2016. július 27., szerda

Kezdődnek a gondok! - MV Kambo 8. rész

2000. július 26. szerda, úton, horgonyon. Reggel olajtengeren hajóztunk… Délután négykor horgonyra álltunk.

Nehéz elhatározás

Este beszélgettem az első tiszttel. A téma a gépészünk volt. Papíron ő a chief engineer, azaz főgépész, még akkor is, ha egyedül van a gépházban, és a maga főnöke csak. Az elvárások vele szemben ugyanazok, mint egy bármekkora hajó főgépészével.
És itt a baj.
Mert Zbigniew nagyon jó szerelő, de semmi több. Februárban szerzett 3. gépészi bizonyítványt, egy hajón volt negyedik gépész, és most ő az „első” ember a gépházban. Tudnia kell mindent, ami ezzel a munkakörrel összefügg. De sajnos fogalma sincs a dolgokról. Ha valaki – és jelen esetben ez a valaki Goscicki, a cég intendása – megmondja, hogy mit nézzen meg, mit csináljon, megteszi, de maga magától mindenre azt mondja:
Nem, tudom… Nincs… Fogalmam sincs róla…
Ez baj, nagy baj. Mi lesz, ha nem tudunk kapcsolatba lépni Goscickivel?
Egy büdös kukkot nem beszél angolul.
Ez nem azért baj, mert én nem beszélek úgy lengyelül, hogy a gépészeti problémákról eszmét cserélhessünk, hanem azért, mert képtelen elolvasni bármilyen iratot, kézikönyvet, hogyan vezeti a gépnaplót, mert azt angolul kell!
Nehéz elhatározás volt, de úgy döntöttem, hogy haza kell küldeni.

2000. július 27. Úton, Neap House. Hajnalban érkeztünk, lefeküdtem, két órát aludtam, és jött egy ellenőr, ellenőrizni a tűzjelző rendszer érzékelő detektorait.
Mindent rendben talált, elment, értesítettem a tulajdonost, Sörensent, aki módfelett megelégedetten vette tudomásul.
Szerencsére” nem kezdték el a kirakást, mert a két daru másik hajóknál dolgozott, ennek persze a hajóbérlő egyáltalán nem örült, csak mi.
Volt egy nyugodt éjszakánk.

Igazából nem érzem jól magam, hogy elhatároztam: Zbigniew hazamegy Duisburgból. Mint embert sajnálom. Talán nem kellene szó nélkül kirúgni, mindenki megérdemli, hogy kapjon egy lehetőséget…

2000. július 28. Neap House, úton. Reggel beszéltem a chieffel. Megbeszéltük, hogy beszélek a fejével, és adok legalább egy hónapot. Ha akar, akkor belejöhet a dolgába.

