Július 9. péntek, úton. Befejeztem, sőt, még egyszer elolvastam a naplót. Ezzel ki is tellett a délelőtti őrség.
Július 10. szombat, úton, Algír. Délután érkeztünk. Három órát horgonyoztunk, először, amióta a hajón vagyok. Mindenki örült, hogy bevittek, és ma már nem dolgoztak, mert estére barbeque-t rendeztünk.
Ökörsütés Petra módra
Nem mondom, hogy ilyen jól még nem éreztem magam, de sokkal jobb volt, mint például a németekkel. Rumcájsz kapitány végigmarháskodta az estét, nagyokat nevettünk, és közben fogyott az ital, és a sok-sok frissensült.Én a Ricard-ra szavaztam, (egyfajta pastis, azaz ánizslikőr, de 5 fokkal veri a Smirnoff vodkát, mert az csak 40 fokos) és a sültekhez előbb rozé, majd vörösbort ittam a főgépésszel együtt. Volt sertéstarja, pácolt, fűszerezett csirkecomb, saslik, kolbász és lazac (Búzahús nem! - beszúrás 2015-ből, érti, aki érti...). Mindenből csak egy szeletet ettem, ebből is látszik, hogy milyen mértéktartó voltam. Mivel szűkösen voltunk, ezért nem fért volna mindenki oda a tűzhöz, így Henryk készítette el mindenkinek. Mi a fehér asztal mellett terpeszkedtünk, készítettem néhány felvételt, hallgattuk a zenét, és jól éreztük magunk.
Legfőképpen Nowakowski, az új matróz, aki egy "kicsivel" többet ivott a kelleténél, és eléggé hülyén tud ilyenkor viselkedni (hangoskodni). De semmi rendzavarás nem volt.
Rumcájsz furcsa véleménye
Adam vicceket mesélt vacsora közben, a barba nagyokat vihogott, aztán politizáltunk is egy kicsit, igaz, egészen más szemszögből, mint otthon szoktunk. Adammal megpróbáltuk meggyőzni a parancsnokot, hogy nincs igaza, de nem lehetett.Nagyon furcsa álláspontot foglalt, főleg azért volt számomra az, mert a közismert francia sovinizmussal szöges ellentétben áll.
Azt mondja, hogy az a fejlődés útja, hogy mindenkinek egy nyelvet kell beszélnie, mégpedig az angolt. Rossz példának hozta fel, hogy ő például nem tud az apósával beszélni, mert az olyan tájszólást beszél, amit nem ért, s az öreg nem beszéli az irodalmi franciát. Mindenki használja az angolt, mondja ő, aki ráadásul olyan cefet kiejtéssel beszéli, hogy sokszor alig lehet érteni, hogy mit is akar mondani. Persze ez nem az ő hibája, hanem az anyanyelvéé. Ugyanis az a fajta francia, aki képtelen kimondani a "h" betűt. Amikor szó eleji "h"-t kell mondania, majdnem kitörik a nyelve, erőteljesen megnyomja a "h" után következő magánhangzót: "'ev" mondja a "hev" (have) helyett.
Milyen szép lenne a világ magyarázta hevesen , ha mindenki csak angolul beszélne, nem lennének kommunikációs gondok. (Ezt különösen furcsa hallani egy olyan nemzet fiától, ahol az angolt nem beszélik, mert:
1., úgymond az ellenség nyelve
2., tanuljon meg franciául az, aki Franciaországban beszélni akar egy bennszülöttel - ez az általános vélemény még mindig él).
- És azzal befellegzik minden kultúrának - válaszoltam. - A francia is csak addig létezik, amíg van francia nyelv. A magyarok, és a kis nemzetek egyetlen túlélési lehetősége, ha megőrzik az anyanyelvüket. Ha nem ezt teszik, akkor megmarad az "európai", ami egy szánalmas emberi halmaz lesz. "Hazádnak rendületlenül légy híve óh, magyar, bölcsőd ez, s majdan sírod is, mely ápol s eltakar", ez csak magyarul jelenti azt, ami ebben a fohászban benne van, gondoltam magamban, de ugye ezt így le se tudnám fordítani. Egy "nemzetközi angol (amerikai)" kultúrán felnevelkedettnek semmit se mondanak, még ha le is fordítják.
Ebben Adam is egyetértett.
Két nyelvre lenne csak szükség (mondjuk mi a barbának): az irodalmi anyanyelvre, és az angolra. Milyen sivár és szomorú lenne (lesz!) a világ, ha eltűnne az ezerszínű kultúra és megmarad az amerikai szenny! Pedig valami ilyesmi vár ránk. Azt nem mondom, hogy eltűnnek a kis nyelvek, nemzetek, mert egy bizonyos értelmi szint alatt nem lehet kétnyelvűséget erőltetni egy népre (úgy, hogy iskolában tanulják a nyelvet).
