2011. szeptember 26., hétfő

Hadifogoly voltam - M/V President 9.

Október 1. vasárnap, tunéziai partok. Az a helyzet, hogy ezt még tegnapra kellene írnom, mert akkor történt, hogy este arra ébredtem, hogy a barba a szalonban üvölt. Valószínűleg a túlórák miatt volt. Ugyanis a Vili, lecsalt a srácoknak egyszer 6 és egyszer 6,5-öt. Reggel meg kell érdeklődni, mi volt.
Szicília partjai. A barba rátett a fordulatra, így talán szerda este megérkezhetünk, és talán bevihetnek. És akkor megvan a szabad esténk!
Este nem tudtam aludni, olyan meleg volt, egyrészt, másrészt Graves: Claudius az isten c. könyvét nem tudtam letenni, s amikor letettem, nem álmosodtam el, élénken megmozgatta a fantáziámat...

Október 2. Hétfő, Szicília partjai. Megkerültük Szicília csücskét, irány az Adria! 90-ben voltam utoljára Triesztben!

Október 3. Kedd, Otrantó, Adria


BLOKÁD AZ ADRIÁN


A hajnali őrség nem volt unalmas! Nem írtam, mert közeledtünk a csizma sarkához, és mindenféle NATO őrhajó cirkált.
Engem a Watchman-85, egy 120/60/85, szőke női hang faggatott ki, mindenféle útirányról, rakományról, az ilyenkor szokásos adatokról, stb. Később újra hívott, mert a Trieszti érkezést nem erősítették meg. Az ügynök telefonszámát megadtam, de ők nyilván nem hívták fel. Később egy NATO helikopter is felhívott, amíg körözött fölöttünk, és az ügynök magántelefonszámát kérte. Hát azzal nem szolgálhattunk. Így megadott egy "boarding party" pozíciót és időpontot, ahol be fognak szállni, és ellenőrizni fogják az okmányokat. Ennek reggel hatkor kellene lenni, és 28 mérföldre, keletre. Ez minimum két óra veszteséget jelentene. Ebbe a barba nem ment bele, így most várjuk, amíg egy újabb pozíciót adnak.
Őrzik a jugó partokat! Az egész Adriát lezárták, nem tud egy hajó sem átslisszolni úgy, hogy kikerülje a NATO ellenőrzést. Ez jó! Az nem, hogy másfél órán keresztül NATO hadifogoly voltam! Fél hétkor érkeztünk a kijelölt pozícióba, és átszállt hét marcona alak. Mindenkinek előre kellett mennie a próvára (hajóorr). Ez a mindenki a szakács, két matróz, és én. A fed. mester kísérte őket mindenfelé. Pk, 1. tiszt a hídon, kápó a pincében. Minket ketten őriztek, állig felfegyverzett marcona (vagy legalábbis állatira szeretett volna annak látszani az egyik kölyök, volt vagy tizenkilenc éves) katona. Volt minden, mi szem-szájnak ingere: géppisztoly, gázspray, pisztoly, golyóálló mellény, gázálarc, bár arra nem volt szükség, mindenki disztingváltan viselkedett. Nekem a pihenőm rovására ment a dolog, a többieknek munkaidejük rovására, így különösebben nem izgatták magukat.

Horgonyra állunk holnap este, reggel 6-kor kötünk ki. Cs. S. lesz az új szakács, 06.30-kor érkezik. Nem ismerem, meglátjuk!
A barba 15.45-kor jött fel leváltani, és egészen 16.35-ig beszélgettünk...

