Elveszett a Vitéz, Rakonczay Gábor óceáni kenuja

Elveszett a Vitéz.
Rakonczay Gábor hajóját Szeremley Huba fogta vontatókötélre. És a tenger megint bizonyított. Bizonyította amit Petőfi is tudott, de sokan nem akarják felfogni, megérteni az igazát: "... azért a víz az úr!" Mindegy hogy ki vagy, fanatikus vagy milliárdos... erőtől duzzadó fiatal vagy tapasztalt vén róka... A tenger elveszi, ami neki kell. Ez most a Vitéz volt.
Fa Nándor azt mondta, elsüllyeszthetetlen.
Nem is süllyedt el, egyszerűen felborult, és a viharban horgonyként fogta vissza a borász hajóját. Ha haladni akartak, le kellett vágni, és a sorsára hagyni a kenut. Szegény Vitéz, már nem valószínű, hogy fogadja a sok-sok hódolót, akik országszerte elzarándokoltak volna megnézni, hiszen több helyen is ki akarták állítani.
Eddig a Vitéz "csak egy csónak" volt.
Most lépett egyet a ranglétrán: amióta levágták előlépett (ha annak lehet nevezni) "a hajózást gátló, akadályozó tényezővé".
Mit is jelent ez annak, aki tudja és ismeri a GMDSS rendszer idevágó rendelkezéseit? Aki tud egy, a mások számára ismeretlen hajózást veszélyeztető vagy akadályozó körülményről, annak azt azonnal az adott körzetben hajózók számára el kell mondani VHF rádión keresztül, valamint a körzet Navarea koordinátora tudomására kell hoznia. Ennek több módja is van, ezt Szeremley navigátorai tudják (mert tudniuk kell). Ha ezt megtették, akkor az illető koordinátor majd a következő EGC Safetynet adás anyagába beteszi, és az adott Navarea körzetben hajózók számára ismert lesz, hogy fokozott figyelemmel hajózzanak, ne ütközzenek bele a Vitézbe.
A kérdés az, hogy vajon megtették-e?

Miért írtam ezt a bejegyzést? Mert kicsit hányingert kaptam attól, amit a Rakonczy-kételkedők Fészbukos csoport üzenőfalán olvastam (illetve előbb hozzám ímélben jutott el, csak utána mentem oda elolvasni). Volt egy bizonyos BL (aki azóta elkotródott erről az oldalról, de még a Fészbuk oldalát is törölte), aki arrogáns hangon követelte, hogy mondják meg neki, hogy Szeremleyék megtették-e a kötelező bejelentést? Ha nem, akkor feljelentéssel fenyegetőzött... Persze nincs hol feljelentést tenni... Ne is foglalkozzunk ezzel az alakkal.

Még azt mondom el, hogy én "szépen profitálok" Gábor kalandjából, és a körülötte zajló "háborúból". Amikor oktatom a GMDSS keretén belül a tengeri vész- és biztonsági kommunikációt bizonyos alkalmakkor őt hozom fel példának, és rajta keresztül mutatom be a rendszer bizonyos pontjait.

Ebben a bejegyzésben megmutatom azt az üzenetet, amit a hajók kaptak, amikor Viktória kerestette, hogy kapcsolatba lépjenek vele, és elmondom, hogy miért nem lehet az ilyen keresés sikeres.

Felhasználom azt az infót, hogy a Tűzhangyával vittek EPIRB-et, amit kölcsön kaptak, majd visszaadták az ukrán tulajdonosnak (ez persze egy laikusnak semmit se mond, de aki Tudja mi az MMSI szám, annak mondom, hogy a készülék kapja és nem a hajó.)

Felhasználom azt a sok csacsiságot amit az EPIRB kapcsán mondtak többen is, akik azt állítják, hogy a hajóba beömlő bizonyos mennyiségű víz hatására bekapcsol...

És természetesen ezt a Vitéz elvesztést is, már megírtam azt a Navare/EGC Safetynet üzenetet, amit le kellett, hogy adjanak Szeremleyék, és felhasználom az oktatásban.
Remélem, nem kell több bejegyzést írnom.

Ja, és még egy nüansz. A mostani tanfolyamon van egy hallgatóm, aki nem akar levizsgázni, neki csak a tudás kell, mert horvát bizonyítványai vannak.
Értsen mindenki belőle, aki ott szerezte be a hajózási képesítéseit.

Béla kaftán levelei 3. rész - avagy már megint körbementünk egyszer

Valahol Sevilla környékén fejeztem be az előző részt, ha jól tévedek. Eseménytelen utunk volt, kimaradt La Coruna, mert olyan sok rakomány volt, hogy mi nem tudtuk volna felvenni, a bérlő küldött oda egy másik hajót.  Szépen, economic  speeden felcsoszogtunk hát a  sápadt hülyék országába (copyright Zsolti). Kedd reggel 9-kor pilot, nagyon nem is kellett az időt gyilkolnunk a Sunk Centertől délre, csak két kört kellett tenniük a fiúknak.

Hívom Harwich irányítást a rádión, mondván jövünk, helló, amikor beleszól egy ismerős hang, hogy „Béla a pilot ladder a bal oldalon, másfél méter”. Kérdezem ki vagy, hát Malay parancsnok úr, az MSC Fabioláról. Ott állnak Felixstowe-ban, ha sietünk, akkor lesz egy jó óránk és meg tudjuk látogatni. Jó lenne, ha már volt olyan kedves és megvárt, hátha van neki jófajta söre.

Úgyhogy amikor a pilot megjött, kértem, hogy igyekezzünk befele, amennyire lehet, mert átmennék a másik hajóra. Siettünk is, a manővert is hamar letudtuk, az ügynök is jött időben, sőt, volt olyan kedves és át is vitt minket a másik terminálra. Hát, a méreteiből már gondoltam, hogy a hajó nem egy kis darab, de amikor elkezdtünk felmászni a hajójárón bizony mondtam, kövér egy dög. Viszont csak két szinttel magasabb a felépítményük, de van lift! Az első tiszt fogadott minket, majd beterelt a liftbe és mondta, hogy legfelső szint majd onnan még egy felfele a hídra, ott a barba. Így is volt, Malay ott volt a hídon, ahonnan lenézve az én hajómra nem is volt bántó a megjegyzés, hogy az a mentőcsónak a tiéd? Az hát, mindenki kezdte valahol, én is szeretnék nagyobb hajóra kerülni, de sajnos a beskatulyázás itt is megvan. Legjobb esetben kaphatnék egy 1200-1500 TEU-s hajót, én már azzal is boldog lennék. Na majd otthon megkérem Malayt, szóljon két szót az érdekemben,hátha. Csak adnak a szavára, ha már a cég zászlóshajójának a parancsnoka.

Szóval meglátogattuk Malayt, volt jófajta sör is, sőt még egy üveg Tshingtao is akadt, aminek én jobban örültem, mint bármilyen finom bornak, évek óta nem ittam. Sőt, még egy kávét is kaptam, kifejezetten a híd presszó gépéből - figyelem, gombnyomásos presszó gép -, nem ilyen papírszűrős izé. Rendes, finom presszó kávé volt. Jót beszélgettünk, vagy jó három órát, mert elhúzódott a rakodásuk, csak akkor lettünk kidobva, amikor már a pilot is a hajón volt. Néztem a manőverüket, hát ugye az nem egyszerű történet. Én maximum 6 kötelet használok összesen normál esetben, nekik elől és hátul van ennyi. Nekünk nem kell vontató kikötéshez, induláshoz, nekik kell, mert azért azt a tömeget megmozdítani nem piskóta. Amíg nekünk az elindulás onnan, hogy dobj el mindent, addig, hogy bemegyünk a hídszárnyról 10-12 perc, nekik bizony jó háromnegyed óra volt, igaz körbe is kellett fordítani a hajót. Sajnos körülnézésre nem volt idő, pedig igen kíváncsi lettem volna a híd navigációs rendszerére, a legújabb modell. Nem baj, majd amikor legközelebb leváltom Malayt, megismerkedek azzal is. :D

Gond nélkül letudtuk Felixstowe-t, Rotterdam is megvolt, szerviz az elfüstölt mélységmérőhöz, meg a watch alarmhoz, ami két hete kissé eseménydússá tette az indulásunkat. Na, a mélységmérő érdekes lett, mert olyan öreg darab, hogy nincs hozzá alkatrész, a szerelők négy másikból próbáltak összerakni egyet, nem sok sikerrel. Mérni mér, de sajnos nem rögzíti az adatokat, pedig az előírás. Így kénytelenek leszünk kapni egy újat, amit duzzogva el is fogunk fogadni. A watch alarmról meg kiderült, hogy bizony NEM lehet rákötni a robotra, mivel az annyira régi modell. Hát nem megmondtam? Eleve mekkora marhaság bármit is rákötni? Úgyhogy a szerkentyű s.k. kibelezése szakorvosilag jóvá lett hagyva.

