2011. június 23., csütörtök

Hobbyparaszt (1)

Azt gondoltam, hogy egy új blogot nyitok a fenti címmel, de aztán arra gondoltam, hogy elég már belőlük.

Szóval hobbyzom, ahogyan Balázs Géza műsorában hallottam tegnap este, és nagyon nem tetszett a kifejezés.
Mostan vannak kérdéseim:
- a képen látható burgonya a saját termés első darabjai. (visszafogott taps).

Nem kevés ez két tőből? A két tő két szem vetőmagot jelent. A krumpli egyébként nagyon szép, és nagyon remélem, sok lesz. (kísérletképpen 150 tövet ültettem, de lehet, hogy ezt lecsökkentem jövőre.)
Osztán:
- bizony a tanulóév már szolgált tanulságokkal: jövőre több borsót vetek és kevesebb salátát.

A kínai kelt majd csak ősz előtt, vagy csak később, nem tudom... Akinek van tapasztalata, az adhat ám tanácsot! Ugyanis volt 12 tövem, és mind magnak ment. Ezért tegnap azt csináltam, hogy legyen valami haszna is, hogy a levelek vastag erét kivágtam, azt jól fel lehet főzéshez használni.
Mindenesetre tegnap elvetettem a másodvetésű borsót (illetve egy részét, mert többször fogok, pár nap különbséggel), meg tettem rövid tenyészidejű káposztát is. Lesz belőle kovászos káposzta!

3 megjegyzés:

Feren© írta...

Műparaszt a hobbyparasztnak:

Hát nem túl sok az a krumpli még egy bokor alá sem. Én még nem néztem a miénket, de könnyen lehet, hogy nálunk még ilyen sincs. Siralmasan száraz itt a föld, március óta három-négy alkalommal esett valami kis eső, legutóbb ötödikén volt egy borsót megmentő zápor. Egyébként őszre rendes években másfél, két kiló a bokronkénti átlag. Hozzátartozik, hogy tartunk baromfit, és a trágyát minden ősszel, szántás előtt a kertre terítjük, és forgatjuk a kertet, a krumplit soha nem vetjük oda, ahol előző évben volt. Így még a krumplibogárnak is adunk egy kis feladatot, tavasszal meg kell keresnie a krumplit, nem csak úgy beleszületni. A 150 bokor egyébként az éves ellátáshoz nagyjából éppen jó. Ha kevesebb a termés, akkor spórolni kell vele, ha több, akkor lehet ajándékozni belőle.

A káposztafélékkel annyi tapasztalatunk van, hogy nem termesztünk ilyesmiket. Az évek során szinte mindent kipróbáltunk, de azokból rajtunk kívül mindenki jóllakott, aki a kertünkben járt. A csigák, a bogarak, a levéltetvek, a kukacok, a nyuszi, az őzike, a kismadár, az egérke, a pocok... hát pár éve feladtuk. A káposztaféléket vesszük.

Borsó után egyébként nem rakunk borsót, megelégszünk azzal a 36 kilóval jövő ilyenkorig, amit lefagyasztottunk. A helyére egy kevés tarkababot, céklát, takarmányrépát (főleg a zöldje miatt, ami jó a baromfinak), uborkát és cukkinit raktunk. Ezekből mindből van már a kertben, de mivel tavaly elöntötte a kertünk alját a patak, és ami ott volt, az mint belefulladt, hát ezek a biztonsági tartalék.

Seafalcon írta...

A kínai kel levele olyan volt, mint a szita! A borsó helyére majd jön cékla.
Nekem nincs semmi állatom, mert akkor nem tudok kimozdulni, pedig nagyon szeretnék...

Feren© írta...

Hát igen, kimozdulni csak reggeltől estig tudunk, legalábbis együtt. De eddig ez nem volt gond.

Címkék

8-as (1) 9/11 (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (1) black gang (1) Black Irish Band (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) Bosun's Alphabet (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) capstain shanty (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) Ciprus (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) D.D.E.. (1) Dagenham (1) dalszöveg (1) David Coffin (1) Dávidházy András (1) ddr. Juba Ferenc (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Fairport Convention (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fiddeler's Green (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) Ger Loughlin (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) Greenore (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Hans Albers (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) hazautazás (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) Hóki (1) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) Husnes (1) húsvét (1) internet (1) ír népdal (1) Írország (1) Isartal (4) Izland (2) Jachtnavigátor (1) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) Karmöy (2) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) Kıbrıs (1) KK_döntő (1) komposzt (1) Kopervik (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Le Havre (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) lirycs (1) Lys Carrier (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) Mechanicy Shanty (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (1) MV Isartal (48) MV Kambo (14) MV Lys Carrier (27) MV Lys Chris (46) MV Lys Chris2 (1) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (21) MV Priwall-2 (13) MV RMS Andromeda (57) naan (1) Napl (1) Napló (323) Napló. MV Isartal (1) Naplü (2) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) norvég (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) Priwall-2 (1) pumping shanty (1) rabszolgaság (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rolling Home (1) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (29) Sharpness (5) shelter (1) Shenandoah (1) Shogun (1) Skinny Listers (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (1) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (29) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) The Dubliners (2) The Midshipmen Glee Club (1) The Pouges (2) The Seekers (1) Tisztás (1) TME (1) Tolkien (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) US shanty (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) Woody Guthrie (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)