2013. október 8., kedd

Mohammed, Tadek és a nargilé - Clavigo (7)

Február 21. Szombat, Mersin, úton, 
Hajnalban behozott capt. Barud tizenkét kiló báránycombot, és tizenöt kiló faszenet. így jó párszor rendezhetünk ökörsütést, faszénen sütjük meg a pácolt husikát... Tizenöt dollár volt kilója, nem mondom, szép ár, még akkor is, ha kicsontozott combokat hoztak, felszeletelve. 
Szép az idő, megyünk Haifába. 

Február 23. Hétfő, Haifa, úton. Fél egykor nem akartam hinni a szememnek: Karel fehér 
ingben, nyakkendőben jött meg, szélesen vigyorgott, és kicsit se tántorgott. 
- Koncerten voltam, Pista! - mondta. - Juditot és három barátnőjét kísértem el, volt egy felesleges jegyük. A Haifai szimfonikusok játszottak, mit mondjak, csodálatos volt! 
Délben leváltottam, mert négykor indultunk, és manőver előtt elküldött aludni. Egy kicsit napoztam, igaz csak percekről volt szó, de akkor is, szép az idő. 

Február 24. Kedd, úton, Alexandria. éjfél után egészen jól jött a Kossuth.
Reméljük, hogy megússza a világ egy újabb háború nélkül ezt a konfliktust is. (Nem az irakiak jóvoltából...!)

Február 25. Szerda, úton. Gyönyörű napos időre ébredtem (fél egykor). Gyuszi sürgetett, amikor meglátott, hogy a papucsommal bíbelődöm.
- Gyere, kihűl a rablóhús. Kint eszünk a pupán!

Grill party Clavigo módra

Nem úgy megy, mint más hajókon. Délben kezdtük, és este fejeztük be! Egész délután a pupán beszélgettünk. A barba, Pali és Gyuszi. Tadek kilógott a sorból, mert állandóan egy emelettel feljebb lebzselt, és napozott. Nem tudom, mi ütött Karcsiba, mert ő öntevékenyen egész délután festett. Karel le akarta állítani, de nem lehetett, hogy miért jött rá a munkamánia ki tudja...?
Vacsora előtt egy üveg Carmel vörösbort bontottunk. Finom, mély tüzű. testes bor, az árán is meglátszott, húsz dollárba került egy palack. Judit ajándéka volt a hajónak. Karel csak nézett, amikor a koncert utáni kávézás és borozgatás közben átadta.
Vacsorára bárányt sütöttünk faszénen. Pali bepácolta, majd csinált egy "kencét" - citromlé, cukor, ketchup, bors, olaj keverékét -, és ezzel kenegette Gyula a húsokat. Félretettem a diétámat, és jól belaktam. Tadeknak nem volt jó: azt mondta túl erős, és hozott magának egy szelet szalonnát, meg vagy három szelet felvágottat, s azt sütötte meg. A barbának kezd tele lenni a hócipője a szakáccsal, túl sok hóbortja van már. Kezdve onnan, hogy állandóan vásárol az egyiptomi bazárosoktól, és mindenkit azzal hülyít, hogy csak régiségeket vásárol, mert amit neki hoznak, azok mind antik darabok. Egész nap a köcsögjeit, rézkancsóit suvikszolja, szidolozza, a főzést hanyagolja.
Ja, volt még sör, és kávé meg tea is.

Február 26. Csütörtök, Haifa. 
Kikötés után Shai átadott egy levelet. Apa írt. Nem hittem, hogy megkapom, így kétszeres volt az örömöm.
Enikő reménykedve kérdezte:
- Tudtad ma reggel fogni a magyar rádiót?
Nagyon sajnáltam, hogy nem hallgattam reggel a Kossuthot. Apa az útravalóban arról beszélt, hogy a múlt héten, valahol a Kelet-mediterránon, hallottam a hajnali jegyzetét... Felemelő érzés volt, még így visszaemlékezve is. Lekönyököltem a rádió elé, és a recsegés sípolás alatt felismertem a hangját, megfejtettem a mondatokat.
Jól vannak, várnak haza.
16-án utazom, ha minden igaz.

Február 28. Szombat, Port Said, úton. 
Hajnali egyre lettünk kész, csak reggel hatra ígérték a pilotot. Ez így jó, végre egy nyugodt éjszaka. Le is feküdtem háromkor, aztán fél ötkor felkeltem, mert nem tudtam elaludni. Hiába, megszoktam az éjszakázást.
Hajnali ötkor megjött a karantén doktor (az eü. vizsgálat). Ha kicsit késnek, akkor már nem vagyunk itt... A cigijüket megkapták.

MÁRCIUS

Március 1. Vasárnap, Alexandria. 
Jöttünk, kiraktunk, elmentünk. Este pupabulit tartottunk, mititei-t is sütöttünk. Egy kicsit megfeküdte a gyomromat.

Március 4. Szerda, Mersin. Délelőtt bejöttünk. Az hagyján, hogy én először voltam nappal itt, de Karel is a teljes hat hónap alatt csak az éjszakát töltötte part mellett!
A térdem miatt meg vagyok egy kicsit ijedve. Egyre nagyobb az ömleny. Nem színeződött el, tehát nem véres (remélem)

Mi lehet Ankarában?

A hat órai hírekben, és előtte is állandóan Ankarából mutattak élő képeket, ahol egy teret elözönlött a tömeg, s hiába lőtték vízágyúval, nem sikerült a rendőrségnek feloszlatni. Később könnygázt és rohamrendőröket vetettek be, azok aztán szétoszlatták a tüntetőket. De nagyon sokáig tartott, még páncélozott járműveket is láttunk. A Kossuthon nem szóltak róla... 



Március 5. Csütörtök, úton, Haifa. 
érkezéskor bevittek, azonnal megüzentem Enikőnek, hogy este hívjon.
Shai behozta a rakodási tervet, azonnal láttam, hogy orra akar megint buktatni. Kiszámoltam, másfél méterrel nagyobb lett volna az első merülés, mint a hátsó. átdolgoztam, odaadtam. Karel is belekotort egy kicsit, elvégre ő a parancsnok, övé az utolsó szó.

Március 6. Péntek, úton. Egész napos menet. éjszaka stabilitási számítást csináltam. Minden rendben van.
9 nap múlva hazamehetek!

Írom a könyvet
Egy hoszabb kihagyás után újra nekiültem. Nem volt hajlandóságom hozzá, megakadtam, mert rájöttem, hogy alig ismerem a fegyvereket, s Gudrun ugyebár kommandós. De aztán rájöttem, hogyan hidalhatom át az egészet. Nem ez a lényeg! Nagyon vegyes érzelmekkel írom, nem tudom, milyen lesz, nem tudom mit szólnak majd hozzá. Azt tudom, hogy Szabolcsnak és Ninónak tetszene...

Március 7. Szombat, úton, Alexandria. 
A legfontosabb: 8 napom van a hajón. Kikötés után lefeküdtem, és délután, amikor felkeltem, már hárman vártak rám. Mohammed a rakodási terv miatt, Mahmoud és egy fiatalember pedig komputer ügyben. Mahmoudnak segítség kellett az IMO veszélyes áruk programjával kapcsolatban, A fiatalember pedig különböző játékprogramokat hozott.
Mára vártuk Dalia Ragabot (25 éves hölgy), az ügynökség tulajdonosát. Sajnos nem tudott bejönni, mert megfázott, és ágyban fekszik. Azt táviratozta, hogy majd legközelebb...
Legközelebbre kebab partit ígért Mohammed. Megmutatják, hogy milyen finom az egyiptomi, magasan fölözi a törököt (szerintük).

Mohammed

Kettő is van belőlük. Azt hiszem ők ketten, és Mahmoud a három legrendesebb egyiptomi. Jópofák, fiatalok, sokat dolgoznak, számukra nincs szünnap (amíg Shait nem lehet elérni péntek délutántól vasárnap reggelig, a sabbat szent dolog Izraelben).
Mohammed (I) fiatal házas, mutatta a 11 hónapos kislánya fényképét. (Ha szakálla lenne a kis csajnak, kiköpött apja lenne!) Két hét múlva várják a kis Juszufot. Mohammed vakbuzgó muzulmán. Karel jókat vitatkozik vele, és állandóan ugratja. Persze, ezek mindig politikai viták, mi védjük Izraelt, szidjuk a muszlimokat. Mohammed pedig vitatkozik, érvel, és néha előbukik belőle a fanatikus mohamedán. (Ilyenkor valóban félelmetes!) Izraelt el kell pusztítani, a Próféta is megmondta, tehát ő, akár fegyverrel is elmenne harcolni. (A család se fontosabb ám, mint az "arab" ügy!)
Persze biztosan veszi a lapot, mert vita közben állandóan vigyorog, de azért látni rajta, hogy az a fajta, akinek az észérvek semmit se számítanak, csak a Korán...

Tadek búbánata...

nagyon szomorú volt Tadek egész délután. árusok jöttek be, és "valódi" régiségeket raktak ki: ikonokat, templomi (pravoszláv) tárgyakat, volt egy templomi zászló is, tele voltak patinás kancsókkal, vázákkal, szobrokkal. és neki egy árva fillérje se maradt! Ezt a borzalmat!
Még Karel is vett volna, egy női bronz szobrot, egy ikont, és egy valami edényt.
Hát..., nem tudom.
Az ikonokat szerintem horganyzott bádogra kapargatták, illetve csavarhúzóval vésték rá a motívumokat, mögötte papundeklinek tetsző anyagon randa "madonna" kesergett. Ha egy réz, vagy bronzedényt egy hétre beásnak a trágyadombba, akkor az rögvest ezer évet "öregszik". Nem akarom elhinni, hogy ezek a tárgyak érnének is valamit. Illetve tévedek. Ha lenne pénzem, akkor mondjuk tíz dollárt adnék egy ilyen tárgyért, és úgy mutogatnám: XXII. Ramzesz számomra hamisíttatta Musztafával, a szemfüles boltossal.

Nargilé



Azt hiszem, így hívják a vízipipát... Még Gyuszi is bevásárolt. Vett egy óriásit. Egy méter húsz centi magas (Gyula maximum egy ötven), három csutorája is van - nem Gyulának! -, és istentelenül "gyönyörű", színes, csillogó flitterekkel teleragasztott cső csatlakozik a szopókához. Dohányt is kapott hozzá, vagy három kilót... Egyébként ekkora méretű vízipipát a kávézókban, teázókban adnak a kedves vendégnek. Azt hiszem dőreség lenne azt hinni, hogy Tadeknak nincs vízipipája. Természetesen van. Gyula adott neki egy csomag dohányt, azóta az egész felépítmény dohányfüsttől büdös. Jó illata lenne, almával ízesített, de Tadek egy rakás faszenet tesz rá, és fújja egész nap. 

Emlékeimben úgy él, hogy a vízipipa akkor jó, ha a füstöt megszűri a víz. Sose láttam, hogy füstfelhőbe burkolóznának az igazhitűek egy-egy kávézó teraszán. Nem úgy Tadek. Olyan a kabinja, hogy nem lehet belátni. Az illata pedig, mint amikor egy almát szállító négyhuszonnégyes gőzmozdony kigyullad. 

Nincsenek megjegyzések:

Címkék

8-as (1) 9/11 (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (1) black gang (1) Black Irish Band (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) Bosun's Alphabet (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) capstain shanty (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) Ciprus (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) D.D.E.. (1) Dagenham (1) dalszöveg (1) David Coffin (1) Dávidházy András (1) ddr. Juba Ferenc (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Fairport Convention (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fiddeler's Green (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) Ger Loughlin (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) Greenore (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Hans Albers (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) hazautazás (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) Hóki (1) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) Husnes (1) húsvét (1) internet (1) ír népdal (1) Írország (1) Isartal (4) Izland (2) Jachtnavigátor (1) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) Karmöy (2) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) Kıbrıs (1) KK_döntő (1) komposzt (1) Kopervik (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Le Havre (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) lirycs (1) Lys Carrier (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) Mechanicy Shanty (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (1) MV Isartal (48) MV Kambo (14) MV Lys Carrier (27) MV Lys Chris (46) MV Lys Chris2 (1) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (21) MV Priwall-2 (13) MV RMS Andromeda (57) naan (1) Napl (1) Napló (323) Napló. MV Isartal (1) Naplü (2) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) norvég (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) Priwall-2 (1) pumping shanty (1) rabszolgaság (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rolling Home (1) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (29) Sharpness (5) shelter (1) Shenandoah (1) Shogun (1) Skinny Listers (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (1) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (29) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) The Dubliners (2) The Midshipmen Glee Club (1) The Pouges (2) The Seekers (1) Tisztás (1) TME (1) Tolkien (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) US shanty (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) Woody Guthrie (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)