Harmincötödik évfordulónk

Ma reggel kissé gondban voltam. Itt vagyunk Akán, és nincs a közelben virágbolt. A kertben elvirágzott a sok-sok szép rózsa, az utolsó kardvirágunk is hervadozik.
Pedig ma neki virág kell! Mindenképp!
Miként harmincöt évvel ezelőtt, amikor a Mechwart ligetben felmentünk a lépcsőn, és a Tanácsháza dísztermében az anyakönyvvezető elé álltunk, hogy kimondjuk: IGEN!
Kell valahol virágot szereznem, mert a virág a női lelket simogatja, felvidítja. Eddig, ha itthon voltam, mindig kapott. Mert sokszor, jaj de sokszor külön ünnepeltünk, ö itthon sírdogált, és a hajón búslakodtam.
A virág nemcsak ajándék, hanem köszönet is.
Köszönet az együtt töltött évekért.
Köszönet azért, hogy amíg távol voltam, embert nevelt a gyermekeinkből.
Köszönet azért, hogy támasz volt, hogy tudtam: hazavárnak.
Köszönet azért, hogy tudtam: szeretnek.
Szóval kell a virág.
Az internet erre is kínál megoldást. Találtam egy megfelelő fotót, kinyomtattam, köszönet érte Zebrának, a hűtlen Blogteres bloggernek. Kinyomtattam egy boldog évfordulót című köszöntőt is, a reggeli kávéhoz ezt adtam.
És akkor eszembe jutott, hogy a Jóisten virágboltja mindig nyitva áll. Kimentem, és lett virág.
Melyik virágboltban van ennél szebb csokor?

 

Ennél szebb nem kell. És ehhez csak annyit kell mondanom, amit ezen a napon mindig elmondok:

MA IS CSAK TÉGED!