Ez azt hiszem nem pontos megfogalmazás: a nép egy jókora hányada nem lesz kétnyelvű, ha az élet nem kényszeríti rá. Márpedig bármilyen fejlődés is legyen, erre csak kemény diktatúra képes rászorítani a lakosságot. Lásd a Romániában, Jugoszláviában és Szlovákiában élő magyarokat. A kemény diktatórikus eszközökkel se tudták elérni, hogy mindenütt kétnyelvűek legyenek persze van ahol ez bevált -, észérvekkel pedig sose lesz sikeres ilyen politika. Persze ez csak az általam belátható, mondjuk jó száz évnyi időszakra vonatkozik.
Ám, ha engem kérdeznek, akkor minden maradjon úgy, ahogyan van. Akinek szüksége van az idegen nyelvre megtanulja (lásd virágárus Mareille-ben), akinek nincs nem. Rumcájsz kapitány pedig beszéljen az apósával eszperantóul...
Kellemes este volt.
Jöhet a holnap, és a kirakás.
Július 11. vasárnap, Algír. Ma van Encsikének a születésnapja. Remélem, rájött, hogy nem azért kértem, legyen otthon, mert telefonálni akarok, hanem mert a virágot küldtem. Még egyszer, innen is azt kívánom, hogy éljen szép hosszú, és boldog életet (mert ilyen önző vagyok...!) Kár, hogy nem láthatom, milyen csokrot küldtem!
Ilyen az élet. Kevés rakománnyal érkeztünk, arra számítottam, hogy hamar végzünk, s tessék: három konténerszállító hajót kell kirakniuk előttünk, ezért a mieinkhez hozzá se nyúltak, a raktártetőket levetették, és saját daruval raktak ki a raktárból. Így viszont borzalmas lassan megy a munka. A változatosság kedvéért, ma a másik bokám dagadt be.
Július 12. hétfő, Algír. A tegnapinál lassabban már nem lehet dolgozni. Gondoltam én. Viszont bemutatták ők, hogy lehet. Nyolc konténer és nyolc lánctalpas traktor maradt a garázsban holnapra. Jelentem a barbának, és hozzáteszem:
- Maximum egy órai munka.
Olyan jót nevetett, hogy a könnye is kicsordult.
- Várjuk ki a végét... - mondta.
Lehet, hogy többet tud mint én?
A küldönc
Van Mr. Kaddernek egy fullajtárja. Azt hiszem, ő a tipikus arab. Valahol azt hallottam, hogy normális arab körökben (állítólag ilyenek is vannak, és én készséggel el is hiszem) sose mondják egy külföldinek azt, hogy "nem tudom". Mindenképpen igyekeznek segíteni rajta.Nos a fullajtár is ilyen lehet, mert segíteni akart rajtam.
Délelőtt kerestem a főnökét, de helyette csak ő jelent meg a hajónál. A "rotációt" akartam megkérdezni. Erre nincs igazán jó magyar szó, csak körülírni lehet: milyen sorrendben következnek a kikötők? Magyarán: Genovába vagy Marseille-be megyünk-e előbb? Fontos tudni, mert a konténereket e szerint kell a fedélzeten elhelyezni, hogy biztosítsuk a lehetőséget a berakásra, mert most az összes ürest (120-at) a franciákhoz visszük.
Kérdem a fickótól:
- Tudja a rotációt?
- Igen - bólint is hozzá.
- Akkor melyik lesz az első kikötőnk?
- Genova vagy Marseille - kapom a frappáns és mindenképpen igaz választ.
Még jó, hogy "fel lettem világosítva".
Július 13. kedd, Algír, úton. A hátralévő rakományt háromnegyed óra alatt kirakták, de az egy mafira és az egy trailerre két órát kellett várnunk. Pontosan dél volt, amikor a pilot megjött, és elindultunk.
Jó hírt nyomtatott ki a telex. Megerősítették, hogy Rumcájsz kapitány átszáll a Clipper Cayenne-re. Nem ez az igazán jó, hanem az, hogy nem Costagiola jön vissza, mert ezzel riogatott napok óta a tréfás kedvű parancsnok. Most mindenki örül, engem is beleértve. Viszont a második tiszt öröme nem felhőtlen, mert három hete megkérte a váltását, és semmi választ nem kapott.
Eléggé nagy a fluktuáció, immár a harmadik barbával hajózom majd, aztán Andrzej is elmegy rövidesen hiszen lejárt a szerződése, s majd megy Andre is, a főgépész. Ő ezzel befejezi a tengerész pályafutását, nyugdíjba megy.
Jó viharos volt a tenger, amikor kifutottunk, később megnyugodott.
Láttam az MTV2-ben, hogy megint árvizek vannak otthon, irdatlan mennyiségű csapadék esett, házakat öntött el a víz, hatan meg is haltak.
Július 14. szerda, úton. Ma van a franciák nemzeti ünnepe. Vajon, ha angolul oktatnának Franciaországban, milyen érzéseket hordozna számukra ez a dátum? A Marseillaise csak franciául dobogtatja meg a szíveket (bögyömben van nagyon Rumcájsz kapitány álláspontja).
Csendes nap, de tévézni nem lehet, mert a tenger hullámos, kicsit mozgunk, nem nagyon, de arra elég, hogy ne lehessen fogni a műholdat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése