Az este eszembe jutott a barba első őrségátadása, és hangosan felröhögtem, Piotr csak nézett, hogy mi bajom van... Történt ugyanis, hogy éppen a távcsővel kémleltem a horizontot, amikor a hátam mögött Rumcájsz váratlanul közölte, hogy:
- I'm 87 (87 vagyok).
Hát annyinak nem néz ki. Legfeljebb ötvenötnek, pedig csak 45 éves. Nem értem, miért öregíti magát ennyire? Ha pedig a súlyára gondolt, akkor csúnyán hazudik, mert legalább 120, persze ha ehhez hozzáveszem, hogy van vagy 165 centi, akkor eléggé gömbölyded. Amikor látta, hogy egy pöttyet megrökönyödtem, akkor bővebben is kifejtette. A továbbiakban a "298 vagyok" kifejezésen azt kell értenem, hogy az az útirány, annyit kormányoz...
Ez is egy adalék ahhoz, hogy mennyire lazán veszi az angolt.
Június 20. vasárnap, úton, Algír. Laza nap, délután tűzoltási gyakorlat a gépházban. Nenad megmutatta a menekülési útvonalakat, a vízmentes válaszfalakat bezártuk, és ezzel kész.
Utána bemutattam néhány egyszerű trükköt a barbának az Excelben. Például azt, hogy hogyan lehet felülírni egy cellát. Ebből is látszik, hogy nem nagyzolt, amikor azt mondta, hogy tök hozzá...
Ebéd: előétel pácolt hering, leves: zsurek (egyébként zableves, de mindent lehet benne érezni, a zabot kivéve), sült kacsacomb párolt zöldbabbal és sült burgonyával, őszibarack- és csokoládéfagylalt, eper, sajtok, kávé, vörösbor. Erről jut eszembe, lemegyek és lenyomok egy adag fagyit még, mert a maradékot a hűtőben tartja Henryk, besegítek, nehogy elolvadjon...
Június 21. hétfő, Algír. Egy csapattal kezdtek el dolgozni. A garázsban akartak kezdeni, de mivel túl nagy volt a merülésünk és a rámpa túl meredek, ezért a fedélzetről kezdték a kirakást. Alant mostan egy tudományos értekezés veszi kezdetét, melynek címe:
Néhány gondolat az algériai alkotmánnyal kapcsolatban, különös kihatással az ebédidőmre
Ugyanis az előző úton hoztunk egy lánctalpas aszfaltterítő masinát. Nagy okosan úgy raktuk be Marseille-ben, hogy nem tudtak más rakományhoz hozzáférni, s mindenképpen ki kellett rakniuk. Na, már most. Minden bizonnyal az algériai alkotmány előírása az, hogy a hajóból lánctalpas jármű nem léphet - azaz nem lánctalpazhat - partra, hanem csak tréleren lehet a hajóból kivinni, nehogy összelánctalpazza az algiri kikötő szentséges talaját. Kikötői hatóság nem lehet akkora barom, hogy ilyen előírást hozzon, ezért csak az alkotmányban lehet benne, s az eltörléséhez kétharmados többség kell, ami nem jön össze, ezért az előírás életben van. Tehát gyorsan megrendelték a megfelelő trélert, aminek van két lehajtható rámpája hátul, s azon a lánctalpas fel tud kapaszkodni, s mehet Isten hírével. Istenével igen, de nem Allah hírével. Ugyanis amikor az aszfaltterítő fel akart kapaszkodni, akkor az egyik felhajtó rámpa ami egyébként gépkocsikra van méretezve - letörött. Pedig jól "meg volt csinálva".Ahogyan az unokaöcsém kioktatott valamikor: ha van nálad drót, kalapács és harapófogó, akkor a Trabit mindig meg tudod javítani, ha útközben lerobban. Szegény Trabim esetében ez igaz is volt, de a trélernél láthatólag nem jött be, pedig elég vastag dróttal kötözték meg a rámpát.
Persze mindenre van megoldás, mert kiemeltük a raktártetőt, s daruval felemeltük a lánctalpas munkagépet, a tréler aláhajtott, leengedtük a gépet, s máris mehetett. Hogy hogyan jön le, az nem a mi gondunk (talán vöröskeresztes helikopter segítségével).