Hazament Zsolti, legnagyobb sajnálatomra, mert Ő kifejezetten az a csóka, akivel jó együtt hajózni, a gépet is érti nagyon, minden parancsnok ilyen gépészt szeretne. A kihajózása körül lett egy kis kapkodás, mert az OPDR kora reggel helyett éjfélre hozta az indulást. Rögtön szóltam a személyzetisnek, meg annak az ügynökségnek, akik a dolgokat intézik Rotterdamban, hogy legyen neki egy szoba a hotelben. Erre lett nagy kapkodás, mert akkor inkább menjen haza az esti Malév géppel, én készíthettem az új fizetési lapot, neki meg lett 2,5 órája átadni a hajót az új gépésznek. Az kajával is volt egy kis csuklás, négy óra körül elkezdtem aggódni, hogy hol van a teherautó, mert sok már nem volta hajón. Elkezdtem telefonálni, kiderült, elnézték a szállítónál a naptárt, másnapra voltunk kiírva náluk. Még jó, hogy péntek óta kétszer is megadtam nekik az érkezést / indulást, és ott eleve éjfelet, hogy minél korábban megkapjuk a kaját.

Kaptam ismét egy utast- kadétot, ismét egy lányt, nekem ez a keresztem úgy fest, bár Malay azt mondta, hogy most nála is van kettő, igaz azok csak ilyen európai körútra szállnak be hozzájuk, az irodába frissen felvett tanoncok, lássanak hajót. Az én tanoncomat viszont elvileg azért küldték, hogy jól piszkolja, meg festékezze össze magát, tanulja a hajósmesterséget. Na, nem ugráltam örömömben, megint nem leszek egyedül a szintemen, de hát ez van, ezt kell szeretni.

Na, a kislány, aki egyébként a Katharine névre hallgat, kisebb izgalmak között érkezett meg. Ugyanis azt nem mondták meg nekem, hogy a kedves papa és mama hozza majd autóval, hogy lássák hová kerül féltett leányuk. Éppen a járónál ácsingóztam, mert Zsolti akkor ment el, amikor megjöttek. Először azt hittem a német rendszám láttán, hogy valaki a cégtől, de láttam, hogy a betűk a rendszámon nem stimmelnek, mondjuk ettől nem nyugodtam meg, de mivel a hátunk mögött egy német önjáró rakodott, gondoltam oda mennek, csak hülye helyen álltak meg. Na meg ugye nem vártam én öltönyös fazont, elegáns nőt, meg kislányt sem, az autóból egy komplett család kászálódott ki. Mivel a hídon a két szerelő kártékonykodott a mélységmérő, meg a watch alarm körül, a kaja ügyében is meg kellett nyomnom a vészjelzőt, poroltam felfele. Ott a két szerelő derékig benne a kontroll pultban, lezöttyenek a számítógép elé, hogy előkeressem a telefonszámot, amit hívnom kell a kaja miatt. Hallom, hogy nyílik az ajtó és valakik bejönnek és németül köszönnek; látni ugye nem láttam őket mivel a gép a sarkban van, de az egyik szerelő németül visszaköszön és elkezdenek beszélgetni. Az a szó még megütötte a fülemet, hogy Kapitän, de már tárcsáztam shippi számát, úgyhogy azt most felejtsék el, hogy én bárkinek is megfordulok, kaja kell, ma este. Na, a két perces telefonos vitát letudtam, ami arról szólt, hogy ma semmi szín alatt nem lesz kaja, és azzal zártam le, hogy én kaja nélkül el nem indulok, mert még Tangerig sem tartana ki, ott meg nem veszek, és a késésért, okozott károkért a shippit terheli a felelősség, úgyhogy legyen kaja. Még elolvastam két e-mailt gyorsan, amikor megszólal a hátam mögött egy hang: Herr Kapitän. Megfordulok a székemen, hát az öltönyös fazon áll ott, meg a felesége egy idősebb, meg egy olyan 10 év körüli lánnyal. Az egész család úgy volt öltözve, mintha templomba, vagy esküvőre mennének. Gyorsan végignéztem magamon, hogy most éppen rövid naciba vagyok- e, de még mindig királyi díszben feszítettem, fehér ing, hosszú nadrág, arany csíkok könyékig, úgyhogy a dolgot kis jóindulattal ki lehetett hozni döntetlenre.

Na, mondom, ha ezeket a cégtől most ette ide a fene, akkor a legrosszabbkor jöttek, meg szólhattak volna előre, mert a híd is kissé kuplerájos volt, meg a szakács sem készült extra kajával. Felálltam, hogy köszöntsem őket és ekkor megszólalt az asszonyka – aki német mércével mérve egész csinoska volt, úgy 38 körüli –, hogy: „Grosse Gott, er ist ein Kind”. Na az én németem nincs göthei magasságokban, de ezt azért értem: Jesszumpepi, ez egy kölyök. A hölgy kedves mamája, az a kölyök, ez az új kapcsolat nem kezdődik jól. Reakcióm az arcomra is kiülhetett, mert a hátuk mögött álló szerelő, Arthur, akit évek óta ismerek és tudja, hogy valamit pötyögök németül, elég szélesen vigyorgott. Kérdezem, mit szeretnének, ki fia borja a kis család, mihez tartás végett németül, tudja a hölgy, hogy értettem, amit mondott. Az apuka mondja, hogy hát a nagyobbik lány lenne az én diákom, elhozták, meghozták, elkísérték. Erre néztem egy nagyot, elkísérik? Van egy üres kabinunk, itt bizony nem férnek el mindannyian. Megnyugtattak, nem, csak a hajóig kísérték el a lányt, meg megnézték együtt Rotterdamot, és hát látni szerették volna, hova, milyen emberek közé kerül a gyerek,meg az apuka szeretett volna beszélni a Herr Kapitännel. Nézem a lányt – fenét lány, 19 éves, majdnem annyi mint a sajátom –, aki ilyen kosztümféle cuccban egy kész nőnek hatott, műkörmök, tűsarkú cipő, smink, ékszerek; na mondom ez ide mondjuk nem lesz teljesen jó, de majd faragunk rajta.

Hát mondom, akkor tessék, mert a Herr Kapitän itten az kérem, én lennék. Jó, jó, mondja az ember, de nem itt, ha lehetne, akkor csak én halljam. Akkor vonuljunk le a kabinomba, legalább megmutatom, hol lakik majd a lány. Gondoltam majd ott a család el lesz a rendezkedéssel, de nem, anyu apu nyomult be utánam a kabinba, ami szerencsére ki volt takarítva, meg minden, háló ajtó becsukva. Na jó, csüccs, és akkor halljuk a mondandót. Hát kérem, használati utasítást kaptam a lányhoz, amit végig tudtam úgy hallgatni, hogy nem röhögtem el magam; hozzátenném, én megértem az atyai aggodalmat, én is így éreznék, csak én a lányomat nem engedném így oda egy hajóra. Mondjuk van annyi esze, hogy ne akarjon menni. Szóval meg lettem kérve, hogy a lánynak ne adjak tömény italt, meg cigit se – vazze, 19 évesés ez itten nem óvoda –, sört ihat, tartsam távol tőle a srácokat (aha, gardedám legyek), meg kaptam egy borítékot 1500€- val, hogy ha valahol ki akar menni a városba, adjak neki 200 pénzt, és ha valamit venni akar, akkor legyen miből fedezni a kiadást. Na a borítékot visszaadtam, tessék a lányra bízni a pénzt, a töményet megígérem, hogy nem adok (arra nézve nem tettem ígéretet, hogy más sem ad), de amúgy ez itt nem kisdedóvó, és azzal indítunk, hogy felnőttként kezeljük majd. Arra figyelünk, hogy össze ne törje magát, de a fiúkat meg tartsa ő távol magától, ez is része ennek a bulinak; na jó, majd azért szólok nekik, hogy ne legyenek romantikus hajlamaik, mondjuk az előző lánynál nem voltak, tehát ilyen szempontból gond nem lesz. Amikor ezt mondtam, akkor érkezett meg a deck hand színe virága, vállukon a lány csomagjaival, három bőrönddel. Mondta később Oleg, hogy öten akarták a három bőröndöt felvinni a kabinba; akkor azért itt még majd vigyázni kell, már most erőteljes az érdeklődés. Ebből mi lesz?

Térjen ki a világítótorony! - Costa Concordia

Minárik Laci megosztotta a Fészbukon az Index cikkét. Amikor elolvastam, csak néztem kifelé az okos kis fejemből, és azon gondolkodtam, hogy kérem szépen, most ki itten a hülye? Mert amit leírtak, az annyira ésszerű, mint a "térjen ki a világítótorony!".

A Costa Crociere felborult hajója

Az első tippem az volt, hogy mindenki...
A második, hogy az Index újságírója, aki nem tud elégé angolul, de ez nem lehet...
A harmadik: az Index újságírója, aki lusta utána nézni a nem ismert szavaknak, a számára nem értelmezhető kifejezéseknek, ami nagyon valószínű, hiszen bulvár, és ott bármi leírható, ami jól hangzik.
Erről a cikkről van szó. De ha elolvasod, akkor itt bizony te, kedves laikus nem veszed észre a csacsiságot. És nyilván az Index laikus újságírója se.
Ami észveszejtő, ez a mondata: "Fontos újítás az eddigi szabályzathoz képest, hogy ezentúl a hajó tiszti karának több tagja is kiadhat utasításokat olyan fontos és speciális manővereknél, mint a kikötés."
Hogyan kell ezt elképzelni? Nyilván aki leírta nem gondolt bele, mert halvány, ibolyaszínű fingja nincs arról, hogy mi az a kikötési manőver, és valójában hogyan csinálják!

Hogy milyen értelmes ez, álljon itt az egyik fészbukos csoportban egy bejegyzés, amit Garay Béla tengerészkapitány írt, aki most éppen hajón van:

"Nnnnnnna. megpróbáltam lemodellezni a Costa cég legújabb agyszüleményét. Megalakítottam a tanácsot, és megszavaztattam a tiszteket, meg a KAB-t, hogy legyen- e manőver. Majd előreküldtem a Funny Guy-t azzal, hogy ha szerinte nem jó a 2+1, akkor nyugodtan adjon ki kötelet úgy, és oda, ahová jónak látja. Továbbá a Janusz gépésznek mondtam, ha nem ért egyet a stop engine-vel, csak járassa teljes előrében, majd megoldjuk.

Nem működik. Már ott megakadt a dolog, amikor mindezt előadtam, mert azt hitték, részeg vagyok. Mivel ez sajnálatos módon nem állt fent, elgondolkoztak azon, hogy orvost kellene hívni hozzám, mert megártott a négy stráf."

Ez persze humor, mert ilyet meg se próbál egy normális parancsnok.

És azt hiszem, hogy egy hajózási cég se hozna ilyen rendelkezést.

Akkor most olvasd el az eredeti cikket itt, és nézzük az ominózus kifejezést. Nyilván arról van szó, hogy lusta volt utána nézni, és a pulling into the port kifejezést nem igazán tudván értelmezni, kikötési manővernek fordította a cikk szerzője. Ugye az igazság az, hogy a kikötőbe való bevontatása egy barom nagy személyhajónak valóban a kikötési manőver része, de ez a kisebb halmaz. És a részre nem lehet az egész nevét ráhúzni. Igazából én azt sem tudom elképzelni, hogy mennyire lehet önállóságot adni a vontatásban részt vevő beosztottaknak, mert nem vezényeltem kikötést vontató segítségével. Azt azonban tudom, hogy a kikötésben résztvevő tisztek nem látják át a helyzetet, így nem is szabad jogot adni az önálló döntésre. Ám akinek számít a véleménye vontatás ügyben, az mind elképed ezen a rendelkezésen (illetve azon, ahogyan a bulvársajtó közreadta).

Ha ezt valóban elrendeli a Costa Crociere, és ami nonszensz, meg is valósítják, akkor igazán veszélyben lesznek az utasok, ahelyett, hogy növelné a cég a biztonságot.

Hozott a társaság más biztonsági intézkedést is: a parancsnok nője nem lehet a hídon manőver közben. Ezt én a magam nevében nevetségesnek tartom, és tipikusan a szocializmusra jellemző eszetlen, védd a segged elvtárs típusú rendelkezésnek. Ez csak és kizárólag látszatintézkedés, nehogy bedőljön bárki is annak, hogy a Costa cég ezzel a biztonságot növeli. Ez a tipikus "íróasztalrendelkezés", amit egy túlbuzgó, de hozzá nem értő bürokrata hozhatott.

Én valójában abban bízom, hogy ez a rendelkezés egyáltalán nem azt takarja, amit nekünk három szóban hírül adtak, hanem egészen más az igazi tartalma.

Egy valamit azért nem tudok megemészteni: a hajózásban a parancsnok az egyszemélyi felelős. ha döntéshozatali jogot adnának másnak is, akkor ki viseli a felelősséget?

A Farbi, avagy volt egyszer egy MAHART... 7. rész

Elöljáróban egy anekdota:

A diploma után 1981. augusztus elején hajóztam be a Tatára, kezdő harmadik tisztként. Nem sokkal később végeztek egy rádiós-gazdasági tiszti tanfolyam hallgatói is. A Tatára behajózott az egyikük. Povi Gyurival sokat beszélgettünk. Egyszer kifejtette nekem a "tutit":

- Pistám, az elképzelhető, hogy a matrózok munkája egyszer felesleges lesz, mert a technika olyan fejlődést hoz, de hogy rádiósra mindig szükség lesz, az biztos!

És a sors fintora, hogy 1999. február 1-én megszűnt a rádiózás (morze) a tengeren, szélnek eresztették a rádiósokat.

Gyurival együtt végzett Farbi, azaz Farbinger Tamás.

Érdemes megnézni az öt perces videót, mert Farbi csinált valami különlegest: épített egy világítótornyot a telkén, ahol évente egyszer sok tengerész összegyűlik a Világítótorony partira. És összegyűjtött sok mindent, kis házi múzeumot is berendezett.

Béla kaftán levelei 2. rész - avagy javítsunk főgépet!

Ott hagytam el a történet folyamát, hogy bár időben voltunk Sevillán, mivel vissza kellett mennünk Tanger Medbe, lett egy nap késésünk. Sajnos kehes géppel esélyünk sem volt behozni a lemaradást, bár volt egy kis szerencsénk is. Elvileg La Corunára vasárnap este kellett volna érkeznünk, de ott vasárnap fieszta volt, így a bérlő mondta, hogy érkezzünk meg hétfőn reggel 7-ig, mert reggel nyolcra rendel melósokat. Ez jól jött, mivel a portugál partoknál szép kis szembe szél fújt, a kehes gépből is vissza kellett venni, mert ütött a hajó a hullámokon. Így hétfőn reggel 5-re értünk La Corunába és elkezdtük szövögetni a terveket, illetve Zsolti, hogy Felixstowe-ban bizony szétborítja megint a gépet, kicseréli azt a hengerfejt, ami vacakol és ami miatt nem tudunk menni. Ezt azért nem tudtuk eddig megtenni, mert a meló kb. 12 óra és úgy kellene megoldanunk, hogy emiatt ne késsen a hajó, mert az veszteség a tulajnak. Sajnos sehol nem volt ennyi állásidőnk, Rotterdamban lenne, de ott jön üzemanyag, meg pénteken megtudtuk, hogy a turbót is jönnek javítani (annak is itt volt az ideje), és a regiszter is jön éves szemle miatt. 
.

A képen a kissé megvisel Zsolti kápó. :) Osztom neki az észt.

Így reggel küldtem a levelet a tulajnak, hogy mit fogunk csinálni, a bérlőt is értesítem délután, jobb, ha felveszi a kapcsolatot velük, mert Rotterdamban lenne ugyan elég idő a szerelésre, de nem a turbóval, meg a szemlével együtt. Viszont ha a turbót kitisztítják, akkor a hengerfejet is meg kell csinálni, sőt előtte, mert különben nincs értelme az egésznek.
A tulaj rábólintott, szólt a bérlőnek – úgy fest nem engedélyt kell kérnem, hanem mondanom, hogy mit fogok csinálni-, csak annyit kért, hogy az off-hire (bérleten kívüli idő)költségén kívül ne legyen semmi extra. Üzenet ment Felixstowe-ba az ügynöknek, kérvén úgy rendezze a rakpartot, hogy nekünk kell 13 óra javításra. A válasz meg is jött, rendben, rakpart tisztázva, 13 immobilizációra engedély megadva. Zsoltiék előkészíthetik az új hengerfejet, érkezés után lehet majd nekiesni.
Na ebből nem lett semmi, mert éppen felvettem a pilotot, amikor hívott az ügynök, hogy hát mégsem lesz rakpart, rakodás végén azonnal mennünk kell. Legfeljebb átállhatunk egy másik rakpartra, de ugye gép nélkül vontatót kell használni, meg a pilot, meg a többi, mindez egy szép, kerek 6.000 fontos plusz költséget jelentene a tulajnak. Ezt ugye kerülni kellett, hát szegény Zsoltinak nem maradt más, mint Rotterdam. Viszont megmondtam mindenkinek előre, hogy legalább 17 órával számoljanak, mert bunker és szemle mellett ki tudja mikor tudnak nekilátni és mikorra lesznek kész
Berzenkedtem Nathalie, a „lányom” ellen, mert 13 lettünk, meg nő a hajón rossz ómen, de az eltelt 15 nap alatt kellemesen csalódtam. A kislány tényleg úgy gondolta, hogy megpróbálja megérteni, miről szól ez az egész, megfogta a munka nehezebbik végét, zokszó nélkül verte a rozsdát, stb. Hagytuk, hogy összefestékezze magát, meg jó piszkos legyen, komolyan mondom, élvezte. Volt egy igen fura szokása, mindent felírt. Ha épp volt nála papír, akkor arra, ha nem, akkor a kezére. Megkérdeztem ezt ugyan miért csinálja, hát kiderült, hogy hobbiból történeteket ír, meg színházi forgatókönyveket. Aranyos hobbi, de azért remélem, hogy nem látom viszont magunkat egy színdarabban. Belerázódott ebbe az egészbe és ha nem kezdődne neki az oskola, még maradt volna még. A srácok is megszokták, igaz előre be kellett ígérnem nekik, hogy aki nőként mer rá tekinteni, azt kasztrálom. De a kislány beült közén filmet nézni, elfogadta a sört és jót nevetett a vaskos vicceken. Sőt, egyszer még be is szólt nekem, hogy „kuss legyen”, amikor nem akartam hagyni Zsoltit, hogy egy velem kapcsolatos történetet elmeséljen. Csak az esett rosszul, hogy amikor elment a hajóról, velem csak lejattolt, a Zsoltit meg megölelte, sőt puszit is adott. Hiába, ahogy öregszem, a sármom kifakul. Bár, Zsolti sem az a kimondott Brad Pritt, meg már 45 éves, úgyhogy nem értem. :D
Na, túléltük az éves szemlét, szerencsésen. A hajó kész volt rá, természetesen, de azért pár hiányosságot találtak. No, nem sokat, meg nem komolyakat és mindegyikről tudtunk, sőt pont a szemle ideje alatt néhányat éppen kijavítottak. Azért a papírra szépen rákerült és emiatt még vissza kell, hogy jöjjenek, no meg mivel a gépet éppen szerelték, sajnos ott nem tudták végigcsinálni a szemlét. Hát, emiatt is vissza fognak jönni egy hónapon belül, de akkor már csak azokat a dolgokat ellenőrzik majd, amiket most nem tudtak, illetve azt, hogy a hiányosságokat kijavítottuk.
Zsolti is boldoggá tette a tulajt, mert a turbó ki- és beszerelése ellenére 20 perccel a rakodás vége után volt gép, így nem volt off- hire. Az éves rádiós szemle alkalmával kaptunk egy új berendezést is, az úgynevezett Watch Alarm Systemet. Ilyen volt eddig is, de nem volt rákötve a fekete dobozra, lévén 17 éves modell, meg nem volt pótlólagos hangszórója a kabinomba és a lakótérbe sem. Amikor a szerelő szerelte befele, látom, hogy köti rá a robotkormány kapcsolójára. Mondom ezt így hogy? A józan ész azt diktálja, hogy a robotra nem kéne semmi kiegészítőt rákötni, nem jó az. A szerelő megnyugtatott, hogy ez így teljesen jól van, elfogadott, mert a rendszer lényege, hogy a rendszert automata módban üzemeltessük, amikor valaki felkapcsolja a robotot, akkor automatikusan bekapcsol. Azért nekem kissé viszketnem kellett az ötlettől és igazam is lett. Indulás után ugyanis, amikor a pilot kérésére fel akartam kapcsolni a robotot, akkor az szépen tolt egy teljesen balra kormányt, majdnem legázoltunk egy tanker bárkát, meg egy másikat. Kézi kormányzással jöttem ki Rotterdamból, közben hívtam a szerelőt – hajnali négykor-, hogy mégis mi a fene van, azért kézzel végigkormányozni az utat La Corunáig nem lenne egy truváj dolog.
A jósrác mondott ezt- azt, mit próbáljunk ki, meg azt is, hogy ha semmi nem működik, akkor belezzem ki a mikrokapcsolót, ami a robot felkapcsolására elindítja a rendszert. Mondanom sem kell, hogy miután a pilot elment, nem próbálgattam én semmit, hanem rögtön kibeleztem a kapcsolót. Így a robot normálisan működött, a watch alarm meg megy manuális módban, csak a kikötőben kell lekapcsolni. Egyébként a rendszer lényege az, hogy ébren tartsa az őrséges tisztet egy erős hangjelzéssel, amit az előre beállított időintervallum után ad le. Illetve, ha a tiszt nem reagál rá, megnyomva egy gombot, akkor szívrohamot okozó hangerővel nekiáll visítani a kabinomban. Ha én sem robogok fel a hídra erre a jelre, akkor nekiáll ordítani egy harmadik helyen is, arra már a teljes személyzet felkel, és valaki csak körülnéz majd, hogy mégis mi van.
La Coruna után este nézünk egy filmet Zsoltival a kabinjában és üdítőzünk, amikor csörög a telefon, mondja Oleg, hogy jön velünk szembe az MSC Fabiola. Beszállásom óta ki volt rakva a cetli az AIS-ra, hogy még az iccaka kellős közepén is szóljanak, ha meglátják. A PD zászlós hajója, magyar a parancsnok, Zsolti osztálytársa, a Malay Tigris. Van tisztességes neve, de nem írom le, közülünk mindenki csak így ismeri; van neki egy blogja, keressetek rá a neten. Robogtunk felfele Zsoltival, hívom a hajót rádión, mondom a parancsnokkal beszélnék, ha ráér. Malay még behajózásom előtt mondta, hogy kiadja utasításba, figyeljenek minket, de azért a tisztje lekáderezet, név, születési, hely, lábméret, mielőtt felhívta volna a parancsnokát. De Malay jött és jó két órát dumáltunk, közben a két új rádiónk is túlmelegedett, de azért jó volt beszélni vele. Pár nap múlva megy haza Haburgból, alaposan megcsúszott a váltása, már otthon kellene lennie.
Na, a gép remekül meg lett csinálva, az idő is velünk volt, így a lutrira megadott érkezést nem hogy tartani tudtuk La Corunaig, de még korábban is estünk be, jó esélyt adva ezzel magunknak, hogy a déli dagállyal fel tudunk menni Sevillába és lesz egy esténk kikötve. Így is lett szépen megérkeztünk, este hatra kikötöttünk, csak a mélységmérő égett ki a folyón felfele menet, 17 évet szolgát, füstölögjön békében. Illetve csessze meg, ez a cucc nagyon kell a folyón, mert lefele jövet bizony rezgett a léc, hogy van-e elég víz alattunk, volt, de hogy mennyi, azt fedje a tudatlanság jótékony homálya.
Na Sevillán szépen kimentünk a partra. Én internetezni szerettem volna, de a Zsolti rávett, hogy menjek el vele vásárolni. Megy haza Rotterdamból, a fiának, meg a sógorának akart venni valamit. Én az ilyesmiről leszoktam, mert itt is ugyanazokat a dolgokat lehet megvenni, mint otthon, csak drágábban. Azért megígérte, hogy a vásárlás után mehetünk internetezni. Szóval vettünk a fiának egy rollert, meg autókat, a sógora meg kapott csalikat, tengerre valókat, mert nagy pecás. Majd a cápák szépen harapnak rá a Dunán. Még internetezni is eljutottam, de sajnos zárás előtt értünk oda, így csak beköszönni volt időm egy- két helyre, az olvasatlan 180 levelem közül is csak néhányat futottam át. Közben Zsolti leült a szomszédos italmérésben, ami, mint kiderült, a helyi diákság kedvelt helye, mivel minden 1€. A sör, a tinto verano is. Ez egy igen érdekes ital, vörösbort rontanak el valami szénsavas limonádéval és úgy csapolják, mint a sört. Na, mire előkerültem, addigra Zsolti túl volt kettő ilyenen, korsó méretben és szemlélődött, lábánál a rollerrel. Odamentem ahol támasztott egy ilyen asztalt, mondja, igyak ilyen vörösboros löttyöt én is. Mondom jó, elment rendelni és a sorból visszakiabált, hogy valamit nem akarok- e enni. Utána látom, hogy két kiscsajjal beszélget. Tudtam, hogy tanul spanyolul, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire megy neki. Sőt annyira, hogy a két kiscsajjal jött vissza az asztalhoz. Lehet, hogy van valami abban a 45 éves kinézetében? :Na kiderült, hogy nem a Zsolt perfekt spanyol, hanem a két lány magyar cserediák és nem hitték el Zsoltinak, hogy mi meg magyar tengerészek vagyunk. Mivel ugye Sevilla jó 70 km-re van a tengertől. Szóval odajöttek hozzám és megkérdezték, hogy igaz- e, amit Zsolti mond. Ha tréfásabb kedvemben vagyok, akkor letagadom, de így elismertem a tényt, hogy bizony azok vagyunk. Jött a következő kérdés, hogy én mi vagyok a hajón? Mondom, én lennék Isten után az első, a parancsnok. Na, erre elkezdtek vihogni, hogy ilyen fiatalon parancsnok. Tessék? Fiatalon? Nem mondom, meg voltam borotválkozva, fésülködve, meg nem is úszott fényárban a helyiség, a lányok is ittak már szemmel láthatólag, no de akkor most mi van? Kihúztam magam (hogy a pocakom ne látszódjon), hogy azért még kinézek valahogy. Viszont a két lány vihogása, meg Zsolti marhulása kb. 3 percig tudott lekötni, kifejezetten terhemre volt, fáradt voltam, rosszkedvű. A lányok le is vették, hogy nem vagyok az est fénypontja és ott is hagytak minket, ekkor kezdődött Zsolti részéről a litánia hogy miként lehetek én ilyen búval******, elrontom a jó kis dolgot. Lehet, de azt nem mondtam neki, hogy ne hetyegjen a lányokkal, csak én nem voltam a társalgásra ráhangolva.
Na, kis idő elteltével Zsoltira rájött a mehetnék, kitalálta, hogy menjünk diszkóba. Bólintottam, menjünk, bár azzal a csomaggal, ami nála van, sehová nem fognak minket beengedni. Meg ahogy öltözve vagyunk, az is cinkes. Én póló, rövidnaci, ő sem szmokingban volt, szóval nagy kockázatot nem vállaltam dologgal. Így is lett, az első helyre az öltözékünk miatt nem engedtek be, a második helyre meg a nagy doboz miatt, amit Zsolti cipelt. Ezen ő annyira felhúzta magát, hogy muszáj volt beülnünk valahová vacsorázni. Javasoltam, hogy utána menjünk el a megszokott ír kocsmámba. Hátsó szándékkal, mert ott van wifi, gondoltam megpróbálok a telefonomról netezni. Odáig azonban nem jutottunk el, mert Zsoltink meglátott a folyóparton egy koktélbárt és oda neki be kellett mennie. Nem mondom, korrekt hely volt, volt zene is és Zsolti csomagja sem volt gond, így táncolhatott is, míg én őriztem a fia rollerját. Hajnali kettő körül már nagyon mentem volna vissza a hajóra, de sajnos a kedves mestert csak három óra körül tudtam rábeszélni a távozásra, amikor közöltem vele, hogy az utolsó, általa rendelt kört kártyával fizettem ki és annyi kp van még nálam, ami a taxira kell. Még megpróbált lázadni a taxiban, hogy a sofőr vigyen minket valami night klubba, sajnos lázadása sikerrel járt és valami ilyesmi helyen kötöttünk ki. Zsolti tárgyalt a bulgár bedobó emberrel, hogy mit lehet odabent csinálni, mi az árfekvés meg a többi. Addig én félálomban bóbiskoltam a háttérben, arra riadtam meg, hogy Zsolti közölte, bemegy körülnézni, na mondom, akkor én elszívok egy cigit, de a dobozt sem voltidőm előhalászni, Zsolti már jött is vissza, mondván menjünk. Szemmel láthatólag nem volt elájulva attól, amit bent látott. A taxi még ott volt a bejáratnál, tuti, hogy a sofőr tudta, mi van odabent, gondolta megvár minket. Így fél négyre a hajón voltunk még aludni, is sikerült egy kicsit, mielőtt fel kellett kelnem, hogy a reggeli jelentéseket világgá küldjem.
Nem mondom, hogy friss és üde voltam, sok alvás nem jutott, hála cimborámnak, na de lehettem volna erélyesebb is az éjjel. Elküldtem az elküldendőket és éppen a kávémat kavargattam a hídszárnyon könyökölve, amikor egy autó fékezett a hajó mellett. Mivel vártam az ügynököt, nem lepődtem meg, de két hete mintha másmilyen autója lett volna. A kávét félrenyeltem, amikor megláttam, hogy az autóból egy GL szemléző kászálódik ki. Regiszter? Itt? Nekünk? Miért? Elolvastam minden üzenetet tegnap, azokban szó nem volt a fickóról.

