Miért kell vigyázni a maláj lányokkal - Kécza Sanyi mesél...

Tengerkék mesék 1.

Labuánban történt, Malájziában, ha már ragaszkodunk a helyszín megjelöléséhez. Mert helyére kell tenni a dolgokat, mind időben, mind helyileg. Kis szigetecske Borneó partjai előtt – ennyi talán elegendő azoknak, akik most atlasz ragadnak, netán a Google keresőbe billentyűzik be a nevet.

Nagyhajóval jártam arrafelé, a hajó neve nem lényeges, nem könnyítem meg azok sorsát, akik szeretnék beazonosítani a szereplőket. Fülledt trópusi nappalok és éjszakák, - ezzel le is tudtam az időjárási körülmények taglalását. Bődületes meleg volt, a páráról nem is szólva, egy-egy levegővétellel több gőz került az ember tüdejébe, mint oxigén. Ilyen éghajlaton a fehér ember csak bágyadozik, a nappal csak kínszenvedés a még oly sokat kibíró tengerészeknek is. Az élet így tolódott át a napnyugta utáni időszakra, mikor tűntek elő a rejtett energiák egy-egy hűs fürdő után, hogy azután vágyat ébresszenek a már nem annyira csüggedt marinájókba. Vágyat az ismerkedésre, vágyat a helyi kocsmák kínálatára, s vágyat a helybéli szépnem képviselői iránt. Szerencsés esetben e két dolog nem is járt olyan messze egymástól, az italok ősforrása helyet adott a helybéli hölgykoszorú tengerészekre specializálódó egyedeinek is. Kicsik, ferde szeműek és barnák, görbelábúak és karcsúk, szerelem- és pénzéhesek – ők várták fiainkat a fentebb említett üzemegységekben. És nem hiába várták őket, mert estére kelve – tudom, tudom, reggelre szoktak kelni az emberek, de én mondtam, ezek a fiú a hajóról szándékoztak a partra lépni, nem hasonlíthatók a normális, szárazföldiekhez, így engedtessék meg nekem ez a képzavar.

Így indultak hát fiaink a szűk utcácskáknak a sötétben, ősforrást keresve szomjuk csillapítására. A sötét fontos momentum, nem szabad elsiklani felette, jelentős szereppel fog bírni a későbbiekben. Nem kellett messzire menni, a móló végén már ott sorakoztak a különböző becsületsüllyesztők, a kis piszkostól kezdve a kivilágított, diszkó hangulatú puccos bárokig. Az idősebbje lehorgonyzott a családiasabb hangulatú szesz kimérésekben, a műanyag asztalok mellé telepedve rendelték a söröket, hogy kellőképpen megvitassák a világ és a hajó eseményeit, akár egymás szavába vágva is, ahogy szaporodtak az asztallapján az üres üvegek. A fiatalabbja másfelé nézett, lányos helyeket kerestek, hol a konnektor orrú szépségek bájaiban gyönyörködhettek, reményében annak, hogy hamarosan készséges hölgyek is akadnak gerjedelmük csillapítására. Volt ilyen hely bőséggel, keresni nem kellett sokat, s hamarosan maláj tündérek társaságában múlatták az időt.

