2012. augusztus 1., szerda

Lakodalom volt a mi utcánkban...

Elképzelhető, hogy megmaradok, túléltem, bár még nem tértünk magunkhoz!
Az elmúlt egy hónapban csak annyit "tudtunk", hogy rendezvényre készülünk, de egy hete rádöbbentünk, hogy a fiunk fog nősülni!
Nem fárasztok senkit az előkészületekkel, csak annyit mondok, hogy most már tudom, honnan jön a három napig tartó lakodalom intézménye: az olyan anyáktól, mint az én feleségem is, akik olyan irdatlan mennyiségű kajával készülnek, hogy azt három napig (se) lehet elfogyasztani!
Sok volt a dolog, sok apróságra nem figyeltünk, még szerencse, hogy a készülődés utolsó napjaiban itt volt a fiam, és olykor-olykor rám szólt:
- Nyugi, apa! Nem kell idegeskedni, minden jó lesz, lesz, ahogyan lesz!
Nem fogok sok képet mutatni, mindössze tizenegyet. Pedig el lehet hinni, hogy van vagy 654.987 darab, amiből választanom kellett! Az elsőn azt mutatom meg, hogy hol volt az esküvő. A kis menyem találta ki, hogyha már Akán, akkor legyen a szigeten. Itt:

A szigetre fahíd vezet

A tulajdonos, mert ez egy magán tó, az első szóra megengedte, hogy szombat délután egy órára birtokba vegyük.
A romániai rokonoknak kibéreltünk egy házat, ott várták, hogy a násznép megérkezzen a vőlegénnyel, hogy kikérjék a menyasszonyt.

A menyasszony türelmetlenül várja a kikérőket

A násznép elénekelte J. S. Bach Parasztkantátáját:


majd a vőlegény elindult a menyasszonyért. Nem sokat kellett várni, mert ment, szinte szaladt a vőlegény, aki a menyasszonyi csokorral a kézben ment érte. A virágok a mi kertünkből való, ezt kimondottan így kérte Mihaela.

A vőlegény elindul a menyasszonyért
A násznép levonult a tópartra, a fiatalok mindenkit előre engedtek.


Majd a Nászinduló hangjaira, ahogyan ez ilyenkor nálunk dukált, besétáltak a szigetre.

Szerencsére a kiterjedt baráti körben zenélni tudók is vannak
Mivel a szigeten még nincs áram, ezért a zenét két csellista szolgáltatta.


Kimondták az igent...

Már házasok.

Itt már a gratulációkat várják


Még az akai nyugdíjas klubból is eljöttek boldogságot kívánni!

A násznép zöme a barátok közül került ki

És egy közös fotó a szülőkkel.
Utána vacsora a "kultúrban". A menü: sütemények, pincepörkölt, kovászos uborka, sütemények. Azt hiszem, ha nem kellett volna kényszerből a süteményeket kitenni azonnal, akkor talán elfogyott volna az összes pörkölt, de így maradt bőven.
Utána reggelig tartó tánc, amire azért a buli kifejezés sokkal jobban illett! A fiatalok meghívóján az szerepelt: szállást a saját, magaddal hozott sátorban tudunk biztosítani.
A kert végében volt hely bőven letáborozni

Nos, ez azért nem teljesen jött be. Négy óra, fél öt körül olyan felhőszakadás zúdult a falura, hogy nagyon sok mindent elmosott, elég ha azt mondom, hogy  a sziget és a híd is víz alatt állt! Ezért aztán amikor fél tíz felé felébredtem, azt láttam, hogy a folyosón aludt egy fiatal, aztán kettőre a garázsban bukkantam, de az utcai szobában is több hálózsák volt a földön, valakiket takarva...
Sokat lehetne mesélni, de egy esküvő azért csak az érdekeltek számára érdekes, ezért visszafogtam magam.

15 megjegyzés:

Névtelen írta...

Élvezettel olvastam. Az én legnagyobb fiam esküvője augusztus elején lesz, 80 fős vendégsereggel, vőféllyel...

Seafalcon írta...

Örülök.
Boldogságot, kitartást, sok gyermeket a legnagy fiadnak!

Sparhelt írta...

Azt mondják, hogy azok a házasságok, amit esőben köttetnek, tartósabbak. :-)

Vályogvető írta...

Gratulálunk a fiataloknak és a szervezéshez. Öröm látni a szeretet és azt a természetességet, amit már egyre ritkábban tapasztalni. Reméljük hamar nagypapa és nagymama lesztek.
Kati, Feri

Névtelen írta...

Csak gratulaálni lehet a fiataloknak!!! És az életben nagyon sok KITARTAST!!!Susy

Seafalcon írta...

Igaz, az igenkor napsütés volt, de a buli is az esküvő része volt!

Seafalcon írta...

Köszönjük, köszönik, reméljük, rewmélik... :-)

Seafalcon írta...

Köszönjük, és azt hiszem, kitartás lesz!

Névtelen írta...

Wow! Koszonom az ertesitest e jelentosegteljes esemenyrol! Oriasi meglepetes! Szabolcs klassz, jokepu ferfi; szerzett csinos, szep felesegevel szerencses, es akivel kitarto, remek kapcsolatban aldott is lesz!
Gratulalok az Eletet egyutt kezdo parnak, amihez vegtelen boldogsagot kivanok - egyuttal a szuloknek is!

Szeretettel, Eszter
(Gyonyoru tajek ez az akai sziget! Szabadeg alatti! ;D)

rimpelrumpel írta...

Nagyon sok szeretettel gratulálunk !!! Biztos mindenkinek különleges élmény lesz.

A fiataloknak sok boldogságot és bőséges gyermekáldást !

Szeretettel : Bazsinka István, Nelli

Seafalcon írta...

Köszönöm a nevükben is!

Seafalcon írta...

Köszönjük! Persze a fiatalok nevében is!

Névtelen írta...

Isten áldja Mihaelát és Szabolcsot közös életútjukon!
Amilyen sugárzóan boldogan, amilyen csodálatosan szép helyen- a természetben- ígértek örök hűséget egymásnak, ugyanilyen sugárzó, békés boldog, kiegyensúlyozott közös életet kívánunk Nekik, s Nektek is!
Sok szeretettel: Kriszta, Tibi, Gergő, Zoli, Melinda

Névtelen írta...

jjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjujj

Seafalcon írta...

????

Címkék

8-as (1) 9/11 (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (1) black gang (1) Black Irish Band (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) Bosun's Alphabet (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) capstain shanty (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) Ciprus (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) D.D.E.. (1) Dagenham (1) dalszöveg (1) David Coffin (1) Dávidházy András (1) ddr. Juba Ferenc (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Fairport Convention (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fiddeler's Green (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) Ger Loughlin (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) Greenore (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Hans Albers (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) hazautazás (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) Hóki (1) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) Husnes (1) húsvét (1) internet (1) ír népdal (1) Írország (1) Isartal (4) Izland (2) Jachtnavigátor (1) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) Karmöy (2) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) Kıbrıs (1) KK_döntő (1) komposzt (1) Kopervik (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Le Havre (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) lirycs (1) Lys Carrier (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) Mechanicy Shanty (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (1) MV Isartal (48) MV Kambo (14) MV Lys Carrier (27) MV Lys Chris (46) MV Lys Chris2 (1) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (21) MV Priwall-2 (13) MV RMS Andromeda (57) naan (1) Napl (1) Napló (323) Napló. MV Isartal (1) Naplü (2) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) norvég (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) Priwall-2 (1) pumping shanty (1) rabszolgaság (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rolling Home (1) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (29) Sharpness (5) shelter (1) Shenandoah (1) Shogun (1) Skinny Listers (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (1) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (29) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) The Dubliners (2) The Midshipmen Glee Club (1) The Pouges (2) The Seekers (1) Tisztás (1) TME (1) Tolkien (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) US shanty (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) Woody Guthrie (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)