Lerobogtam, hogy fogadjam és megtudjam, hogy mi is történik. Az úriember átadta a megbízólevelét és valóban, görög volt a falóban: számunkra rendelte meg a tulaj a főgép elmaradt szemléjének pótlását. Ezzel tulajdonképpen nincs baj, csak kettő: ilyesmiről illik előre értesíteni a parancsnokot, hogy a hajó készen álljon a szemlére. A másik probléma az elsőből jött: Zsolti frissen, üdén, reggel hétkor már a turbó levegőhűtőjének szivárgó vízcsövét hegesztette, meg az egyik porlasztócsúcson mókolt. Mondanom sem kell, mennyire örült, amikor lelkendezve lementem hozzá, hogy itt van a regiszter, a főgép miatt. Mivel a gép egy jó óra múlva lett kész a szemlére, addig javasoltam a regiszternek, hogy ami hiányosság volt Rotterdamban és ki lett javítva, azt legyen szíves törölni a jelentésből. Igaz ugyan, hogy csak a gép miatt jött, de ha már itt volt, kihasználtuk. Mivel a gép szemléje remekül sikerült, így az éves szemle jelentésén mára csak két dolog maradt és ezeket is javítani fogják most Rotterdamban. Amikor késő délután, hulla fáradtan elküldtem a cégnek a jelentés nem kicsit voltam megelégedve. Kaptunk is egy „jól van”-t tőlük, mivel nem gondolták, hogy az elmúlt hét alatt mi a kifogások nagy részét annuláltuk.

Utolsó pillanatban? (Szavak a hullámok hátán)

Nemrégiben kaptam egy hozzászólást az alábbi blogbejegyzésemhez. Illetve nem is hozzászólást, hanem a bejegyzés kapcsán egy ímél jött.
A következő:

"Pár napja bukkantam rá a blogon lévő cikkre, amiben az MSC Fabiola és Minárik Lászlóról esett szó.  Ha nem bánja, akkor egy pár kérdést feltennénk neki!

1. Honnan jött az ötlet, hogy tengerész lesz belőle?

2. Picit részetesebben jellemezné a pályafutását!

3. Milyen viszonyok jellemzték az akkori magyar folyami hajózást?  És manapság?

4. Milyenek a körülmények az MSC Fabiolán?  

5. Mit tudna ajánlani a mai tengerész pályakezdőknek?  

Irnék egy pár sort magamról, ill. miért is vagyok kiváncsi eme részletekre.  Jelenleg elsőéves diákként tanulok Finnországban, angolnyelvű tengerésztiszti képzésen.  

Manapság mindhol ott vagyunk mi magyarok, de megfogalmazódott bennem a kérdés: vajon a tengeren is ott vannak?  Ezek szerint igen!"

Ami ezzel kapcsolatban fontos az, hogy ez a fiatalember lesz a magyar tengerészek, mai szemmel nézve, legifjabb nemzedéke. Megmutatta a nyilvános fotóalbumát, ahol egy komphajón töltött gyakorlat képei vannak. Megnéztem.

És a képaláírásokat látva hirtelen ráeszméltem: ő az, aki már nem fogja beszélni a magyar tengerészek nyelvét! Ugyanúgy fog csodálkozni, ha kátyerről lesz szó egy társaságban, vagy kremplinről mesélnek, meg nagy dumapartikról, ahol sárga trikót lehetett nyerni, de nem fogja tudni, hogy a hajón ki a sior, ki a kápó, sőt a stopa és kormányosmatróz között se tud különbséget tenni.
Az utolsó mondata azt mutatja, hogy (önhibáján kívül) arról sem volt dunsztja szegény srácnak, hogy nemrég még volt egy flottánk, és még vagyunk jó páran, akik magyar lobogó alatt hajóztunk!
Azért becsületére legyen mondva, hogy átjavította a magyar képaláírásokat az általam megadott szavakra!
Ha érdekel a fotóalbum, ide klikkelve megtalálod.

Azt hiszem, az utolsó pillanatban gyűjtöttük össze a nyelvünk szavait. És ha nem is lesz második kiadása könyvnek (bár sose mondjuk azt, hogy soha...) azért a gyűjtést folytatom, és terveim szerint a Fészbukon közzé fogom tenni folyamatosan!

Béla kaftán levelei - 1. rész

Van nekem egy barátom, capt. Garay Béla, aktív tengerész - aki nem átall Pista bácsinak szólítani - írásait is közreadom. Nagyon jó pillanatban kezdte az írást, hiszen attól a pillanattól, amikor parancsnok lett. Íme:

2011.08.17.

Nos, hát eljött ez a nap is, illetve éjszaka, amikor elődömmel felvonultunk a hídra és ott ünnepélyesen bejegyeztetett, hogy 00:00-tól átvettem a rémuralmat.

Amikor levizsgáztam, a vizsgabiztosok a gratuláció után hozzátették, hogy bizony uraim, mostantól parancsnokok, a könnyű életnek vége. Jót vigyorogtam, mert első tisztként sem hawaii berendezkedésű hajón voltam, annyira nehéz nem lehet. Pedig de.

Kezdődött azzal, hogy a még elődöm által megrendelt bonded store (belső fogyasztásra szánt vámmentes cucc) hiányosan érkezett, mondjuk bánta a fene, meglátva, hogy a shipi az egy hónappal korábbi 7€ helyett most 11€ - ért hozta a lónyálat, és ennyi lenne a Fanta és Sprite ára. Mondjuk ki sem tudtam volna fizetni, mivel elődöm, Adrian – aki egyébként egy roppant alapos és gondos kaftán – elfelejtett pénzt kérni Rotterdamra. Szóval bánta a fene a dolgot, mondjuk a srácok morogtak, mert a kólát nem kedvelik, bár szerény vélemény szerint a Fanta sem jobb.

Mert itt van például a Zsolti kápó – elég rossz egy példa, megint összerakott vele a sors -, aki a nagy melegre való tekintettel, ha lehet, akkor inkább egy pohár laza fröccsel frissül. Szegény küzd rendesen a géppel, úgyhogy csak ritkán lehet neki inni, úgy óránként. Mondjuk az pozitívum, hogy Ralf (céges elek, mindenhez ért, csak a villanyhoz nem) nincs itt, sőt, idén már nem is jön, mert már járt errefelé. Szétborított ezt-, azt, szétkötözött ezt-, azt, majd távozott, mint aki jól végezte dolgát.

Van helyette viszont bulgár 2. géptiszt, mert az úgy jó és újabban papír szerint kell. Az új papír szerint 11 emberre nem kell, hogy szakács főzzön, mert a martalóc el van kenyéren és vízen-hónapokon keresztül, ugye. Na, Rumen, a teljesen új gépész. Aki bulgár és annyira új, hogy eddig még csak bulgár személyzet között hajózott, nagy néha oroszokkal, úgyhogy itt teljesen meg volt lepődve, hogy magyarok is vannak, sőt, filippínók is. Szóval Rumen egy szimpatikus ember, kettőt nem szól egész nap. Én azt hittem azért, mert pár hónapja halt meg a fia és emiatt hallgatag, de sajnos az eltelt két hét során rájöttem: azért nem beszél, mert nem tud angolul. Az angolon kívül még egy dologhoz nem ért sajnos: a gépekhez. Merthogy eddig kettős beosztásban volt, elektrikus / gépész és ott főleg a villanyász szaktudására volt szükség.

De vissza a géphez: azt már láttam az eltelt kettő hétben, hogy unatkozni nem fogok, mivel a főgéppel nem pici bajok vannak. Négyütemű dízel, amit én Zsoltival kánonban tudok utálni, mert csak a baj van vele. Hengerenként ugye 4 szelep, vezérműtengely, miazmás, hát bizony erő is kevesebb benne, meg a javítása is macerásabb, mint egy kétüteműé.

Azt még nem tudjuk mi baja, mert sehol nincs idő szétborítani egy napra, de Zsolti az egyik henger szívószelepeire tippel, meg vélhetőleg a turbó is oda van, de minimum dzsuvás, mert az elmúlt 4 hétben a maximális terhelés 65%-ával tudunk menni, ami ugye nem jó.

A gépnek sem, de most már nekem sem, mert bizony erőteljes agytornára van szükségem minden reggel, hogy megmagyarázzam a bérlőnek, hogy mi miért is nem tudjuk az elvárt sebességet tartani. Mondjuk nem hülyék, tudniuk kell, hogy lassabbak vagyunk, mint korábban, ráadásul a többi hajójuk közül nem egy szépen söpör el mellettünk. Szóval reggeljeimet megnehezíti a 77 parancsnoki mese legújabb fejezetének megszülése a bérlő számára. Majd írok a felsőoktatás korifeusainak, hogy ejnye, hadoválni, homályozni nem csak az ügyvédeket, meg a banki irányultságú menedzsereket kellene megtanítani. Nekem is jól jönne most némi hanta- gyakorlat.

Nem szaladok ennyire előre, kezdjük ott, ahol én kezdtem, Rotterdamban. Sikeresen túlestem az első önálló manőveremen, senki nem fogta a kezem, más ám ez így. Gond nélkül elértük a pilothajót és a pilot kiszállt, amikor Zsolti felszól a hídra, hogy hát nem ártana megállni, mert neki sürgős szerelni valója támadt. Jókor, pont a Maas Centernél, ahol egymást érik a hajók, gondolom a forgalomirányító marhára fog örülni nekünk, ha elkezdünk ott sodródni. Meg különben is, a Zsoltinak mániája a szerelés, előző éjjel szerelt Felixstoweban, aznap meg szintén, reggeltől indulásig. Na de ha ez a heppje, akkor ez van.

Szóval megbeszéltem vele, hogy egy órát tartsa össze a gépet, elvánszorgunk a horgonyzóhelyig és ott szerelhet kedvére, mert én inkább nem sodródnék itten ha nem muszáj. Félerőn elvánszorogtunk a horgonyzóig és túleshettem életem első horgonydobásán, ami ráadásul egyből izgalmas lett, mert a végére elfogyott a gép, úgyhogy ha a horgony nem tart… de erre inkább nem gondolnék.