Jómagam az őrségezők keserű kenyerét ettem, a hajójáróhoz szólított a kötelesség, meg a szolgálati beosztás. Folyt a rakodás, sokat nem kellett tétlenkedni, akadt teendő bőséggel a hajó raktárai körül, a rakodó daruknál. Jócskán múlt már éjfél – nem említettem, hogy a kutyaőrséget mérte rám első tisztünk kénye-kedve –, lassan kezdtek előtünedezni a csatákba belefáradt kilátogatók.  Tántorogók és egyenes léptűek sorjáztak fel egymás után a járón, és lám, voltak, aki többedmagukkal jöttek, a helybéli hölgykoszorú tagjaival tértek haza. Bizony, megvalósulni látszott az éjszaka kellemessé tétele a kabinokban! Jöttek a lányok, rám villantották mind a negyven fogukat, kedvesen mosolyogtak, és már tűntek el boyfriendjük karján a folyóson. Pincérünk – aki utolsónak tért vissza az expedícióból – egy formás, szoknyás leányzót tuszkolt fel a lépcsőn. Szemrevaló volt teremtés, bájos műmosollyal orcáján, már amennyit a sötét engedett láttatni belőle. Még bátorítottam is étkeink felszolgálóját, mondván, ez a legjobb csaj, aki lábát tette a hajóra. „Tudom, öreg! Ez nem akármilyen buksza!” – hangzott az öntudatos válasz, s máris eltűntek az ajtó mögött.
    De jaj, mégis csak ez a hölgyike lett sok baj okozója! Mert negyedórányi szünet után – ami időtartam elegendőnek tűnt a barátkozás első lépéseinek megtételéhez – hangoskodás szűrődött ki a felépítményből. „Vajh mi történhetett?” – tettem föl magamnak a kérdést, és jó watchmanként benyitottam a felépítménybe. A zajok az alsó szintről jöttek, de miután a kiabálás, erősödött, nyilvánvalóvá vált, hogy a hangoskodók hamarosan feltűnnek a lépcsőn. Így is történt. Elől rohant fölfelé az imént megdicsért hölgyike, tűsarkú cipellőit kezében szorongatva, s miközben lépcsőzött fölfelé, kétségbe esetten hajtogatta, „why, why (Miért? Miért?)?”Mögötte haladt, kettesével véve a fokokat a dühtől eltorzult az arcú pincérünk, káromkodva, sűrűn használva magyar nyelv nyomdafestéket nem tűrő szavait. Még próbálkozott egy-két rúgással is, hogy gyorsabb haladásra késztesse az elől haladót, de ez kísérlet hamvába holt, betudva barátunk alkoholos befolyásoltságának, illetve a hölgy fürgeségének. Tehát a lányka kecsesen elsiklott mellettem, kiugrott a nyitott ajtón, és már csattogott is le a járón. Barátunk követni szándékozott, de visszafogtam. A „nőszemély” megállt a rakparton egy pillanatra, felvette topánkáit, megigazította zilált hajzatát, és malájul intézett hozzánk pár keresetlen szót, amit bizonyára jobb volt, hogy nem értettünk. Ott szuszogott mellettem a felszolgálás mestere, és kérdés nélkül ömlött belőle a szó: „A kurva anyját!” – indított, és még ez a fonéma a finomabbak közé tartozott. „A rohadt dög! Hogy döglött volna meg az anyjában!” – tette még hozzá,  s fordult önmarcangolóan maga felé: „Hogy’ lehettem ilyen marha!” S köpött hegyeseket, miközben a száját törölgette. Csillapítottam a feldúlt tengerészt, és végre, kérdésemre, kielégítő válasz kaptam: „Lent voltunk a kabinban, nagyokat smároltunk, tapiztam, alányúltam, és egy akkora farokba akadt a kezem, amikor belenyúltam a bugyijába, hogy egy csődörnek is becsületére vált volna!” „Aha – világosodtam meg – barátunk egy tökös csajt szedett fel az éjszaka sötétjében!” „És még fogdosott is, harapdálta számat, mogyorózott! Na, erre lekevertem egy pofont neki!” – s törölgette közben a száját újfent. Megelőzte a kérdésem, mikor a bárhelység félhomályára hivatkozott, ami látásában korlátozta. „Rám szállt, egész este ment a nyálcsere, fogdosott, és közben csak itta a sörömet!” – foglalta röviden össze az est történéseit. „Még táncoltam is vele!” – csillapodott kissé haragja. „Még jó, hogy a pénzt nem adtam oda előre!” – derített némi fényt a sötét történetre. Egy röpke kurva anyjával távozott, s hagyott magamra. Jókat derülve a történteken tértem vissza felállítási helyemre. De ezzel nem szakadt meg a cselekmény, mert kisvártatva ismét nyílt az ajtó, és a főzőemberünk lépett ki, hogy megossza velem titkát. Csöndes, nyugodt ember volt szakácsunk, a béketűrőbb fajtából, most mégis idegesnek tűnt. Ő is egy kurva anyjával indított, ami meglehetően szokatlannak tűnt szájából. És ő is ajkát törölgette, amit felül egy jókora bajusz ékített. „Mondd, mi történt? – szegeztem neki a kérdést, kíváncsian várva az újabb fejleményt. „Én is lent voltam a kabinjában – és itt megnevezte a pincérünket, akinek nevét én most nem tárnám a nyilvánosság elé – tetszett is a csaj, és amikor – következett ismét a pincérünk neve … kiment hugyozni, megállapodtam a bukszával, hogy majd átjön hozzám is. És persze smároltunk is”.  Egy újabb kurva anyjával zárta le a története. Még hozzátette, hogy ne szóljak senkinek, amit tekintve, hogy ételeink főzőjéről volt szó, meg is ígértem. Pincérünk esetében ez már felesleges lett volna, mert már fennhangon mesélte a bent a felriadóknak, mily csúfság esett meg vele az imént.

Így történt.

Szolgált ez az eset tanulságul a többieknek, akik a későbbiekben az ismerkedést egy alaposabb lábközi vizsgálattal kezdték, ha éppen hölgy társaságra vágytak ott, a messzi Malájziában.