Szerencsétlen főgépész

Elkértem tőle a gépnaplót. Egy borzadály…
Szegény feje, összevissza írta, tele volt marhasággal, a fontos dolgokban (főgép menetórák, fogyasztás, elvégzett munkák) egy nagy kuszaság az egész. Nem beszélve arról, hogy leírt néhány dolgot „angolul”, amin halálra röhögtem magam, de egy szóval nem tudtam megbirkózni: „ciesc”. Ezen meg Piotr röhögte hülyére magát. Hogy mit jelent lengyelül elfelejtettem, de ez az angol „change” kicserélni szó lengyel helyesírással…
No comment…
Felhívtam az irodámba. Eléggé sápadt volt.
Nagyjából a következőket mondtam:
Nézze, chief… Három hete vagyunk a hajón. Emberileg semmi gondom magával. Mindent elvégez, amit Goscicki mond. Bizonyára jó gépmester. De mint főgépész, eddig csak gondot jelentett. Az alapvető baj, hogy nincs gyakorlati ideje. Nem volt harmadik, se második gépész, nem járta végig a ranglétrát. Nem is tudhatja, hogy mi mindenre kell odafigyelnie… És sajnos, ha valami gond adódik, akkor az okokat nem képes meglátni.
A másik baj az angol. Nem tudja elolvasni a fontos iratokat, a kezelési utasításokat. A gépnapló egyenesen siralmas.
Adok egy hónap türelmi időt, és segíteni fogok magának az adminisztrációban. Később meglátjuk, mit tehetünk. Most nézzük a gépnaplót.
Minden napot átnéztünk.
Kiderült, fogalma sincs, mit kell tenni, amikor órát állítunk, akár 23, akár 25 órás volt a nap, 24 órát írt. A fogyasztás kiszámítással gondjai vannak… Nem tudja, hogy mit hova kell írni. Szorgalmasan vezette a nehézolaj kimutatást, holott diesel olajjal járunk…
Holnap reggeltől, nyolckor feljön a hídra, megnézzük, mit kell bevezetni a naplóba.
Láttam rajta, hogy megkönnyebbült.
Aztán délután megcsinálta a következő hülyeségét, ami valójában nem gond, csak nem értem, miért tette?
Júniusban megrendeltünk egy alkatrészt. Cipruson (a cég anyagbeszerző ügynöksége ott van). Délelőtt megkértek (telefonon), hogy adjuk meg az alkatrész méreteit, mert olyan régi a hajó, hogy a norvég hajógyárban már nincs. Telefon Goscickinek, Zbigniew beszélt vele. Utána elkezdte méricskélni a különböző csöveket, amihez az alkatrésznek (egy speciális szelep) illeszkednie kell. Délután bejön az ügynök. Még nem kaptam meg a főgépésztől a méretet. Kérdem, mikor adja, mert át kell adnom a faxot az ügynöknek.
Zbigniew akkor kinyögte Piotrnak, az első tisztnek, hogy Goscicki azt mondta, még délelőtt, hogy hagyjuk az egészet, majd ha hajógyárban leszünk megjavítják.
Akkor meg mi a fenének nem mondta nekem, és mi a jó büdös francot méricskélt egész délután?
Szerencsétlen, gyámoltalan, önállótlan pasas.
A baj csak az, hogy sajnálom szegény fejét…
Négykor indultunk.

Szuper pilot…

Még sose volt dolgom ilyen révkalauzzal. Korombeli, és fantasztikusan jó fej. Az első pillanatban megtaláltuk a közös nevezőt, és végig dumáltuk az utat. Tengerész-sztorikat meséltünk, hamar eltelt a négy óra. Elmeséltem a Pancon-3 kalandos útját Pireusztól Szingapúrig, a Humber rémtörténeteit. Cserébe meghallgathattam az övéit.
De a lényeg az volt, ami még nem fordult velem elő, hogy 98%-ban értettem, amit mondott. Olyan pompás kiejtéssel beszélt, mintha az lenne a célja, hogy mindenki megértse. Az első angol anyanyelvű pasas, aki valóban angolul beszélt, minden dialektus nélkül, tökéletesen érthető kiejtéssel, nagyjából ugyanúgy volt érthető, mint egy otthoni angol tanár, akihez a tanuló már hozzászokott, és érti minden szavát.Most Mo I Ranába megyünk – érdekes név –, onnan felhívom Nimródot, és elújságolom neki is.

Nincsenek megjegyzések:

Címkék

8-as (1) 9/11 (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (1) black gang (1) Black Irish Band (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) Bosun's Alphabet (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) capstain shanty (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) Ciprus (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) D.D.E.. (1) Dagenham (1) dalszöveg (1) David Coffin (1) Dávidházy András (1) ddr. Juba Ferenc (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Fairport Convention (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fiddeler's Green (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) Ger Loughlin (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) Greenore (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Hans Albers (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) hazautazás (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) Hóki (1) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) Husnes (1) húsvét (1) internet (1) ír népdal (1) Írország (1) Isartal (4) Izland (2) Jachtnavigátor (1) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) Karmöy (2) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) Kıbrıs (1) KK_döntő (1) komposzt (1) Kopervik (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Le Havre (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) lirycs (1) Lys Carrier (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) Mechanicy Shanty (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (1) MV Isartal (48) MV Kambo (14) MV Lys Carrier (27) MV Lys Chris (46) MV Lys Chris2 (1) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (21) MV Priwall-2 (13) MV RMS Andromeda (57) naan (1) Napl (1) Napló (323) Napló. MV Isartal (1) Naplü (2) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) norvég (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) Priwall-2 (1) pumping shanty (1) rabszolgaság (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rolling Home (1) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (29) Sharpness (5) shelter (1) Shenandoah (1) Shogun (1) Skinny Listers (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (1) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (29) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) The Dubliners (2) The Midshipmen Glee Club (1) The Pouges (2) The Seekers (1) Tisztás (1) TME (1) Tolkien (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) US shanty (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) Woody Guthrie (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)