Az előző bekezdés óta eltelt egy bő hét, amely alatt rá kellett jönnöm, hogy bizony az a némi hanta gyakorlat, hát az nagyon hiányzik. Ugyanis a gép napról napra vacakabb, kellene valahol egy jó 12- 14 óra állás, de azt ugye nem lehet, nehogy kiessen akár két órára is a bérletből a hajó. Oldjuk meg úgy, hogy korábban odaérünk. De azt meg hogyan, ha a gép az elvárt menetidő betartásához sem elég?

Lett egy lányom is, egy alig 18 éves – illetve egy hónap múlva lesz annyi- német kis csaj, aki a tengerész élet rejtelmeivel akar megismerkedni. Kifejezetten felhívtak a tulajdonostól, mondván azért kerül ide, mert van otthon egy hasonló korú, tehát majd tudok vele bánni. Ja, megvonom tőle a zsebpénzét? Mert otthon ugye ez megy, na de vele mit kezdjek? Elfenekeljem?

Szerencsére (?) a Csatornában és Vizcayai-öbölben is rossz idő volt, lehetett mire fogni a lassúságot. Így nagyjából időben értünk La Corunaba és időben Tanger Medre is, ahol megkezdődött a "parancsnoknak szívnia kell..." című tapasztalatszerzés. Ez egy-két éve üzemben lévő terminál Marokkóban, félig a svájci Eurogate, félig a Maersk csoport a tulaj. De sajnos már Afrika, annak is az arabos része. Hiába érkeztem percre pontosan, hiába volt kettő napja előre lefoglalt rakpart, menetrend, elküldtek a helyiek horgonyt dobni. Nem örültem neki, mert a horgonyzóhelyen már állt négy másik hajó és a rádión hallottam, hogy két másik nagy is jön; ebből következtettem, hogy bezony itt se nem megyünk be gyorsan, se nem jövünk ki gyorsan. Ami azért nem jó, mert jó lenne elérni a déli dagályt Sevillára, mert akkor este ki lennénk kötve, lehetne menni a városba.

Na, elballagtunk a kijelölt pozícióba vasat dobni és már láttam, hogy megint igazam lesz, cucli következik. Ugyanis a már horgonyon lévő hajóknak 40 méteres vízben jelöltek helyet, nekem 67 méteres víz jutott. Ami azt jelenti, hogy a horgonyláncból 7-8 nódust ( 1 nódus = 27,5 méter) kellene a vízbe ereszteni. Ez még nem baj, csak nekünk lánconként van 9 nódus, szóval mi marad a hajón? Na meg Adriantól tudom, hogy a köves fenék miatt nem truváj itt horgonyozni, neki egy hónapja egyáltalán nem tartott a vas. Köztes megoldást választottam, vízbe rakunk 6-ot és piszkosul figyelünk, hogy tart- e a horgony, a gépet meg rövid indítási idővel mondjuk le; az azt jelenti, hogy normál esetben a gépnek 45 perc kell, hogy kész legyen, vész esetén 5 perc alatt megvan, csak hideg, nem jó neki, ha úgy terheljük.

Na, ledobtuk a vasat és erősen figyeltük, hogy tart- e. Nem tartott. Illetve az elején még igen, de 6-kor lelkendezve hívott Oleg, az első tiszt, hogy tök jó, a Zsoltit már kiverte az ágyból, mert szánt a horgony, jöjjek már, mert a mögöttünk álló hajón sikítoznak, hogy izé. Robogtam a hídra, addigra Oleg kirakatott még egy nódust a vízbe, hátha megfogja a hajót. Sajnos nem, úgyhogy Zsolti gyorsaságára szükség volt. Gép 3 percen belül, lehet előre veretni, meg húzni a horgonyt. Közben szólok a kikötőnek, hogy szántott a vas, felszedem, odébb megyek, megint ledobom. Bólogattak hevesen, a másik hajón is, hallottam, hogy sóhajtottak.

Na oddébb kolbászoltunk, kissé messzebb a többiektől, ahol kicsit sekélyebb a víz és akkor vas le megint. Hétkor meg is voltunk, kukkoltam fél órát, mondom hátha nem tart, de úgy festett most jó, hát lementem reggelizni. Éppen leültem az asztalhoz, amikor hív Oleg, hogy szólt a kikötó, húzzuk a horgonyt, meg a belünket a bejárathoz, mert bemegyünk. Telefon, Zsolti, gép, horgony hajrá. Komolyan, 16 perc alatt fent volt avas, mi meg úton a bejárat felé. Kb. 1 mérföldre lehettünk a pilot felvevő helytől, amikor szólnak rádión, hogy bocsi, de nem mi következünk, hanem valaki, aki most gyün Algecirasból, az köt ki. Leszek szíves visszamenni a helyemre és megint ledobni a horgonyt. Mondtam én mindent, csak szépet nem, de mit lehet csinálni, visszamegyünk, ledobjuk. Egy pillanatra átfutott az agyamon az ötlet, hogy inkább elmegyek sodródni Ceuta elé, még az is jobb, de elhessentettem, mert ha nem vagyok szem előtt, arab barátaink még elfelejtenek minket (ami amúgy nem lenne baj).

Na, akkor menjünk, dobjuk le a vasat megint, 10 nap alatt harmadszor, nem baj, gyakorolni kell ezt. Megvan, lement, tart, gép lemond, szem kopog, mert már 10 óra és a reggeli kimaradt, oda se neki, fogyni szeretnék, meg ebédig csak 2 óra van hátra. Addig semmi nem történt, csak én zörögtem a bérlőnél, ugyan mondjanak már valamit, mégis mikor lesz rakpart nekünk. Ott meglepődve hallották, hogy nemhogy nem végeztünk még, de horgonyon vagyunk.

Na, dél is lett, lementem ebédelni, mondom Alekszijnek, a második tisztnek, hogy figyeljen a vasra erősen, meg a rádióra és a telefonra is, ki tudja, hátha hívnak, hogy mi van. A leves közepén tartottam, amikor hív a srác, hogy szóltak, húzzuk a horgonyt, pilot egy óra múlva. Zsolti, gép, horgony fel. Beszólok rádión a kikötőnek, hogy akkor úton vagyunk, a válaszra meg majdnem összetörtem a brekegőt, mert ugye bocsi, megint tévedés volt, maradjak a seggemen. Na akkor forduljunk körbe, vissza a helyünkre, vas le megint. A srácok biztos azt gondolták, meghülyültem, vagy ilyesmi. Az ebédet meg megette a fene. A bérlőnek, meg a helyi ügynöknek azért küldtem egy e-mailt, mondván nem buli ám az, ami történik.

Na délután négyig nem történt semmi, közben a híd tetején verték a srácok a rozsdát, én meg 10 cm-re füleltem a rádiótól, hogy hívnak-e, amikor látom, hogy hirtelen elkezd a GPS-en a sebességmérő számokat mutatni, meg egy irányt is, amerre haladunk. Hogyaza, szánt a horgony. Zsolti, gép, Oleg, futás, húzzuk, dobjuk, csináljuk, közben a mögöttünk álló hajóról megint sikolyok, hogy mi van. Felszedtük, megyünk vissza a helyünkre, de mondom én bizony csalok, kijjebb megyek, ahol még kevesebb a víz, mert ez így nem állapot. Ekkor csörgött a telefon, hívott a bérlő, hogy holnap hajnalig nem tudnak minket rakni, úgyhogy tapossunk a gázba és húzzunk Sevillába, lehetőleg legyünk a folyó torkolatánál éjfélig, hogy fel tudjunk menni a folyón a dagállyal és reggelre ott legyünk. Egy időre megszabadultunk az araboktól, de kellett kapkodni a lábainkat, nekem meg üstöléssel küldeni az ügynöknek az érkezési papírokat, hogy ne legyen gondunk.

Nem lett, Spanyolország kultúrhely, időben volt pilot és reggel 7-re meg is érkeztünk. Viszont hála arab nem barátainknak, amit terveztünk, hogy egy esti érkezés esetén Zsolti szétszedi a gépet, na abból nem lett semmi. Sajnos lett egy nap késésünk.

Folytatása egy hét múlva.

Úgy tervezem, hogy hetente adom le a leveleket, és addigra talán Béla is behajózik, akkor meg ahogyan jönnek.

Nyelvében él a... tengerész

Örömmel jelentem, lezárult egy fontos munka!
Megjelent a Szavak a hullámok hátán!
Az ötlet és a megjelenés között 10 év telt el! Ez a hosszú idő persze nem azt jelenti, hogy szakadatlanul ezen dolgoztam. De mindig jelen volt az életemben. Volt úgy, hogy zsongott a fejem a szavaktól, volt úgy, hogy nyomasztott: nem halad a munka, nem jutok előre semmit.
Sokat tanultam közben. Voltak, akik segítettek, nem is kevesen. Ahhoz, hogy belevágjak, nem sok nógatás kellett, hiszen mindenki szereti a kihívásokat, és amikor Balázs Géza tanár urat megkerestem, azt mondta, hogy:
- Kapitány úr, ezek a szavak nem a szlenghez tartoznak, hanem nyelvünk egy fontos része, hiszen a tengerész szubkultúra szavait alkotják, és mindenképpen megmentésre érdemes. - úgy döntöttem, hogy meg kell csinálni.
Akkoriban elég aktív voltam a HIX Nyelv levelezőlistán, ott feltettem a kérdést: kit lehet megkérni, hogy szakszerűen összegyűjtse?
Racskó Tamás szerint egyértelmű volt, ezt nekem kell megcsinálni, és azonnal "megfogta a kezem" és bevezetett a szótár szerkesztés rejtelmeibe, elmondta, hogyan kell bizonyos dolgokat megvalósítani.
Ez elég volt, és nagy elánnal kezdtem a munkába.
Sok szót gyűjtöttünk, mert sikerült sok tengerészt belelkesíteni, és hozták a listákat, adták a szavakat. Később a belvízi hajósok is hasonló örömmel küldték a szócikkeknek valót... Itt nem sorolom fel őket, de a kötetben benne van mindenki, aki akárcsak egy szót is adott, mert erre külön felhívta a figyelmem Balázs Géza tanár úr.
Az hogy milyen fontos dologba vágtam a fejszém az is mutatja, hogy az Akadémiai Kiadó kapva kapott az ötleten, ez még akkor volt, amikor a feladata a tudomány (benne a magyar nyelv) szolgálata volt. De amint bevonták a külföldi tőkét, profitorientált lett, és azonnal visszaléptek a kiadástól.
Közben a szóanyag egyre bővült. Bevettem a hajósok, a belvízi kollégák szavait és a vitorlázókét is, így aztán a Hogyan mondják tengerészül cím már nem volt aktuális, ezért lett a jelenlegi.
Közben kerestük a kiadási lehetőségeket.
A győri Széchenyi István Egyetem tanára, Hartványi Tamás próbált kiadási lehetőséget találni az egyetemen. Ígéret lett az önköltségi árra. Most már volt lehetőség, csak egy apróság hiányzott: a pénz.
Szponzorokat kerestünk.
Ígéretet kaptunk eleget, majdnem annyit, hogy ki lehetett volna fizetni a kiadást. De csak majdnem. Várni kellett. Nekem nincsenek üzleti kapcsolataim, és akinek voltak, annak más dolga is volt, így aztán állt a dolog.
Egy rádióriport hozott gyökeres változást: Pais Judit készített velem egy beszélgetést a szótárról, és ez elhangzott a Kossuth Rádió Disputa című műsorában. Ezt hallotta Fábián Zsuzsanna tanárnő, aki az Akadémia Szótári Bizottságának tagja, és foglalkozik a magyar nyelv olasz eredetű szavaival. Megkeresett, és ettől számítom azt, hogy a műkedvelő szótár elkezdett alakilag is közelíteni a tudományban elfogadott szótárhoz.
De én nem vagyok szakember, nekem kevés a tudásom ahhoz, hogy minden előforduló problémánál megtaláljam a megfelelő megoldást.
Amikor azt gondoltam, vége a gyűjtésnek, a munka lezárult, átküldtem a szótár olasz eredetű szavait Fábián tanárnőnek (próbáltam kimondatlanul is büszkélkedni), hamarost visszakaptam kijavítva...
Akkor úgy döntöttem, hogy a szavaimnak a szóolvasmány műfaji meghatározást adom - erre viszont copyrightot jelentek be :).
Közben jelentkeztem a Tinta kiadónál, amelyik szótár kiadására szakosodott, de anyagi okok miatt nem tudták elvállalni. Ezután hamarosan egy szlovákiai kiadót találtam meg, akik olyan jónak tartották a kéziratot, és Révkomárom részéről vállalhatónak (hiszen ott van Szlovákia legnagyobb vitorlás központja), hogy még pénzt is pályáztak a kiadáshoz. Nem kapták meg, így ez a lehetőség is kútba esett.

Ekkor volt az, hogy elkeseredtem, és azt mondtam: feladom. Megírtam mindenkinek, aki addig segített, hogy köszönöm és kész... eddig volt, nincs tovább. Elfogyott az erő.
A szponzorokat is megkerestem.
- Nincs pénz, nem tudom vállalni a korábbi ígéretem, - ezeket a válaszokat kaptam.
Jelentkeztem a Plimsoll Kft.-nél is.
- Nem megy a kiadás, nem jött össze a pénz...
- Pistikém, ezt nem hagyjuk annyiban! - mondta a Kft. ügyvezetője, Szalma Botond (aki amúgy a főiskolai osztálytársam és barátom) - ezt a szótárt fontos megjelentetni. Ki adja rá a pénzt, ha nem egy hajózással foglalkozó cég, ahol régi, mahartos tengerészek dolgoznak?
Ezt 2011. novemberében mondta, és április 12-én kezembe vehettem a kötetet.
Köszönöm Botond, hogy nem hiába dolgoztam, dolgoztunk.

A "legeket" tiszteljük! A leggyorsabb autót mindenki megcsodálja, de hogy nem magyar a pilótája az biztos. A legmélyebb tengerárok hallatán mindenki megborzong, de hogy nem magyar szállt alá, az is biztos. A leggyorsabb repülőgépre mindenki felszállna, hogy a hangnál sebesebben repüljön, de biztosan nem magyarokra bízzák a vezetését.
Ám a világ legnagyobb konténerszállítójának magyar a parancsnoka, olyan hajónak, aminek egész Amerika a csodájára járt, újságok cikkeztek róla, hogy ilyen merülésű hajó még nem kötött ki az Egyesült Államokban. San Franciscóban az MSC Fabiola parancsnoki hídján capt. Minarik László vezényelte a manővert, miközben helikopterek köröztek fölöttük, filmezték minden szögből a hajót. Az amik csak csodálkoztak, hogy a négy futballpálya méretű hajó milyen irdatlan mennyiségű konténert képes egyszerre elszállítani (12.500 darabot)
Laci a Mahartnál kezdett hajózni, második tisztként ment külföldre. Barbaként (parancsnok) részt vett a Fabiola építésének utolsó fázisában Dél-Koreában. A vízre bocsájtás óta az óriáshajó parancsnoka. Szabadsága alatt persze a váltója viszi az óriást,
Most itthon van, április 11-én érkezett haza, így gondolom, ha bárkinek kérdése lenne, azt szívesen eljuttatom hozzá és egy blogbejegyzéseben közzéteszem.

Nézd meg a videót, amit a Long Bech-be való érkezésekor készítettek az MSC Fabioláról (MSC - Mediterran Shipping Company).

Kizárt a fészbuk...

Március 31-én 24.00-tól nem tudok a fészbukba bejelentkezni. A kapcsolódás után megjelenik egy információs kis ablak: nem vagy bejelentkezve. Bejelentkezem, és kezdődik minden elölről. A gémélt sem lehet megnyitni. Még szerencse, hogy a levelezőprogramom le tudja tölteni a postát.
Hangsúlyozom: semmit nem csináltam a rendszerrel.
Szinte nem is használtam a laptopom.

A március végére bejelentett változások nem kompatibilisek a nyugdíjasokkal? Ti mit varázsoltatok?

Miért vagyok büntiben?

Megpróbáltam közzétenni ezt a bejegyzést a fészbukon.
Pillanatra megjelent az oldal, de aztán megint:

Nem vagy bejelentkezve

Csak abban reménykedem, hogy közben a bejegyzést felpakolta az oldalamra.

Ezért ha tudsz valamit mondani, akkor semmi esetre se a fészbukon kommentelj, hanem itt, a blogbejegyzésnél. Ezt látom, a fászbukot nem!