Október 4. Szerda, Adria, Trieszt Hajnalban írtam a könyvet.
Délelőtt azzal fogadtak, hogy este bevisznek. A barba leadott egy táviratot, hogy bevihetnének érkezéskor. Visszajött, rendben, így tesznek. Hurrá. A másik jó hír, hogy napi 2400 tonnát raknak ki. Azaz 400 tonna péntekre marad. Hurrá! Duisburgból jött a hír, kirakás után induljunk déli irányba, két rakományon dolgoznak, egy Anconából, egy Várnából. Adná Isten, hogy Várna jönne be! Hosszú menet - kevés baromság, és a hajnalokban tudok írni!
Délben hallgattam a Krónikát a Kossuthon. A francia idegenlégió segítséget nyújtott a Commore szigeteki elnöknek. Puccsal megdöntötték, a francia követségre menekült. A légió visszatette a pozíciójába. A francia külügy nyilatkozata: "Mi a kölcsönös barátsági és támogatási szerződés alapján segítettünk, mely kimondja, bármelyik felet megtámadják, a másik fegyveresen siet segítségére". Azaz az ötszázezres Commore szigetek fegyveresen megmenti Franciaországot egy támadás esetén. Aranyos...
Átvágott a Vili! Hogy ez miért ilyen? Ki érti, mert én nem! A hírek közül egy sem igaz, csak az, hogy este bevisznek. A többit ő találta ki. A barba azt mondta, hogy ne higgyünk neki, bármit mond a rakománnyal, úttal, lobogócserével kapcsolatban!
Marínban a parancsnok vett egy macskát. Kéthónapos, sziámi, pedigréje, oltási papírja, minden, ami kell, van nekije. Mostanában mindig felhozza a hídra, irtó jópofa kis dög, mindent végigrohangál, a súlya még nem vészes, így nem kapcsolja se be, se ki a műszereket, amin végigmegy. Még nincs neve, a főnök időnként süssinek hívja, ami ha jól tudom édességet jelent, így én Cukorfalatnak fordítom.
21.30-kor kikötöttünk, nem tudtam Encsivel beszélni, a pesti központ állandóan foglalt volt.

Október 5. Csütörtök, Trieszt. Egész nap rakodás, délelőtt vásárlás. Nem kapok sehol se a printerhez tintapatront! Őrület. Apróságokat vettem, meg telefonkártyát.
Tizenegy felé megjött Cs. S. az új szakács. L. csak éjfélkor indul. Be van sózva...
Megjött Apa levele, csudaszép írásokat küldött...

Október 6. Péntek, az aradi vértanúk napja. A hajón rajtam kívül senkinek nem jutott eszébe, hogy milyen nap van! Jellemző. Ugyanoda kell tenni, ahova a "szlovákok a hajógyárból" szöveget.
Késő délután fejezzük be a kirakást. Nincs utasítás, hogy hova menjünk.
Apa a levelében tanácsokat adott a naplóírással kapcsolatban. Lehet, hogy neki túl részletes, ahogy írom, de én a hajó életének "megörökítését" is célul tűztem ki. Ez így túl fellengzősen hangzik. Arról van szó, hogy mi történik egy hajón, az nem túlzottan érdekes. De ha leírom a napi apró cseprő gondokat, eseményeket, abból előbb utóbb kikerekedhet egy hajó élete, gondjai stb.
Az új szakács jól seper. Finom fánkot csinált. Nekem vagy nyolc jutott ebédre.
Ötre jött pilot, valami géphiba miatt nem indultunk, jó háromnegyedórát dolgozott a barba és a gépész a hibán. Lassú menetben megyünk, holnap délelőtt kell a pk-nak beszélni Duisburggal, ezért Riminire húzunk rá, mert a telefont csak partközelből lehet megoldani.

Október 7. Szombat, Adria. Unom már, de le kell írnom: fáj a lábam. Nem szabad kihúzni a hat hónapot, de nem is tudom. Mindenesetre ameddig lehet, addig húzom. Remélem, hogy hosszú menetek lesznek, és akkor talán-talán kibírom hosszabban is. Ha nem kéne az a rohadt pénz annyira!
Elment az első fecske. Most következik B. Z. Neki azt ígérték, hogy szeptember végén otthon lesz. Elsején született, harmadikán volt a házassági évfordulója, 5-én a fia szülinapja, és tavaly október óta 3 napot volt otthon! Üzent a feleségének, hogy küldjön a Marlow-nak táviratot, hogy veszélyeztetett terhes, hogy hozzák haza. Tegnap este a barba beszélt telefonon Stefan Wesselsel, aki megígérte, északról mehet a gépész haza. Meglátjuk...
Megyünk, anélkül, hogy tudnánk, hova megyünk. Nem jött order, de két lehetőségről beszél a Vili, bár ő egyáltalán nem szavahihető: Görögország, és a másik, hogy valamerre a Nyugat-Földközin.
Reggel: szalonnás tojás, miért nem tudott Laci ilyeneket csinálni? Neki is jobb lett volna...
Ebéd: hagymás rostélyos (isteni finom!).
Vacsora: sertéssült tört, és lepirított burgonyával (olyan, amilyent otthon mindig csinálunk).
Trieszt semmit sem változott. A főbb üzletek megvannak, a kisebbek cserélődnek, de mindent megtaláltam, amit ismertem. A pénzkivétel nem volt gond. Sajnos nem videóztam, siettem a városban, és csak útban lett volna a kamera. Drágul Itália. Egy kávét 1300-ért ittam! A dollár 1612 volt.
Játék a számokkal:
Amióta visszamentem hajózni, 1998. június 12-től:
      - DINA 29.630 tmf. 9 hónap
      - KŐRÖS 16.574 tmf. 5 hónap 15 nap
      - CSOKONAI 37.314 tmf. 8 hónap
      - CSOKONAI 38.236 tmf. 8 hónap 8 nap
      - WITTSAND 29.296 tmf. 5 hónap 5 nap
      - PANCON 3 15.227 tmf. 6 hónap 15 nap
      - PRÄSIDENT 11.111 tmf.
   =======================
      ÖSSZESEN: 177.388 TMF.­

Október 8. Vasárnap, Adria. Lassú menetben megyünk, valahova.
Hallgatom a Kossuth rádiót: 580 milliót nyertek az ötös a lottón. Más: egy orosz tiszt megette a csizmáját, tiltakozásul az ellen, hogy koldulnia kell, mert nem kap fizetést már három hónapja!
Más: Cserhalmi György két év után hazajött Amerikából. Szerinte Antall alatt szabadabb volt az újságírás. Igaz, hogy meg-, megjelennek hírek a sajtóban, de aztán agyonhallgatják azokat. Szeretné már tudni, hogy mi is történt márciusban egy bizonyos gázolás során (Gál Zoltán)?
Érdekesség: Szlovákok építették Pest, Bécs, Prága java részét, állítják Pozsonyban. A hír igaz, csak a tótok, és csak néhány nagyobb építkezésen vettek részt (Bazilika, és mások is). Jóval olcsóbban dolgoztak, mint a magyarok, vagy németek, mondhatni éhbérért. De így is annyi megtakarításuk volt, mint másoknak, mert magukra nem költöttek! Napi koszt: kenyér és hagyma.
Más: Kitör újra a Vezúv? Kitelepítési tervet készítettek Olaszországban, 700.000 embert érint.
Készülnek a Boszniai fegyverszünetre. Hogyan? Harcokkal, hogy kedvezőbb pozicióban legyenek, ha életbe lép! Aranyos!

Október 9. Hétfő, Jón-tenger. Nincs utasítás, hova menjünk, így csak megyünk az orrunk után előre. Igaz, délután telegrafált Frau Nadia Riou Duisburgból, hogy mennyi idő alatt érünk el Gabesba (Tunézia), de aztán nem tért vissza rá, hála a jó Istennek! Gyűlöletes az arab világ számunkra, akiknek dolgozni kell velük. A tunéziai vám meg egyenesen borzasztó. Vérszomjas vadállatok, minden, de valóban minden hajót megbüntetnek vámkihágásért. Domonyi Frici bácsit a Tatán azért büntették meg 50 dirhamra (5000 Ft.) mert nem vallott be egy hamutartót. Patkányok!

Október 10. Kedd, Szicília alatt. Délben jött az ukáz: Barcelona - Rouen, ugyanaz, mint a múltkor volt. Félek ettől az úttól, mint a tűztől. Megint fejvesztett hajtás lesz Rouenben, kikészülhet a lábom teljesen!
Megy haza B. Z. Rouenből. Üzent az asszonynak, hogy hívja fel a Marlow-t, hogy veszélyeztetett terhes. Ma jött az üzenet, hogy mehet haza, ha a Wessels is beleegyezik.
Cs. S. sajnos nagyon jól főz. Olyan krumplit gyakran csinál, amilyent mi otthon, tört krumpli, lepirítva! Nagyon finom!
Loptam a barbától egy póker programot. Három napja nem csinálok mást, mint azzal játszom…

Október 11. Szerda, Egadi szk. Szardínia. Éjjel a könyvet javítottam. Először arra gondoltam, hogy a 70. oldaltól újra írom, de aztán csak átolvastam, és úgy döntöttem, hogy marad.
Van olyan beszéd a hajón - hogy Szabolcs óvodáskori szavajárásával éljek -, hogy a barba is hazamegy. Ugyanis hamarosan elkészül, és átadják az ő hajóját, novemberben száll be, és egy kis szabadság is jár neki! Nem teljesen az ő tulajdona, részvényes benne. Azt is mondják az átlobogózás hetek kérdése. Már Franciaországban is van rá esély...
Remélem, nem kell a barbával mennem.
Délután a hajózási programomat javítgattam, továbbfejlesztettem. Már egészen használható!

Október 12. Csütörtök, Úton, Barcelona. Semmi különös. Délben riogatott minket egy kicsit Nadia. El akart küldeni Torreviejaba, megcáfolni a versikét, miszerint:
Indiába sóért / Gyalog megyen Gandi / Nálunk vegyen telket / Jóska, Pista, Jancsi. Ugyanis sóért kellett volna mennünk. Leixoesba szólt volna a rakomány. Nem tudom, nem lett volna jobb-e ez a rakomány, mert akkor biztos nem lett volna shiftingboard állítás...
Ma ünnep van Spanyolországban. Láttuk a királyt, királynét, a trónörököst, amint Kolombusz sírját koszorúzták. Akkor ez valószínűleg Sevillából közvetítették, mert ott a sírja. Ma 503 éve indult Huelvából Amerókába. Hogy élvezte volna nagymama a közvetítést. Mindenféle nemes, meg király... És micsoda ruhákban a hölgyemények!
A rakomány még nem 100%. Nadia azt mondta telefonba: Manuel nem igérte biztosra. Csókoltatjuk Manuelt. Ha holnap reggelig nem fixálják le, akkor... Most horgonyon állunk. Akkor hétfőnél előbb nem lehet elkezdeni a berakást. Ha bemennénk holnap, akkor... Ilyen szép csak a mesében van!

Folytatása következik

Nincsenek megjegyzések:

Címkék

8-as (1) 9/11 (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (1) black gang (1) Black Irish Band (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) Bosun's Alphabet (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) capstain shanty (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) Ciprus (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) D.D.E.. (1) Dagenham (1) dalszöveg (1) David Coffin (1) Dávidházy András (1) ddr. Juba Ferenc (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Fairport Convention (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fiddeler's Green (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) Ger Loughlin (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) Greenore (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Hans Albers (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) hazautazás (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) Hóki (1) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) Husnes (1) húsvét (1) internet (1) ír népdal (1) Írország (1) Isartal (4) Izland (2) Jachtnavigátor (1) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) Karmöy (2) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) Kıbrıs (1) KK_döntő (1) komposzt (1) Kopervik (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Le Havre (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) lirycs (1) Lys Carrier (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) Mechanicy Shanty (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (1) MV Isartal (48) MV Kambo (14) MV Lys Carrier (27) MV Lys Chris (46) MV Lys Chris2 (1) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (21) MV Priwall-2 (13) MV RMS Andromeda (57) naan (1) Napl (1) Napló (323) Napló. MV Isartal (1) Naplü (2) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) norvég (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) Priwall-2 (1) pumping shanty (1) rabszolgaság (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rolling Home (1) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (29) Sharpness (5) shelter (1) Shenandoah (1) Shogun (1) Skinny Listers (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (1) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (29) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) The Dubliners (2) The Midshipmen Glee Club (1) The Pouges (2) The Seekers (1) Tisztás (1) TME (1) Tolkien (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) US shanty (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) Woody Guthrie (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)