Nem ez volt az első eset. Az ezt megelőző úton egy lánctalpas árokásót hoztunk. Megjött a tréler, leengedte a rámpát (ami keskenyebb volt a kelleténél), és a gép felhajtott rá. Azaz csak félig. Mert akkor leborult a földre. (Nesze neked alkotmány, mégis összelánctalpazták a kikötőt...) Amilyen lökött vagyok, ott bámultam a közelben, hogy fel-e tud-e menni, avagy nem-e tud-e felmenni? Amikor meg borult, akkor tizenöt méteres síkfutásban világcsúcsot javítottam.
Most nem hozunk semmiféle lánctalpas járművet. Csak egy gumikerekes árokásót, ami kimehet a saját lábán, azaz kerekén. Persze ha beindul... Mert Allahnak se akart elindulni. Két órába tellett, amíg megérkezett Algéria legszakértőbb gumikerekes árokásó beindítója, és akkor szépen kigurult (de az ebédidőmnek annyi). Persze ez se az első eset.
Amikor a felborulós típusú árokásót hoztuk, akkor volt egy 65 tonna önsúlyú villástargonca is - konténerek cepelésére használják - a garázsban. Na, ez is olyan fajta volt, ami nem akart az araboknak beindulni. Viszont nem vitte el az ebédidőmet, mert nem szoktam két napig ebédelni, ugyanis a forklift ennyi ideig trónolt a garázs közepén. Első nekifutásra mindenki körbevette, és megpróbálták rávenni, hogy induljon be. No, nem ment. Akkor jöttek, és közölték: - big problem!
Rájuk hagytam, mert úgy látszott, hogy igazuk van. Azt zokon vették, hogy nem voltam hajlandó meg se próbálkozni a motor beindításával. Akkor előálltak a varázsszóval: "apremidi". Ezt nem tudom, hogy mit jelent, de ha az olasz alapján akarom megfejteni: aprire kinyitni, a midi nyilván közepet jelent, akkor marhaság jön ki. Biztos úgy kell érteni, mint a spanyol manyanát (holnap), vagy az orosz szicsaszt (mindjárt). Ugyanis az adott országokban, ha egy problémára ezt mondják, akkor ugyanúgy eltűnik mindenki, mint jelen esetben az arabok.
Na, másnap jött egy "65tonnaönsúlyúvillástargoncabeindító specialista", de rövid próbálkozás után közölte, hogy "problem", és indítsam be. Neki se voltam hajlandó, de még a fedélzetmester se. Specialista el, most nem mondták, hogy "apremidi", csak lazán otthagyták a gépet. Következő nap nem jött egy 65tonnaönsúlyúvillástargoncabeindító specialista se, de az egyik kamionsöfőr megunta kerülgetni a monstrumot, felmászott rá, kinyitotta a motorháztetőt, s lazán bekötötte az akkumulátort, és vidáman kipöfögött vele a sok specialista legnagyobb csodálkozására. Ugyanis a kirakás mindettől függetlenül zajlott a garázsban, csak az nehezítette kissé a dolgot, hogy a dög pontosan középen volt, és nem tudott a kamion bejönni az áruért, targoncával kellett kihordani. Olcsó játék...
Június 22. kedd, Algír. Most valahogy nem mennek olyan "flottul" a dolgok, mint máskor. Irtó lassan megy a kirakás, nincs elég forklift, kevés a szállítójármű. Lehet, hogy holnap el se megyünk? Mr. Kadder szerint Jerome Kanadába ment egy speciális, nehéz árut szállító hajóra, de szeptemberben visszajön. Azt is mondja, hogy a következő úton sok rakományunk lesz, lehet, hogy másik rakparton rakjuk ki a vegyes árut.
Nyugi van, Rumcájsz kapitány állandóan vigyorog, és mindennel meg van elégedve.
Június 23. szerda, Algír, úton. Jókor indultunk: pontosan az őrségem kezdetekor, este hétkor, így ma is megvolt a tizenhét órám...
Június 24. csütörtök, úton. Picit mozogtunk, délután jól kialudtam magam, fél egytől este ötig húztam a lóbőrt. Hétre megjött a rakománylista, úgy meg leszünk rakva, mint egy kofás szekér. Nyolc konténert nem is tudtam felvenni. Biztosan változik még a lista... Holnap este tíz körül érkezhetünk.
Június 25. péntek, úton. Nem érkezhetünk este tízre. Mr. Godfrey telexezett, hogy csak holnap reggel nyolckor visznek be, így lassított menetben megyünk. Bolondokháza lesz holnap. Viszont ha délután el tudunk indulni, akkor a vasárnap délután a miénk Marseille-ben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése