Amikor szinte semmi nem történik... - MV Petra (2) 16. rész

Február 19. szombat, Oran, úton. Korán, délután ötkor eljöttünk.

Február 20. vasárnap, úton. Meglepő kijelentést teszek: egész nap jöttünk, és este megérkeztünk, dög fáradtan kerültem ágyba.

Február 21. hétfő, Marseille, úton. Kellemes utunk volt, és nyugodt, mivel -, mint valahol említettem - a faxunk elromlott, tehát nem küldözgette a hajóbérlő a kilométer hosszúságú faxait. Ezért reggel hajrá volt, egy óra alatt el kellett készítenem a rakodási tervet, nem egyszerű feladat...
Genovába megyünk.

Február 25. péntek, úton, Mostaganem. Amint látszik, a naplóm teljesen elnyagoltatott.
Délután érkeztünk, egy nyugodt éjszakának nézünk elébe, és gyanítom, két hosszú napom következik.

Február 26. szombat, Mostaganem, Oran. Hamarabb végeztek, mint gondoltam. Délelőtt kiraktak 63 konténert, ráadásul egy geng! Késő este értünk Oranba.

Február 27. vasárnap, Oran, úton. Hétkor kezdtek, és este hétkor kész volt a hajó. Több mint kétszáz konténer ki és berakása, a vegyes áru és a gördülő rakomány, ráadásul hat héliumot is beraktunk.
Ha azt mondom, hogy úgy dolgoztak, mint Hollandiában, akkor nem túlzok! Soha nem hittem volna el arabokról (algériaiakról), hogy ilyen teljesítményre képesek!
Hadzsi, az ügynök azt mondja, hogy tegnap hajnalban itt volt a Planet nevű hajó, a Sudcargos legújabb bérleménye, s Marseille, Genova, Alger utat járja. Hogy miért érdekes? Mert teljes magyar személyzete van.
Ezentúl minden őrségben hívom őket, egyszer csak összejövünk valahol (Leginkább Marseille közelében van rá esély.)

Március 2. csütörtök, úton, Marseille. Legalább 100 km/h-s szélben volt a manőver. Melegen felöltöztem, de így is átfáztam. Nem volt egyszerű manőver... Vontatót is kértünk, mégis nekivágódtunk a rakpart sarkának, szerencsénkre nem történt semmi kár.
Fél hatra kikötöttünk, a délelőtt folyamán megkaptam a Gudrun kefelevonatát, így ezen az úton kijavítom, s mire hazamegyek, kész lesz a könyv.
A szerencséhez tartozik az is, hogy csak egy munkásbrigád jött, a fedélzeten nem tudtak dolgozni a hatalmas szélben, így a garázst ki- és berakták, majd elmentek. Csak holnap indulunk. Végre egy éjszaka Marseille-ben.
Távirat jött Mr. Andrieux-től. Eltörte a lábát. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy megint variál. A legújabb, hogy április első hetében megyek haza, s június elején visszajövök.

Március 4. szombat, úton. Az a helyzet, hogy teljesen leültem. Nem tudok naplót írni. Végül is nincs miről.

Március 5. vasárnap, úton, Mostaganem. Délután megérkeztünk, úgy néz ki, hogy ez a kanyar jól jön ki. Azért, mert ma is, meg holnap is lesz egy nyugodt esténk.
Este Adammal beszélgettünk. Tulajdonképpen szót se érdemelne, ha nem lenne ugyanazon a véleményen, mint én (ami a politikát illeti)

Március 6. hétfő, Mostaganem, úton, Oran. Teledurrant a hócipőm az ügynökkel. Mindent a hajó legénységével akar megcsináltatni, és azzal fenyegetőzik, hogy besmúzol a franciáknál, hogy nincs megfelelő összhang.

Március 8. szerda, úton. A reggeli őrség alatt, mint már annyiszor, beleszóltam a rövidhullámú rádióba:
- Egy, kettő, három, ki tudja folytatni?
- Na, itt vagyok, ki vagy? - jött a meglepő válasz.
A Planet barbája válaszolt, Fekete Laci. Tudott rólam, amikor Oranban voltak, Hadzsi említett, de csak azt, hogy a Petra parancsnoka a magyar Mr. István. Ugye tudjuk: a hír igaz, csak nem ebben a formában...
Wessels hajón van (én a Presidenten voltam).
Genova - Fos - Barcelona - Casablanca járaton szállítják a konténereket.

Március 10. péntek, Marseille. úton. Bolondokháza volt, a szokásos Marseille-ben. Azért befejezték a munkát negyed nyolcra, és eljöttünk.

Március. 11. szombat, úton. Hideg van (14-15 fok), de szépen süt a nap. Kell-e több, ha a víz sima?
Elkezdtem írni az elsőtiszti átadás-átvételre egy komoly ismertetőt, mert új chief jön. Hazamenetel előtt a teljes napot a hajón töltöm majd, hogy mindent, amit lehet bemutathassak az utódomnak.

Március 12. Vasárnap. úton. Tegnap egy kicsit elengedtem magam... Ledörgöltünk két üveg whiskyt, igaz voltunk rá vagy heten. Előbb a szalonban, azután Kaziu Formella (olasz eredetű család lehet?) kabinjában. Későn aludtam el, korán keltem, és mégse tudtam délután pihenni. Végignéztem a Lurkó kupa meccseit, abban reménykedtem, hogy kis Attilát láthatom majd... Nem volt olyan szerencsém, hogy dicsekedhessek vele.

Március 13. hétfő, úton Mostaganem, Oran. Rossz hírt kapott Maciej. A papáját (75 éves) kórházba szállították. A vérnyomása 50/0! Pár óra múlva jött a telefon, meghalt.
Sokat gondolkodott mit csináljon, hazamenjen-e a temetésre, de Algériából nem lehet, így hosszas vívódás után úgy döntött, marad.
Ha hazament volna, akkor az számomra nem a legjobban jött volna ki.
Hosszú nap volt. Kiraktunk, beraktunk, eljöttünk.
Az oráni érkezés előtt kis gubanc támadt. A rakpartunk foglalt volt, így egy másikra mentünk. Úgy álltunk part mellé, hogy a konténereket a garázsból ki tudjuk rakni saját daruval, ez viszont nem felelt meg a kikötőnek, hosszas huzavona, aztán belenyugodtak a helyzetbe. Ugyanis a daru teherbírása 35 tonna 17 méteres kinyúlással, 25 tonna 24 m.-ig. Tehát úgy kellett kikötni, hogy a daruink a part felőli oldalon legyenek, mivel a hajóbérlő nem akarta a nehéz konténereket mafira tenni Marseille-ben. Így most fizetheti az átállás költségeit...
De ez legyen a legnagyobb problémánk. A Sudcargos-nak rengeteg kidobni való pénze van, náluk ez nem számít...

Rend csinálás Algériában - MV Petra (2) 15.rész

Február 9. szerda, Úton Oran. Azt hittük, hogy csak holnap kezdik a kirakást. Ehelyett éjfélig dolgoztak. Mit mondjak, istenesen elfáradtam...

Február 10. csütörtök, Oran, úton. Este eljöttünk, ma is 14 órát dolgoztam. Lehet, hogy Encsi örül annak, hogy az elsőtiszti munka nem olyan felelősségteljes, de sokkal fárasztóbb. Úgy zuhantam az ágyba este negyed kilenckor...

Február 11. péntek, úton. Hajnalig húztam a lóbőrt. Úgy-ahogy kipihentem magam. Azt hiszem, a naplómon is meglátszik, hogy nincs túl sok időm írni...

Február 12. szombat, úton. Elromlott az idő, ami azt jelenti, hogy megjött a misztrál menetrendszerűen.

Február 14. hétfő, Marseille, úton.Közben megkaptam Szabolcs levelét, és a verseit.
Tetszenek.

Február 15. kedd, úton, Barcelona, úton. Expressz járat vagyunk. Háromnegyed kettőkor kötöttünk ki, és a pilotállomás nem akarta elhinni, amikor Maciej háromkor hívta őket, hogy indulásra készen állunk. Fél négykor már a tengeren voltunk.
Út végén megy haza a második gépész, nem örül neki, de a főgépész meg neki nem örül, így az erősebb kutya elve érvényesül. Elég lassú, és egyáltalán nem lehet vele beszélni angolul, mert semmit nem ért. Ez viszont azt is jelenti, hogy vele nekem is lengyelül kell beszélnem, igaz, csak a szűken vett szakmai társalgás erejéig. (töltse meg a ballaszt tankokat, indítsa be a darut, kapcsolja be a generátorokat, stb.)
Ránk jár a rúd. Marseille-be jövet elromlott a rádió adó-vevő, egész hétfőn itt volt a szerelő, a végén kiderült, hogy egy speciális - adatkábel - szakadt el, de mire kiderítette, szétszedett a pasas mindent. Ráadásul most elromlott a faxunk, így most egy jó hétig nyugtunk lesz a hajóbérlőtől. Csak kikötőben, az ügynökségen keresztül tudnak majd elérni a hosszú, rakományjegyzékkel.

Február 16. szerda, úton. Hála a hülye rendelkezésüknek, nem érkezünk meg ma. Lassú menetben megyünk, kreuzolunk egy kicsit, csak holnap reggel hatkor leszünk Mostaganemben.

Február 17. csütörtök, úton, Mostaganem, úton, Oran. Hiába volt minden, hogy elkerüljük a horgonydobást. Hatkor megjöttünk, ledobtuk a horgonyt, és vártuk a parti őrséget. Fél nyolcra kötöttünk ki.
A rakodás nem érdekes. Este nyolckor indultunk Oránba.

A dán parancsnok megrázta az arabokat

Az ügynök mesélte Maciejnek, én tőle tudom, hogy miért ez a változás.
Egy dán hajó érkezett januárban Mostaganem elé. Ledobta a horgonyt, és aludni tértek. A barba legnagyobb meglepetésére, éjjel kettőkor megjelent a parti őrség csónakja. Elég arrogánsak voltak, és követelték a "szokásos" öt karton cigarettát. A parancsnok felháborodott, először azon, hogy mit keres a "navy" ilyenkor a hajón, aztán a tarháláson.
Kikötéskor a szemtelenebb pilot vitte be őket. Én se tudtam lerázni, hiába kapja meg a Marlboróját, többet akar mindig, követelőzik, egyszóval szemtelen. Ezt tette a dánnal is. Ezután a vám következett. Hat karton cigit követeltek ki maguknak.
Ez már több volt a soknál.
A barba felháborodott hangú levelet írt a Kikötőkapitányságnak.
Algírból jött egy ezredes, és rendet csinált. A Coast Guard parancsnoka tíz évet kapott. A pilotot kirúgták, a vámosok vezetőjének megtiltották, hogy hajóra tegye a lábát, csak az irodában dolgozhat.
Hát ezért a változás Mostaganemben.
Kéne egy dán Oranban is...

Február 18. péntek, Oran. Annak ellenére, hogy arab vasárnap volt, dolgoztak. De legalább a vám szabadnapot tartott, így rakodni nem lehetett.
Laza nap volt. Tegnap jól elfáradtam, délután aludtam egy sort, így nem csoda, hogy este friss voltam.

Magyarok...

Már mindenki lefeküdt, így néztem az MTV 2 műsorát. Kerekasztal-beszélgetés volt arról, hogy milyen manapság a magyarok nemzettudata, milyen a nemzeti karakterünk. A témába sok minden belefér.
Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész, egy viselkedés-szociológus, egy vajdasági szociológus, egy bizonyos Babarczy Eszter nevű "eszmetörténész" (ilyenről se hallottam, de a hölgy okos dolgokat mondott), s egy megjegyezhetetlen nevű török-magyar fiatalember, beszélgettek Feledy vezetésével.
Csak az érdekességeket mondom el:
Kiss Gy. Csaba szerint az utóbbi tíz évben megváltozott a magyarokhoz való viszonyuk és a magyarokról alkotott képük a horvátoknak, 100%-ban pozitív a vélemény az országról és a népről. Ugyanez a helyzet Bulgáriában és Szlovéniában is. A cseheknél is javul az ázsiónk. Elmondta, hogy a szlovákok nemzeti öntudatát mi böki (többek között): az, hogy a "nagy szlovákokat" elmagyarosítottuk, így Petőfit, Kossuthot, Mikszátot...
A vajdasági beszélgetőpartner is érdekes dolgokat mondott a megítélésünkről. Az egy dolog, amit a politikusok sugallnak, és egészen másképpen fest a helyzet. Egy megtörtént eset, még a békés Jugoszláviából:
Szlovéniában volt, és onnan barátaival Belgrádba utazott. Késő este érkeztek, szállodai szobát nem kaptak. Találkoztak egy idős szerb hölggyel.
- Szállást keresnek? - kérdezte. - Hova valók?
Megmondták, hogy szabadkaiak és ljubjanaiak.
- Na, ha magyarok és szlovének, akkor adok én maguknak szállást. De másnak nem... Tudják-e miért? Mert reggel négykor megyek munkába, a pénzt az asztalon kell hagyni, és a kulcsot a lábtörlő alá tenni.
Tehát a szerb néninek annyi elég volt, hogy magyar (és szlovén) a vendége, megbízott bennük, tudta, hogy a pénzt megkapja, és a lakását se kell féltenie.
A másik, ami jellemzi a magyarok helyzetét a volt Jugoszláviában (és ami siettette a beolvadást), hogy státuszszimbólum számba ment magyar vőt vagy menyt a szerb családban tudni. Tehát más a valóság, és más a politikusok mesterkedése...
Érdekes (és okos) dolgokat mondott a török-magyar filmrendező is. A szülei törökök, 1952-ben jöttek Pestre. Nyolc éves korában Németországba költöztek. Ott egy "adminisztrációs hiba" révén magyarnak tartották (hogyan történt, nem tért ki rá bővebben, de pl. Imre néven "lajstromozták"). Addig Magyarországon abban hitben élt, hogy ő török. De a németek benne a magyart látták, és ott, német földön lett magyar, mert gyermekként elfogadta a helyzetetét - nem is tehetett egyebet - és foggal-körömmel "védte" a magyarokat a németekkel szemben. Azt mondja, igen rövid időn belül elsajátította a "magyarság tudatot", mindössze fél évre volt szüksége.
Tavaly filmet forgatott Törökországban. Egy fiatal lány volt az asszisztense. Sokat faggatta a magyar-török viszonyról (tudjuk, hogy a törökök minket szintén török törzsnek tartanak a mai napig). Elmondta a gyermek mondókát: gólya-gólya gilice... ...török gyerek megvágta...
Meglepve vette észre, hogy az asszisztens kislány könnyezni kezdett, s sírós ajkakkal kérdezte:
- Ennyire gonoszak voltunk Magyarországon?
Egy megjegyzés Babarczy Esztertől, ami számomra fontos, mert némi reményt ad a kis népeknek a fent maradásra ebben az átkozott elamerikásodó világban:
Hiába az amerikai "kultúra" térnyerése, csak az adott nemzeti kultúrákra tud ráépülni, s a Disney mellett a hetvenhét magyar népmesén nevelkedett ifjúság megtarthatja a nemzeti tudatot. Adja Isten, hogy igaza legyen, bár félek, hogy túl optimista.

"Visszaavanzsáltam", újra elsőtiszt lettem... - MV Petra (2) 14. rész

Február 4. péntek, úton, Marseille. Elmaradtam a naplóírással, de ez néha bocsánatos mulasztás, főleg, ha tudom, hogy úgyis pótolom. És megírom minden nap eseményét, nem hagyok ki lehetőleg egyet se, legfeljebb önhibámon kívül. Aki nem próbálkozott vele, az úgyse tudja, hogy milyen igazam van: olyan ez, mint a narkó. Nem lehet abbahagyni. Annak, hogy két napja nem ültem a szövegszerkesztő elé, nyomós oka van: nem volt időm.
Most fel kell, hogy idézzem a pénteki eseményeket.

Érkezés

Negyed hétre kikötöttünk. Igazán nem értem, hogy M. Guyon miért visítozott annyit tegnap, hogy mikor érkezünk már? Azt hittem, hogy fontos ki- és berakni valójuk van. Csak annyira fontos, hogy amikor bejött az ügynök, nem tudta megmondani, mikor végzünk. lehet, hogy holnap... Megérkezett tíz körül M. Le Tallec. (Innen érdemes figyelni!) Éppen elküldtem a táviratot, amiben kérdeztem, hogy mi lesz Marekkal, ugyanis hétfőn kezdődik a kapitányi tanfolyama.
Elpanaszoltam, hogy a Sudcargos-t magasról nem érdekli a feltevésem, hogy potyautas lehet az egyik konténerben, mert érkezéskor az ügynök nem is tudott róla, pedig távirat ment a "témában". Persze a pasas mellettem volt, mert ami a parancsnoktól elvárható, azt megtettem, bármi történik, innen az a hajóbérlő sara... Említette, hogy M. Andrieu Toulonban van, a Clipper Carabies-on, és délután átjön. (A régi hajóm megy Djiboutiba a katonai rakománnyal.)
- Ezek szerint nem kaphatta meg ma a táviratot, amiben kérdeztem a chief hazautazásáról?
- Nem, nem hiszem.

Szervezkedem...

De M. Le Tallec egy belevaló szivar, és azonnal felhívta M. Andrieu-t, s megérdeklődte, hogy mi az ábra? Át is adta a telefont, beszéltem a személyzetisünkkel, éreztem a hangján, hogy egy kicsit szemrehányó, hogy nem jeleztem korábban az elsőtiszt váltási kérelmét.
- Csak a következő út végén tudom váltani, captain - mondta.
Értesítettem Marekot. Rohant telefonálni a feleségének, hogy ne várja. Milyenek ezek a nők: azonnal bőgni kezdett. Nem tudom megérteni, mert én sose láttam, hogy Encsi sírna... (Oké, a hajóról elég nehéz hazalátni, és a verebek mást csiripelnek.)
Azt mondja, hogy Barbara (a feleség) beszélt Maciejjel, aki készenlétben van otthon, és el nem tudja képzelni, hogy miért nem kell utaznia (azon morfondírozik magában, hogy talán a Cégnek már nincs rá szüksége? A kisnyúl és a medve szindróma...)
Mire visszajött, telefonált Andrieu, hogy értesítette Pyziket, hogy nézne már Maciej után...
Fél óra múlva e-mail jött Párizsból, hogy Maciej holnap délben érkezik, de "meg-e felel-e" Mareknak, ha holnap este indul, az éjszakát Varsóban tölti, és csak vasárnap reggel megy tovább Gdyniába? Mit gondol ez a Carole (új hölgyike a CMO-nál), hogy Marek visszautasítja? Naná, hogy jó volt. Így aztán két óra alatt elintéződött, hogy holnap befejezem a parancsnokságot, elesek tíz napi barba keresettől. Viszont nem orrol meg Maciej, és Marek is boldog, és akár hisszük, akár nem, ez is sokat jelent a számomra.

M. Andrieu hírei

Előre bocsátom: újabb jó pont a franciáknak, két héten belül a második, nem lesz ez egy kicsit sok?
Mielőtt megérkezett, összeírtam, amit meg akarok vele beszélni. Utoljára hagytam, hogy feltegyem a kérdést a jövőmet illetően a cégnél.
Ezzel kezdte: - Captain, meg vagyunk magával elégedve. (Jó pont, még akkor is, ha ez nyilvánvaló.)
Aztán elmondta, hogy lobogócserék következnek, és hamarosan (másfél éven belül) hat "nem francia" parancsnokra lesz szükségük. Az első lobogócsere április végén, május elején esedékes a M/V Rappelen. Maciej lesz a barba, hiszen kétszer is volt elsőtiszt a hajón.
- Maga, pedig captain Szcekeli - így ejtette a nevemet - visszajönne május elején, ha elég az egy hónap szabadság.
Ha már így kérdezte, akkor nyilván azt mondtam, hogy nem. Jobb lenne másfél. Megegyeztünk, hogy március második felében kiszállok, és visszajövök, mint stabil parancsnok a francia cégnél!
Kicsit égett a pofája, amikor bevallotta, hogy Carole a titkárnő mondta, hogy napokkal előbb érdeklődtem Marek hazamenetele után, csak ő bizony nem nézte meg a beérkezett táviratokat (lehet, hogy jön a francia szocializmus, mert a munkamorál a CMO-nál már kezd hasonló lenni, mint a Mahartnál volt...)
Ahhoz képest, hogy tavaly májusban kezdtem a cégnél, de úgy, hogy akit váltottam, annak voltak parancsnoki esélyei - ám a ló Krzysztof Trebicki nem jött le karácsony és 2000 szilvesztere előtt. Ráadásul, szeptemberben a kérésemre, hogy szeretnék visszajönni, azt a választ kaptam, hogy egyelőre nincs kilátásban semmi a számomra, gyors volt az előmenetelem.
Még Marekra is számítanak a franciák, igaz, nem ebben az évben.
Délután kiraktuk a fedélzetről a konténereket. 

Február 5. szombat, Marseille, úton. Marek egyre vidámabb volt az idő haladtával, és a whiskyje fogyásaval...
Mint az őrült, úgy dolgoztam egész nap, hogy ugyanúgy adhassam át a hajót, ahogyan átvettem, tehát minden naprakész legyen. Fél háromkor csörög a telefon:
- Maciej vagyok. A repülő a köd miatt nem tudott Marseille-ben leszállni, most Montpelliere-ből beszélek. Hamarosan indul a buszom, átvisznek Marseille-be.
- Oké, értesítem a taxisofőrt, a hajóbérlőt, ne izgulj, megvárunk.
Marekot alig tudtam kiverni a hajóról, olyan "vidám" volt, és irtó jól érezte magát, mindenkit ölelgetett, puszilgatott - én is kaptam -, csak Armand, a taxisofőr volt dühös, mert neki el kellett még érnie Maciejt is...
Az új-régi parancsnok ötkor a hajón volt, fél hatkor már manővereztünk.
Leadtam az őrséget (16-20 között és 05-10 között leszek, mint elsőtiszt), majd átadtam mindent.
Captain Kraus nem örült a hírnek, miszerint a Rappelra tervezi a cég. Már kezdtem elszontyolodni, hogy beletojik a levesembe, amikor jó híre is volt: valószínűleg capt. Kloman elmegy a CMO-tól, így most csak két lengyel parancsnok van, tehát biztos lehet a helyem. (Csak igaza legyen!)
Kicsit furcsa volt az elsőtiszti dolgokkal foglalkozni. De belejövök...

Február 6. vasárnap, úton, Barcelona. Megjöttünk, és ledobtuk a horgonyt. Kár, mert vasárnap lévén az egész nap túlóra lehetett volna...
Annyira azért nem volt csendes nap, mert este tizenegykor manőver, a helyünkre álltunk, és az éjszakát part mellett töltöttük. Legalább nem kellett ötkor kelnem, csak fél hétkor. Igaz, nem aludtam túl sokat, mert éjjel negyed kettőig pezsgőztünk a második tiszttel és Adammal az elektrikussal. Még én tettem félre az italt szilveszterről. Igaz, nem rossz a száraz pezsgő, de ezzel ugyanúgy vagyok, mint apa, az édest szeretem, de a minimum a félédes.

Február 7. hétfő, Barcelona, úton. Tizenegykor befejeztük a berakást. Furcsa volt újra azzal a programmal dolgozni, amit még tavaly készítettem, az viszont jó érzés volt, hogy mindenki dícsérte, hogy milyen jó...
A kabinomban még harctéri állapotok uralkodnak, és megint nyakamba szakadt a nyugi: Marek virágai. Még nem száradnak "elfele", de ahogy magam ismerem, majd elkezdenek...

Február 8. kedd, úton Valencia, úton. Sok a dolgom, rendet kell tennem a kabinban, sok a papírmunka. Délelőtti érkezés, utána rakodás, az őrségem kezdete előtt indulás, megvolt a tizenhat óra munkaidőm...

Potyautas itt, potyautas ott... - MV Petra (2) 13. rész

Február 1. kedd, Oran, úton. 
Nemcsak a daru romlott el, hanem az egyes generátor. Remélem, Marseille-ben megint lesz legalább egy nap pihenőnk...

Marek, a monoton...

Este nyolckor indultunk.
Csendes az idő, kellemesen beszélgetek manőver közben a pilottal, amikor megszólal Marek a hordozható rádióban:
- Istvan, itt Marek... Találtunk egy potyautast.
Nyeltem egyet. Mondom a pilotnak, hogy van egy potyautasunk. Nézett rám, mint a lőtt medve. Azt hiszem, nem értette, mi az a "stowaway". Mire lelibegett a papírtantusz, kikerekedett szemmel kérdezte:
- Do you have one algerian man?
Már mondtam volna, hogy igen, de megszólalt Marek:
- Istvan, itt Marek! Már kettő van.
Tehát azt válaszoltam a révkalauznak, hogy:
- Nem egy, kettő...
Azonnal értesítette a kikötőkapitányságot. Rögtön küldik a Parti Őrséget, mondták. Közben Marek újra hívott:
- Istvan, itt Marek... már három van.
Ilyen monoton tud lenni az elsőtisztem...
Kiderült, hogy Ryszard lement az élelemtárba valamiért, és a folyosón levő kartonok gyanúsak voltak. Hát hogyne, amikor azt integették neki, hogy menjen el... Nem szokásos viselkedése az élelmiszeres dobozoknak.
A három potyautast, amilyen lököttek a matrózaim, a hajókorlát mellett őrizték. Amíg a pilot kiszállt, addig kettő meglépett. Szép fejest ugrottak a vízbe. Kellemes fürdést, fiúk (15 fokos a víz.) Mit volt mit tenni, felhívtam a Kikötőkapitányságot, hogy elég lesz kis csónak is, mert kettő meglépett.
A hívás után kimegyek a külső hídra, hogy ledobjam a horgonyt. Megszólal Marek:
- István, itt Marek... Már nincs potyautas, ez is kiugrott.
Így a Parti Őrségnek átadtam a jelentésem, kezet fogtunk, és elmentek.
De Mareknak nem volt ám igaza!
Tizenegy körül (20-24 között enyém az őrség) hallom, hogy valaki marhára dörömböl az egyik konténerben. Tehát még is van egy potyautasunk, csak nem tudjuk, hogy hol. Mert a matrózok egy órán át keresték, de nem találták, gondolom a pasas elunta a dörömbölést, és elhallgatott.
De mi lesz, ha nem találjuk meg, és valami baja esik? Ez már nem vicc!

Február 2. szerda, úton. Reggel azzal fogadott a főgépész, hogy hatkor ébredt, mert valaki éktelen zajt csapott a konténerek körül. Ez a potyautasunk lehetett.
Délelőtt táviratot küldtem a Társaságnak, leírtam a tegnap este történteket.
Utána felküldtem a matrózokat a konténerekre, hogy dörömböljenek, talán válaszol a pasas. De néma csend volt. Lehet, hogy éjszaka a társai segítségét várta.
Így délután újabb üzenet a társaságnak, hogy valószinüleg van még egy kéretlen utasunk. 

Február 3. csütörtök, úton. Eddig szép időben jöttünk, de az időjárás-előrejelzés 8-9-es vihart jósol a Lion öbölben és a francia partok mentén. Éppen most közelítettük meg Cabo Creus-t, ahol az időjárás-zónahatár van. A szélcsendben a víz felszíne olajsima volt, csak a holthullámok emelgették lassan a hajót. A fényes vízfelszínt a távolban éles vonal határolta. Hamarosan odaértünk, és ott elkezdett a szél fújni. Fél óra múlva már elég hullámos volt a víz, és fel kellett venni a hosszúnadrágot, s estére valószínűleg fűteni is kell. Sose tudom megszokni a tenger ilyen gyors állapotváltozásait, és mindig csodálattal tölt el. Nem csoda, ha a régmúlt idők tengerészei oly babonásak voltak, hiszen a tengereket járva, s nem ismervén a helyi körülményeket, joggal gondolhatták, hogy az istenek kénye-kedvének vannak kitéve...
Ha minden igaz, holnap lejár a mandátumom. Azért mondom, hogy "ha minden igaz", mert eddig semmi hír arról, hogy mikor jön Vissza Maciej, s arról se kaptunk értesítést, hogy Marek mikor megy haza. Pedig itt az ideje.

Ady Endre: Szeptember végén és a szibériai sámánizmus - MV Petra (2) 12. rész

Január 27. csütörtök, Marseille, úton. Három hónapja érkeztem a Clipper Caraibes-ra, tehát a szerződésem felénél tartok.

A Duna tévét néztem...

Délelőtt érdekes tudósítás volt a Duna TV-ben. Persze csak számomra. Esztelnekről szólt, a ruhagyárról, de a kolostor rendfőnöke is beszélt (csak ketten vannak, az átlagéletkor 74 év). Mindez azért érdekes, mert Bíró András is Esztelnekről származik, és az eddig megjelent két kötetben sokat ír a faluról.
Délután egy műsort ismételtek meg, az olvasási szokásokról kérdezték a nézőket, miközben szociológusok, írók beszéltek.
Az aranyos az volt, amikor két utcaseprőt kéredztek. Valószínűleg azt akarták kihúzni belőlük, hogy a téli táj milyen gondolatokat ébreszt bennük.
Az első válaszadó őszinte volt. Azt mondta:
- Semmi. Megmondom őszintén, semmi nem jut eszembe a téli tájról.
A másik "műveltebb" volt.
- Nekem Ady. Tudja, az a vers, amiben a szemfedőről ír, meg hogy a sír fejfájára rakatja...

Január 28. péntek, úton. Szép az idő, tehát a lehető legrövidebb útvonalat választottam, hogy lehetőség szerint megérkezzem este hat előtt.

Január 29. szombat, úton, Mostaganem, Csendes időben jöttünk, rekordot javítottunk, az 510 mérföldes utat 46 óra alatt tettük meg.
Valami változás van, mert a Coast Guard bekeményített. Ne vegyek ki cigarettát legközelebb, annyi legyen a vámszekrényben, amennyi van. Ez azt jelenti, hogy senkinek se tudok adni, amíg a vám ki nem nyitja.
A vám pedig kis levélkét kért, amiben kérem, hogy nyissák ki a vámszekrényt, hogy cigit adhassak a legénységnek.
Na, mindegy, legközelebb úgyis Maciej vezérletével jövünk, az ő gondja lesz, hogyan oldja meg a problémát.
Este a tévében a Halál egyenes adásban című francia filmet néztem meg. Mint minden európai film, magasan veri az amerikaiakat.

Január 30. vasárnap, Mostaganem, - úton - Oran. Jókor érkeztünk, még este bevittek, nyugodt esténk volt.

Gálaest a Nemzetiben

Láttam a Magyar Művészetért Díjak díjkiosztó gálaműsorát a Nemzetiből. Sajnos, közben hatósági vizsgálat érkezett, és a 10 díjazott közül csak ötöt láttam: Cserhalmi Györgyöt és Sára Sándort mindenki ismeri. Posztumusz díjat kapott Wass Albert. Péterffy László szobrászművész volt a következő (a sárospataki Művelődési ház előtti szobor, a Paksi katolikus templom oltárának alkotója, és ő készíti majd el a piliscsabai katolikus egyetem udvarán felállítandó Szent István szobrot). Volt egy kedves népdalénekes parasztbácsi, aki elnézést kért "kedves mindanyiójuktól", hogy talán a dal nem lesz a legszebb, de most épült föl hosszú betegségből, és a hangja megsínylette. A végén "Isten áldja meg magukat" köszönéssel búcsúzott. Aki legjobban tetszett, az Lajkó Félix, szabadkai hegedűművész volt. Sajnos itthon majdhogynem ismeretlen a huszonéves fiatalember, külföldön elismert művész. Hja, kérem, sem rokona, sem boldog őse nincs azok között, akik a felkapott médiapojácákat ajnározzák és egyengetik útját. Pedig a hangszerén csodálatosan játszik. Kimondottan kedves volt, ahogy kiállt, kócos, sehogyan se áll frizurával, és mély átéléssel adta elő a produkcióját.

Szibéria

Tematikus este volt a tévében hét óra után, Szibériáról. Minden dokumentumfilm (hármat vetítettek) a szibériai sámánokról szólt.
A Bajkál tó partján élő burjátok sámánjaival beszélgettek először. Számomra azért is érdekes volt, mert ahogy a nyelvüket meghallottam, azt hittem, törökök beszélnek. De ez nem csoda, hiszen magukat a hunok leszármazottainak tartják, és minket rokonaiknak.

Érdekességek:

Megalakították a Szibériai Sámánok Szövetségét 1995-ben, de addig szigorúan tilos volt még beszélni is erről. Pedig az ott élő népek vallása a sámánizmus, a szovjetek ugyanúgy nem tudták kiirtani az ősi hitet, mint ahogyan egyetlenegy egyháznak, vallásnak sem volt komoly (mondjuk inkább úgy: sikeres, mert ők komolyan harcoltak a hit ellen) ellenfele a marxista-leninista ideológia.
Jó példa rá az egyik legsikeresebben működő sámánasszony. (Tudni kell, hogy a sámánok ugyanazon nemzetség tagjai voltak, a képességet születéskor magukkal hozták - hitük szerint reinkarnáció útján.) Tehát a kislány 1948-ban megszületett, és a nagyanyja - híres sámánasszony - szigorúan felügyelte, és "mágia útján" rejtve tartotta a képességeit, főleg a veje miatt, aki a KGB magas rangú tisztje volt. A leány felcseperedett, feleségül ment egy űrkutató mérnökhöz, aki Bajkonurban dolgozott. Maga is értelmiségi... Közben állandóan küzdött az előtörni akaró sámánképességével. S 1995 után teljes erejéből elkezdte a gyógyítást, és a különböző szertartásokat. A férje előbb bolondnak nézte, aztán csak dühös volt, és ma már mindenben segíti, ugyanis a "tények" meggyőzték az űrkutató fizikust. (Gondoljon mindenki, amit akar.)
Levetítették a Derszu Uzala című szovjet filmet a hetvenes évekből. Nem véletlenül kapta meg a legjobb külföldi filmnek járó Oszkárt... Ez a véleményem, még akkor is, ha a díjat semmire se becsülöm, már leírtam, hogy miért, egyedüli rangja szememben csak a külföldi filmeknek járónak van, pontosan azért, mert az nem amerikai...

Január 31. hétfő, Oran. Reggel megijesztettek: töröltek a berakó listáról 90 konténert, és helyette kilenc héliumtartályt veszünk fel. Így ma elmehettünk volna, de (hála Istennek) délután elromlott a 2. daru, így csak holnap indulunk. Még egy nyugodt este... A hírek szerint: Orbán meghízott: Kövér lett a Fidesz elnöke... 
Tegnap láttam a Meseató c. régi magyar filmet (giccsparádé, de ha Rejtő a magyar kultúra része, akkor ez a film is. Kabos még mindig meg tud nevettetni sajátos, hebegős-habogós humorával, a Chaplinhez hasonlítható kisember alakításaival!)

Adam felesége szerint jól beszélek lengyelül - MV Petra (2) 11. rész

Azért a cím nem teljesen igaz, de akkor is, jó volt hallani!

Január 23. vasárnap, úton, Valencia. Szerencsénk van, jó időben hajózunk. Délben megnéztem a filmet, aztán telexet küldtem az asszonynak, hogy este 6 után hívhat. De mivel vacsora előtt nem csengett a mobil, ezért felhívtam.
Hiába no, azért még van mit tanulnia tőlem is...
Éjjel horgonyt dobtam, nincs információnk a kikötésről.

Január 24. hétfő, Valencia, úton. Délben kötöttünk ki, és este jöttünk el. Úgy látszik, nincs fontos dolgunk.

Kimentem a városba.

Hiába töltöttem itt több mint két hetet a hetvenes évek végén a Cegléddel, nem ismertem rá Valenciára. A várost átszelő folyót eltérítették, a medrében park, játszóterek vannak, azelőtt véges végig focipályák voltak. Egy órát sétáltam, aztán visszabandukoltam a kikötőbe.

Január 25. kedd, Barcelona, úton. Egyre érkeztünk, nyolckor eljöttünk. Attól tartottam, ha túl hamar végzünk, akkor túl korán érkezünk Marseille-be. Éjjel keleti szél kerekedett, és ez visszafogott.
Megkaptam a táviratot, hogy törölték a hadianyag-szállítást Djiboutiba. 

Január 26. szerda, úton, Marseille. Érkezéskor Adam Zalewski, a régi-új elektrikus a parton várta a hajót. Hangos "szervusz"-szal köszönt.

Adam a hajón

Este megittunk egy whiskyt a kabinomba. Elmondta, hogy tudta, hogy én vagyok a parancsnok, mert találkozott Maciejjel, aki megkérdezte tőle:
- Tudod-e ki a kapitány a Petrán?
- Nem ismerem én az összes francia parancsnokot... - felelte Adam.
- Nem francia, hanem magyar - vigyorgott Maciej, és Adam rögtön kapcsolt. Azt nem is mondtam, hogy első dolga volt, hogy gratulált az előlépésemhez.
Aztán azzal folytatta, hogy emlékszem-e Szergejre, a 2. tisztre. Hát hogyne...
- Amikor hazamentem, a feleségem azzal fogadott, hogy hívta valaki tengerész, akivel együtt hajóztam a Petrán még nyáron. De nem tudta megmondani, hogy ki. A kiejtés alapján külföldinek gondolta az asszony, meg vétett egy-két apró hibát is, de kiválóan beszélt lengyelül. De mivel Szergej hamarosan meglátogatott, és kiderült hogy nem ő volt a hívó, csak te lehettél.
Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor Varsóból felhívtam Adamékat, és a feleségével beszéltem, előtte szépen megfogalmaztam a mondanivalómat, s magam is csodálkoztam, hogy milyen gördülékenyen tudom elmondani.

Ott folytattuk, ahol abbahagytuk

Utána egy kis történelemórát tartottunk, mert kiderült, hogy otthon tanulmányozta a lexikonokat, hogy minél többet megtudjon a magyarokról, de nem teljesen kristálytiszta, amit a "nevem" magyarázatánál talált. Kiderült, hogy a székely népnévről volt szó, elmondtam röviden amit tudni kell róluk és a hunokról meg Attila királyról (megjegyeztem, hogy Bics Bozse lengyelül az Isten Ostora, ezt persze tudta, és érdekes, hogy Marek is és Krzysztof is tisztában volt vele). Levezettem az Árpád-házi családfát Mao Tuntól kezdve - aki az i.e. 300-ban alapított hun birodalmat Ázsiában - Mundzuk-Attila-Irnik-Kovraton keresztül végig Ugekig aki, mint tudjuk(?), Álmos apja volt. Azt is elmondtam, hogy mindezt kínai, bizánci és német évkönyvekből tudjuk, mert nomádok lévén, nem maradtak fent írásos emlékeink. És persze azt is hozzátettem, hogy ez mennyire tuti...
Odaadtam neki fénymásolásra a családfát, mert a feleségének ez a hobbija. A magyaroké nincs meg, és igen örült neki, amikor megtudta, hogy a férjura megszerezte.
Közben bejött Marek is, aki már nagyjából tisztában van az Árpád-házi királyainkkal, hiszen már több mint egy hónapot töltöttünk együtt. Megbeszéltük, hogy az első lengyel király 966-ban kapta a koronát, de nem a pápától, mint Szent István, hanem Ottó német-római császártól, tehát a polyákok a németek hűbéresei voltak, nem úgy mint a magyar királyság, mely kezdettől fogva független volt, és a bajorok csak ácsingóztak az országra, de sose tudták elfoglalni, vagy hűbéresükké tenni (annak ellenére, hogy sok Árpád-házi trónkövetelő német segítséget kért).
Közben a whisky elfogyott.
Adam híre szerint Maciej az út végén jön vissza, ahogyan számítottam is.

Hiszed-e, hogy az arab nem fogadta el a cigarettát? - MV Petra (2) 10. rész

Január 20. csütörtök, úton, Mostaganem. Azt hiszem, mondanom se kell, hogy egész nap ezeken rágódtam. Ugyanis igazam van, de ki hogyan viszonyul hozzá? Legfőképpen a cég véleménye érdekelt!

Délutánra már teljesen berágtam, összevesztem mindenkivel, olyan alapon, mint a kisnyúl a medvével, amikor elindul hogy kölcsönkérje a fűnyíróját, és közben azon morfondírozik, hogy a medve miért nem adja oda, s a végén, amikor megérkezik a medvéhez, kifakad: Medve koma, cseszd meg a fűnyíródat... (Beszúrás 2016-ból: azóta polgárjogot kapott az itthoni beszédünkben, hogy fűnyírózom, ha magamban vitatkozok valakivel.)

De nem lett szükség rá, hogy teljesen felhergeljem magam, mert e-mail jött capt. Papelard-tól, hogy teljes mértékben egyetértenek a kommentárommal, s a hajó katonák nélkül teszi meg az utat, erre 25-én visszatérnek.

Tanulságok

Azt hiszem, hogy ez valójában jó lecke volt számomra. Két okból is. Az első nem is lecke, hanem az a bizonyosság, hogy a cég mindenben mögöttem áll, s ez feltétlenül jó érzés.

A leckét a szocializmusban nevelkedett bikkfa agyam kapta. Azt hiszem, túlságosan is bennem van, hogy a főnöknek nem lehet nemet mondani, hiszen egész életemben ezt láttam. Hallani persze azt, hogy "elvtársak, mindenki bátran mondja meg a véleményét", csak olyan, aki el is mondta valóban azt amit gondolt, az ritka volt, mint a fehér holló, magányos Don Quijote a szocializmus szélmalmai között. Sajnos, de igaz, ez a "főnök szava parancs" belém ivódott. S nem mertem kerek-perec elutasítani a Sudcargos "kérését". Ugyanis nem tudtam, hogy milyen összefonódások vannak a CMO - a cég - és a hajóbérlő között. Mára tudom, hogy van, de nem számít. Nem tudtam, hogy francia és francia kéz "mennyire mos kezet", ki melyik oldalon áll?

Amikor Guegannak, a főgépésznek elmondtam a bajom, a leghatározottabban kijelentette hogy az ég világon semmi bajom nem lehet abból, ha a legénység jogaira hivatkozom, ugyanis a normális élettér és elhelyezés a hajón minimális emberi jog, s nemcsak a szerződés miatt van igazunk, igazam.

És valóban, amióta elküldtem a levelet a hajóbérlőnek, hogy elutasítom a kérését, nagy kuss van a részükről. Valószínű, hogy azonnal telefonálhattak capt. Papelardnak, aki erre fel küldte a telexet, hogy mindenben egyetért velem.

Egy jó pont a franciáknak, rájuk is fért már a sok fekete mellett. Ezt a gondolkodásmódot mindenképpen el kell tanulnunk (tanulnom) a demokratikus hagyományokkal rendelkező országoktól.

Így most határozottan jól érzem magam.

Csak az az egy bajom van, hogy - ha megyünk - a djibouti utat már Maciej parancsnoksága alatt tesszük meg, addigra visszajön. Pedig élveztem volna a küzdelmet a Szuezi-csatornában a hatóságokkal, nem beszélve arról, hogy egy hónapos út lévén, annyival hosszabb lenne a barba beosztásom.

Január 21. péntek, Mostaganem, úton, Oran. Tegnap este horgonyt kellett dobnunk. Nem értettem a dolgot, de a vizsgálatnál kiderült, hogy a Coast Gard este hét és reggel hat között többé nem jön ki a hajóra.

Teljes holdfogyatkozás

Negyed hétkor keltem, a hajó készen állt horgonyhúzásra, a pilot és a parti őrség éppen akkor érkezett, így dicséret illeti az elsőtisztet, hogy milyen optimális időben ébresztett. Ráadásul a teljes holdfogyatkozást is láttam. Sajnos a tavalyi teljes napfogyatkozást nem láttam, de a felvételekből tudom, hogy a napra vetülő holdárnyéknak éles a kontúrja. Itt a földárnyék (valószínűleg a Föld légköre miatt) széle kissé világosabb volt.

Lehet, hogy az ilyesféle természeti jelenség kissé megzavarja az emberek józan gondolkodását, de a parti őrségét bizonyosan. Adtam nekik három karton cigarettát, és ebből kettőt visszaadtak! Pedig arabok!

Sajnos, ezt senki tengerész nem hiszi el otthon, ha elmesélem...

Gyorsan kikötöttünk, kiraktunk, és ebéd előtt már úton voltunk Oranba.

Érkezésnek 16.15-öt adtam meg, hiába érkeztünk háromnegyed négyre, egy nagy szakállú, sasorrú, szúrós szemű (tisztára Khomeini pofa) pilot pontosan negyed ötkor érkezett. Kikötés után megköszöntem a manővert, és adtam egy karton Marlborót.

- Köszönöm captain, nem dohányzom -, mondta és visszaadta.

Aztán a vám elvitt hat karton cigit a szokásos négy helyett.

Mondom, hogy a holdfogyatkozás megzavarta az agyakat...

Január 22. szombat, Oran. Tegnap este megnéztem az Olsen banda sínre kerül c. filmet. Utána egy francia film volt, a címe: Medence. Alain Delon és Romy Schneider volt a két főszereplő. Ha francia, akkor csak jó lehet, megnéztem, s a feltevés igaznak bizonyult.

Azt hiszem, a Duna TV egyedülálló a maga nemében. Ideális a műsor, nincsenek amerikai szemetek, nincsenek "multi" reklámok, az elmúlt hónapban egy Peugeot hirdetéstől eltekintve csak magyar árukat ajánlanak, és a műsorok nézhetők. Sok a magyar értékeket bemutató dokumentumfilm, de sajnos, ezt kell ismernem, hogy az átlagember számára ez a típusú televízió nem versenyképes a kereskedelmi adókkal. Pedig van "szappanopera" is, azt hiszem, nem minden nap, de ez legalább nem az erkölcsromboló általánosan jellemző szemét.

Hogy a régi magyar filmekről ne is beszéljünk... Igaz nem nézem őket - ugyanúgy, ahogy Szabolcsot is untatja a hatvanas évek filmjei -, de még élnek azok, akik nosztalgiával ülnek a tévé elé, és ők is nézők. Persze nem fizetőképes fogyasztók az idős nyugdíjasok, tehát nekik nincs semmi keresnivalójuk a TV2-3-RTL előtt.

Szombat délelőttönként van egy műsor, 6-12 éves gyerekeket kérdeznek az élet fogós kérdéseiről (ma például a dohányzásról). Meg kell őket zabálni, olyan aranyosan mondanak butaságokat, és felnőtteket megszégyenítő módon mondanak ki igazságokat. Jó páran persze azzal küszködnek, hogy még nem tudják elmondani a gondolataikat, de van néhány okos kislány és kisfiú, akik igen világosan kifejezik magukat, és valóban helyes értékítéleteik, egyéni gondolataik vannak.

Persze ilyen kérdezgetős műsort láttam én a TV2-ben is. Fiatalokat (15-20 éveseket) kérdeztek a magyar történelemről, s a kérdező szándékosan hülyét csinált belőlük. Teszi ezt az a televízió, amelyik még egy másodpercet se áldozott a történelmünk felidézésére...

Este az Ármány és Szerelem sorozat egyik hat részes filmjének a befejező részei mentek. Mivel láttam az előzőeket, felvettem videóra, ugyanis késő este fejeztük be a rakodást Oranban. Majd holnap megnézem.

Előtte azonban volt egy beszélgetés Mezei Andrással. Megemelem a kalapom előtte. Senkit nem hallottam még ilyen szépen vallani a magyarságáról az anyanyelv kapcsán, mint az ősz költőt.

Megástam a síromat... - MV Petra (2) 9. rész

Január 17. hétfő, Marseille. Hamarabb elkészült a darumotor, mint gondoltuk. Este hatra el is készülhettünk volna, ha az elektrikus nem fordítva(!) köti be, s ezzel megtréfálta a hidraulika motort, mert fordítva akarta működtetni. Így is elindultunk, igaz, éjfélkor. 
Randa szeles időt adott a meteorológia. Több mint 120 km óránként a sebessége. André telefonált a hajóbérlőnek, hogy a kikötőben maradhassunk éjszakára.
- Természetesen -, volt a válasz, de egy óra múlva telexet kaptam, hogy ha kész a daru, teljes sebességgel irány Barcelona, mert nagyon várnak. 

Január 18. kedd, úton. Reggelre 8-9-es lett a szél, délben már 10-es erősségű dühöngött. Azért hét csomóval haladtunk. Délután telex a hajóbérlőtől: csökkentsük a sebességet, és csak holnap reggelre érkezzünk. Hát így vártak minket Barcelonában.

Január 19. szerda, úton, Barcelona, úton. Pontosan hatkor érkeztünk. Így ki tudom számítani az érkezést. Persze ebben van egy kis turpisság: az érkezés azt jelenti, amikor vége van az útnak, és lassítok. Na, és azt írok be, amit akarok, úgy fél óra tűréssel. Igazából már fél hatkor itt voltunk, és tízkor már eljöttünk.

Újabb dilemma...

Délután telex jött a hajóbérlőtől, hogy február negyedikén egy Toulon - Djibouti - Toulon utat csinálunk, és hat katonát szállásolnak be.
Ez már a második eset, hogy erre kérnek. Először beleegyeztem, de valójában nem értettem, hogy a precedens utat miért tette meg Maciej. Ugyanis szeptemberben volt egy útjuk Toulon - Alexandria között, és egyszer már leírtam, hogyan helyezte el az embereket, hogy a katonai kísérőket fel tudja venni. A matrózok szerteszét a hajón, a földön aludtak, egy még az ő kabinjába is jutott.
Este a matrózok elutasították a Sudcargos kérését, hogy elhagyják a kabinjukat egy teljes hónapra, ráadásul trópusi körülmények között tesszük meg az út felét. Éjjel egy hosszú telexet fogalmaztam meg, de még nem küldtem el, akartam rá aludni egyet.
Közben a CMO-tól táviratot kaptam, hogy magyarázzam el, hogyan akarom a katonákat elhelyezni. Elfaxoltam a nyers telexet.
Nem normális, amit kérnek, és nem tudom, hogyan utasítsam el. Elmondtam Andrénak, hogy mi a gondom. Az ő véleménye az volt, hogy nonszensz, amit a Sudcargos kér. Nincs egy francia, aki megtenné, hogy a kabinjába enged valakit, kérje akár az atyaúristen is. Közben megemlítette, hogy cpt. Papelard mindig a parancsok mögött áll, még nem fordult elő, hogy ne védte volna meg, legyen akár olyan barom, mint Jerome Costagliola volt.
Így aztán úgy döntöttem, hogy határozottan visszautasítom a kérésüket. Ráadásul nevetséges összeget - ezer dollárt - ajánlottak fel a személyzetnek, ha össze-vissza költöznek.
Az azért izgatott, hogy mi volt az oka, hogy Maciej megtette, amit tett? Elővettem az archívumból a szeptemberi táviratokat, és végigböngésztem. Nos, a Sudcargos bungalóban akarta a fedélzeten elhelyezni a katonákat, csak amikor kész volt a berakás, és meghozták a lakókonténereket, a katonák kapásból elutasították, hogy azokba beköltözzenek. Ezért, hogy el tudjon a hajó indulni, Maciej megtette, hogy beköltöztetett egy matrózt a saját kabinjába, egyet a chief irodába, és egyet az eü. kabinba. Tehát valóban "vészhelyzet" volt, és baráti szívesség a hajó részéről.
De úgy látszik, ezt most már természetesnek veszi a hajóbérlő.
Úgy döntöttem, hogy a sarkamra állok, és egyszer mindenkorra elutasítom. Van két hetük, szerezzenek be olyan lakókonténert, amit elfogad a hadsereg. Ha pedig nekik nem jó, ne gondolják, hogy a "kelet európai" személyzetnek, vagy a szuezi pilotnak jó lesz.

Január 20. Úton, Mostaganem. Alig aludtam az éjjel. Már reggel fél ötkor fent voltam, ezen a rohadt Vörös tengeri úton rágódtam, Reggel aztán elküldtem a telexet Mr. Cardinak, a Sudcargos főnökének.
Most közzéteszem a levelem hiteles fordítását:


FM: PETRA
TO: SUDCARGOS
ATT: Mr. Cardi
RE: Katonák elhelyezése.


Jó reggelt, és hasonlókat a munkatársainak.


Tegnap elküldtem egy telexet: "El tudom fogadni a katonák elhelyezését", de a személyzet nem egyezik bele, hogy elhagyják a kabinjukat.
A következő az érvelésük:
1. Capt. Kraus úgy tájékoztatta a személyzetet, hogy az előző hadianyag szállítás Dikheilába, az ismert körülmények között egyszeri kérése volt a Sudcargos-nak. A parancsnok úr ugyancsak tájékoztatott engem is, hogy azért tette meg ezt a szívességet a hajóbérlőnek, mert "sürgős és különleges" helyzet volt. De elmondta, hogy csak egyszer tette meg, és a jövőben elzárkózik a hasonló helyzet ugyanilyen megoldásától.
2. Az út hossza minimum egy hónap (kétszer annyi, mint az előző volt). Egy hónapon keresztül matracokon aludni a földön, nem fogadható el. Az időjárási körülmények is mások: a Vörös-tengeren ilyenkor is igen magas a hőmérséklet, ennek ellenére a legénységnek dolgozni kell, tehát jogos az igényük a megfelelő pihenésre.
3. Az elhelyezés kényelmetlen, nemcsak a matrózoknak, hanem az elektrikusnak és a gépmesternek is, mivel össze kell költözniük. Egy matróz lenne az elsőtiszti irodában (a 2. gépész zuhanyzóját és WC-jét használva), egy az eü. kabinban mosdó nélkül, és egy matróz volt a parancsnok kabinjában, a mosdóját és toalettjét használva. Nem beszéltem a szakácsról, aki plusz hat főre kell, hogy dolgozzon, a szerződése értelmében folyamatosan csak a személyzetre köteles főzni.
4. A munkaszerződés kimondja: A munkaadó köteles a tengerészt ellátni megfelelő mennyiségű és minőségű élelemmel ellátni, valamint kielégítő elhelyezést nyújtani minden tekintetben.
Az adott körülmények között minden ellentétes a szerződéssel.
Magam is megváltoztattam a véleményem. Tegnap gondosan tanulmányoztam a szeptemberi telexeket, mert kíváncsi voltam, hogy miért szervezte meg capt. Kraus ezt az elképzelhetetlen elhelyezést a személyzettel? Találtam egy táviratot, mely szerint Toulonban berakás közben a francia hadsereg határozottan elutasította, hogy beköltözzenek a hajóbérlő által hozatott bungalow-ba. Hogy ezt a kellemetlen helyzetet elhárítsa, a parancsnok - baráti segítségként a Sudcargos-nak - a fent említett módon helyezte el a személyzetet.
Most nincs "sürgos és különleges" helyzet. Jelenleg és a jövőben is az egyedüli megoldás: lakókonténer a hadsereg rakomány kísérői számára.
Ha szabad kérnem, a jövőben ne tervezzen senkit elhelyezni a parancsnok kabinjában, legyen bár francia, lengyel vagy magyar.
Szívélyes üdvözlettel a parancsnok.
Aláírás.

Nem vállalom a finn rokonságot! - MV Petra (2) 8. rész

Január 14. péntek, Marseille. Előbb úgy terveztem, hogy kimegyek a városba, de a délelőtt papírmunkával telt, ebéd után felhívott cpt. Papelard, hogy Szuezi-csatorna bizonyítványt keres. Hát ilyen nincs, mondtam. A hívás után elkezdtem kutatni a szekrényben, és a lejárt, régi papírok között megtaláltam az eredetit - még 1983-ból, amikor a PETRA Hamburgban volt bejegyezve. Ezt átadtam az ügynöknek, nagyon meg voltak elégedve. Gondolom újat csináltatnak, csak tudnám, hogy miért?
Két oka lehet: vagy fuvar lesz Yambuba, Szaud Arábiába, vagy Mr. Baaboud (aki december. 17-én volt itt megtekinteni a hajót) megveszi, és szükséges az adás-vételhez. André mondott valami olyasmit, hogy márciusban lehet, hogy eladja a Valman a hajót (a névleges, bahamai tulajdonos, amely az SNCM (francia cég, a Franciaország és Korzika közötti komphajójáratokat üzemelteti) tulajdona.

Történelmi focimeccs

Végül nem mentem ki, mert végre rendesen tudok tévézni, és megnéztem este az Olsen bandát, majd a FIFA Klubvilágbajnokság döntőjét a Vasco de Gama és a Corintians között.
A bajnok, a Corintians győzött egy kissé unalmas meccsen. Egy két fantasztikus egyéni villanás volt, nem a sztárok csillogtak (Romarió, Edmondo, Marcelinho), hanem a Corintians kapusa Dida, aki zsinórban négy tizenegyest fogott a selejtezokön, és a mindent eldöntő büntetőkből is megfogott egyet. A legnagyobb élmény a közönség volt. Elképzelhetetlen méretű transzparenst feszítettek ki, a kapu mögötti teljes szektort befedték vele, és úgy éltették a Paulista (Sao Paolo állam) és brazil bajnok győzelmét. Éjjel fél háromkor feküdtem.

Január 15. szombat, Marseille. Ebéd után kimentem. Azt terveztem, hogy sétálok egy nagyot, és este egy vendéglőben megvacsorázom. Ezer frankot vittem magammal, mert mit lehet tudni, hátha veszek valamit.

Szerencsés délután

Nagyot sétáltam, az Operához vezető sétálós utcában bolt hátán bolt, üzletek, áruházak. És irtózatos tömeg, mindenki vásárolt. Ma kezdődött az árleszállítás. Az ing, amit csütörtökön vettem 200-ért 149 volt...
Rettentő furcsa érzés volt a bámészkodás, és a vásárlás...
Olyan márkaneveket olvastam és boltok voltak körülöttem mindenütt, ami otthon csak a legdrágább üzletekben és körzetekben van: Pierre Cardin, Mark and Spencer, La Fayette, Dior... Furcsa látni, ahogy az emberek szinte ölték egymást az olcsó" áruért. A 200 frankos ingeket vitték mint a cukrot, turkáltak, a leesett árun tapostak, mindenütt eldobált számlák, őrült tömeg a pénztáraknál, a próbafülkéket nem is használták, a ruhatárolóknál öltöztek, vetkőztek a vevők.
Végül vettem egy igazán szép, sötétkék, kötött gyapjú kardigánt, a vállán és a könyökén finom bőr betéttel. Nem volt olcsó, a márkája Mark and Spencer, és nem is volt leárazva.
Az úgy van, hogy sokan gyűjtenek ezt-azt. Bélyeget, érmét, könyvet... Úgy látszik, én bőröndöt. Vettem egyet, azt hiszem írtam, hogy a táskám, amivel leutaztam elszakadt. Valami kell, amivel hazautazom. Ez most nem olyan marha nagy, mint a legutolsó, amit Alexandriában vettem. Kerekes, fogantyús, nem kell cipelni, és ez fontos, ha Lengyelországba megyek, s cipekednem kell. Encsike csak kicsit szörnyülködött, amikor elújságoltam, csak még azt nem tudja, hol tároljuk majd...
Amikor elhatároztam, hogy veszek egyet, megszámoltam a pénzem. Ötszázötven frankom meg némi apróm volt. A bőrönd 555-be került. Megvettem, utána összeszámoltam a maradékot, és kiderült, hogy 6,45-öm van. A buszjegy 9 frank. Na, most mit csinálok? A világ végén állunk, a hármas kapunál, nem tudok gyalog bemenni. Nincs más hátra, taxit kellett fognom.
Nem egyszerű zuhogó esőben. Már a személykikötőnél jártam, amikor sikerült találnom egyet.
És milyen jó volt, hogy nem maradt buszra! A hármas kapu zárva volt, a négyesig kellett elmenni, ami legalább két kilométer, majd ugyanannyit vissza a kikötőben! Mit csináltam volna, ha busszal jövök?

Január 16. vasárnap, Marseille. Csendes, nyugis nap, a matrózok lefestették a hajó part felőli oldalát. Egész nap tettem-vettem, közben a Duna TV állandóan bekapcsolva.
Meg kell, hogy mondjam, hogy sokkal jobb, mint bármelyik kereskedelmi adó. Nincs kultúragyalázás, jól készítik a műsort, nem szigorú nemzetközi szabvány szerint, fogyasztóknak.
Ma este megnéztem a Két Bólyait, valamelyik határon kívüli magyar színház előadásában - egy színészt se ismertem, ezért gondolom, hogy nem itthoni színházból közvetítették. Nagyszerű darab...

Nem vállalom a rokonságot...

Még azt a halvány, nyelvit se, a finnekkel...
Egyszerűen lehetetlen, hogy "ezeknek" valami közük lehetett valaha a magyarsághoz. Ugyanis akkor valami életvidámság kellett volna rájuk ragadni, rólunk!
Az esti film egy finn művészi alkotás volt. Eleinte csak fél füllel figyeltem, de aztán a tévé elé ültem, mert érdekelt.
A film egy házaspárról szólt. A férfi buszsofőr, az asszony főpincér. A férfi elveszti munkáját, az éttermet, ahol a nő dolgozik, egy bank csődbe viszi, s az alkalmazottakat elbocsátják. Így mindketten munkanélküliek lesznek. A férfit alkalmaznák, de az orvosi vizsgán elbukik, sőt, még a jogsit is elveszik tőle - fél fülére alig hall. A nő se talál munkát.
A történet nem vígjáték, ez nyilvánvaló. Sőt, igen szomorú.
De ez még nem ok arra, hogy az egész filmben még csak el se mosolyodik senki. Faarcú, hideg-rideg-hűvös pasasok, fanyar-savanyú-életunt "nők" (azért idézőjelben, mert mindegyik olyan randa, hogy az már csuda!). Nem volt egy bágyadt "hi-hi" se, nemhogy kacagás, viháncolás. Pedig ok az lett volna rá. A film végén a bank által csődbe juttattot étterem tulajdonosnője kölcsönöz az asszonynak, éttermet nyitnak, a férje is ott dolgozik, sőt, az összes régi (citromharapós, Savanya Vendel arcú) alkalmazottat visszaveszik. És az első nap, igaz délelőtt nincs vendég, délután megtelik az étterem, sőt, a birkózó válogatott 30 főre foglaltat helyet.
Hát ha más nem, ez ok lenne az örömre, az ölelkezésre, a boldogságra. Ehelyett az asszony faarccal, halál unott pofával bólint:
- Jöhetnek - és úgy néz az ajtófélfára, mintha a kivégzőosztag lenne.
Hát ilyen vidám népek ezek.

Ilyen se történt még: négy nap nyugi Marseille-ben! - MV Petra (2) 7. rész

Január 7. péntek, úton. Tízkor távirat jött, hogy a következő út: Toulon - Ploce - Thesszaloniki - Toulon. Katonai rakományunk lesz.

Megint Pierre...

Pierre erre teljesen bezsongott, és mindenáron telefonálni akart capt. Papelardnak, a cég főnökének, hogy maradni akar az útra. Az fel se merül benne, hogy sokkal nagyobb szükségem van Gaugenre, mint rá, és azt hiszem, hogy a cég is ezért küldi most Andrét Pierre helyett. 
Miután kérte a telefont, azt nem mondhattam, hogy nem adom, de azt már megtehettem, hogy olyan időpontot mondjak partközelre, amikor már nem tud beszélni (éjjel kettő, tizenegy helyett). 
Ez az út egyébként szemétség a hajóbérlő részéről. 
Ugyanis hat katona jön a hajóra a rakománnyal. Helyet kellene nekik biztosítani, ami azt jelenti, hogy az elektrikus átmegy a szerelőhöz, a három matróz közül az egyik a betegszobában a földön, a másik a chief irodában a földön, a harmadik még nem tudom, hol a földön fog aludni két héten keresztül (igaz, fejenként kapnak 300 dollár külön pénzt ezért a kényelmetlenségért). 

Január 8. szombat, úton, Oran. Egyszerűen hihetetlen, hogy milyen csendes időben jöttünk. Tökéletes szélcsend volt, a tenger sima, mint az olaj... 
Ma minden összejött, mert tizenegykor érkeztünk, és éjfél előtt már kikötöttünk. Csak a kikötő-kapitányságról a harcsabajszú jött be cigiért, nem sok vizet zavart, alig időzött, öt perc alatt elkotródott. 
Érkezés előtt telezuttyant a hócipom Pierre-el. Éppen egy hajónak tértünk, és kerestük az irányt a kikötőbejárathoz, amikor felrohan a hídra, hogy elment a kép a tévén, és most nem tudja az utolsó lottószámot... Azt hiszem, amikor meglátta az értetlen arcunkat, akkor rájött, hogy van fontosabb is a telelottónál, főleg érkezéskor. Elkezdett valamit motyogni, hogy jól van, na, meg excuse me, és eloldalgott. 

Január 9. vasárnap, Oran. Reggel azzal jött az ügynök, hogy ma este, vagy holnap délelőtt lehetünk kész. Napközben kiderült, hogy vagy holnap... 
A munka végeztével beszélgettem Marekkal. Megittunk két whiskyt, mesélt magáról, a családjáról. Elmondta, hogy mi a hobbija. Filozofikus mondásokat gyűjt egy könyvbe. Már vagy tizenöt kötete van otthon. Amióta befejezte a líceumot, megszakítás nélkül gyűjti. 
Megkérdeztem, hogy hány könyve van a fiókjában? Meghökkent, aztán megmondta, hogy kettő. Erre megmutattam a Tisztást, és beszélgettünk az irodalomról, és a vége természetesen politizálás lett. 
Este megnéztem a Dunán a Kaméliás hölgy c. lengyel filmet. Milyen jó, hogy nem az amerikaiak készítették... 
Lékó lemosta a sakk világbajnokot egy páros mérkozésen 4,5-1,5 az eredmény. A világbajnok nevére nem emlékszem, de azt hiszem, nem érdemes megjegyezni, úgyis Lékó lesz az hamarosan... 
Már feküdni akartam (a tévé állandóan be van kapcsolva, ha fogható...), amikor egy amerikai film kezdőpdött. A magyar címét nem tudom - éppen a fürdőben voltam -, az eredeti: Mindwalk, azaz agyséta. Fantasztikusan jó film volt. Régen láttam ilyen jó amerikai filmet. Igaz, nem történt benne az égvilágon semmi: három amerikai, egy választáson megbukott elnökjelölt politikus, egy New Yorkból elmenekült költő, és egy Bostoni kutatóintézetben dolgozó, szabadságon levő fizikusnő találkozik Bretagne egyik piciny, de festői szigetén, és az élet értelméről, a politikusok és a környezet, a mindennapi élet és a modern fizika kapcsolatáról beszélgetnek. 
Ilyen filmeket csinálnak, és akkor azok a seggfejek a Titanicnak adják az Oszkárt. Hát ezért nincs értéke a szememben ennek a díjnak. 

Január 10. hétfő, Oran, úton. Nyolckor keltem, délelőtt rakodás. Soha nem gondoltam volna, hogy a Larousse enciklopédiát franciául olvasom egyszer. Ez persze csak böngészés, csemegézés, de elég sokat megértek belőle, főleg, mert olyan dolgok érdekelnek, amiről egyébként tudok: Magyarország, Lengyelország, Franciaország földrajza, történelme. Tegnap a Kaméliás hölgy kapcsán vettem elő, mert képtelen voltam Pierre-nek megmagyarázni, hogy milyen film lesz este a TV-ben. 
Jellemző a francia agyára, hogy amikor leírtam magyarul, csak nézett, mint a lőtt medve, még akkor is, amikor megmagyaráztam, hogy a hölgy "la femme". (Marek a magyar név kapcsán azonnal mondta, hogy a "Dama Kameliowa" című filmről van szó.) Csak amikor megmutattam az enciklopédiában a kamélia virág nevét, akkor kapcsolt, hogy minden bizonnyal a "La dame aux Camélias" című regényre gondolok. 

Január 11. kedd, úton. Jól bedurrant az idő, és ami nem gyakori, most északkeleti volt a szél, így nincs hova elbújni, menni kell, ha lassan is. Alig öt csomóval bandukoltunk egész nap, kivéve a késő estét, amikor megjavult az idő. A hajóbérlő ideges, mert reggel azt adtam, hogy 13-án érkezem, valamikor délután. Ilyen helyzetben egyszerűen nem lehet kiszámolni az érkezés idejét.

Már megint a lengyelek...

Egész éjjel azon törtem a fejem, hogy hol tévedtem 500 frankot, mert ennyi hiányzik a kasszából? Reggel rájöttem, mikor kínomban, más ötletem nem lévén, elkezdtem az ital és cigaretta számlákat böngészni. 
Karácsonykor, 27-én más sört hoztak, mint a szokásos. De mivel a doboz nagyon hasonló volt, fehér, és piros betűvel, csak a karton színe volt más, azt hittem, hogy a karácsonyra való tekintettel, ünnepi csomagolást adtak a sörnek. Ám nem így volt, mindig helyi sört - a legolcsóbbat, 44 FF egy karton - szoktunk rendelni. Ez most export volt, és 71 FF az ára. De átvételkor nem néztem az árat, csak a mennyiséget - ilyenkor amúgy is bolondok háza van, és a shipi egyébként abszolút korrekt és megbízható. (Most szabadságon volt, és egy fiatal kollégája intézte az ügyeket, aki nem ismeri a hajó igényeit.) 
Tehát én a kantinban a 71 frankos sört 44-ért adtam. Ez húsz karton esetében közel 500 frankot tesz ki. Megvolt az ok, megnyugodtam. Az más kérdés, hogy egyáltalán nem örültem. Reggel mutattam a számlát Mareknak, és elmondtam, hogyan jártam. Persze azt is, hogy gond egy szál se, én voltam a hibás, mert nem ellenőriztem le az árat, és nem javítottam ki a kantin árjegyzéket. 
Délután megjelent 250 frankkal, hogy nem tudják, ki mennyit rendelt ebből a sörből, de itt a károm fele, ezt összedobták. Hiába erősködtem, hogy nem fogadom el, rámtukmálta. 
Nem mondom, jól esett. Azt hiszem, ez magyar hajón nemigen történt volna meg (és sok lengyel parancsnokkal se). 
Most jövök majd én, és a kétszázötven frank erejéig kikötőnként adok nekik egy üveg whiskyt, azt viszont ők nem utasíthatják el. 

Január 12. szerda, úton. Reggel leadtam, hogy holnap hajnali ötkor érkezünk. Így a hajóbérlő boldog lehet, csak mi veszítettük el az éjszakát Marseille-ben. 

Január 13. csütörtök, Marseille. Korán érkeztünk. Fél hatra kikötöttünk. Fél tizenegykor kimentem, először, amióta a hajón vagyok.
Amiért kimentem, nem tudtam elintézni.
Bánatomban vettem egy inget, és megettem egy zöld valamit, valószínűleg spenótos, sós süteményt, meg egy sonkás, tojásos szendvicset. A baugette jó száraz volt...

Pierre óriási mázlija

Fél tízkor megérkezett Guegan, az új főgépész. Pierre hamarosan elment.
Amikor beértem a hajóra, azzal fogadott Józef, az egyik matróz, hogy leégett a kettes daru. Azért a rakodás ment, igaz, parti daruval.
Most, hogy gond adódott, bejött Mr. Cardi, a Sudcargos főnöke, és élénken érdeklődött, hogy mikor tudunk elmenni?
- Ha kész a motor... - mondtam, mert ugyan mi mást lehet mondani?
- De hajnalban megjön a De-Kastri - egy másik Sudcargos hajó -, és kell a hely.
- Átállhatunk egy inoperatív rakpartra, ha kell - mondtam.
Így is történt.
Ötkor elvitték a kiszerelt motort. Fél nyolckor pilot, és egy óra múlva már a hullámtörőn voltunk kikötve.
Mr. Le Tallec telefonált, hogy a műhelyben azt mondták, hogy hétfőn délután tudják leghamarabb beszerelni a motort.
Elképzelem, mi lett volna, ha Pierre van még a hajón. Az utolsó, de valóban a legutolsó pillanatban húzta el a csíkot.
Este megnéztem egy filmet a 60-as évekből (az elejét nem láttam), Koncz Zsuzsáról, az Illés együttesről, és az Omegáról. Aranyos film, és milyen unalmas zene! Pedig hogy élveztük hajdanán! Nem sokkal később felhívott az asszony. Szabolcs is bele-bele nézett, de unta (elhiszem).
Jelentem, benne vagyok az újságban. A Marin című lap hozta, hogy: Petra, parancsnok cdt. Szekely.