2012. január 21., szombat

Még mindig a Costa Concordiáról

Nem tudom, mi van velem, szinte aludni se tudok, nagyon sokat jár az eszem a hajókatasztrófán. Talán jó is, hogy hajrájában van a szótár készítése, mert az kicsit elvonja a figyelmem. A hajrában megint akadt egy csomó dolgom, de nem arról akarok beszélni.
Ma végigolvastam amit egy mértékadó magyar sajtóorgánum a katasztrófáról írt. Nem bulvár (persze azért nem mentes némi szenzációhajhász címadástól).

Nagyjából, amit itthon tudni lehet, azt tudom.

Kedden, 24-én részt veszek a Kossuth Rádió Közelről című beszélgetős műsorában 16.00-17.00 között. Ha tudod, halgasd meg! Ja, és 22-én 06.40-kor (ha igaz) az m1 reggeli műsorban...

Pénteken a hajó léket kapott, majd Giglio szigete előtt, a parttól 150 méterre megfeneklett. Az utasokat megmentették, a halottak száma tizenkettő, sajnos magyarok is vannak köztük, és vannak eltűntek. Röviden ennyi.

A hajó eltért az eredeti útvonaltól, ezt csak és kizárólag a parancsnok utasítására tehette. (Van navigációs ok, amikor az ügyeletes tiszt is eltérhet, de ő vissza is megy, amint az ok - kitérés kényszer - elmúlt.)
Az eltérés már négy mérföld, amikor a hajó léket kap. A lékesedés oka egyedül a parancsnok, aki elfogadható indok nélkül megváltoztatta az előre beprogramozott útvonalat. Ő a felelős.

Azonnal rájött, hogy a hajó menthetetlen (3 perc múlva a tisztje jelentette, hogy a gépházba ömlik a víz), és manőverbe kezd, hogy a hajót partra futtassa, és ezáltal ezrek életét mentse meg. Ez azt mutatja, hogy észnél volt, és jó navigátor, jó kapitány, mert megcsinálta a manővert. Ennek mindenképpen nagy súllyal kel a latba esnie.
Eddig, mondhatnánk egy-egy, de azért nem, mert közben alapvető hibákat vét: nem adta le a nemzetközileg előírt vészjelzést, ami a halottak számát talán csökkenthette volna.
Nagyot hibázott akkor is, amikor a személyzet elől is eltitkolta a vészhelyzetet (mert akkor fel lehetett volna jobban készülni a mentésre). A személyzet az utasokkal korábban foglalkozhatott volna, és azok nem néztek volna, mint a moziban, hogy vajon miért járnak a tengerészek mentőmellényben, és őket miért nem tájékoztatják?
Nagyot hibázott a parancsnok akkor is, amikor a céget is mellévezette, elhallgatva a lékesedés tényét.

Amikor a hajót odavitte partközelbe és felfuttatta, ami ismétlem elismerésre méltó manőver volt, a mentést nem koordinálta megfelelően, de részt vett benne (én úgy érzem, hogy inkább olyasmit csinált, ami egy beosztott tiszttől várható el, és nem a parancsnok dolga).

Az is tény, hogy éjfél után mentőcsónakban volt, és a Parti Őrség helikoptere vissza akarta zavarni a hajóra. Később a barba mindenféle magyarázatot adott: lentről koordinált (?), belesett a mentőcsónakba (?). Később magyarázkodás közben kitért rá, hogy egy mentőcsónak-szerelvénnyel "dolgozott" amikor a csónak elszabadult, ő meg belesett, akaratán kívül. De akkor mit keresett a csónakban a másodkapitány és a harmadik tiszt? Teljesen mást mutatnak az általam ismert körülmények, mint amit Schettinótól tudunk!

A bulvár bedobott egy szőke nőt is. Egy moldávkát, akivel együtt látták a barbát. Kérdem én, kinek mi köze hozzá? A csaj szerint a parancsnok hősiesen látta el feladatát. Legfeljebb annyit ér a véleménye, amennyit az ifjú hölgy ért a hajózáshoz.
Látták a parancsnokot inni. Kérdem én, kicsoda? Egy utas, aki haragszik rá!? Én úgy tudom, hogy indulás után protokolláris vacsora szokott lenni, ahol azok, akik meg tudják és akarják fizetni, a parancsnok asztalánál esznek. Ez pedig az indulás estéje volt. Nyilván ivott valamennyit.

Engem sokkal inkább érdekelnek a navigációs körülmények, mennyire hihető az, hogy ahol léket kapott, ott nem volt a zátony jelölve! (Előre megmondom, sehogy.)
Azt mondod, hogy a mélységmérőnek jeleznie kellett volna a sziklát. A személyhajó ECDIS-t (röviden: elektronikus térképet) használt a navigációhoz. Nyilván a legmodernebbet. Ez valójában egy nagy komputer kijelzője. A készülékhez számtalan navigációs eszköz van hozzácsatolva, bekötve. Radar, AIS, mélységmérő és a fene tudja mi fityfene.
Tehát a helyzet: a hajó a parancsnok utasítására eltér a beprogramozott útiránytól. Ha ilyet tetem én kereskedelmi hajón, nem csináltam semmit, majd egyszer visszatérek, nem kell a rendszerbe nyúlni, maradnak az eredeti adatok. Csak kapok egy csomó alarmot, riasztást, amit nem veszek figyelembe.
Nagyot tévedek, ha azt feltételezem, hogy a személyhajón is ez történt? És ki okolható azért, hogyha nem veszi észre az állandóan sípoló, pittyegő, piccegő riasztások között amit az útvonaleltérés okoz a különböző készülékek beállításának megfelelően, a mélységmérő villogását vagy berregését, ami jelezné a sziklát. Mondom: "lenne", meg "ha", meg minden efféle. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy én nem okolom egyik beosztott tisztet sem, ha elsikkadt a (nem tudom volt-e) mélységmérő alarm.

Mi történik az olajjal? Ez nekem egy kicsit misztikus, mert 2400 tonna dízel/gázolajról beszélnek, holott... Nos a New York Times cikke szerint a holland Smit cég végzi az olaj "kibányászását" a hajóból. Azt mondják, hogy a 2400 tonna olaj mellett még 200 tonna nehézolajat (Heavy Fuel Oil) is ki kell szivattyúzni. Én kevésnek találtam a nehézolajat. Az a HFO nagyon csúnyaságot képes az élővilággal művelni, ha kifolyik a tengerbe.
A The Telegraph cikke szerint 2400 tonna dízel, nehézolaj, és kenőolajakat kell kiszivattyúzni. A nehézolaj mennyisége az érdekes, mert azt fűtve lehet igazán szivattyúzni, nos minél több, annál férfiasabb munka lesz a hollandoknak! De ha az ember nagyon akar, azért csak megtudja az igazságot. A képen (nem linkelhető, oda kell menni és megnézni) be vannak jelölve az üzemanyagtankok elhelyezkedése, és a képfelirat szerint 2400 tonna nehézolaj (HFO), és 200 tonna dízelolaj van a hajóban. Hát akkor fiúk rajta. Azt mondják, négy hétre lesz szükségük. Elhiszem!

Kell-e még cifrázni?
Azt hiszem, nem. Majd a kivizsgálás alkalmával minden kiderül. Majd megtudjuk.
De az biztos: Capt. Schettino nem állt a helyzet magaslatán.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=115584036&t=9011160

Címkék

8-as (1) 9/11 (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (1) black gang (1) Black Irish Band (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) Bosun's Alphabet (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) capstain shanty (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) Ciprus (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) D.D.E.. (1) Dagenham (1) dalszöveg (1) David Coffin (1) Dávidházy András (1) ddr. Juba Ferenc (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Fairport Convention (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fiddeler's Green (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) Ger Loughlin (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) Greenore (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Hans Albers (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) hazautazás (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) Hóki (1) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) Husnes (1) húsvét (1) internet (1) ír népdal (1) Írország (1) Isartal (4) Izland (2) Jachtnavigátor (1) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) Karmöy (2) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) Kıbrıs (1) KK_döntő (1) komposzt (1) Kopervik (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Le Havre (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) lirycs (1) Lys Carrier (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) Mechanicy Shanty (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (1) MV Isartal (48) MV Kambo (14) MV Lys Carrier (27) MV Lys Chris (46) MV Lys Chris2 (1) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (21) MV Priwall-2 (13) MV RMS Andromeda (57) naan (1) Napl (1) Napló (323) Napló. MV Isartal (1) Naplü (2) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) norvég (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) Priwall-2 (1) pumping shanty (1) rabszolgaság (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rolling Home (1) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (29) Sharpness (5) shelter (1) Shenandoah (1) Shogun (1) Skinny Listers (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (1) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (29) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) The Dubliners (2) The Midshipmen Glee Club (1) The Pouges (2) The Seekers (1) Tisztás (1) TME (1) Tolkien (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) US shanty (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) Woody Guthrie (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)