Étkezési szokások...
Az igazat megvallva, nem is lekvár, hanem krém. A Paduán a Maci ette mindig ezzel a palacsintát. Itt a vaníliafagyira teszik, szokások és pofonok különbözőek, nem igaz? A mai ebéd: tojásleves, sült sonka párolt káposztával, főtt rizs és főtt burgonya.
A franciák nem ettek levest. A Pinkipinki (még nem tudom a tisztességes nevét, de ő a főgépész) például előbb paradicsomot és paprikát eszik vajas kenyérrel, majd utána a sonkát rizzsel. A parancsnok előbb megeszi a párolt káposztát, aztán a rizst kivillázza a tányérból, s a legvégén eszi meg a sonkát. De a vörösbort mindenki szereti (még én is). Erre mondják azt, hogy ahány ház, annyi szokás.
Végre jó időben megyünk.
Délután véglegesen rendbe hoztam a kabinomat. Nem lehet elterpeszkedni, csak "lakni", mert a chief, aki állandóan ezen a hajón van, s július végén jön vissza, totálisan berendezkedett, itt hagyta a könyveit, rádióját, kazettáit.
Este érkeztünk Algír elé, rögtön be is vittek, így éjfél körül végeztem a dolgaimmal. Egyelőre élvezem a manővereket, ez a farral való kikötés teljesen új számomra, de nem egy túlzottan komplikált dolog, főleg, mert a matrózok értik a dolgukat. Két matrózzal és egy olajozóval manőverezek. Manőver után mindent bezártunk, még a járót is felhúztuk, egy matróz ügyel a hídon. A városba nincs kimenetel, de nem is hiányzik... Eleget voltam itt, amíg a Mahartnál hajóztam.
Remélem, már megvan a garázs pályázatának az eredménye. Rettentően kíváncs vagyok, hogy megkaptuk-e?
Május 24. hétfő, Algír. Könnyű napnak ígérkezett, aztán kellemetlenül folytatódott. Reggel, ahogyan az még Algériában is illik, megjöttek a melósok. Elkezdtek nyavalyogni, azaz a kirakást mímelték. Hogy mennyit el tudnak tökörészni a konténerekkel, az nem igaz!
Aztán jött a fekete leves:
A rámpa nyitásakor mindig ideges voltam egy kicsit, mert sose ment rendesen, aztán ma beütött a krach. A rajzon a csapszegnek (hidraulikusan) be kell mennie a házba, ezáltal a rámpa vízmentesen záródik. A kinyitása automatikusan zajlik le, illetve egy zöld lámpa kigyulladása jelzi, hogy a csapszegek a helyükön vannak, lehet nyitni a rámpát.
Amit a rajzon 1-el jelöltem, az a csapszeg a helyén maradt, és így a nyitáskor a ház kiszakadt. A captain fejét fogva rohangált, hogy most mi lesz, jelzem én se tudtam, nagyon meg voltam ijedve. Hát az lett, hogy a lengyel szerelő két óra alatt megcsinálta, hogy jobb lett, mint új korában. Azért a frász kitört, amíg el nem készült.
Délután bemutattak az ügynöknek, Mr. Kada, mondták, nagyon rendes manus. Este, amikor végeztek a munkával, akkor felmentem a barbához, hogy felvigyem a napi riportot, megkérdezte, hogy nem hajóztam-e a Mahartnál. Amikor bólintottam, akkor diadalittasan fordult a barátjához, "ugye, hogy megmondtam!", kiáltással. A kurván kívül találtam még két szót, ami közös a magyarban és a lengyelben. Kiejtés szerint írom le, mert úgy világosabb, és a lengyelben van pár betü, amit nem tud a komputer:
Az világos, hogy a pénz és a penyondze az közös eredetű, csak azon kell vitatkozni, hogy ki vette át kitől, vagy hol a közös ős. A másik a psztrang, amiből hármat is letoltam vacsorára. Meg kell, hogy mondjam, hogy eddig a legjobb hal volt, amit kóstoltam! Az a baja a halnak, hogy önmagában nem étel, mert nem laktat... Találtam egy érdekességet a szótárban. A "magyarán mondva", azt a polyák úgy mondja, hogy "lengyelén mondva". Ki hitte volna? A nyelvem kezd összegabalyodni, mert megtanultam azt, hogy 1999: tisoncs-dzsevencsszet-dzsevencsdzsesoncs-dzsevencs. Mennyivel könnyebb lesz a dva tisoncsi, a 2000! Ma a tipikus lengyel kaják közül barscsot készített Stanislav, a szakács. Annak ellenére, hogy céklaleves, meg lehet enni, sőt, finom!
