2000. augusztus
19. szombat. A fedélzeten
és a gépben dolgoznak, egyébként semmi.
Este
tűzijáték volt, biztosan, mert holnap lesz a nevem napja…
Augusztus
20. vasárnap. Encsike
felhívott a nevem napján, és megköszöntött. Szegényke elsírta
magát, nagyon egyedül van…
Augusztus
21. hétfő. Dolgozunk.
Lehet, hogy nem lesz olyan egyszerű a faxprogram elintézése, de
nem tűnik reménytelennek.
Augusztus
22. kedd. Mr. Broskowski
behozott egy programot, beüzemelte, és most van faxom…
Két
óra múlva valami gond adódott, és nem volt faxom.
Egyébként
a napok unalmasan telnek. Itt kell rostokolnom, és telefonügyeletet
tartok. Ugyanis most a mobiltelefon a fax, a másik beépített,
tehát nem nagyon tudok mozogni, mert a tulaj napjában 3491-szer
felhív.
A
gépet kiszedték, és elszállították Meppenbe, ahol a cég
„főműhelye” van.
Augusztus
23. szerda. Isten éltesse a
Román Szocialista Köztársaságot és Emőke húgomat.
Reggel korán keltem, háromnegyed hétkor már a szalonban voltam, és legnagyobb meglepetésemre Sörensen a szalonban ücsörgött. Éjjel ideette a fene…
Kíváncsi
a gépre, és el akar menni Goscickivel.
Napközben
mindenféle rémhírek terjengtek, hogy hazaküldi a fedélzeti
személyzetet, aztán, hogy nem küldi, stb… Ahogyan az már
ilyenkor lenni szokott.
Este
elmentek Andrzejjel…
Augusztus
24. csütörtök. Ma itt
volt a faxszakértő és úgy beállította, hogy azóta minden
rendben a faxommal…
Az
értőknek: a komputerben nincs modem, viszont vagy egy program, ami
szimulálja a modemet, ezt használja egy vacak maroktelefon, így
aztán nem csoda, hogy sok volt a baj (és még lesz is, mert Sörensen
nem akar beleinvesztálni nagyobb pénzt, hogy vegyen megfelelő
készülékeket…)
Andrzej
felhívott Meppenből, hogy van főgép.
Kettő
is… Jövő héten repül Indiába, és beszerzi.
Mindenki
hazamegy, kivéve a gépészeket.
Ez
is a spórolás egyik módja: nincs karbantartás a fedélzeten, nem
kell fizetni a matrózokat… Majd isszuk a levét később…
Augusztus
25. péntek. Minden
rendben, dolgoznak a fedélzeten, és a gépben…
Este
felhívtam Achimot, Isten tudja hányadszor. Végre otthon voltak. De
csak Achim és Maik. Simone szanatóriumban van. Meghalt Simone
nagymamája Berlinben, hétfőn lesz a temetése, és kedden Achim
meglátogat a hajón.
Augusztus
26. szombat. Laza nap,
minden csendes.
Augusztus
27. vasárnap. Még lazább
nap…
Augusztus
28. hétfő. Minden csendes.
Legalább is eleinte úgy tűnt. Délután felhívott Goscicki, és
nem tudom, hogy mennyire jó hírrel szolgált.
A
tulaj azon gondolkodik, hogy mindenkit hazaküld hó végén, csak
Waldek, a gépész marad, felügyelni a hajót.
Este
felhívtam apát, elmondtam, mi újság van. Örült a hívásnak.
Augusztus
29. kedd. Délelőtt megjött
hivatalosan: mindenki hazamegy négy hétre, egy kis szabadságra, s
utána mindenki visszajöhet. Attól tartok, hogy ez újabb négy
hónapos szerződést jelent, és az Északi-tengeren nem egy
leányálom télen hajózni…
Sörensen
holnap jön, és hoz pénzt a személyzetnek.
Achim
tizenegykor érkezett. Nagyjából elmesélte mi van velük, hogy
vannak, semmi különös. Meghívott jövő nyárra Rostockba.
Remélem, el tudunk menni.
Augusztus
30. szerda. Egész nap a
hóvégét készítettem. Reggel telefont kaptam az ügynökségtől,
hogy a tulaj azt szeretné, hogy vonattal menjek, mert (gondolom úgy
olcsóbb) szerinte a repülőút hosszú, és majdnem egy nap, amíg
hazaérek. Valószínűleg elfogadom, mert vonattal még nem jártam
ezen a környéken, és egyszer miért ne? Hálókocsiból végignézni
az utat kellemes lesz.
Sörensen
megjött a pénzzel, de csak este hét után. Persze nem hozott
eleget, volt bajom elég, amíg elosztottam a legénység között.
Waldek itta a levét, mert nem tud hazaküldeni a feleségének.
semmit.
Este
megtartottuk Piotr születésnapját.
Beszéltem
Maciejjel is, most hajót keres és új ügynökséget. Kíváncsi
vagyok, mikor talál, és milyent.
Augusztus
31. Duisburg. csütörtök. Reggel
felhívtam a vasúti információt. Este hat negyvenkor indulok, és
nincs hálókocsi. Ezt jól megkajoltam…
Délelőtt
beszéltem Goscickivel, és megmondtam, ez az utolsó, hogy vonattal
utazom.
Egyelőre
ennyi, holnap otthon folytatom…
2000. szeptember
1. péntek. Budapest. Életem
legrohadtabb vonatos utazása volt. A Berlin - Nürnberg között
közlekedő Intercity talán a világ legkényelmetlenebb vonata. Jó,
van légkondi, slussz… Az ülések borzalmasan kemények, a két
üléssor között kevesebb a távolság, mint a repülőn, az ülés
borzasztóan keskeny, kényelmetlen, nem lehet mozogni, és csak
másodosztályú kocsikkal közlekedik, holott nekem megvolt az első
osztályra… Még az a jó, hogy Nürnbergben éjszaka rákérdeztem,
és kiderült, hogy a pestin sincs első osztály, tehát kaptam egy
kupont, amire visszafizetik a különbözetet.
Senki
se várt az állomáson, dolgoznak (Enikő, iskolába járnak
Szabolcs és külföldön vannak Ninó).
Jó
volt hazaérkezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése