehet, hogy ez a miniszterelnök-helyettes, de ahhoz elég slendriánul volt öltözve, és túl részeg is lehetett, mert állandóan ölelgette Carlót, az nagyokat röhögött, és együtt integettek.
A hajó és a háttérben a plomini új erőmű
A barba már fél ötkor kiment a pilottal, én majd fél hétkor Mariannal megyek.
Közben távirat jött a cégtől, amiben kérdezték, kinek mikor jár le a szerződése? Vajon mit akarhatnak?

A nagy buli

Mint mondottam volt, a hivatalos megnyitó után a plebsnek bulit szerveztek a németek. Öten kimentünk, a sátorban találkoztunk Gweggel és a főgépésszel. Irtózatos tömegnyomor, hőség, és büdös volt. De azért jól érezte magát mindenki. Találkoztam Carlóval, Dinkóval, és a kis öreggel, aki útbaigazított első este. Főtt kolbászt ettünk, és hatvan vödör sört megittunk. Én módjával, mert amikor Andrzej megjelent a tálcával, rajta zsúfoltan a söröspoharak, akkor mindig elmentem videózni. 
Három zenekar is volt. Egy rezesbanda, sramlit játszottak, meg régi nótákat, egy másik banda (Rijekából jöttek) olasz és horvát zenét játszott, és itt volt Horvátország No.1 (Némber Van) zenekara is aus Zágráb, mert a német ad arra, hogy minőséget hozzon a dolgozónak. Még most is zúg a fülem, olyan minőségi ricsajt csaptak. Jelzem a zenéjük nemcsak a fiataloknak tetszett, hanem nekem is.
Húsz percnyi videót készítettem, azt hiszem egy kicsit túl sok az üvöltésből...

2015. november 6., péntek

Első hajó vagyunk Plomin vadonatúj kikötőjében! - MV Clipper Caraibes, 7. rész


November 23. Kedd, úton, Brindisi. Délben távirat jött Orbigny-tól. Angola törölve, a marseille-i javítás törölve, kirakás után álljunk horgonyra, várakozzunk a hét végéig. Ha addig sikerül hajóbérlőt találni, úgy tovább megyünk, ellenkező esetben a hajót Franciaországban, egy földközi-tengeri kikötőben leállítják, és leszerelik. Hát ez a nagy újság!
Mindenképpen egy hét, és megtudom, hogy mi lesz a sorsom!
Este fél hétkor érkeztünk, azonnal elkezdték a kirakást, és nyolcra be is fejezték! Ezért kellett három hétig jönni, s tizennyolc napon át "lityegni"! Nem az a típusú hajózás, amiért élek-halok.
Tulajdonképpen már este kimehettünk volna a horgonyzóhelyre, de a barba maradt éjszakára, hogy a legénység tudjon telefonálni. Majd mindenki (még a parancsnok is) az én olasz kártyámat használta, mert ezeknél a digóknál kell a "direct" híváshoz is. Felhívtam Encsit. Örültünk egymás hangjának. A fiammal nem tudtam beszélni.

November 24. Szerda, Brindisi, majd horgonyon. Hatalmas szélben manővereztünk, mintha odaszegezte volna a hajót a rakparthoz. Végül vontatót kellett hívnunk, s akkor sikerült elszakadni. Várjuk a parancsot...
A parancsnokkal arról beszélgettünk, hogy ki merre hajózott. Többek között elmondta, hogy járt Damiettában (nílusi kikötő a deltában). Erre elmeséltem, hogy van ott egy falu, amelynek lakói a mai napig magyar eredetűnek vallják magukat, mert a törökkel együtt harcoló magyarok alapították.

November 25. Csütörtök, Brindisi, horgonyon. Horgonyon állunk. A barbával a francia nyelvről, az angollal való kapcsolatáról beszélgettünk. Én persze a magyart mutattam be néhány szóval, ő meg csak szörnyülködött. Nincs ukáz a tulajdonostól.

November 26. Péntek, Brindisi, horgonyon. A barbával a francia borokról, a régi francia sörről a "cerveza"-ról (ez a spanyol helyesírása a szénsav nélküli, és melegen fogyasztott sörnek, franciául is valami hasonló) beszélgettünk, és az almabor készítéséből is ízelítőt kaptam, s a legvégén a Calvados se maradhatott ki. Még az anyósa is beszédtéma volt, aki a házilag főzött Calvados titkát még a vejének se árulta el (hol, hogyan és mikor készítik), ugyanis a (másik) vej finánc...
Este hat körül megjött a várva várt hír: Olaszország és Horvátország között kibérelték a hajót 45 napra. Fél óra múlva azt is tudtuk, hogy Velence vagy Ravenna lesz az egyik kikötő. Később megjött, hogy az Isztria félsziget keleti partján (Fiume alatt) egy picike kikötőbe visszük a rakományt. Éjféltől szól a szerződés, de holnap délelőtt adják meg az ukázt. Egyébként térképünk egy szál se, csak átnézeti van az Adriáról.

November 27. Szombat, Brindisi horgonyon, úton. Délelőtt a francia pilotok helyzetét tárgyaltuk ki a barbával, és arról beszélgettünk, hogy némely hajóbérlő ravasz, mint a róka, a másik típus pedig hülye, mint a sárga föld. Ehhez hozzátettem a magam történetét a Humberről, melyből kiviláglik, hogy egy amerikai hajótulajdonos még ezeken is túl tud tenni (hülyeségben persze).
Elindultunk Plominba. Az ügynökünk Velencéből jelentkezett, ezért nagyon remélem, hogy Velence - Plomin útvonalat járjuk majd. Jó lenne, ha nem Mestre, hanem valóban Velence lenne a kikötőnk! Holnap délután érkezünk, kikötés hétfő reggel, akkor okosabbak leszünk.

November 28. Vasárnap, úton, Plomin előtt horgonyon. Fél egykor megérkeztünk Plomin elé. Sehol semmi, csak hegyek, és egy szoros, állítólag odabent van a kikötő... Pilot egy szál se, aki válaszolt volna, így csak állunk horgonyon, bele a vakvilágba... Rijekából a kikötőkapitány azt mondta, hogy valami Rusanyt kell hívnunk, de ez se nem az igazi, mert nem válaszolnak...

November 29. Hétfő, Plomin. Reggel hatra jött a pilot, tizenegyre kötöttünk ki. Tízig horgonyon álltunk, mert a csodálatos, festői kis öbölből csak úgy gomolygott a köd, nem lehetett látni semmit.
Izgatottan vártuk a híreket. A vizsgálattal megérkezett a zágrábi televízió is, felvételt készítettek a hajóról (rólam is), mert történelmi nevezetesség lettünk: az új plomini kikötőben az első hajó mi vagyunk!

Plomin

A második világháború előtt volt kikötője. Egy kis folyócska ömlik itt a tengerbe, egy gát védte az öböl vizét az iszap ellen. Ám Mussoliniék felrobbantották a gátat, s az öböl feltöltődött, jó nyolcszáz(!) méter hosszan ötven év alatt.
Az idén márciusban elhatározták, hogy a kikötőt újjáépítik. Ehhez az is kellett, hogy egy német cég villamos erőművet építsen a faluban. Úgy kapták meg az engedélyt (a régit privatizálták), hogyha munkalehetőséget adnak a helyi lakosságnak, és egy járatot létesítenek Olaszország és Plomin között. És így lőn. Készült egy ömlesztett-áru kikötő, ahova a szenet hozzák, majd újra kiásták a régi medret, és elkészült a ro-ro terminál is. A helyi lakosok nem akarták elhinni, hogy újra a "tenger" partján van a falu. Most mi kezdjük a vonaljáratot, Velence és Ravenna a két olasz kikötő, ahova majd rendszeresen járunk. Utasforgalom most nincs, ezért nem kell még valódi komphajó. (Bár tizenkét utast - kamionsofőrt -, mi is fel tudunk venni.)
Áru is kevés lesz, tíz-tizenkét kamion. Ezzel el akarják kerülni, hogy az olasz árunak két határon kelljen várakozni. A szlovének egy kicsit betartanak a horvátoknak, órákig tart a vámkezelés...
Így most itt vagyunk, és várunk. Ha a hajóbérlő elfogadja a hajót (egyelőre kevesli a sebességünket, nem lehet egy nap alatt megjárni a két kikötőt), akkor majd pörgünk, mint a jó nyavalya, ha nem, akkor pénteken irány Bari horgonyzóhely, s várunk a jó szerencsére. Azért valami nem teljesen tiszta. Ugyanis a bérlő, amikor kiveszi a hajót, és aláírja a szerződést, akkor megkap minden adatot a tulajdonostól, amivel elhatározhatja, hogy kell-e neki a hajó, vagy nem. Na, mindegy, az Orbigny-nak jól jött ez a szerződés, és azt hiszem, hogy mindent megtesz, hogy elsüsse a hajót. Amíg itt vagyunk, addig se lityegünk, kellemesebb itt lenni, a világ végén, ahogyan Gweg hívja ezt a falut - nagy elkeseredésében, mert nem Franciaországban vagyunk, s ő a javításra fente a fogát.
Encsikének táviratot küldtem, nem akar-e lejönni kikötőire? (Tudom a választ: szeretne, de nem tud.) Hogy milyen igazam van, az kiderült, amikor megkaptam a választ, valóban szeretne, de nem tud jönni.
Délután bejött három pasas. Két elsőtiszt, és egy főgépész. Kiderült, ők az új személyzet. Ez persze meglepetésként ért, engem is, a parancsnokot is, sőt még az ügynököt is. Olyannyira, hogy megmondtuk, nem "nézhetik" meg a hajót, majd ha a mi kezünkben lesz a távirat, hogy váltanak, akkor jöhetnek fel.
Valami sötét erők működhetnek a háttérben. Szerintem ezeket jól átverték, hogy itt helyben kapnak munkát. Illetve: a velencei ügynök elmondta, mert ő is átjött az érkezésre, hogy egy olasz hajóval akarták a járatot indítani, horvát személyzettel, de az olasz szakszervezet betartott, olasz lobogó alatt nem hajózhat teljes horvát személyzet. Így az a hajó ugrott, és biztosan ezért bérelik a miénket csak negyven napra, mert addig a másikat átlobogózzák, és elintézik a papírjait. Jelzem a pilot is, az ügynök is mondta, hogy politikai harcok vannak a kikötő körül...
A faluban nem lehet pénzt váltani, a telefon nem működik kártya nélkül, ezek a kimenetel utáni hírek. Szép a fekvése Plominnak, ezen kívül nincs más elmondani való róla. Hűvös van, bár Gweg vacog, mint aki a déli-sarkon kódorog... Ja, nekem sincs meleg ruhám, a tréningre veszek overallt, ez a napközbeni öltözékem. Még jó, hogy nem rövidnadrágban jöttem le, és a kabát is kellett a leutazáshoz, így legalább a kimenetelhez fel tudok úgy-ahogy öltözni...

2015. november 2., hétfő

Bélyeg helyett hajópecséttel megy a levél haza - Clipper Caraibes - 6. rész

November 13. Szombat, úton. Romlik az idő.
"Most jókedvemben írok a tavaszról", írta egy nagyreményű ifjú költő. Utána szabadon: most jó kedvemben írok a Tisztásról.
Mert elolvastam, elejétől a végéig, minden betűjét, és elégedett vagyok. Azért, hogy ezek között a szerzők között én lehetek az "új hang". Csak kevés köztük a fiatal...
Először az a pár apróság, ami bosszanthatja Molnár Géza főszerkesztőt. Pont az ő írásából maradt ki, azt hiszem egy oldal és vált zavarossá az egyik remeknek induló anekdota. Az m.g. monogram csak őt jelentheti. Minden szerzőről olvashatunk pár sort, kivéve Németh Emilt, pedig fantasztikusan jó verssel van a kötetben, s minden szerzőről elolvastam a bemutatkozó pár sort, de róla hiába kerestem. Hát ennyi, ami bosszanthatja az embert, és a főszerkesztőt.
Egy írást kivéve, mindegyik tetszik. Benke László Költözködése jól indul, de a közepénél zavaros lesz, s a végére az ember nem tudja, hogy mit is akar kihozni belőle, az eleje s a vége két teljesen külön világ, s nincs meg az összekötőkapocs, legalábbis számomra nem világos.
Ahogy a kötet indul: Faludy, Baranyi, Pomogáts, Bárány Tamás, mind-mind kiválót adtak. Faludy recski élményeiről (szabadulásáról) ír, szinte szégyellem, hogy ugyanakkor Pestlőrincen a felhőtlen boldogság állapotában leledztem. Nem átkoz, nem vádol, csak leírja, hogyan szabadultak a táborból. Mélyen humánus írás. Baranyitól a Szín és szív pöre fantasztikus. Türr Istvánról, a Garibaldi seregében harcolóról ír. Ahogyan a prózát, Türr-ről szóló regényrészleteket, elegyíti a verssel, a szövegre verssel felel, különleges élményt ad. Apáról: A Tangó a Kék Huszárban a Casanovára rímel, csak röviden, tömören, csattan, de mekkorát, hogy az ember szíve belesajdul! Nem mesélem el, akit érdekel, olvassa el... Bartis Ferinek az Itároz - Zoráti karcolatait is szeretem. Ahogyan három mondatban felruház egy embert egy rendszer minden jellemzőjével, hogy aztán jelenséget, embereket figurázzon ki, viselkedési típusoknak fricskázzon az orrára, vagy vétót emeljen az emberi méltóság érdekében, nagyon élvezetes és tanulságos. Bárány Tamás Ólomsúly című novelláját olvasva érdekes volt felismerni a szereplőket (Márai és felesége) és azokat az írókat, költőket, politikusokat, akiket csak keresztnéven, becenéven említ. Egyre nem tudtam rájönni, hogy ki lehet: "a gimnazista külsejű pubi...", "... a korlátlan hatalmú kultúrbonc és egyben remek költő, akinek mára már klasszikus versében ilyen sorok fényeskednek: Dögölj meg, apám, dögölj meg anyám!". Pomogáts a kötetben a "Tanár Úr". Tanulmányt írt Faludy: Nagy Imre verséről. Szórakoztatva elemzi a művet, az ember azt hiszi, hogy valami érdekfeszítő történelemkönyvet olvas, nem pedig verselemzést.
Lehet, hogy elfogult vagyok a Napló műfajjal, de Gergely Mihály és Huszár Sándor adták az egyik legmaradandóbb élményt. Na, és Gergely Ágnes és Vihar Judit műfordításában a Szimmetrikus négykezes: A négykezes egy már megírt négysoros költeményre, szigorú szabályok szerint rímelő újabb négysoros, de más költőtől. Erre azt hiszem, nincs jobb szó, mint az, hogy bravúros fogása az ázsiai (japán) költészetnek.
Mindezt nem azért írtam le, hogy lássék: kik közé kerültem. De az igazsághoz tartozik, hogy erre egy kicsit büszke vagyok.

November 14. Vasárnap, úton. Rossz az idő. Nem tudtam elővenni a szövegszerkesztőt. A fiam reklamálta, miért nem válaszolok a táviratára? Azonnal a gép mellé ültem, s küldtem is a kért adatokat. Naná, hogy nem lehetett kapcsolatot teremteni. Nyilván ott álmodozott, hogy vajon megérkezett-e, vagy se? Egy óra múlva elküldtem egy újabbat, ezzel a szöveggel: "teszt". Megérkezett. Azonnal küldtem az igazit, az is sikeres volt. Az ötödik próbálkozásra!

November 15. Hétfő, úton. Rosszabb az idő. Nem tudtam elővenni a szövegszerkesztőt.

November 16. Kedd, úton. Még rosszabb az idő. Nem tudtam elővenni a szövegszerkesztőt.

November 17. Szerda, úton. Ma csak rossz az idő. Baj van. Bedurrant a derekam. Az a fajta, fájdalom nélküli állapot, amikor érzem, hogy egy rossz mozdulat, és kész... Alig tudom felvenni a zoknimat, a cipőmet. Apropó cipő: emberemlékezet óta nem volt ennyit a lábamon, és nem fáj a bokasüllyedésem, mintha elfújták volna. Hála annak a tudománynak, amelyik gyógyítani képes!

November 18. Csütörtök, úton. Reggelre már kevésbé volt rossz az idő. Közeledünk Gibraltárhoz. Holnap reggel érkezünk. A Taranto - Salerno - Anzio út törölve, helyette sokkal jobbat találtak ki: javítás után két fekete-tengeri kikötő, és onnan Angola. Itt még nem voltam, de ha levesznek a javítás elején, nem is leszek...

November 19. Péntek, úton, Gibraltár, úton. Reggel érkeztünk, délben eljöttünk. Végre egy parancsnok, aki ismeri a Földközi-tenger áramlási viszonyait, és az algériai partok mellett hajózik keletre.

Bernard Andrieux

Szeretem a parancsnokot. Lassan már az lesz a kivétel, ha nálam idősebb lesz a barba, nos ő nem kivétel. Persze a kor nem számít, hanem az, hogy milyen ember. Mintha nem is francia lenne, illetve ez nem jó... Nem olyan francia, mint akiket eddig megismertem. Kellemes pasas, jól el lehet vele beszélgetni, azt hiszem, felsőfokon ismeri a szakmát, és minden érdekli. Nem kicsinyes, elfogadja, természetesnek veszi, hogy ilyen hajón nem voltam - vajon hányszor írom még le ezt? -, mindent elmagyaráz, kikéri a véleményem. Ráadásul, hogy nem cseréltünk Trinidadban lobogót, tehát a francia előírásoknak kell megfelelnünk, vannak bizonyos dolgok, amiket helyettem elvégez, lévén a francia nyelvismeretem eléggé hiányos.
Kár, hogy csak egy hónapos a szerződése, s hogy mi lesz velünk, azt senki se tudja, mert a cég titkolózik, semmit nem közöl idejében. De hónap végén úgyis minden kiderül.
Az első levelet Marseille-ből adom fel, de nem légipostán. Ugyanis, ahogy a barba elmondta, a hajó Kreugelen szigetén van bejegyezve - másodosztályú francia regisztrálás -, ez annyit jelent, hogy a szigorú francia előírások alól bizonyos felmentést kap a hajó, például a személyzet 40%-a kell csak, hogy francia legyen. Az anyakikötőnk is ott van, a távoli déli kontinenshez közel fekvő magányos francia szigeten: Port aux Francais. Na, most jön a nagy durranás. Még mindig érvényben van a rendelkezés, hogy az említett kikötőben bejegyzett hajó esetén a parancsnok bérmentesítheti a leveleket. Tehát így küldöm haza, és nem hiszem, hogy manapság túl sok lenne otthon hajópecséttel és a parancsnok aláírásával bérmentesített, a Keurgelen szigetéről érkezett levél. Ugyanis bárhol adják ezeket a leveleket postára, azt a francia postahivatal úgy kezeli, mintha a távoli szigeten adták volna fel, s továbbítja. Igaz, nem légipostán, hanem csak amúgy, gyalogosan, de akkor is, filatéliai ritkaság lesz otthon a levelem borítékja!

November 20. Szombat, úton. Úgy megyünk, mint a megveszekedett jónyavalya. Napi átlagban 15 mérföldes átlagsebesség jött ki! Egyébként, ez van.

November 21. Vasárnap, úton. Mint tegnap. Őrségben a Kortárs októberi számát olvasom. 
Csodálatos verseket olvastam a számban: Nagy Gáspár: Hullámzó vizeken kereszt, Kiss Dénes: Szilánk, és Döbrentei Kornél: Betilthatatlan szívdobogás, Ferenczes István: Sekler songs. Egy tanulmányt képtelen voltam elolvasni, Margittai Gábortól a Halász Gábor tanulmányáról szólót, túl száraz, és olyasmiről szól, amiről nem tudok.
Délutánonként a Felvidéki várak történeteit olvasgatom. 

November 22. Hétfő, úton. Holnap érkezünk Brindisibe.

Címkék

8-as (1) 9/11 (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (2) black gang (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) botlek (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) Dagenham (1) Dávidházy András (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) húsvét (1) Inmarsat-C (1) internet (1) Írország (1) Isartal (3) Izland (2) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) KK_döntő (1) komposzt (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marina di Carrara (2) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (65) MV Kambo (14) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (21) naan (1) Napló (217) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) Pancon 3 (23) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) Pireusz (3) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) pumping shanty (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rotterdam (3) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (8) Sharpness (5) shelter (1) Shogun (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (2) Szingapúr (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (2) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (8) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) Tisztás (1) TME (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Venezuela (2) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)