2018. március 21., szerda

Akkor most van Ciprus, vagy nincs Ciprus? - MV Lys Carrier, 7. rész



Este téli olimpia

Jobb híján a lengyeleknek drukkoltam. Wojciech és én ültünk a szalonban, amikor bejön Leszek, rettentő gyászos képpel, és mondott valamit a szakácsnak, az elsápadt, és hitetlenül nézett a gépészre.
Malysz, a legnagyobb lengyel favorit ezen a téli olimpián, síugrásban csak harmadik lett! A szakács majdnem elsírta magát. Még az se vidította fel, hogy Siudekék a párosban a kötelező után a 8. helyen álltak (mert őket is jobb helyre - éremre) várták. Siudek tanyázott egy hatalmasat, nem csoda, ha lepontozták őket.


Február 12. kedd, Kumport. Rakodás, holnap befejezhetik a kirakást.

Wojciech, a hazudós

Tegnap délután a szakács megkérdezte, nem hívhatná-e fel Mrs. Vasoullát, a ciprusi ügynökségtől a telefonomon. Mivel Westel Dominócsomagom van - ez nem a reklám helye, de ez van - mindig meg tudom nézni, mennyi pénz van a kártyán, ezért egyszerűnek tűnt az akció. A beszéd előtt és után leolvassuk a számla állását, és a szakács kifizeti a beszélgetést euróban, nem verem át, neki pedig nagyon sürgős volt, hogy beszéljen a váltásával kapcsolatban.
Felhívtam a számot, beszélt vagy két percet, kifizette, passz. Ezzel a dolog elintézve, de volt utójáték:
Ma Leszek szintén beszélni akart Vasoullával, és hiába hívta a számot, nem válaszolt. Illetve nem kapcsolt. Ehhez tudni kell, hogy tegnap az ügynökségről a parancsnok faxot akart küldeni Ciprusra, azt se tudta leadni, nem volt vonal.
Ugyanis ez a telefonvonal-kérdés a nagypolitika területére tartozik.
Ciprus törökök lakta részét megszállta Törökország, valamikor a 70-es évek végén, és kikiáltották a Ciprusi Török Köztársaságot, amit egy állam se ismer el, kivéve Ankarát. Így aztán, gondolom válaszul, a török kormány nem ismeri el Ciprus létezését, ebből logikusan adódik, hogy Törökországban hiába tárcsázom a 357-es országkódot, ha egyszer Ciprus nem létezik, akkor oda nem is lehet telefonálni. Azért ez még a politikusok esetében is túlzott (politikai) sötétség.
Nos, ezek után Leszek majdhogynem összeveszett a szakáccsal, hogy hazug disznó, mesélje másnak, hogy beszélt Vasoullával, de ne neki. Hatvanötmillió ember nem hívhatja Törökországból Ciprust, kivéve Wojciech urat! A gépész teljesen begurult, a szakács szintén, csak úgy visszhangzott a felépítmény. Végül a szakács értem jött a raktárhoz, hogy igazoljam Leszek előtt. A pasas remegett, a bajusza billegett, sápadt volt, teljes "ideget" kapott...
Így nem volt mit tenni, megmutattam Leszeknek, hogyha én egy számot tárcsázok, akkor a kapcsolat mindig Magyarországon jön létre, mert a Dominó csomag először ellenőrzi, hogy van-e a számlámon elég pénz a hívásra, így a törökök nem szólhatnak bele a ciprusi hívásba, de ennek az az ára, hogy a török-magyar és a magyar-ciprusi tarifát is ki kell fizetni. Így a végén Leszek és a szakács kibékültek, de a gépész azóta mindig megjegyzi a haverjának, hogy ő egy kivételezett a 65 millió ember között (utalás Törökország lakóinak számára).

Február 13. szerda, Kumport. A kirakást fél háromkor befejezték. Az ügynök azt ígérte, hogy ezután fél órával hozza a papírokat, és indulhatunk.
Csak nincs hova.
Igaz, hogy jött egy telefon a Lys Line-tól, a hajóbérlőtől, hogy valószínűleg Eregli-Antwerpen lesz az út, de máig nem erősítették meg. Ezután az volt az utasítás, hogy álljunk horgonyra.
Este fél nyolckor Viktor elküldött aludni, mert horgonyon tiszti őrség van. Ugyanis addig még nem telt le a török fél óra a kirakás befejezése után.

Február 14. csütörtök, Kumport. Tegnap felhívtam a fiamat, hogy kérdezze meg a barátait a szerviznél, ahol a laptopot vettem, hogy mi lehet a hiba oka, miért nincs kép a komputeremen? Azt mondták, hogy érintkezési hibának kell lenni, így kapott a masinka két pofont, azóta (tegnap este) tudom használni, miként a naplóm is mutatja.
Most pótolom a "képtelen" napok kimaradását. Miután tegnap este fél nyolckor lefeküdtem, és tíz perc múlva már húztam a lóbőrt, nem csoda, hogy ma hajnalban négykor frissen és kipihenten ébredtem. Ötkor jött Viktor, hogy beindítsa a keringetőszivattyút (indulás előtt három órával), hát majd hanyatt esett, hogy a hídon talált.
Szerintem túlzott az optimizmusa, hogy nyolckor indulhatunk...
Nem is indultunk, de délután kijöttünk horgonyra. A Lys Line elintézte, megadta az érkezési kikötőt, mert helyi rendelkezés szerint, addig a hajó el nem hagyhatja a kikötőt, amíg nincs meg, hova megy.
Bár még semmi se dőlt el, csak az, hogy Gemlik - Antwerpen törölve...

Nincsenek megjegyzések:

Címkék

8-as (1) 9/11 (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (1) black gang (1) Black Irish Band (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) Bosun's Alphabet (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) capstain shanty (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) Ciprus (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) D.D.E.. (1) Dagenham (1) dalszöveg (1) David Coffin (1) Dávidházy András (1) ddr. Juba Ferenc (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Fairport Convention (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fiddeler's Green (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) Ger Loughlin (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) Greenore (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Hans Albers (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) hazautazás (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) Hóki (1) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) Husnes (1) húsvét (1) internet (1) ír népdal (1) Írország (1) Isartal (4) Izland (2) Jachtnavigátor (1) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) Karmöy (2) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) Kıbrıs (1) KK_döntő (1) komposzt (1) Kopervik (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Le Havre (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) lirycs (1) Lys Carrier (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) Mechanicy Shanty (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (1) MV Isartal (48) MV Kambo (14) MV Lys Carrier (27) MV Lys Chris (46) MV Lys Chris2 (1) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (21) MV Priwall-2 (13) MV RMS Andromeda (57) naan (1) Napl (1) Napló (323) Napló. MV Isartal (1) Naplü (2) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) norvég (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) Priwall-2 (1) pumping shanty (1) rabszolgaság (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rolling Home (1) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (29) Sharpness (5) shelter (1) Shenandoah (1) Shogun (1) Skinny Listers (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (1) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (29) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) The Dubliners (2) The Midshipmen Glee Club (1) The Pouges (2) The Seekers (1) Tisztás (1) TME (1) Tolkien (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) US shanty (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) Woody Guthrie (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)