Május 25. kedd, Algír. Azt mondták, hogy estére kész leszünk, tehát nem fejezték be a kirakást, nemhogy a berakást, bár meg kell mondani, hogy a 175 konténerből már beraktak 122-őt a fedélzetre. A garázsban viszont csak három trélert viszünk, azt nem lesz nehéz berakni.
Úgy néz ki, hogy reggel héttől este nyolcig kell dolgoznom (Algírban), s a teljes éjszakát átalhatom, tegnap fél tízkor feküdtem, és fél hétkor keltem.
Ebédre flaki, azaz pacalleves volt. Két tányérral bedörgöltem...
This Is bosun
Magamban így hívom a fedélzetmestert. Ugyanis minden mondatot így kezd: this is. Tehát this is cargo, this is ship's cargo, no this is other (ez a mi rakományunk). This is man is good man (ez jó ember), this is captain is this is craizy (a parancsnok lökött). Egyébként csak akkor nem beszélgetünk, ha alszunk, vagy én a hídon vagyok, ő meg a raktárban. Be nem áll a szája, csodálom, hogy soha nem fárad el. Andrzej, a második tiszt szerint, ha meghal, még két hétig beszél lendületből. (Ők így mondják, ha a hótta után a száját úgy kell agyonverni valakinek.)
Egyébként szeretem.
Úgy ismeri a hajót, mint a tenyerét, minden munkát megcsinál és csináltat magától. Hiába, no, tíz éve van a hajón, és a járaton. (Tíz évig Marseille - Genova - Algír - Marseille, hát nem semmi!) Igaz, nagyon jól keres, és most az a nagy bánata és minden matróznak , hogy a "this is captain is this is craizy" nem engedi őket eleget túlórázni, napi tíz óra után leállítja őket, tehát két órát hoznak érdemben naponta (nem számítva a szombat és vasárnapot, amikor összesen tíz túlórájuk van).
Azt külön szeretem benne, hogy szívesen mondja a dolgokat lengyelül, amióta észrevette, hogy szívesen tanulom (így ma azt tanultam tőle, hogy: wórek plastykowy, dwe rolki - két tekercs plasztik zsák (szemetes)).
Családos, két fia van, egy 21 és egy 16 éves. Gdynia külvárosában Új Gdyniában lakik nem messze Krzysztof Trenbickitől, az előző chieftől. Nagy üzletember, ma például beszerzett egy órát, eredeti Seciko!, egy karton cigarettáért öt dollárért. De alkudott napszemüvegre is, nem tudom, hány doboz sört adott érte?
Május 26. szerda, Algír, úton. Ez is egy jó hosszú nap volt. Egész nap rakodás, fél hétkor indultunk, aztán ugye héttől enyém a híd... Azért az tiszta őrület, hogy ezzel a rakománnyal mennyit el tudtak szarkodni! Sok árut összetörtek, csináltam egy teljes oldal kárjelentést, csak néztek a szemükkel, amikor a barba bemutatta indulás előtt!
Ma ebédre levesnek zsurek volt. Már Gdyniában is szerettem. Sajnálom, hogy ma nem lehettem otthon. Ma volt apa és Szabolcs közös könyvbemutatója! Alig várom, hogy Marseille-ből telefonáljak!
Május 27. csütörtök, úton. Nyugis nap. Leadtam a két szolgálatot, ebéd után csináltam egy programot a hajó stabilitáshoz, a barba úgy örült neki, mint majom a farkának. Megjött a cégtől (Cie. Orbigny), hogy a fitter és a szakács megy haza. Ugyanúgy örülnek, mint a barba...
Örömében piroskit készített a szakács vacsorára. Hű, de finom! De ez nem azonos azzal, amit az oroszok esznek, ez főtt, töltött tészta. Igazi diétás kaja, a töltelékben darált füstölt hús volt, és hagymás gombával volt leöntve az egész.
Május 28. péntek, úton, Marseille. Reggel kilenckor kötöttünk ki, és percek múlva már ki is rakták a garázst. Aztán megfeneklett a munkakedv, de délre már a vegyes áru felét berakták. Közben megjött az új főgépész, aki állandóan visszajár a hajóra, ő is francia. Hamarosan beszállt az új szakács és a fitter.
Pinkipinki
Kihajózik Pinkipinki, a chief engineer. Rá is fér, négy hónapig volt a hajón, ez azt jelenti, hogy februárban hajózott be, a január végi esküvő után. Jópofa sztori, ahogyan a nevét kapta.
Kiadta a munkát, hogy a vészszivattyút le kell festeni. Annak ugye piros a színe, mint mindenütt a világon. Csak a Petrán nem, és akkor. Ugyanis a fitter, aki a munkát kapta, látván, hogy kevés a piros festék, egy kis fehéret kevert hozzá.
Az is lehet, hogy egy kicsit sokat.
Ugyanis amikor a kápó meglátta, hogy mit csinál, hadonászva, üvöltve szaladt hozzá:
- Stop! Stop! No pinkipinki! Stop! No pinkipinki!
Ugyanis a "pink" angolul rózsaszínűt jelent (Pink Panter, A rózsaszín párduc).
A rossz hír
hogy a parancsnok nem megy haza, hiába volt a nagy reménykedés a legénység részéről. Tehát nekem is vele kell kijönni, de elég nehéz lesz, mert a vállalat felé jó fiú, ami magyarán azt jelenti, hogy a legénységet üti-vágja, ahol lehet, betart nekik.
Azt már említettem, hogy tűz volt három úttal ezelőtt. Amíg oltották s én hiszek nekik egy rend munkaruha tönkrement a füsttől és a koromtól. Kellene mindegyiknek egy másik overall. A barba kerek perc visszautasította, s nekem a bosun rágja a fülem, hogy most mit is csináljanak? Egyelőre fogalmam sincs! Azt nem lehet mondani, hogy az arabok jól dolgoznak Algírban, de amit ezek művelnek, az minden kritikán aluli. Igaz, ez a legnagyobb arab város Európában. Nem lehet velük szót érteni, azt teszik amit akarnak. Ma semmi különös nem volt enni, de azt újólag el kell mondanom, hogy a sajtokat: brié, camembert, és egy fokhagymás, kenhető sajt, a bursine, igazán finom... Az egészben a legszebb, hogy szinte csak én eszem a tiszti szalonban!
Beszéltem a családdal, nem hosszan, mert sietnem kellett vissza a hajóra.
A garázst nem mi kaptuk meg, valójában örülök is neki. Megmarad a pénz, nem verjük magunkat adósságba. Persze, ha megkapjuk, akkor is örülnék, de akkor nyomasztana a helyzet, amíg el nem rendeztünk mindent.
Május 29. szombat, úton, Genova. Jól kialudtam magam. Napközben a szokásos szolgálat. A manőver után felhívtam a családot, lehetett úgy este negyed tizenegy.
Telefon haza, utána még söröztünk egyet Andrzejjel és Nenaddal (a második gépész).
Május 30. vasárnap, Genova úton. Hát mit mondjak, ezzel a hajóval még vasárnap se állunk? Túlórában dolgoztak, este hatkor kész volt a ki és berakás, és söprés. Nem hinném, hogy amíg itt vagyok, túl sokat kellene a lábamat koptatnom a városba járkálással.
Ebéd: előétel lazac, majd paradicsomleves, sült csirke, vörösbor, sajt, torta és fagylalt, legvégül kávé. És mindez úgy szervírozva, mintha étteremben lennénk. Nem kell éheznem.
Henryk, az új szakács állítólag a legjobb a MAG-nál (az ügynökségnél). El is hiszem.
Ha magyar vagy, miért nem beszélsz magyarul?
Ez úgy látszik, már szokásos kérdés Olaszországban. Először Triesztben fordult elő, amikor Encsike hazautazott, azt hiszem, a Ceglédről.
Ma sétálok a rakparton. Odajön egy férfi. Van-e horvát hajón, kérdezi, mert bajban van. Izraeli társaságnál hajózik tizenhét éve, most akar behajózni, de a hajó késik. Telefonra kellene pénz, mondja.
- A második gépész horvát mondtam, és elindultunk, hogy megkeressük Nenadot a hajón.
- Mindenki lengyel a hajón? volt a következő kérdés.
- Magyar vagyok, a parancsnok és a gépüzemvezető francia válaszoltam , a többiek lengyelek.
- Hát akkor miért nem beszélsz magyarul? kérdezte. Sok magyar van a hajónkon, tőlük tanultam, egyébként a határ horvát oldalán lakom magyarázta.
Felvittem Nenadhoz, aztán mentem a dolgomra, így később már nem találtam, és nem tudtam vele beszélni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése